Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)
1933-03-25 / 732. szám
1933 március 25. BÉRMUNKÁS 5 oldal A politika és egyébb felülépitményekalkonya Az IWW mint a munkásosztály vezér csillaga, soha sem húzott válaszfalat a külömbö- ző elvi vagy politikai nézet között. Az IWW-nak a határvonala a munkásosztály és a kapitalista osztály között nyilvánul meg. Az IWW soha sem törekedett arra, hogy valakit meg fosszon az egyéni vagy elvi nézetétől, de viszont szigorúan megköveteli mind azoktól, akik valamennyire tudatába vannak annak, hogy a munkás- osztály táborában van a helyük és mint öntudatos forradalmároknak ismerve és vallva magukat, akkor az öntudatos ipari szervezetben van a helyük, nem pedig a párt vezérek mindent Ígérő, (semmit nem adó) mézes-mázos szavainak bedőlve, a mai kapitalista politika társadalmi rendszer helyett, egy esetleg még a mainál is rosszabbat egy állam kapitalizmust, vagy állam politikát vagy pedig uj politikai rendszernek a felállításán rágódnak. Ma már nem az IWW az egyedüli, aki rámutat a párt politika minden fajtájának a helytelen és mint egy nem megfelelő intézményére a társadalomban. Még azon egyének vagy csoportosulatok is, akik egyáltalán nem óhajtják gyökerében megváltoztatni a mai kapitalista rendszert, még azok is a politikát látják a társadalom legveszedelmesebb tényezőjének és mégis a munkásság nagy része a politikában látja a krisztusi megváltást. Harry Elmer Parnes, egy hírneves amerikai újságíró, nemrégiben tartott beszédében elemzés tárgyává tette a bajok egy részét. Dr. Barnes véleménye szerint az egyik főbaj az, hogy túlsók politikus biró van Amerikában, akiket jobban érdekel a saját politikai jellemük és jövőjük, mint a társadalom megvédelmezése a törvények értelmébe és a társadalom ellenségeivel szemben. Túlsók “nagyfejii” van az országban, akik egy húron pen- dülnek és érdekelve vannak az alvilág üzelmeiben és védelemben részesítik a törvény ellen sértőket és túlsók kiváló ügyvéd van, akik legfőbb feladata, védenceik számára egérlyukat találni a törvények között. Dr. Barnes egy megfontolást érdemlő gyógymódot ajánl. Azt ajánlja, hogy minél előbb vegyük ki az igazságszolgáltatási rendszerünket a politikusok, az ügyvédek kezéből és bizzuk a tudósokra. Mi is mint ipari forradalmárok ezt valljuk, azzal a külömbséggel, hogy mi, mint nem a hamis próféták (tudósok) kezében akarjuk látni a hatalmat, hanem azoknak a kezeikben, akik mint az iparokba hasznos munkát végezve, forradalmárokhoz méltóan kivették a részüket a termelésben és nem az üres megfigyeléseikből ítélve akarják a hatalmat megragadni, mert azok semmivel sem értenek többet, már a termelést illetőleg, mint a politikusok. Továbbá. “Nem szabad minden felelősséget a politikusokra és az ügyvédekre hárítani. Mi magunk, Amerika is bűnösök vagyunk (de ők még sokkal bünösebbek.) Az átlagember nagyon gyakran szellemi csatának véli az igazság szolgáltatási eljárást, amelyben a jobb ember (??) győz, és tul- gyakran hallgatunk az érzelmeinkre, ahelyet, hogy gondolkodó eszünkre hallgatnánk, amikor valamilyen bűnüggyel állunk szembe.” Az Egyesült Államokban annak idején állandóan azt szerették hangoztatni, hogy nincs szükség a rendszer változtatására, ma már más a helyzet. Ma meg kell sőt, muszáj, megváltoztatni. Ma még a Dr. Barnesek is azt mondják, hogy ki kell venni a hatalmat a politikusok kezéből, csak a mi szegény mostoha testvéreink ragaszkodnak még mindég p politikai hatalom meghódításához. Mi az IWW szempontjából szívesen átengedjük nekik. Nekünk, Ipari forradalmároknak nincs rá szükségünk, mi csak a gazdasági hatalmat akarjuk. Mint ipari munkások csak azt akarjuk, amihez értünk és amivel tudunk bánni, ők csak folytassák a politikájukat, amig bele nem fulladnak a politika posványába. Ezek a gyászvitézek nem akarják látni a mai kapitalista osztály szervezett erejét. Nem látják, hogy mindenféle politikai hatalom tehetetlen velük szembe. Az ők kezükbe van minden gazdasági erő (efficiency) dacára annak, hogy minden erőhatalmat a munkás-' ságon nyernek, de a munkásság szervezetlenségénél fogva tehetetlen. Ezért hirdeti az IWW az ipari szervezkedést, hogy mind ezeket az erőket lefoglalhassuk, vagy jobban mondva kezünkbe tarthassuk, hogy a világ kapitalista osztálya ne tehesse meg azt, akkor amikor milliók és milliók éheznek és egy csésze kávéra koldulni kell öt centet, (ha kap) akkor, amikor Brazíliában a nagy szénbányák mellett, kávéval fütik a vasúti mozdonyokat és hajórakomány számra lapátolják a tengerbe. Vagy az Egyesült Államokba búzával fütenek a farmerok, amiből lisztet és a lisztből kenyeret kellene sütni, olyan kenyeret, amelyet ma hiába keres ebben az országban vagy tízmillió ember. Mi történik a termelés szédületesen nagy és folyton fokozódó fölöslegével? Miért fütenek kávéval, amikor rongyos ruháju és feldúlt arcú emberek futnak utánunk az utcán és öt centet koldulnak — egy csésze kávéra? És miért fütenek búzával, amikor kenyértelen háizakban dideregnek emberi formájú szenvedők? Miért kell ennek ÍGY lenni, miért nem lehet ezen változtatni? Miért nem lehet kávét inni és kenyeret enni mindenkinek ezen a földön, amikor olyan túlsók van belőle? De hiába tesszük fel a kérdést. Nem válaszol senki és senki még csak meg sem próbálta, hogy ezen a bűnös, ezen a gonosz helyzeten változtasson, az IWW-n kívül. És most, ebben a csésze kávéban és ebben a karaj kenyérben meg találhatjuk a világ gazdasági életének egyetlen és legnagyobb problémáját. Lehetséges, hogy megváltoznak majd az idők, hogy Brazíliából megint hatalmas teherszállító hajók szállítják a kávés zsákok millióit a nagyvilágba és lehetséges, hogy a kansasi farmer el tudja majd rendes áron adni az egész búzatermését, de ezzel nem oldódott meg a probléma. Bizonyos, hogy hosszabb-rövidebb átmenet után, visszaérkezünk ugyan ahoz a csésze kávéhoz és ugyan- ahoz a karaj kenyérhez. Mert a körforgásban, a gazdasági élet, a termelési rendszer vérkeringésében van a hiba és ez a vérbaj — gyógyíthatatlan. A mai rendszer fol-hátán- folt, amelyből épet és egészet nem varázsolhat visz- sza semmilyen hatalom. EL nyüttük a köntöst, kihasználtuk, elhasználtuk, megtette szolgálatát a köntös: újat kell szabni, újat kell várni a helyébe, vagy megfagyunk valamennyien. Los Angelesbe most derült ki, hogy hosszú idő óta naponta 12.000 gallon tejet öntöttek a csatornába. 12.000 gallon tejet öntöttek ki, ott, ahol több mint 175.000 a kereset nélküli emberek száma, akik a köz jótékonyság kenyerét “élvezik.” 12.000 gallon tejet pusztítottak el naponta ott, ahol több mint 12.000 csecsemő éhezik. És aki azt képzeli, hogy ezt a példátlanul kegyetlen pusztítást a megdühődött felforgató romboló csőcselékindulat követte el, az szörnyen téved. Rendszeresen, előre megfontolt és pontosan kiszámított, “tisztességes” üzleti alapon történt. A 12.000 gallon tej kiöntését a tejtermelők ár- megállapitási tanácsa rendelte el és őrködött annak pontos végrehajtása felett; ugyanaz a “tanács,” amely heteken keresztül tagadta, hogy fölösleggel rendelkeznek a tej termelők, hogy tejet “dumpol”- nak a városban. És most, amikor megtörtént a leleplezés, megenyhült a derék “tej-tanács” tagjainak a szive és nagylelküségi rohamukban a 12.000 gallon tejet a munkanélküli családok gyermekeinek ajánlotta fel. És ezzel be is fejeződik az eset, senkisem vonhatja felelősségre a pusztítók üzelmeit, mert amit tettek, azt a törvény keretein belül követték el, — joguk volt a csatornába önteni a tejet, ugyanúgy, ahogy joguk van a narancstermelőknek kocsirakomány számra a tengerbe hajigálni a narancsot, vagy “dumpolni” a kelkáposztát, paradicsomot vagy baná- nat. Amerika példát mutat az egész világnak a szervezettség, a rendszeresség és a gazdaság vagy iparfeletti erő terén. Az utolsó esztendőkben valóságos járvány lett a fogyasztási érdekcsoport szervezkedése, a co-operativ rendszer, amely abban áll, hogy csoportokba álltak a termelők, hogy közös alapon, egyforma árakon, minden verseny kizárásával dobják piacra termékeiket. Komoly, megbízható, hozzáértő szakemberek megállapították, hogy Amerika földjén kétszázezer annyi ember élhet meg mint amennyi ma él rajta. Kétszázszor annyi embernek képes helyet, élelmet és táplálékot biztosítani. És mégis éheznek ma emberek ezen a kanaán földön, a világ legpa- zarabb bőségü termőföldjén. NE keressük a földben a hibát, ne keressük a természetben az okot: csak az emberben. Valamikor azt hirdettük, hogy Amerikának van szive, hogy Amerika megbecsüli az embert és emberi életet biztosit neki. Ma is hangoztatják a csillagsávos hazafiak, hogy azért nem boldogul az amerikai ipar, mert az éhbérért dolgozó európai munkások teljesítményei háttérbe szorítják az amerikai portékát. De az éhbér is több a bértelenség- nélü Valamikor az egész világot megtévesztették nagylelkű jótékonysági és közjóléti adományaikkal az amerikai gazdasági élet szerencsés kezű nagyjai: a Rockefellerek, a Carnegiek. A világ legpazarabb templomait és könyvtárait építették fel, hogy higyjünk és tanuljunk. De ők nem hisznek és nem tanulnak: ők 12.000 gallon tejet öntenek a csatornába. Miért nem állnak most, nagy- nagy co-operaciós szervezetbe. Amerikának bérlői és címzetes gazdái, miért nem csinálják meg a föld legnagyobb co- operációs szervezetét, amely munkát és munka révén kenyeret és tejet juttatt minden embernek ebből a szédületes bőségből és fölöslegből? Ma még a törvény keretein belül játszhatnak bujósdit. De mi lesz akkor, ha megváltozik a törvény, ha felelnie kell majd annak, aki 12.0uÜ gallon tejjel, éhező gyermekek helyett a csatornákat ittatta meg? A munkásság! Csak a munkásság nem látja a vészharangok bugásait, nem látja, hogy mérnökök, tudósok, írók, sőt még a papok is azt harsogják, hogy a mai rendszernek pusztulni kell és nincs más kivezető ut ha csakugyan egy jobb, egy biztosabb és egy az örök boldogsághoz vezető rendszert akarunk, mint iparilag szervezkedni és az iparokban maradva lefoglaljuk a termelő eszközöket megszüntetjük a bérrendszert és akkor mi fogjuk tudni azt is, hogy kik fognak megfelelni a közügyek és igazságügyek intézésére! Be az IWW-ba. A. Székely.
