Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)

1933-10-14 / 761. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1933 október 14. Terjed asztrájk Detroitban (Folyt. 1-ső oldalról.) séges javitási munkákat volná­nak képesek elkészíteni. A gyárosok más városokba szállítják a szerszám és forma munkáknak nagy részét, igy a szakmunkások sztrájkbizottsá­ga, lépéseket tesz arra, hogy Cleveland, Alliance, 0. és más városokban is vizsgálatott foly­tasson, azon irányban, hogy lett-e innen munka oda áthe­lyezve. A Tool és Diemakerek kö­zött ezrével akadnak munká­sok, akik most meglátják, a szakszervezeti forma káros vol­tát, mert legtöbb helyen a nagy gyártelepeknél, nem bírják a sztrájktörőket távol tartani, mivel a production munkások nyugodtan mehetnek be és ki a munkába. Sokan látják, mi­lyen egész más a sztrájk a Muray Body telepén ahol nem kell a munkást kérdezni, aki be akar menni, hogy milyen munkán dolgozik, AKI BE­MEGY AZ SZTRÁJKTÖRŐ MIND, és úgy is bánnak el ve­le. Igaz, mivel az a szakszerve­zet most harcban áll, igy nem akarjuk azt a szervezeti formá­juk kritizálásával, még gyen­gíteni, mert nekünk ipari union- istáknak nagyon fontos, hogy ŐK IS MEGNYERJÉK A HAR­COT, azonban a tagságnak nagy része helyesli az Egy Nagy Szervezet eszméjét és sokan hajlandók az IWW-hoz való csatlakozásra. Amit nagyban elősegít most a Muray Body- nál a példás ztrájk taktika és harci készség, melyet van al­kalmuk a sztrájkoló szakmun­kásoknak a saját sztrájkjukkal össze hasonlítani. Az igazi harc csak még most kezdődött. Úgy látszik egy el­keseredett harcra van kilátás úgy a munkásoknak, mint az ipari szervezet sztrájkjában, amint a Muray Co. munkásai­val a sztrájk vezetőség megér­tette, hogy mily nagy jelentő­sége van iá harcnak és az Unió elismerésének. így mint egy élet-halál harcban, a tagságnak nagy része el van szánva min­den áldozatra, hogy győzedel­mesen kerüljünk ki belőle. Na­gyon keservessé teszik az életet azoknak, akik hajlandók a sa­ját munkástársaik ellen sztrájk törésre vállalkozni. Voltak letartóztatások, azon­ban a védelmi bizottság is na­gyon jól meg van szervezve, egy pár órai fogság után min­den harcosunk kiszabadul, hogy még nagyobb elszántsággal ve­gyen részt a harcban, MELY­NEK GYŐZNI KELL. Vi. ELŐFIZETÉSEK NYUGTÁZÁSA. 1933 okt. 1—7-ig. A. Székely, Cleveland......... 1 J. Herczeg, Cleveland........ 2 J. Lockner, Cleveland........ 2 A. Bodnár, French............... 1 G. Stana, Trenton............... 9 F. Szüch, So. Bend............. 1 S. Varga, Buffalo.............. 1 A. Hübler, Richmond........... 1 St. Visi, Detroit................... 1 jelentik, hogy jönnek ide, a Ford telep előtt picketelni. A taggyűlésen egy fogadó bizott­ság kiküldését indítványoztuk, melynek a megszervezése a szervező bizottságra lett bíz­va, a helyiséget rendelkezésük­re bocsájtjuk, valamint más dolgokban ko-operálunk velük, mivel az AFofL, kitagadta őket, nem voltak hajlandók szót fo­gadni a kihizott vezetőségnek, akik a munkába vissza akarták őket kényszeríteni. A Tool és Diemakerek ultimá­tumot kaptak. ; A sztrájkban álló szakmun­kások a helyi lapokon keresz­tül felszólítást kaptak, hogy ha nem térnek vissza munkába, akkor el lesznek bocsájtva. De úgy látszik már a munka sem bir olyan vonzó erővel, hogy a munkásokat sztrájk törésre bírja. A gyárosok hajlandók a bér javítást megadni a szak­munkásoknak, de nem hajlan­dók még a Educational Socie- tyt sem elismerni, mert amitől legjobban félnek a gyárosok, a szervezett erő a munkán. Sok helyen képesek voltak egy né­hány sztrájtörőt becsalni mun­kába, azonban a nagy többség kint van. A sztrájktörők leg­feljebb csak a termelésnél szűk­RABOK. Irta: Révész Béla. A rabok fölsorakoztak a fegyház szűk udvarán és nyug­talanul vártak az eseményre. A déli nap forró világossággal festette sárgára a máskor min­dig árnyas udvart és a rabok sárga, boglyas ruhája kifehé- redett a heves napsütésben. A bűnös emberek arcára rá­ült az izgalom. Az egykedvű nyugalmasság, mely a nagy időre elzárt rabokat a börtön levegőjében csakhamar megej­ti és az arcukra is diadalma­san rászáll, most elsikkadt on­nan, a homlokuk nyugtalanul ráncolódott és az ajkuk is meg­mozdult, mintha szóra nyílnék, de ekkor az ég felé meresztet­ték kopaszra nyírt fejüket és a sapkájuk mögül fölkandikál­tak az izzó égboltozatra és a lábukat váltogatva tovább vá­rakoztak, nem beszéltek. A börtönőr bejött az udvar­ba és végignézve a rabok so­rán, parancsolt: — Induljunk! A parancsra a rabok megra­gadták a lábuk előtt fekvő ta­licskát, megigazították rajta az ásót, a kapát és mikor az őr kinyitotta előttük a fegyház sziklaerős, megvasalt kapuját, a rabok egymásután kitalics- káztak a vasházból és beléptek a nagyvilágba, amely most már sok éve, hogy el volt zárva elő­lük. A Dunaparton fegyveres őrök őrizték a bűnös emberek haj­lékát. A rabok eltalicskáztak mellettük és halkan, alázatosan az arcukat a föld felé hajtva, köszöntötték a börtönök ura­it: — Jó napot! A talicskák szomorkásán to­vább nyikorogtak és az igyekvő menet elérkezett a Duna vizé­hez. Itt a csónakba elébb be­szállt a börtönőr, utána sorjá­ban elhelyezkedtek a rabok, a talicskájukat ölbevették, ketten közülük megfogták az evezőla­pátokat és a kis hajó emberei­vel elsiklott a part mellől. A Duna hirtelen kiszélese­dett a rabok előtt. A keskeny folyó, ahogy szomjas tekinte­tükkel rábámultak, megdagadt és a szűk cellákba plántált em­berek áhitatosan nézték maguk körül a nyílt tájakat, a höm­pölygő folyó bátor kanyargá­sát, az égboltozat világevező peremét és a mellük hullám­zott a friss gyönyörűségtől, mint alattuk a Duna vize, mely ringatta, emelgette a fürge csó­nakot. A világtól elzárt embe­rek most, hogy dolgozni vitték őket, boldogan érezték magú­dat, hogy jól viselkedtek a bör- ,önben, a bűntől terhes lelkük- jen kivirágzott a megindulás, i jóság, a hála, hogy az ő ar­ukat is legyezheti a szabad izellő, az ő hátukat is melegit- íeti az isten arca, a nap. A kis ;sónak vigan, locsokva himbál- a boldog utasait. A rabok negbámulták a fehér fodrokat, melyek körülszegélyezték ha­jócskájukat és megcsillant a szemük, hogy elröpködtek előt­tük a szivárványos szitakötők. A csónak tovább siklott és lassanként odauszott a sziget partjához. A talicskákat kiemelték és egy kis füzesen keresztül követ­ték a börtönőrt. Egy nagy domb előtt megálltak, ennek aljában a földet kimérték és hozzálát­tak a röghányáshoz. Az őr mel­lettük leheveredett a fűzfa- gallyak közé, a fegyverét az ol­dalához huzva, hátára feküdt, kövér nyakát a vizes fűben fürdette és békességben igy pi­hent. A rabok belemélyesztették ásójukat a pázsitos talajba és lassan késlelkedve emelgették ki a szagos földet. A fekete rög kövéren hullott széjjel az ásó­jukról a nedves, nehéz illata feláramlott a számüzöttekhez. Újra tágult a tüdejük a föld áradozó életétől, mint régebben tavaszi, őszi földturáskor az eke nyomában, amikor még pat­togtathatták az ostort a tág, szabad határban... A megboly­gatott föld fűszeres erejét föl­lehelte a rabok közé és azok nehéz fejjel, mámortól kábul- tan hajolgattak a földre és lá­zasan döfdösték puha, omlós testét. Az emlékezés heves erő vei ragadta meg képzeletükéi és pelyhüdten folydogáló vérük hullámzásba indult s ernyedt testükön rejtelmes vágyak su­hantak keresztül. Körülöttük már halmosodott a föld és a megásot gödörben az egyik rab megszólalt: Sztrájkba léptek a new yorki szállító munkások NEW YORK, N. Y. — A ti­zenhét ezer teherautó hajtó és segítők sztrájkja New York városát rövid időn belül meg­fosztja a szükséges élelmisze­rektől, melyeket a sztrájk kö­vetkeztében lehetetlen szállíta­ni. A sztrájk első napján 75 ezer zsák liszt rekedt a kikötő­ben, melyeknek szállítása ese­dékes volt. A munkáltatók megkísérel­ték a liszt elszállítását sztrájk­törőkkel, azonban az első ra­komány az East Riverbe sza­ladt a; South Ferry közelében. Állítólag a sztrájkolok lehúz­ták a sztrájktörőket és a ko­csit pedig bele engedték a Ri­verbe. A sztrájkolok követelése: heti 45 órai munkaidő a liszt és sütöde szállítóknak és heti 40 órai a bútor és egyébb szál­lítóknak a bérek leszállítása nélkül. A sztrájkbizottság en­gedélyt adott kórházak és men- helyek részére a szükséges élelmiszerek szállítására. PASSAICON, N. J. 60 Dayton Avenuen, minden vasárnap este 8 órakor gyűlést vagy vitaestéket tartanak a Bérmunkás olvasói, amelyen szívesen látják a magyar munkáso­kat. — Nálunk odahaza most van az aratás... A határban dol­gos most a falu apraja-nagyja. Ilyenkor délután potyog "a ve­rejték az életre... Az élet, az élet, az csak úgy hullik alá, ahogy a kasza végigsuhint a búzatáblán... A fürj hogyan rebben, ahogy villan a kasza és dől a kalász tőle!... Dalos nálunk mostan a levegő. A ma­rokszedőlányok bizony danol- gatják: Kaszás csillag jár az égen, Kaszál a rózsám a réten, Mig ő kaszál, én majd gyűjtök, Ott is rajta könyörülök... A röghányó rab arca hama­rosan kivörösödött és dudolá- sát elfojtotta a köhögése. Rá­hágott az ásójára és minden erejével belemélyesztette a ta­lajba. Nem beszélt tovább... A szót átvette egy másik rab. Szemébe húzta a vászonsapká­ját és dörmögve mondta: — Régen nem kocsmáztam... megreped a lépem a nagy szom­júságtól... Mindig csak vizet, öreg, poshadt vizet... Jobb odabenn a csárdában a csípős csingér mellett... Itcére az itce, velük gyütt meg a kedvem... Hej, a lábamon is ráncos csiz­ma volt még! A sarkantyúmat megpengettem, szaladt minden ember. ... és ketten voltunk, ketten. . . A dereka roppant az ölelésemtől, a szemében meg elveszett a lelkem üdvössége... verje meg az isten... A rabok fölemelték a fejüket, hogy kifújják magukat és a

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom