Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)
1933-02-25 / 728. szám
1933 február 25. BÉRMUNKÁS 5 oldal Amit a munkásnak tudni kell AZ IWW SZEMÜVEGÉN NÉZVE AZ ESEMÉNYEKET Az olvasás művészete Minden gondolkodó ember arra törekszik, hogy minél több tudást sajátítson el. Ehhez első sorban is szüksége van az irás és olvasás ismeretére. De az olvasás sokkal szükségesebb, mint az irás. Az irás egy eszköz amivel az ember a gondolatait más emberekkel megérteti: de az olvasás által más emberek gondolatait tanuljuk megérteni. A képzettség nem csupán abból áll, hogy az ember lehetőleg sokat tartson az emlékezetében, hogy más emberek mit szoktak mondani, vagy gondolni, hanem arra kell törekednünk, hogy önállóan tudjunk gondolkozni és saját magunk tudjunk józan Ítéletet alkotni. Éppen emiatt első sorban is arra van szükségünk, hogy idegen gondolatokat megtudjunk érteni. Ez csak úgy érhető el, ha sokat és behatóan olvasunk. Az olvasás óriási fontossággal kell, hogy legyen arra az egyénre, aki önmagát akarja képezni. Sajnos ez nem is olyan köny- nyü, mint ahogy nagyon sok ember gondolja, mert nagyon sok nehézséggel kell megküzdeni azoknak az egyéneknek, akiket az iskola csak félig felszerelve bocsájtott az élet göröngyös útjára. Igaz, mindannyian tudunk olvasni, azaz tudjuk, hogy minden betű mit jelent vagy az első tekintetre megismerjük a nyomtatott szót és aki sokszor és sokat olvas, minden további nehézség nélkül képes lesz minden nem nagyon hosszú mondatot megérteni. De ezzel még mindig csak egy bizonyis előmunkálatot végeztünk. Most már mit kell legjobban szem előtt tartanunk? Már mondottuk, az olvasás egy eszköz, amellyel idegen gondolatokat tudunk megtanulni. MEGHÍVÓ. Az IWW Chicago magyar tagjai 1933 február 25-én, szombaton este 7 órai kezdettel, a Bérmunkás Otthonban, 2419 Lincoln Ave Álarcos Bált rendez. A tiszta haszon a Bérmunkás támogatására lesz fordítva. Belépő dij 25 cent. Álarcosoknak szabad bemenet. Értékes dij jak lesznek az álarcosok között kiosztva. Támogassuk a csoport nemes törekvését, azonfelül megfizethetetlen élvezetben is részesül. Munkástársi üdvözlettel : A rendezőség. Minden olvasmány, legyen az bármilyen, egy egész sor uj gondolatot tár elénk. Tehát az olvasónak nem szabad azzal megelégedni, hogy minden egyes gondolatot megértsen, hanem arra kell törekednie, hogy az egyes gondolatok közti összefüggést megtudja érteni. A gondolatmenet megfigyelésére és megértésére kell az olvasást irányítani, mert csak igy lesz meg a kívánt eredmény. Az olvasmány gondolatmenete, nem ismerhető fel mindig az első pillantásra. Hisz magától érthető, hogy a legtöbb esetben más is foglaltatik bele nemcsak a meztelen gondolat. Sokszor oldalágakra kell kitérni, hogy a főbb gondolatokat egymással összhangba hozhassunk, vagy csak azért, hogy gondolatainkat kielégítő modorban fejezhessük ki. Az is előfordul, hogy a szerző eltér az eredeti tárgytól, vagy egész idegen területre tér ki, hogy azután későbben megint visszatérjen az eredeti tárgyhoz. A gyakorlatlan olvasónak nagyon nehéz ezen eligazodni. Tehát akinek még nincs gyakorlata az olvasásban s önmagát képezni akarja, az jól teszi, mindannyiszor ha egy uj olvasmányt kezd olvasni, első sorban azt a kérdést tegye fel magához: Mi a gondolatmenet, amelyet a szerző velem tudatni akar ? És akkor minden egyes mondatnál jól meg kell íontolni, vájjon a gondolatmenethez tartozik-e vagy sem. azért legjobb, ha az ember egy tűzetett tart kéznél, úgy hogy az olvasmányban levő összes megfontolandó mondatot feljegyezze. Az előny, amit ez az olvasási forma jelent az, hogy az olvasót sokkal behatóbb gondolkodásra kényszeríti. Ha az ember egy-egy mondatnál egy kissé megáll és önmagától kérdi, vájjon az előbb olvasott mondat a gondolatmenethez tartozik-e vagy sem? így az ember sokkal jobban fogja az egész mondatot átgondolni, mintha csak úgy futólag olvasná át. Kezdetben nagyon sok hibát fog az ember elkövetni, nagyon sok fontos tárgyat figyelmen kívül hagyunk és esetleg nem annyira fontos mellöktárgy- nak sokkal nagyobb fontosságot tulajdonítunk, de ez nem baj. A fődolog mégis az, hogy az ember önmagát gondolkodásra készteti. És ha az ember ezt csüggedés nélkül tovább folytatja, úgy mindig jobban, azaz helyesebben fog gondolkozni. A gyakorlat odavezet, hogy az olvasott tárgyat sokkal tisztábban és könnyebben fogj ük megérteni. Ha az embernek van annyi ideje, hogy a fontosnak vélt mondatokat leírja, úgy minden különösebb fáradtság nélkül, az egész olvasmány gondolatmenetét rövidített ,de határozott formában fogjuk megkapni. Ezzel nemsokára még egy másik előnyt is fogunk elérni. Mert az ember nem elégszik meg sokáig azzal, hogy csak idegen gondolatokat tud elsajátítani. Tegyük fel, bogy valaki, olvas egy olyan könyvet, amely egy oly tárggyal foglalkozik, amelyhez hasonlót már egyszer olvasott. Ha az olvasásnak az a beható formája amit mi ajánlunk, szokásává vált akkor biztosan az előbbi szerző gondolatmenete még emlékezetében van. Akkor kezd összehasonlításokat tenni. A vélemények sem lesznek mindig egyformák egy tárgyról, az egyiknek az lesz a véleménye, a másiknak meg más. Kinek van igaza ? És miért van igaza ? Most már nem elég az idegen gondolatok utánzása, már itt a saját gondolatainkat kell elővenni, most már egyéni véleményt kell alkotnunk. És igy fokozatosan a beható olvasás arra kényszeríti az embert, hogy önmaga gondolkozzon. Persze kezdetben a saját gondolataink sokszor célt fognak téveszteni és a saját Ítéletünk sokszor hamis lesz, ez nem baj. A fődolog mégis az, hogy már van saját véleményünk, amelyre lehet támaszkodni. Most már nem szabad csüg- gednii, mert most már csak a gyakorlattól függ, hogy az ember ítélete mindig helyesebb és biztosabb legyen. És ilyen ítélőképesség tudatában rejlik az önképzésnek titka. Kérjük a Munkástársakat, hogy pénzt money orderen vagy checkben küldjék, mert az esetleges levélbe tett pénzért a posta nem vállal felelőséget és elveszés esetén nincs hol és kiáltal azt megtéríttetni. A Bérmnkás lapbizottsága. Merénylet Roosevelt ellen Ha a demokrata párt szükségesnek látta, hogy New York állam kormányzójából az Egyesült Államok elnökévé lett Roo- sevelfcről november 8-ika óta minden nap képeket és leírásokat hozzon Amerika temérdek újságja, hogy március 4-ig a legnépszerűbb polgárát ültesse az ország az elnöki székbe, az elmúlt héten ez a legtökéletesebben sikerült azzal a merénylettel kapcsolatban, amelyet egy valószínű beteg ember követett el Roosevelt ellen. Az ekzótikus virágokkal telített Miami, Fla.-i Bayside Parkban történt a merénylet amelyből Roosevelt sértetlenül került ki, mig öt másik személy kevésbbé súlyosan megsebesült. A merénylőt letartóztatták és mint ilyenkor szokás a legelvetemültebb anarchistát fedeztek fel benne. A merénylet ténye egygyé forrasztotta Roosevelt politikai ellenfeleit barátaival és demokrata szemüvegen vizsgálva az ügyet még politikai tőke kovácsolására is elsőrendű ese- semény volt a Miami-a kirándulás. Győzött a A Chicago University, ben- kosztos szegényebb tanulóit, a minap elbocsájtották a Ro- ckefeler alapból fenntartott étterem vállalattól. A szegény tanulók ugyanis tanórák után Meghalt Magyarország feketelelkü grófja Apponyi Albert 86 éves korában hunyt el Genfben. A magyarországi munkásmozgalom sok csatát vívott ezzel a jezsuita intézetben nevelkedett grófal, akinek nem volt elég a magyarországi papság mert a Franciaországból kizavart papokat és főleg az apácákat Magyarországban telepítette le. Apponyi Albert szónok volt, amellett nyelvismerettel rendelkezett és bár államférfiként szerepelt, nem volt a szó igazi értelmében politikus. A politikai csataterek legnagyobb villongásai közepette minden esetben meghátrált és a magyar politikai hittvallásban valóságos fregolli volt. Halálával mint legnagyobb magyart temette el az ország, amelyben sem nem született sem nem halt meg. szolidaritás az intézetnek dolgoztak, 40 centes órabérek mellett, amit készpénz helyett, koszt és lakás fejében számoltak fel nekik. A munkapiac túlzsúfoltsága lehetővé tette a vezetőségnek, 20 centes órabér melletti alkalmazottak munkába állítását s igy elbocsájtották a tanulókat. Erre az intézetben lakó ösz- szes diákok szolidaritás sztrájkba léptek. Bojkotot hirdettek ki az intézet ellen. A vezetőség a jobbik üzleti eszét használta és vissza vette az elbocsájtott tanulókat. A direkt akció győzött. Orvosi előadást tartanak az IWW chicagói magyar nyelvű tagjai február hó 26-án, vasárnap este 6 órakor a Bérmunkás Otthonban (2419 Lincoln Ave.) Tárgy: Az átöröklés és az átöröklés következménye a gyermek fejlődésére. Előadó: *Dr. Zeissler Márton gyermekorvos. Kérjük a pontos és tömeges megjelenést. Tisztelettel: A bizottság.