Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)
1933-07-22 / 749. szám
1933 julius 22. BÉRMUNKÁS 7 oldal A bányászok eldorádója (Folyt, a 4-ik oldalról.) megtehetné anélkül, hogy azt a látszatott keltené, hogy talán valamelyik szervezet befolyása alatt állana, mert amely egyén, vagy lap, ennek ellenkezőjét hirdeti, vagy rosszakarattal van a munkásság iránt, vagy csak annyiban ismeri a munkássága helyzetét, mint azon amerikai magas iskola francia nyelvtanára van a francia nyelvvel, aki tanítja ugyan a francia nyelvet, de amikor Pá- risba megy, tolmácsot kell fogadnia, hogy a franciákat megértse, vagy magát azokkal megértesse. Az akármelyik szervezethez való csatlakozásnál rosszabbat a bányászoknak ajánlani nem is lehetne. Ez csakis a kapitalizmusnak lehet tetszetős. A múltak történelme bizonyítja, hogy a hol a munkásság egységét fegyveres erőszakkal nem bírta a kapitalizmus megtörni, megtörte azt egy munkásnév alatt lappangó szervezet vezéreinek közbefurakodá- sa. Többféle szervezet egy iparban csak testvérharcot szül, ez pedig okot szolgáltat a kapitalista törvénynek a fegyveres beavatkozásra. A többféle szervezetbe tömörült munkásság, nem a közös ellenség a kapitalizmus, hanem egymás ellen küzd, a másik rosszoldala pedig a többféle szervezet ajánlatának az, hogy a munkásszervezetet kevésben, vagy semmit nem ismerő munkásság, nem tudja melyikhez csatlakozzon. A sok közül melyiket válassza és az is* megtörténhet, hogy úgy fog járni mint a Baál szamara, amelyik a két szénacsomó között addig gondolkozott, hogy melyikhez nyúljon, amíg éhen döglött. Tehát ha jóakaratu tanáccsal akarj uk a bányarabszolgákat ellátni, ajánljuk nekik, hogy szervezkedjenek, ha helyzetükön javítani akarnak, de csakis Egy Nagy Munkásszervezetbe melyben a legfőbb hatalmat ők, nem pedig a Lewis-féle munkásfékerek képviselik. A UMWofA pedig ennek teljesen ellenkezője, ez még hatalmának tetőfokán sem volt képes a bányászok jogait és egységét, megvédeni akkor hogyan fogja ezt mostan megtenni. Szalmalánghoz hasonló utolsó fellob- banásában, a UMW-ban, nem a bányászok, hanem Lewis cár akarata érvényesült és fog érvényesülni a jövőben is, ha másként nem a kapitalista törvény igénybevételével. Ezzel a bányászok gondolkodó része, valamint a Bányászlap is tisztában van. Tehát bármilyen rossz is anyagi helyzete, ne térjen el az igazság hirdetésétől, hogy a bányászoknak, sőt az összmunkásságnak, Egy Nagy Munkásszervezetben van a helye. Tinéktek pedig bányásztestvéreim, azt mondhatom, hogy ilyen csak egy van az IWW a melyet nem a munkásság verejtékén gömbölyűre hízott bankárilag fizetet vezér urak, hanem ti irányitattok. Ebben tömörülve, egymással szolidaritást vállalva, egy mindért és mind egyért, jelszóval a kapitalizmus által alkotott törvényeket, porszem kicsinységnek fogjuk törpiteni. Ez a bátrak szervezete, ezen keresztül fogjuk elérni a mi nagy ünnepnapunkat! A VILÁGFELSZABADULÁST. C. K. D. Junior Column Detroit Factory Report nyászokat kiüldözni.) Az amerikai bányász nem olvas újságot, tehát az továbbra is tudatlan és sunyi marad; Írja a Bányászlap egyik cikkében. Micsoda ravasz hízelgés ez a lap olvasóinak és hozzá valótlanság, mert ha az amerikai bányász nem is olvas olyan lapot, amelyik a hatalomra jutottakhoz dörzsölődzik, azért a fentebbi vád mégis tulmerész, mert nemcsak, hogy nem olvas újságot, hanem ir is bele. És nem hizeleg még Roosevelt elnöknek sem. Egyet megemlítek, ez pedig megjelent egy elég széles körben elterjedt napilap, a Johnstown Democrat nem radikális, junius 16-iki számában. A vezércikk oldalon, egy Hoovers- wille-i, Pa. bányász Írja az elnök rádió beszédével kapcsolatban, hogy elnökünk azt akarja, hogy a béremelésnek muszáj megtörténni, az áraknak pedig emelkedni kell a bérekkel arányban. Ebben a hónapban Somerset megyében egy nagy széntársulat 15 százalékkal vágta le bányászai fizetését, okul azt adva, hogy szenére kormányrendelést kapott és csak 15 százalékos bérlevágással képes azt kibányásztatni. Tehát — írja tovább a bányász — ha elnökünk őszinte, akkor példaképen megkezdhetné az árak emelését a lehető legmagasabb pontra odahaza, vagyis a kormánynál és akkor ez példaképen állhatna a szénvásárlók előtt és ugyanakkor egy bizottsággal felülvizsgáltatná, hogy vájjon a munkások bére is emelkedett-e, a szén ár emelkedéséhez képest. Hanem amikor a kormány mindig a lehető legalacsonyabb árakat szokta kihasználni, hogyan várhatja azt, hogy más szénvásár- ló társaság tultegyen rajta azáltal, hogy magasabb árat fizessen a vásárolt szénért. Nem-e hazafiatlan cselekedet volna ez? Pedig csak ez volna az egyedüli megoldás — Írja ez a nem bolseviki vagy szin- dikalista őrült, hanem száz százalékos amerikai bányász. Ugy-e Márton bátyánk ez teljesen az ellenkezője, az ön véleményének, az amerikai bányászt illetőleg. Lehetséges, hogy a magyar bányászok között akad még néhány, kiknek tetszik az ön hízelgése és talán megújítja a lap előfizetését, hanem az amerikai bányász, már többé kevésbbé megérti a kormányban lejátszódó eseményeket és lassan bár, de biztosan kezd véleménye átalakulni. A szervezkedési szabadságról akarok még néhány sort Írni, ezen jog tulajdonképen sohasem volt teljes nyilvánosságban eltiltva Amerika munkásságától. Szervezkedhetett bármikor, bármi néven nevezett engedélyezett (Charterozott) szervezetben. A társulatok mindig valami más, ravasz ürügy alkalmazásával rombolták, vagy romboltatták ezt széjjel és üldözték aktiv tagjait és, hogy az iparfejedelmek az amerikai munkás alkotmányos jogát, ügyes cselfogásokkal felrúghatták, a kormány pedig, arra szemet hunyt, annak oka igazán csak az amerikai munkásság volt, a melynek túlnyomó többségével nem volt nehéz, a kapitalizmus ügynökeinek elhitetni a szervezkedés szükségtelenségét, sőt a szervezkedési eszmék ellen is könnyen fordítható volt. ígéret, ijesztés, stb. már-már akikkel ezt meglehetett tenni (és ilyenek akadtak bőven, a múltban és félő, hogy akadni fognak a jelenben is.) Az amerikai munkásság, öntudatos részét soha sem volt és soha sem lesz semmiféle kapitalista törvény képes, a szervezker déstől elriasztani és az ilyenek még nem ujongnak, nem ünnepelnek, dacára annak, hogy ők is olvasták az uj törvényt, (melynek egyik legfontosabb része reánk nézve, Section VII. Paragraph A.) Ugyan mit is ünnepelhetnénk mi bányászok, talán azt, hogy Amerika legreaKciósabb munkásárulói John G. Lewis és bandája szabadon garázdálkodhat a bányászok között és állításuk szerint ők az egyedü- liek, kiket a kormány elismer. Ezt kénytelenek vagyunk el is hinni, ha az eseményeket figyelemmel kisérjük. Hanem a kormány és Lewis, barátságkötésének mi örülni nem tudunk, mi már előre tisztában vagyunk a következményekkel. Sajognak még a múltak sebeit mi tudjuk, mit jelent egy olyan munkásszervezet, melyet a társulatok tárt karokkal fogadnak és csatlósaikkal védel- meztetnek. Ez nekik nem árt, nekünk nem használ. Ezen állítást megcáfolja az említett iap saját maga, mikor az említett számokba az illinoisi vérmezőkön lejátszódó eseményekről ir, hol a Progressive bányászokat puskagolyóval, szuronnyal és rendőr fütykösökkel támogatják, mig a munkásáruló Lewis prédikátorait pedig védelemben részesítik. Ezek szabadon járnak, kellnek a bányászok között, mig más bányászszervezet, (kivéve a kompánia uniót) még gyűlést sem tarthat. Furcsa szabadság ez, ilyenben az uj Deal kihirdetése előtt is bőven volt részünk. Egy lapnak, mely állítása szerint a bányászok sorsát any- nyira szivén viseli, nem volna szabad a legrosszabb akaratú tanácsot adni a bányászoknak, hogy szervezkedjen bármely unionba, ettől jobb szervezet- lenül lenni, mert akkor legalább nem dúl közöttünk a testvérharc, mit a többféle szervezkedés szokott előidézni. A bányászoknak, sőt az összes munkásságnak Egy Nagy Szervezetbe kell tömörülni, amely nem Lewis, vagy más munkásáruló vezér, hanem a munkásság irányítása alatt áll. Azok tudják legjobban, mire volna, vagy van nekik szükségük. Ennek hirdetését a Bányászlap is Sometimes I wonder how these poor workers can fall for all the trash they read in these capitalist newspapers. Why, as soon as they read a headline in the paper noteing the fact that some employer will hire a few men the following day, they all rush to the factory with the intention of being hired, and then, if they aren’t the “lucky men” they return home (if they have one) broken-hearted and discontented because the employer did not hire them as his slaves. Nevertheless, they keep going to the factory day after day, until the gatekeeper is so sick and tired of seeing them, that finally slams the gate in their face. Recently a few men have been hired at some of the factories and the people are quite enthusiastic about it. Some of these “scissorbills” are going about telling the workers to have hope and courage because the bosses are hireing thousands of men each day, and if he goes down and stays in the line both night and day for a few weeks he might land a job. I pity the worker who falls for all this nonsense, because sooner or later he will discover what a misguided individual he was. All this talk about so many men being employed each day in Detroit is false. A few days ago we decided to go down to the Dodge Bros. Factory and see if men really were being hiréd by the multitude. Well, when we arrived we got out of the car and began walking around, and, my friends, the scene we saw was too miserable for human beings to gaze upon. Thousands of hungry, ragged, frail, tired and miserable looking men were waiting patiently in the boiling hot sun for their turn to enter the emploment office and beg the boss to let them be his slaves. We have slavery today just as we did in the olden days, only in those days the slaves were forced to go to the market to be sold, while during resen times men beg to sell their lives; in fact some of them even pay the bosses in order to be hired as their voluntary and satisfied servants. These poor workers even (Folytatás a S-ik oldalon)
