Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)
1933-08-05 / 751. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1933 augusztus 5. BÉRMUNKA S (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .....................$2 10 One Year .....................$2.00 Félévre ......................... l.iO Six Months ................. 1.00 Egyes szám ára .......... 5c Single Copy ............... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ............. 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S.S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to Cleveland, Ohio pending Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Az osztályharcnélküla társadalom A négy éves idült ipari pangás következtében a pénz mindig nehezebben hozzá férhető tárgy lesz. Mindig nagyobb és nagyobb arányban szedik ki a munkásság zsebéből és halmozzák fel a Wall Sreet parazitái a páncél szekrényekbe. A termelők mindig nagyobb arányban zuhannak a nyomor felé, mig a bankárok, kölcsön hiénák, rablók és profit harácsolok híznak. Négy év óta a munkásság nagy százaléka csak a legnagyobb nehézségek közepette képes valamennyire megszerezni a szükségleteiket. És az árak emelkednek! Egészen másként áll azonban a vásárló képesség. A termelő osztály szükséglete ma is ugyan az mint volt bármikor a múltban. A bérek azonban, melyek e szükségletet volnának hivatva kielégíteni egészen más irányba változnak. A szervezetek, melyeknek hivatásuk volna a szükségletek árait és a béreket valamennyire egy színvonalon tartani, a Nagy Tőke minden — áron — profit fanatizmusának a martalékai lettek. Képes-e fizetni a fűszer számlát? A házbért? A házra felvett kölcsönt? A villany és gázszámlát? Az adót? Ha nem, az baj. A hatalmon levők könyörtelenek. Vagy fizetünk, vagy nélkülözünk. Az áru rendszert nem az élteti, hogy azoknak jutassa a szükségleti cikkeket akiknek szükségük van rá, hanem, hogy vissza tartsa azokat, amig a megvásárlására szükséges centeket összekaparhatjuk és megfizessük amit kérnek érte. Ha aztán ezek a centek nem jönnek össze, tekintetnélkül, hogy menynyire akarjuk, vagy jogunk van hozzá, elviszik tőlünk és meg kell tanulnunk azok nélkül élni. Mily hülyeség az egész! A föld területén a leggazdagabb érában élni és nélkülözni mindazon szükségleti tárgyakat, melyeket a civilizáció valamennyiünk számára teremtett. Ha mi, mint termelők úgy intéznénk — és az IWW mindig erre tanított, — hogy a munkánkat és szolgálatainkat co-operative a Tudományos Ipari rendszer alapján kicserélnénk, valamennyien jólétben élhetnénk, ahelyett, hogy éhezünk. Azonban szükséges-e ez? Miután az Általános Sztrájk e rodthadt rendszer ellen nem alkalmas, mint ahogy a Munkás- mozgalomba szédelgő politikai gondolkodású ellenfeleink állítják, a tény az marad, hogy napról-napra fizetésképtelenebbek ’érzünk. Egy szép napon — bár senki sem tudja megmondani, hogy milyen hamar — kényszerítve leszünk megtagadni minden fizetést. Ez vonatkozni fog mindenre. Van-e valamelyes elfogadható oka, hogy tovább is folytassuk a hamis kártyával való játékot? A termelt javak kicserélésével, az Egy Nagy Szervezet tervezete alapján, valamennyien elképzelhetetlen jólétben élhetnénk, ahelyet, hogy a nyomor és nélkülözés által szenvedünk. Azon tény, hogy valaki termelő, elegendő joggal ruház fel bárkit arra, hogy a közösen termelt javakat élvezze1. Az Uj Társadalmi Rend osztálynélküli lesz, mert mindenki munkás lesz. De aki nem termelő, tekintet nélkül, hogy mily látszólagos jog köti a “magántulajdonhoz,” nem lesz joga semmihez. Az IWW által felállítandó terv alapján az ipari munkás igazolvány mindenkinek jogot ad az élelemhez, ruházathoz és lakáshoz. Ezt minden munkás oly joggal várhatja és fogadhatja el, mint amilyen természetesen elvárja és elfogadja a levegőt, melyet belélegzik. Miért fizessünk a szükségleti cikkekért? Fogjunk hozzá a termeléshez és osszuk a termelt javakat szét azok között akik erre jogosak! Az összeom'ás küszöbén A munkásmozgalom gondolkodó elemei, akik tisztába vannak a kapitalista rendszer természetével, látják azt, hogy a bérrendszer megérett a pusztulásra. Az uralkodóosztály profit éhsége határtalan és éppen ez okozza, hogy saját zsírjába fullad bole. A világkapitalizmus a föld minden részén oly fokra emelte a termelést, hogy már többé nem képes a munkásság nagy százalékát foglalkoztatni. Ennek tehát természetes következménye, hogy azon rendszer, mely nem képes a társadalom hasznos tagjait ellátni az életfentartás szükségleteivel, el kell, hogy pusztuljon. Az összeomlás küszöbén állunk és joggal vetjük fel azt a kérdést, hogy elég erősek és elég képzettek vagyunk-e arra, hogy átvegyük és megfeleljünk a termelés és szétosztás irányításának? Senki nem vonja kétségbe azon állítást, hogy a jelenben, sem az Egyesült Államokban, sem pedig a világ többi országaiban nincs szervezet, amely megtudna felelni ezen nagy feladatnak. Nem kisebb feladatról van szó, mint a föld jónéhány százmillió lakossát ellátni élelemmel, ruhával és lakással. Az IWW-nak jutott a szerep, hogy a tudományos Ipari Unionizmus elméletét bele vitte a munkásmozgalomba, mely elmélet a föld minden ipari országában teret hódított. Ma már nem elszigetelt elmélet ez, dacára annak, hogy a munkásmozgalmon élősködő politikusok, szocialisták, kommunisták és egyéb vágásuak, akiknek nem okoz fejfájást az, hogy milliók nyomorognak, minden erejüket latba vetették, hogy terjedését megakadályozzák. A munkás milliók óhajtják az Ipari Uni- onizmust, mert cinnek elvei szerint szervezkedve a jelen rendszerben mindnagyobb mértékben kialakuló harcokban legyőzhetetlen fegyverrel ruházza őket fel, de egyben ez az alapja az uj társadalmi rendszernek is. Az IWW 28 éves szakadatlan agitációja nőm veszett a semmibe. A 28 éves agitáció hatása alatt sok százezer munkás, szellemi és fizikai, tanulta meg azt és valja ma is, hogy ez az egyetlen helyes szervezkedési mód úgy a mindennapi harcokban, mint a bérrendszer összeomlásával a termelés és szétosztás irányítására. Királyságok, császárságok, köztársaságok összeomolhatnak. Fascista, szocialista, vagy kommunista diktatúrák jöhetnek, de a munkásság mindaddig leigázott marad, amig az Ipari Demokráciát az Ipari Unionizmus tanítása alapján meg nem teremti. SZILÁNKOK Mondják, utón útfélen kürtölik :— uj korszak született Amerikában. Vájjon uj-e, vagy a vizbefuldokló szalmaszálba való kapaszkodása?^ Szerintünk ,az utóbbi. A Samuel Gompers által dédelgetett s ma Green által vezetett AFofL túl boldog. Hogyne? Mint Green mondja; A gyárosok javarésze ma többet ad, mint ő, vagy a munkások valaha is mertek volna kérni. nőkhöz küldött gratulációit. Az ipari Code-okról van szó. örülnek, hogy a gyermekmunkát eltiltják, a fizetéseket emelik, munkaidőt rövidítenek. Igazán nehéz megérteni, hogy ilyen nagyszerű országban, hol az elnöktől lefelé mindenki, gyáros, kereskedő, milliomos, polgár- mester, kormányzók egybeolvadva, vállat vállhoz vetve dolgoznak a munkás és csakis a munkás jobblétéért, hogy lehet itt valaki lázadó, vagy akármilyen ista is. A clevelandi bankokban, hol milliók tűntek el a bankárok kezei között, ahol most néhány percentet adnak vissza a jóhiszemű betevőknek, ez áll: “Óvakodjatok a zsebmetszőktől és rábeszélőktől.” Ezt a mesterséget úgy látszik, saját részükre akarják fentartani. A nagy polgári lapok özönével hozzák a különböző városok kereskedelmi kamarájától (Chamber of Commerce) az elMr. Halle, egyik nagy üzlet feje imigyen mondja: “Amit ez az uj deal hoz látszólag sőt talán valójában is szocializmus. Nos hát én nem félek tőle,” emberbaráti szeretetéről hosz- szu litániát mondva befejezi “bárhogyan alakul is ki a helyzet csak a mi javunkra válik.” Ezen kijelentése a kereskedők gyűlésén történt. Természetes a “mi” jelző alatt nem a portást, munkást, vagy mást értett. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató oszály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó, másik csoport ellen uszítsák s ezáltal elősegítik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorou állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépitet szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “Le bérrendszerrel P A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az -ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom kertéin belül.
