Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)
1933-06-17 / 744. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1933 juniua 17. A mezőgazdasági ipari munkások konvenciója OMAHA, NEB. — Junius 1-én, tartotta az IWW 110-es számú Mezőgazdasági Ipari szervezete tavaszi konvencióját, melyen hatvan delegátus vett részt. Mint minden előző évben, úgy az idén is a konvención beszélték meg a mezőgazdasági munkáknál alkalmazott munkások szervezésének módozatait. A jelen volt delegátusok valamennyien kipróbált harcosai az IWW- nak és a legkisebb részletet sem hagyták figyelmen kívül, mely előbbre viszi a munkásosztály nagy ügyét. A konvenció napirendjén legfontosabbika volt a komló földeken folyamatba levő sztrájk. A delegátusok nagyrészének az elszántság tükröződött vissza^ arcáról ennek tárgyalásánál, mert sokan közülök részt vettek az emlékezetes Durst testvérek komlóföldjein Calif ormában a sztrájkban. Hosszabb vita után egyhangú határozatban elfogadták, hogy a konvenció befejezése után nyomban Yakima, Washington felé veszik útjukat, hogy a nagyarányú sztrájkban segítségére legyenek az ottan küzdő munkástársaknak. Az IWW harcaiban megedzett 110-ek megérkezése kétségtelenül jó hatással lesz a sztrájkolókra. A 110-es Ipari Szervezet, mint az IWW többi egyede nem ismer földrajzi határvonalat. A mi határvonalunk gazdasági és ezért bátran nevezhetnek bennünket a világ forradalmi munkásmozgalmának úttörőinek. Mi hívei vagyunk az osztályharcnak minden korlátozás nélkül, amint azt az elvinyilatkozatunk is kimondja. Az IWW-nak nagyon mindegy, hogy német, vagy amerikai kezében van-e a politikai kormány gyeplője, vagy pedig, hogy kínai, vagy amerikai az ipar tulajdonosa. Mi csak egy harcot ismerünk és ez az “osztályharc” az elnyomó és elnyomott között. A kizsákmányolás éppen oly rossz az amerikai komló báróktól, mint a kinai, vagy más nyelvet beszélőtől. Ezen állapotok hívták az IWW-t életre. A konvenció foglalkozott a munkanélküliek kérdésével is. A 16 millió munkanélküli közül sok millió rój ja az ország utakat minden kilátás nélkül. Nagyszámmal az arató földek felé vették útjukat és megérkezésük csak rosszabbá fogja tenni az amúgy is birhatatian állapotokat Előkészületet tett a konvenció, hogy. • ezeket beszervezzék, hogy ne mint csür- he lepjék el az arató földeket, hanem mint gerinces munkások, akik nem hajlandók koszt és lakás ellenében huzni az igát viradattól vakulásig. Ezen munkások belépésének megkönnyítésére a belépési dijat felfüggesztették és csak egy havi tagsági járulékot kell lefizetni, amely 50 cent, mely összeg HUSZÁR MIATYÁNK (ALKALMI STRÓFÁK.) Morgan, Rongyosfeller Kik éltek Amerikába, Szennyes, mocskos a lelketek, Jó lesz mosni tisztára. Lepedőbe becsavarva Mint túrót a tésztába, Úgy viszi ki a proletár Az óceán partjára. A proletár zengje ottan És a többit utána, Esküszöm, hogy nem lesz nyomor De lesz itt jólét hazája. Morgan és a nagy bandája Kik vagytok most nyeregbe, Majd meg fordul még a kocka A proletárok javára. L. LóCZY. a tagsági könyv árát fedezi. A konvenció üdvözletét küldi az osztályharc tagjainak és fogadalmat tett, hogy kiszabadításuk érdekében folyó harcot továbbra is szüntelenül és fáradságot nem ismerve fogják folytatni. A jóléti felszólalásoknál sok lelkesítő beszéd hangzott el és a konvenció delegátusai ily szelemmel távoztak, nem azért, hogy pihenni térjenek, hanem, hogy a harc tüzét szítsák a szélrózsa minden irányában. Sajtó Bizottság. NEW YORK ÉS KÖRNYÉKE FIGYELMÉBE! Tudatjuk, lapunk olvasóival, hogy a new yorki, bridgeporti, philai, Modern Színkörök és az IWW csoportok, valamint Newark, Passaic, Garfield, New Brunswick, Trenton, Manayunk és Bethlehemi lapbizottságok, Nagy Kerületi Pik-Niket rendeznek a Trenton melletti Manteld Farmon, Junius hó 25-én, vasárnap egész nap. Esős idő esetén nagy fedett helyiség. Kérjük a magyar egyesületeket, hogy ezen a napon ne rendezzenek más mulatságot. Tisztelettel a rendező bizottság. Bélyegesek A hold lilás fényekkel mosogatta a felhőket. A kormos bozontok néha erősebben rászaladtak, de átverekedte magát és unalmasan szétloccsant. A folyó ilyenkor pikkelyekbe borzolta a hátát. Kánikula. Két eltikkadt ember pipiskéit a zöld padokon. Jelentéktelenek voltak s a roppant vas- hid mégis, mintha csak az ő gödrös szemeikből testesedett volna át a túlsó partra. Valami láthatatlan dromedár ült a fejük fölött. De néha azért fölbátorkodott az asszony: Te! Az ember szőrös fejéből leszaladt a vér. Egy pillanat múlva a gyomrából: — Ha valaki csak a felét levenné rólam... S felső teste félelemmel elhajlott a párjától Az, fátyolosán, de kitartással: — Hát én ?... A könyökük véletlenül ösz- szedörgölődött Különben mesz- sze, nagyon messze voltak egymástól Minden jelenvalótól és mégis a pillanatban gyökeresen. —Te?... Hát... hát minek vagy te is?! Hátuk mögött a csiliáros hallban fölnyiltak a lámpák. Orrukat megborzasztotta az ételszag. És ugyanekkor az esti tér fölnyüzsgött előttük, mint a tenger. Korzó. Üllő helyzetben valahonnan a végtelenből a végtelenbe. Néha ártatlan szenzációk egy ponton s ekkor völ- gyesen itt is ott is kimaradt a mozgás. Történetek stációját látták össze a nyugtalan vizen: Csak a lába, csak a keze, csak a feje és hirtelen összeépült fagyos elnyulásban... A kife- szitett ajtó szárnyazott a szélben. Sarkai csikorogtak, árulkodón. Aztán a hegedűk mindent betarkáztak a sétába. Megint az asszony s mintha föld alól kaparta volna magát a levegőre: — Józsikám! Egy csontos ököl riadtan az oldalába ugrott: — Ne!. .. Az Istenit!. .. Ne a nevemen... Az asszony siralmasan: — Ó, a szemeid!... Egy fekete okulár kellene a szemeidre ! A korzó vidám emberbozot- tal hajlongott, mozgott, magasodott, mint a tavaszi erdők. Valaki-lány éppen előttük nyújtózott bele a nevetésbe. Nem bírták tovább. Az ember parancsolón felnyögött : — Menni! Menni! Menni! Meggörbült vonalukkal beletúrtak az űrbe. Mint a koszosok dörgölődz- tek. Vidám szellőzök rájuk mozdultak: — Menni! Menni! Menni! Hirtelen társtalanokká világították a lámpák. Fehérek voltak. S álltak egymás mellett, de minden megóhajtott cél nélkül a térben. Egy pillanatig szemközt meredtek, mint az ordasok. Aztán az ember szelíden: — Menj!! Az asszony mintha nem értette volna: Hogy én?!. El egyedül?? A hold kék árnyékokat fektetett ki a házak alól. Az ember dühösen felé öklözött : — Csábitó! Az asszony visitón szembeberzenkedett : — Gyilkos!! Mintha felrobbantak volna: — Hiéna! ;— Te! Te! a pénzért... A zsebedben a pénze, amiért megölted!!! Egyszerre elnémultak. Mintha észrevették volna, hogy a tér veszedelmesen kinyitotta a füleit. A lámpák zöldes pászmákat csurgattak. S egy irambadöccent konflis birkásan összeriasztotta őket. Tovább, sárga félelemmaszkkal a járdákon. A város már félig benne ült a semmiben; Csak a nemtörődömség ri- csajzott. S az asszony most ezt mondta: — Bátorság... Nem olyan nagy dolog. .. Csak bátorság. Az ember egy dárMós kocsma felé kanyaritott. Ez jó volt. Buta, felderült fejek játszottak a szemeikben és fáradt vérüket lázba kergette a szesz. Emeletes dobogóról valcert dirigált a karmester. Még figyeltek. Gyáva kis lámpásokkal a homlokuk alól. Még ferdére botlott a nyelvük: — Ó! — Ó! Aztán megérezték, hogy bélyeges kis életük egészen elkallódik a táncos összevisszaságban. Fölgerjedt vérük ékbe támasztotta a válluk.
