Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)

1933-03-18 / 731. szám

1933 március 18. BÉRMUNKÁS 3 oldal Magyarországi Tükör Az IWW Hírszolgálati irodájától Budapest. ,, i — —■ ■■■ ■■ —- ■ ■ Kerületi értekezletet tartanak az IWW chicagói magyar tagjai 1933 április 2-án, vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel a BÉRMUNKÁS OTTHONBAN, 2419 Lincoln Ave alatt. A következő városokban tartózkodó Bérmunkás lapkezelők és előfizetőket ezúton is felkérjük, hogy az értekezleten kép­viseltessék magukat, illetve jelenjenek meg: Burnside, Cicero, Berwyn, West Pullman, Harvey, Elgin. Továbbá: East Chica­go, Indiana Harbor, Hammond, South Bend és Milwaukee stb. Az értekezlet hivatása: lefektetni azokat a módozatokat, amellyel a nincsteleneket, a reményvesztetteket az iparszervez­kedés hatalmas erejével az osztályharc szolgálatába állíthatjuk. Az IWW chicagói magyar csoportja. BÁCSA. Amig a nagybirtoko­sok, a hercegek, grófok, bá­rók és főpapok adóhátralékuk miatt a végrehajtástól mente­sülnek, addig özv. Érsek Gyu- láné aki halasztást kért mig terményeit értékesítheti ezt nem kapta meg, jó nem 150 ezer pengővel tartozott mint az a gróf aki 50 pengős rész­letfizetési kedvezményt kapott, így november 12-én, megje­lent az özvegy portáján az adóvégrehajtó fél tucat csend­őrrel, feltörték kamráját és még a vetőmagját is elvitték. A gabonát itt ellicitálták. Az asszony búzáját, tengerijét, megvette a pap, a jegyző és az orsolyaszüzek zárdája, két pengővel métermázsáját. Ez az asszony most mindenéből ki­fosztva áll mint sok ezer má­sik és a végrehajtási költség többet tett ki mint amennyi volt a bevétel. így az adóhát­ralékra egy vas se jutott. Az­zal tehát tovább tartozik, mig egy napon házát fogják érte árverezni... 154 EMBER lett öngyilkos a nyomor miatt 1932 október­ben Budapesten. SZÉKESFEHÉRVÁRI iskola­szék külön iskolát akar fel­állítani a cigányok gyermekei részére. Na és ebbe az iskolá­ba keres egy férfi tanítót ird és olvasd havi Hetven pengő fizetésért... A KURZUSURALOM jól tud-' juk, hogy az ország vagyo­nát Pató Pálként kezeli. Ért­hető, hogy a nekik kedves dol­gokra az állam költségvetésé­be oly összeget állítanak be amely szerintük is elegendő. De nézzük, hogy még ezt is tulköltik. íme: 937.000 pengővel többet köl­töttek amint szabad lett vol­na 1931-ben nyugdijakra. A kormány zsoldjában álló sajtó szubvenciójára az elő­irányzott 675.000 pengőn fe­lül még 256.000 pengőt adtak. — A közvélemény butítását, hogy végezzék. Az állam sztrájktörő intéz­mény az u. n. Nemzeti mun­kavédelmi hivatalra 48.000 p.- vel költöttek többet. A rendőrség stb. belügyi tár­cánál 36.000.000 pengő volt az előirányzat, de itt is 613.000 p.-vel többet költöttek. Képviselő választásra elő­irányzat 145.Q00 p. volt és még ezen felül önmaguk nyeregbe maradhatására 211.000 p.-t költöttek el az adózók pénzé­ből. Sokat térképeznek Magyar- országon: Ezért 322 ezer pen­gővel lépték túl az előirány­zott összeget. A vámőrség 813.000 p.-vel került többe. Magyarország oly nagy, hogy légügyét fejlesztenie kell a gyorsabb utazás érdekében, így az állam a légügyre az elő­irányzott összegen felül 5 mil­lió 473 ezer pengővel költöttek többet el csupán. A BUDAPESTI hatósági mun­kaközvetítő hivatal jelentése 1932. december 14-én. Foglal­kozást kaphat: 74 munkás (közte 29 nő.) Foglalkozást ke­res: 4335 munkás (közte 457 nő.) De a javulás jön hirdeti Gömbös. .. A vér nem A rokon lelkek rendesen ta­lálkoznak. De hiszen ez nem újság, pláne a politikában. Ha­nem a legérdekesebb a dolog­ban az, hogy sokszor a szem­lélőnek úgy tűnik fel a dolog, mintha külömböző politikai pártok között nagy ellentétek uralkodnának; mert a politikai pártoknak az a sajátossága, hogy kigyót-békát kiabál a má­sikra és igy akarnak magok­nak hívőket toborozni. Még nem nagyon régen tör­tént az eset, tudunk rá egé­szen jól visszaemlékezni '— még talán a kommunista (?) elvtársaknak is van annyi em­lékező tehetsége. Mert nem ré­gen történt, hogy saját fajtá­jukat akik elődeik voltak, akik­nek fattyú gyermekeik mostan kommunista néven hívják ma­gokat ; de az elmúlt években szégyelték leszármazásukat és ezért nevezték el a szocial de­mokratákat, szocial fascisták- nak, olyan lármát csaptak, hogy ők magok is majdnem megsüketültek tőle. És most — uram bátyám! Mi történt, — Berlinbe, — Bécsbe a kommu­nisták kibékültek az ugyneve­f ■■■ ■ r I válik vízzé! zett szocial fascistákkal — együtt beszélnek, közös jelöl- teketállitanak fel, — megint szent a családi béke — legalább is a választásokig. Mit szólnak eh ez az elvtársak! Vagy nekik semmi szavuk nincsen, — mint rendesen. De ha már a vezére­ik csókollóznak a szocial fas- cista vezérekkel, akkor ők meg mint parancsot teljesítő párt­igavonók egészen bátran keb­lére borulhatnak a Soc Dem- nek, akik máskülönben vérbeli és elvbeli rokonok. — És most meglátszik, hogy a vér nem vá­lik vízzé. Politika mindig csak politka marad, fő tendencájuk úgyis mindig a megalkuvás. És hogy a megalkuvásük, ne legyen olyan egyszerűen felös- merhető, hát forradalmat or­dítoznak K. G. CLEV ELAN DON semmiféle idegen állam checkjét nem fo­gadja el a bank, ezért kérjük Munkástársainkat, hogy pénz küldeményeiket postai Money Orderon vagy ajánlott levélben küldjék hozzánk. körül, hosszuszáru pipáikból füstfelhőket eregetve. Néha-néha az ablakra téved tekintetük, látják a hóvihar vad tombolását. Közelebb hú­zódnak, a fütött kályhához s hátradőlnek öblös székeikben s úgy élvezik a kellemes meleg­séget. — Átkozott időjárás ez ma — mormogott Meier, a vá­ros tanácsnoka. — Borzasztó idő — hagyta rá Kolb, a vegyeskereskedő. — Életveszélyes! — szólt köz­be Hanrei a patikus és Műibe az állatorvos egyszere és ha­talmas füstfelhőket fújtak a levegőbe. A korcsmáros ala­csony, kerek emberke, éppen a konyhából jön, zsíros száját fehér ingujjával törülgeti, majd a vendégekhez ül ő is. Na uraim, milyen ajándékkal fogják ma, szent karácsony es­téjén feleségüket és gyerme­keiket meglepni? A vendégek összenézteik, mintha egymást akarták volna megkérdezni, hogy vájjon el­árulhatják-e a nagy titkot vagy sem. — Én egy aranyórát vettem a feleségemnek — töri meg elsőnek a csendet a városi ta­nácsnok. — Teremtette! — kiáltottak fel önkénytelenül a társaság tagjai. — Ez már beszéd — dicséri a korcsmáros — ennek örül majd a felesége! — A patikus is szólásra nyitotta a száját, hogy ő is elárulja a titkot, de ebben a pillanatban egy bun­dába burkolt férfi rontott be az ajtón kezében lámpást tart­va. — Tolvaj! Tolvaj! — kiál­totta izgatottan. — Tolvaj ? — kiáltják egy­szerre mind az öten. — Hol van a tolvaj? — Odaát a vasút állomáson a szenesvagonoknál — hallat­szott most már kívülről a hang. — Előre, uraim a fickót meg­fogjuk! — kiáltja a városi ta­nácsnok és hogy bátorságát fi­togtathassa, elsőnek ugrott ki az utcára. A többiek mind utá­na rohantak. A 'szeneskocsik alatt ide-oda mászkált egy kis fiú. A hó­ban kaparászott és a rako­mányból lehullott széndarabok után kutatott. Ahogy kapará­szott szegényke, kezei kékfol­tossá gémberedtek. Egész tes­te remegett a hidegtől. De a beteg édesanyjára gondolt, aki otthon a hideg szobában fa- gyoskodott, akkor feledte a hideget és reszkető kezekkel túrta tovább a havat. Hogy fog örülni anyácskám ha az ő kis csöppsége még ma vígan lobogó tűzzel fogja őt megör­vendeztetni. De miféle lárma ez? Amint megfordul, látja, hogy egy cso­port ember az állomásépület felől éppen feléje tart. A szél borzalmasan süvített, de né­ha-néha oda hallatszott a cso­port kiáltozása: — Tolvaj! Tolvaj! Tolvaj! — Lám, meg mondta anyács­kám, hogy a szén gyűjtése ti­los. Igen, igen. Ez a hajtóva­dászat egész komolynak lát­szik. — Menekülj! Menekülj — súgta valami belsejében. — Rettenetes félelem fogta el a fiúcskát. A szenet, azt nem hagyta el — gondolá — nem azt nagy fáradsággal gyűjtöt­te össze és mit szólna az édes­anyja, ha nem tudna neki me­leg szobát csinálni. Üldözői közben közelebb jöttek. Ekkor a fiúcska hirte­len elhatározással karjára kap­ta kis kosarát és ahogy csak lábai bírták futni kezdett. A harangok mély kongással és büszkén hirdették a szent igét: béke uralkodjék a földön és gyönyörűség az emberek szi­vében ! A házak ablakai ünne­pi fényben úsztak. Némely ab- j lakon keresztül földiszitett ka-l rácsonyfa gyertyácskáinak csil­logása és örvendező gyermekek vig kacagása hallatszott ki a menekülő gyermek fülébe. — Fogják meg a tolvajt! Fogják meg a tolvajt! — kiál­tották az üldözők lihegő han­gon akik mindközelebb és kö­zelebb jöttek és minden pilla­natban az a veszély fenyeget­te, hogy megfogják. A fiúcska hazafelé rohant és kis teste remegett, attól tart­va, hogy összeroskad Üldözői már majdnem megragadták. A fiúcska az ajtót belökve, fáj­dalmas kiáltással esett a szo­bába: — Anyácskám! Édes anyács­kám! Anyja tetemére roskadt, át­kulcsolta hideg kezeit csőkok­kal borította hideg arcát: — Anyám! Anyám! Segíts! Az anyja nem mozdult, nem hallja már gyermeke segély­kiáltásait. Az ajtóban megállnak üldö­zői és ostoba arccal néznek a szürke félhomályba. Azután szótlanul távozik egyik a másik után, nehogy e szivettépő látvány elvegye ét­vágyukat a gazdag vacsorától, mely e szent estén minden jó keresztény házban bevett szo­kás. A vadászat véget ért...

Next

/
Oldalképek
Tartalom