Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)
1933-03-25 / 732. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1933 március 25. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) _______HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W._________ Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .....................$2 00 One Year ................„...$2.00 Félévre ......................... l.v 0 Six Months ................ 1.00 Egyes szám ára .......... 5e Single Copy ............... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ............. 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S.S, Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to Cleveland, Ohio pending Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Mit jelent az elnök változás? Helyes logikával egyszerűen azt válaszolhatnánk, hogy a munkásokra abszolút semmit. Azonban nem akarunk egyoldalúak lenni és igy röviden megokoljuk, hogy miért nem jelent semmit. A lezajlott választások után történt változás sokakban olyan reményeket élesztett, hogy a most bekerülő Roosevelt nagyban javítani fog a munkások helyzetén. Azt is hiresztel- ték, hogy a szervezett munkássággal nagyon szimpatikus. Különösen Green urban voltak meg a reménységek arra, hogy a munkaügyi hivatal vezetésére az egyik kollégáját fogja az uj elnök kinevezni. Azonban Roosevelt urnák más tervei és más kötelezettségei voltak, tehát a szétforgácsolásnak elnöke hoppon maradt reménységeivel együtt. De azon esetben, ha tényleg Green ur kollégája került volna a munkaügyi hivatal vezetésére, egyáltalán nem jelentett volna változást a dolgozók helyzetére. A washingtoni hivatalokat nem a munkások érdekében töltik be, tehát bárki is kerül oda, nem szolgálhatja a munkások érdekeit. Ottan csak kapitalista érdeket lehet és muszáj szolgálni. Legjobb bizonyíték erre a Wilson adminisztráció, melynek a domokráciát biztositó jelszavával, megvédelmezték az amerikai kapitalizmus európai befektetéseit. Azt is tudja mindenki, hogy a legutóbbi adminisztráció is mindenben a nagy kapitalizmust védelmezte. Hiszen Mellon András azért került az angol nagy követségre, hogy jobban megvédelmezhesse a maga és kapitalista társai érdekeit. Roosevelt személye ellen mint ember, senkinek nem lehet és nincs kifogása. Azonban az ő érdekei és a munkások érdekei nem azonosak és miután ellentétesek, ennélfogva semmi változást a munkások helyzetében nem hozhat. Bármilyen jóakarat vezérelné, a helyzetet az iparfejedelmek, a termelés eszközeinek a birtokosai uralják. Tehát balga reménység, az elnök változástól várni a dolgozók részére javulást. De nemcsak a demokraták nem hozhatnak a munkásosztály részére általános javulást a Washingtonba való bevonulásuk által, hanem a “legforradalmibb” kommunisták sem, mint azt már annyiszor kifejtettük, hogy Washingtonban csak azok ülhetnek a bársony puha ülésekbe, akik a Wall St., Amerika itt székelő urainak az óhajait hajtják végre. Ezeknek nem érdekük, az hogy a gyárak kapui előtt ne legyen munkára váró tömeg, mert ez azt jelenti, hogy a munkabéreket nem ők, de a munkások szabják meg. Ezt az erőt a munkások nem a politika, de a munkán való szervezettségükkel érik el amint azt az IWW elvinyilatkozatában is kifejezésre juttatja. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet összes javait ama kevesek bírják. akikből a munkáltató oszály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekben! összpohtosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó, másik csoport ellen uszítsák s ezáltal elősegítik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorou állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépitet szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “Le bérrendszerrel I” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az ui társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom kertéin belül. Amit a munkásnak tudni kell AZ IWW SZEMÜVEGÉN NÉZVE AZ ESEMÉNYEKET A kissebbség és a többség osztályharca Mindazon régi korok történetében, melyekbe ismereteink visszanyúlnak, azt látjuk, hogy egy-egy osztály csak akkor lett a társadalmi fejlődés hordozója, ha vállalta a termelés uj rendjének az útját munkálni. Minden korszakban vannak elnyomók és elnyomottak; vannak akik valamely kezükben lévő hatalom által, mások cselekedetére és életére hatást képesek gyakorolni. Minden egyes kor osztályharca pedig ezen hatás megszüntetésére irányul. Mióta magántulajdon van, minden társadalmi korszak jellemvonása az, a melyet az anyagi, vagyis gazdasági hatás gyakorolt az emberekre. A magántulajdon különféle korszakaiban, a gazdagsághoz jutásnak módjai is külömbözők, a hübérirendszerben, a származás, ma, a tőke birtoka juttat gazdagsághoz. Az egyes osztályharcok, ezen külömböző formájú gazdagságok ellen foly tak, azon anyagi javakkal való hatás ellen, melyet mindig egy kisebbség gyakorolt a nagy tömeggel szemben. A társadalomban kibontakozik egy uj haladottabb rendszert alkotó osztály, mely, mikor a fejlődése azon fokát eléri, hogy a régi rend hatásait letompitja, a tömeget könnyen állítja céljainak szolgálatába, a menynyiben az a régi rendszer hatása alól, szintén szabadulni akar. Az uj rend, mely kibontakozó stádiumában az egész társadalomra előnyösebb hatást látszik hozni, úgy tűnik fel, hogy az, az összesség érdeke, tehát az összesség nagyobb hányada nem csak beleegyezik, hanem síkra száll annak megvalósításáért. Ekkor üt a régi rend végórája, az uj lép a régi helyére. Az átalakulás idején látjuk az osztályok bizonyos össze- müködését, mert még az uj társadalmi osztály nem juthatott ellentétbe azokkal az uj osztályokkal, melyek az uj gazdasági rendből nőnek ki. Mihelyt azonban az uj rend képviselői, mint a gazdasági fejlődés által az uralomra képesített osztály elhelyezkedik, újra előáll a gazdasági ellentétekből fakadó, legmerevebb osztályharc. Az az állapot, hogy az uj rend valamely osztálynak kedvez, magában véve, semmi bonyodalmat nem szül. De a fejlődésnek egy bizonyos fokán túl, ez az osztály felveszi az uralkodói szerepet. Igyekszik, a helyzetet a maga számára kizsákmányolni, uralkodóvá tenni. Semmi sem bizonyítja ezt jobban, mint az oroszországi pártbürokraták osztályának semmi ellenvéleményt nem tűrő diktatúrája, továbbá a kapitalista rendszerben életrekelt uj kisebbség: a plutokraták (nagy pénztőkések) osztályának uralma az egész társadalom fölött. Ennek az uralomnak a hatása folytán (Oroszország sem kivétel) a munkásosztály helyzete, napról-napra rosszabbodik, azáltal, hogy a termeléstechnikai találmányokat, melyeket a nagy tömeg tulszük- séglet nyomása hozott létre, a ki nem elégített szükséglet folytán, a kedvező helyzetben levő kisebbség, a saját javára és hatalmának megerősítésére használja ki. A nyomor a tömegben ezen eljárás folytán mindinkább nagyobbodik. E nyomorból kell a tömegnek kilábalnia. A magántulajdon hosszú korszakaiban, ha alakultak is ki, fejlődöttebb gazdasági rendszert képviselő uj osztályok, de az osztály elkülönítés és kizsákmányolás alapját: a magán tulajdont, megtarthatták. Egészen a kapitalizmus kibontakozásának fénykoráig, a magántulajdon rendszerének keretein belül, lehetséges volt a társadalmi fejlődést szolgálni, de ezután már ez lehetetlen. Mert ha lehetséges volna, már bontakozott volna ki egy olyan uj gazdasági rendszert képviselő osztály, mely a magántulajdon fönntartásával fejlődöttebb viszonyokat teremtene a társadalom számára. E helyett ez a rendszer megteremtette a védelmére, — nem tovább fejlesztésére — a diktátorok kis osztályát. Amerikában és a többi iparállamokban, a plutokratákat, a fejletlen országokban, a politikai diktátorokat; megszüntetésére pedig, a teljesen vagyontalan bérmunkások osztályát. Erre az osztályra vár a feladat, hogy megoldja a társadalom legfőbb problémáját: a magántulajdon megszüntetésének kérdését, hogy felszabadíthassa a földet, a termelés és szállítás eszközeit, a kizsákmányolás alapját. (Folytatjuk.) Az Egyesült Államok vasúttársaságai 1931 julius l-től 1932 julius végéig 287 ezer 856 munkást bocsájtottak el. Részben a pangás, de jórészben az önműködő vas ember folytonos fejlődése folytán. A vasutak munkásai csaknem teljes egészében szervezve vannak, szervezeteik oly ziláltak, hogy azt képtelenek a munkaadó szervezeteivel szembe állítani és jogos követeléseiket érvényre juttatni. A kapitalista osztály nem látja, vagy nem akarja látni, hogy ha képes volna is lerombolni a munkások forradalmi szervezetét ma, holnap ismét csak szervezkedésre kényszerítené a munkásokat a bérrabszolgaság ténye.
