Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)
1933-02-25 / 728. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1933 február 25. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .....................$2 10 One Year ....................$2.00 Félévre ......................... l.i 0 Six Months ................ 1.00 Egyes szám ára .......... 5o Single Copy ............... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ............. 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S.S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to Cleveland, Ohio pending Published Weekly by the ’ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD A detroiti bérharc Nagyedik hete tart immár a detroiti autó munkások elkeseredett küzdelme a Briggs body gyár ellen. A sztrájk bírálata sok kommentárt igényel és sok kívánni valót hagy maga után. Bérharc detroitban — olyas valami ez, aminek fontosságát és horderejét igazán csak azok ismerhetik, kik évtizedek óta a gép-autó-ipar robotosai. Akik emlékeznek még a kellemetlenül befejeződött nagy Wadsworth gyári sztrájkra, 1919-ből. Nem csekély, hiszen teljes 14 év távolság választja el ezen két sztrájkot. Mégis milyen csodálatos hasonlatosság van közöttük. Mindkettő body gyár. Mindkettőnek munkásai, indirekt, ford gyári robotosok. Mindkettőt az úgynevezett Auto Workers Union próbálja magáénak vallani s e két sztrájk nevezhető igazán számottevő harcnak, mely az autó ipar fennállása óta Detroitban lefolyt. Az ellenfél, kikkel a sztrájkolóknak megbirkózni kell, nem csupán a Briggs gyár. Ott áll a háttérben a Ford érdekeltség, mely kevesebb, mint húsz esztendő alatt, több mint két milliár- dot rabolt el robotosaitól. A Wadsworth gyár munkásainak sztrájkja, elkeseredett küzdelem volt ugyan, de a gyár felégetésével ért véget. Egy reggelre a hatalmas gyár, mint füstös fal és pernye jelezte, hogy valamikor ott ezrével dolgoztak szorgalmas munkások. Ám a tapasztalat nem égett el, melyet a sztrájkban szereztünk. Él és élénk emlékezetünkben van ma is. Az Auto Workers Unió, mely azzal kérkedett, hogy Ipari Szervezet és ő rendelkezik az autók gyártó munkások felett, megmutatta, mennyire képtelen és alkalmatlan sztrájkok vezetésére. A nagy sztrájkban, a közel háromezer sztrájkoló munkásokat úgy támogatta, hogy többi tagjaira, heti öt (5) öt dollár adót vetett ki sztrájk támogatás rímén. De ugyanakkor az Ato Workers Unióba szervezett Fisher Body telepeken, megengedte, hogy a body munkások overtime- ozzanak. Megengedte, hogy a közben a Fisher telepekre áthelyezett, ford bodykat, saját tagjai készítsék és túlórákat dolgozzanak rajtuk. A sztrájk sorsa tehát, már meg volt pecsételve s a tűz véget vetett ugyan neki de egyben lassította, a korcsszülött Auto Workers Unió biztos lezüllését. Ezen kimúlt, árulásra épült szervezetet, K. Pista mostoha testvéreink élesztgetik párt inyekciókkal, vagy tizesztendő óta. Vele igyekeznek ellensúlyozni minden olyan igyekezetei, mely az IWW részéről az Egy Nagy Szervezet megteremtésében nyilvánul meg. A Briggs sztrájk nem volt váratlan esemény, állandóan számítani lehetett. A swet-shop-okat megszégyenítő munkaviszonyok között, mire komoly szervezési munka vehette volna kezdetét, már a munkások nagy része, munka és pénz nélkül az utcára került. A hitelét és erejét vesztett Auto Workers Unionnak nem volt és ma sincs befolyása, sem a Briggs telepi sem a más gyárak munkásságára Detroitban. Mint legtöbb helyen, úgy Detroitban is a dual unió ellen kapálódzó pártpolitikusok élesztgetik ezt a halottat. A szervezetlen autó munkások állanak harcban Detroitban, jól szervezett a Kereskedelmi Kamara és Fordék érdekeltségével szemben. A tarthatatlan viszonyok és bérlevágások, szégyenteljes fizetés elleni lázadása ez Briggs bérrabszolgáinak. Aki és akik másnak, vagy nagyobbnak fújják fel a sztrájkot, nem ismerik az autó ipari viszonyokat. Az IWW detroiti tagjai, több mint egy évtizeden át szervezték és nevelték a Briggs, munkásokat is és csak természetes, hogy a kitört sztrájk irányításából részt kaptak. Ám, amig az IWW-nál a bérharcok, rideg mivoltukban, osz- tálvharcként kezeltetnek, addig a pártfiak, a pártisten oltárára próbálják rakni, mint áldozatot. Nekik a sztrájkolok érdeke, hekuba. Nekik a sztrájk megnyerése, nem szempont. Nekik áldozat és propaganda kell és ezért, hatezer sztrájkoló bérharcát, szemrebbenés nélkül készek minden pillanatban oda dobni. Két elmélet: az őszinteség és becstelenség vívott ütközetet, a sztrájk hátterében. Az IWW győzött. Győzött az őszinteség és igazság. A sztrájkolok bár szervezetlenek, de ösztönszerüleg vállat vállhoz vetve harcolnak, az IWW detroiti tagjainak, szóképes agitátorainak, biztató lelkesítése mellett. Ezért a vonitás, a pártlapok részéről. Pedig ez csak a kezdet. Az autógyári robotosoknak, nem ér végett a sztrájkjuk a Briggij telepi lázadással. Az autótröszt nem fog megtörni, ha Briggsék kénytelenek lesznek derekuk beadására. Az elhanyagolt szervezési munka igazán csak most kell kezdetét vegye az autó iparban is. És tagadhatatlan, hogy már eddig is annyi tapasztalattal szolgál a Briggs munkások sztrájkja, melyet a jövőben gyümölcsöztetni lehet, úgy az autóiparban, mint másütt. Biztató jelenség, hogy a kedvező konjunktúrák és jó kereseti viszonyok alatt, alig lehetett az autó munkásokkal szervezkedésről beszélni s ma a hangulat éppen az ellenkező. A levegőben van. Mindenki érzi és lélegzi, hogy mn a lanyha és száz százalékban igazolt követelés teljesítése, vagy megtagadása a sztrájk kimagasló eseménve, hanem azon puszta tény, hogy Detroitban, ahol közel félmillió a munkanélküliek száma, nem akad annyi becstelen sztrájktörő, hogy hatezer munkást helyettesíthessenek vele. Az a szolidaritás, mely a város dolgozó és munkanélküli munkásaiban megnyilvánul, messze fölötte áll az Auto Workers Union által a wadsworthi sztrájkolóknak nyújtott pénzbeli támogatásánál és a szervezett sztrájktörésnél. A tairtilság már is abban bontakozott ki, hogy a nagy sztrájkok küszöbén áll úgy Detroit, mint Amerika többi ipari munkássága, melyet a kapzsi tőke ránk fog kényszeríteni, akarjuk vagy sem. S ezen sztrájkokra készülni kell. Szervezni a munkásságot, olyan alapon, mint azt az IWW hirdeti és tanítja. Olyan alapon, hogy a legnagyobb szolidaritás kifejtésére képesek legyünk. A Briggs gyári munkások sztrájkjával, megindult az a lavina, mely felfogja göngyölni nemcsak 2 tőkések ellentállását, de uszályhordozóiét és azokét a politikusokét is, akik, legnagyobb szolgálatott akkor tennének a sztrájkolóknak éppen úgy, mint Amerika ipari munkásságának, ha kétszer ugranának fejest a politikai mocsárba és csak egyszer jönnének onnan ki. Országos “Free Mooney” kongresszus (Folytatás az 1-ső oldalról) ládjáért. Mindenkinek kötelessége kivenni a részét ezen harcból. “Rolph kormányzó, a munkás gyűlölő bankárok és iparmágnások mindenre kész eszköze kimondta, hogy a börtönbe kell meghalnom. Ezen döntés egyenes kihívása a munkásmozgalomnak. Ezen kihiTŐKE ÉS A MUNKAERŐ. “A munkaerő fontosabb, mint a tőke és független attól. A tőke csupán a munka gyümölcse és sohasem létezhetett volna a munka nélkül. Ezért a munka fölötte áll a tőkének és nagyobb megbecsülést igényel, mint az. — A munkának és a tőkének állandó kapcsolata azonban nem jelenti, hogy a társadalom munkája nem létezhet ezen kapcsolat nélkül.” vást el kell fogadnunk! Ezt elérhetjük és elfogjuk érni a Free Tom Mooney kongresszus utján. Elérkezett az ideje, hogy minden szervezet, mely harcol szabadonbocsáj tásom érdekében, kell hogy összeforrjon az egységes akcióra, melynek hatalmassága és elszántsága figyelmeztetés legyen összeesküvőim és börtönőreimnek, hogy további fogvatartásom tovább nem engedik meg.” Az eddig beérkezett jelentések szerint, a chicagói kongresszuson résztvevők száma körülbelül 3000 lesz. OPENFORUM e,őadas van a clevelandi csoport 8622 Buckeye Rd.-i helyiségében minden pénteken este 8 órai kezdettel mindenkit szívesen látunk. A hónap utolsó szerda estéjén üzleti gyűlés. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató oszály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó, másik csoport ellen uszítsák s ezáltal elősegítik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorou állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni osakis olyképp felépitet szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “Le bérrendszerrel !” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom kertéin belül.
