Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)
1933-07-01 / 746. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1933 julius 1. BÉRMUNKA S (WAGE WORKER) ________HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W._________ Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ....................$2 00 One Year ....................$2.00 Félévre ........................ l.t'O Six Months ................. 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy ............... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ............ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S.S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to Cleveland, Ohio pending Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Mr. Roosevelt óhajára A volt Hoover adminisztráció arról volt hires, hogy a társadalmi bajok orvoslására bizottságokba szervezte Amerika minden számottevő “nagyságát.” A Roosevelt kormányzat levonta e bizottságok semmit sem jelentő voltát és helyette, olyan hangulatos kinyilatkoztatásokat teszen, hogy a gyanútlan hallgató felsóhajt, hogy itt lesz ám egy tej jel-mézzel folyó ország, mert hát Mr. Roosevelt megmondta és megkérte Amerika kapitalistáit, hogy a munkásainak nagyobb bért fizessenek, hogy a munkadőt úgy osszák fel, hogy néhány millió munkással több dolgozzék, hogy a fogyasztásban is több millióval többen vegyenek részt, ami Roosevelt szerint is végeredményében a gyárosoknak, a kereskedőknek lesz a hasznuk. Végül arra hívja fel Mr. Roosevelt Amerika kapitalistáit, hogy az egész ipari életre közös táborba egyesüljenek. Mr. Roosevelt és mindazok, akik komolyan veszik az ilyen óhajok teljesülését, hilyán vannak a legkisebb gyakorlatiasságnak, mert sem Afnerikában, sem a világ akármelyik más részében, ahol haszonra való termelés folyik, nincs az a hazafias! vagy emberi érzés megnyilvánulás, amely önkéntesen megnyitná ai Rockefellerek, a Morganok, a Schwabok vagy bármelyik iparbáró erszényét. Mi munkások, tudjuk a gyakorlatból, hogy egy-két centes órabérnek a megtartásáért, nem egyszer hosszú évek véres küzdelmét kellett megvívnunk azokkal szemben, akiktől most Mr. Roosevelt reméli, hogy önkéntesen, vagy a demokrata kormányzat kedvéért mondanak le a haszon egy részéről. A kapitalisták közös akciót csak a munkások kizsákmányolására tudnak létesíteni, de az üzlet kötésben, a csalafintaságok és az egymás elleni intrikákban nem ismernek határt, nemcsak a demokrata kormányzat kedvéért nem, de a történelem igazolja, hogy testvér a testvért is képes az üzletért letiporni, koldusbotra juttatni. Mr. Roosevelt óhaja a kapitalitákhoz abból a meglátásból ered, amely szerinte “az egész nemzetet eltölti és egy olyan tömegmegmozdulást vonhat maga után, amilyenre a történelem még nem adott példát.” Az IWW huszonhét esztendeje tanítja, hogy a mai termelési rendszer, az egyenlőtlen haszon elosztásával olyan helyzetet teremt, amely ellen a dogozóknak fel kell lázadniok és a tömeg megmozdulással az egész rendszert megcserélni olyanná, amely egyformán részesíti az élet minden szükségletébe a népek összességét. Történelemét csinált az amerikai kapitalizmu az IWW üldözésével ezért a tanításért és munkástársaink nagyrésze még ma is a börtönök vasrácsai mögött vannak fogva, mert ennek a felismerésnek szóban vagy Írásban kifejezést adtak. Ha Mr. Rooseveltnek csak egy kis hatalma volna, úgy még MA megnyitná a börtönök ajtajait, hogy az osztályharc foglyai onnan kikerülve, fegyvertársakat kapjon a kapitalisták nem megrendszabályozására, de egy igazi demokratikus rendszer megteremtésére. De a politika, ha olykor-olykor vörös színben is mutatkozik, mint most a Roosevelt-féle kinyilatkozás, csak egy végrehajtó szerv a kapitalista osztály részére, és igy mi, munkások attól semmit sem várhatunk. A tömegeknek az Egy Nagy. Szervezetbe való tömörítése, amint azt az IWW tanítja, végezheti csak el azt a tömegmegmozdulást, amelynek a nyomában ez a helyzet megváltozik. Az iparok igazgatása... Az Egyesült Államok kongresszusa befejezte tavaszi ülésszakát és az utolsónak hozott törvények között szerepel az iparok “igazgatását” az elnök kezébe helyező törvény is. E szerint az elnöknek szabad kezet adnak — már amennyire azt az iparmágnások megengedik — a termelés és szétosztás, valamint a munkabérek és munkaórák megszabására. Az elnök Hugh S. Johnson generálist bízta meg az ipari diktátorsággal. Johnson a törvény elfogadásának napján nyilatkozott a rádión keresztül és megnyugtatta a munkáltatókat, hogy ne libabó'röz- i zön a hátuk a törvényől, mert nem oly “kegyetlen” lesz az, amint a polgári lapok azt előre feltüntették. “A törvény főcélja — mondja Johnson, hogy az éhes embereket levegyük az utca kövezetéről és a nép arcára mosolyt ültesünk ismét.” A kormány célja nem az volt — magyarázza, hogy az iparoknak megszabja, hogy hogyan állítsák vissza a fizetési lajstromot és profitot. Ez minden iparnak a saját problémája legyen, a kormány csak nagy általánosságban kíván tanáccsal szolgálni. “Az uj törvény — mondja — többféle módozatott engedélyez. A legalkalmasabbnak látszik az a rendszer, mely szerint minden ipar a szövetségi adminisztrátornak terjeszti be, hogy mit szándékozik tenni; a főcél természetesen az legyen, hogy a munkanélküliekből a lehető legrövidebb időn belül mennél többet helyezzünk vissza a munka telepekre.” A törvény nemcsak a munkások javát szolgálja — mondja Johnson. (Mintha ezt nem is tudnánk.) A munkanélküliség megszüntetésével a profitnak is növekedni kell, mert lehetővé teszi, hogy a különböző vállalatok kiküszöböljék az árak leszállítását és más veszedelmes gyakorlatokat. Ez volt mindig az amerikai iparnak a hátránya, mondja — de különösen a szén iparnak. Nincs szándékunk oly drasztikus intézkedéseket életbe léptetni, mint a háború alatt, bár a helyzet hasonló. Sokan emlékezünk, hogy a háború alatti intézkedések menynyire szolgálták a munkásság javát és igy ellehetünk készülve, hogy a mostani még ilyen sem lesz, ami a munkásságot illeti. A munkásságra vonatkozó megállapítások részben helyesek, de vájjon mennyiben fogják azokat az iparfejedelmek figyelembe venni? “Ez országban — mondja tovább Johnson — nagy eltérés van a termelt áruk és a nép vásárló képessége arányában. Szükség van valamelyes erőre, mely a termelést és fogyasztást egymással arányba tartsa.’ “A javulás kétségtelenül itt van. Azonban a szükségleti cikkek árai oly rohamosan emelkedtek, hogy hacsak a nép vásárló képességét hamarjában nem hozzuk ezzel egyvonalba, a visz- szaesés veszélye fenyeget.” “Elengedhetetlenül szükséges több munkásnak a munkába állítása, még pedig olyanformán, hogy minden egyes dolgozónak a munkaidejét le kell szállítani. Ez csak úgy lehetséges, hogy ha az egymással versenyző vállalatok és az egymással versenyző iparok ugyan azt teszik és egy időben.” “E folyamatnak sürgősen kell végbe menni. Az elnök elvárja, hogy a tiz alapvető ipar haladéktalanul benyújtja az erre vonatkozó tervezetét.” Ez volna a főbb pontjai a tervezetnek. Ezek elolvasása után azonban nem ajánlatos, hogy a munkásság karba tett kezekkel várja annak megvalósítását. A törvényhozó testület a kapitalista osztály kezében van és ott csakis oly törvényeket hozhatnak, melyek a kiváltságos osztály érdekeit szolgálják. Ha szó esik is a munkásság érdekeiről,- az csak ködfátyol jelleggel bir, hogy az elégedetlenkedőket elhallgattassák. Helyes az a megállapítás, hogy a munkanélkülieket csak egy módon lehet munkához jutattni és pedig ha a dolgozók munkaidejét redukálják. Ez azonban csak egy módon fog megtörténni, ha a munkásság szervezkedik az Egy Nagy Szervezetbe és kivívja a rövidebb munkaidőt, a béreket pedig felemeli, mert csak igy lehetséges a vásárló képesség helyreállítása. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató oszály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekben! összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely. lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó, másik csoport ellen uszítsák s ezáltal elősegítik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorou állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépitet szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “Le bérrendszerrel!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom kertéin belül.
