Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)

1933-05-13 / 739. szám

4 oldal BÉRMUNKÁS 1933 május 13. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) _______HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W._________ Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .....................$2 00 One Year .....................$2.00 Félévre ......................... l.»0 Six Months .................. 1.00 Egyes szám ára .......... 5c Single Copy ................ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ............. 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S.S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to Cleveland, Ohio pending Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS__________OF THE WORLD A gerinctelenség kétes jutalma A németországi eseményektől immár szívdobogást kapott munkásvilágot, újabb meglepetés érte a német szakszervezeti vezérek letartóztatásával és a szakszervezetek Hitlerék általi bekebelezésével. Némelyek fejcsóválva, mások meg mintha tag­lóval vágták volna fejbe őket véleménynélkül, bámészkodnak maguk elé. A kampós kereszt középkori lovagjainak eme legújabb bravúrja nem is csoda, hogy megállította a lélegzetét mindazok­nak, akik a felfújt és pirosra festett pártlapokból kikiabáló ku­száit híreket készpénznek véve, mint a világforradalom önkine­vezte prófétái, a németországi munkásmozgalom szakértőinek is képzelték önmagukat — aminthogy az amerikai munkásmoz­galomban is csalhatatlan prófétákként szeretnek tündökölni. A nagy kérdőjel, — hogy mi lesz Németországban — rö­vid pár heti idő leforgása alatt teljesen elmosódott immár és helyébe egy felkiáltó jel került, mely mint egy rémes sikoly tölti be a levegőt és a szörnyű jelenben a szavak átcsoportosí­tott értelmében, lezajlott eseményeket regisztrál — mi lett Németországgal!! Embervértől lerészegedetten hatalmi tébolytól fütve, kard­csörtető hivalkodással, a reakció leplezetlen szemtelenségével tépte ki a Hitler uralom a német munkásság kezéből az utolsó szalmaszálat az által, hogy a szakszervezeti vezéreket bebör- tönöztette és a szakszervezeti mozgalmat bekebelezte. Ha szentimentáliskodással lehetne elintézni ez ügyet a szi­gorú kritika és bírálat helyett, akkor egy tiszta zsebkendőt kel­lene elő vannünk, hogy belé hullassuk könnyeinket. Ha az eti­kai szabályok szigorú alkalmazásához ragaszkodnánk, úgy el kellene hallgatnunk a történteket és a német szakszervezeteket fölmentve, csak Hitlerékre szabadna tüzet kiabálni. Ám a munkásmozgalomban ilyesminek legkevésbbé van helye és ilyen fontos kérdésekben inkább igazolt a fogcsikor- gatás mint a könnyek hullatása. Az osztályharc minden front­ján végbemenő minden ütközetből tapasztalatokat nyer a mun­kásosztály, melyek kizárólag a »helyes meglátás és konklúziók­ban domborodnak ki. A német munkásság tragédiája, megismétlődése a magyar eseményeknek. Éppen ezért nagyon közelről érdekli a magyar munkásokat — azokat, kik a munkásmozgalommal élnek annak szerves részét képezik. A magyarországi mozgalom, német kap­tafára készült s ha babonásak lennénk, könnyen áteshetnénk magyarázatok helyett az ügy kommentálásán: csak azt kellene mondani, hogy ez a sors iróniája. Félszázadon át a magyar mun­kásmozgalom követte a németet és most megfordítva, a német követi a magyart. A szociál-demokrata vezérek és szakszervezeti basák né­met recepjét, betű pontossággal hajtották végre Magyarorszá­gon békében, háborúban, a forradalmi időszakokban és utánna. Ennek a Janus szellemnek következményeit nyögi most a né­met proletáriátus, kiknek kissé később ugyan, de mégis be kell szedni vezéreinek receptjére készült pirulákat. A hatalomra került reakció ugylátszik sokkal sovinisztább semmint, a magyar reakció receptjét alkalmazná, ők németes pöffeszkedéssel és alapossággal még a Vanczák és Payer féle árulókkal sem szándékoznak trafikálni és a felajánlott Theodor Leipart — Peter Grossman-féle szakszervezeti lojalitást visz- szautasitva, éppen oly kegyetlenül sulytott le rájuk, mint a ge­rincesebb vezetőkre. A szakszervezeti vezérek bebörtönzésével és a szakszerve­zetek lefoglalásával határkőhöz ért a német munkásmozgalom. Befejeződött egy folyamat. Amit a kommunisták nem tudtak elérni tiz esztendőn keresztül harcokkal, azt Hitlerék tiz hét alatt befejezték. Megszabadították a német munkásságot az áruló szociál-demokratáktól és szakszervezeti vezérektől — el­döntötték a harcot, hogy ki kontrolálja a szakszervezeteket, melyet a szociál-demokraták éppen úgy mint a kommunisták saját specialitásuknak tartottak. A szakszervezetek különösképpen azok, melyek szociál-de­mokrata kontrol alatt maradtak, meg megszokták, hogy vezes­sék őket, hogy felkent vezérek utasításai és parancsai szerint cselekedjenek. Azért történhetett meg, hogy vezéreik paran­csára Kappékat elkergették és ezért nem történhetett meg nyilt és gerinces állásfoglalásuk Hitlerékkel szemben, mert a hitlerizmus birt annyi előre látással, hogy a parancsnokokat ártalmatlanná tette. így bontakozik ki előttünk, egy számarányban erősnek látszó szakszervezet a maga tehetetlenségében: igy jelentkezik a vezérkövetés és vezérimádás káros hatása és foszlik szét a politikusok álomvilága, melyet a szervezett munkásság az ő pa­rancsukra volna hivatva megteremteni. A munkásszervezetek kezdeményezési jogának kétségbevonása, a munkásszervezetek önrendelkezési és cselekvési jogának tagadása, a helytelen ne­velés, mint valami torzkép tárul szemeink elé Németország és a Németországban lebéklyózott munkásság vergődésében. Történelmi hűség kedvéért, le kell szögeznünk, hogy a né­metországi szakszervezeti mozgalom nem volt már régen egy­séges. A szakadás és bomlás egész sorozata folyt le a világhá­borúban tanúsított árulások és az uj gazdasági fejlődési folya­mat felismerésének következtében. A szindikalisták és az anar- chó-szindikalisták, már régebben szakítottak a politikusok által kontrolált szakszervezetekkel, de miután kisebbségben voltak, a reakció első megmozdulása harcképtelenné tette őket, marad­ványaik földalá kerültek. Nem igy a szociál-demokraták által kontrolált szakszerve­zetek. ők a hivatalos statisztikai kimutatás szerint, még a be­kebelezés idején is több mint öt millió tagot számláltak (jólle­het már csak papíron.) És mi mással, mint a szakszervezeti-po­litikai demagógiával lehetne megmagyarázn annak okát, hogy egy ilyen tábort képező szervezett munkásság, bambán bámult az űrbe és állásfoglalásra akkor is képtelen, alkalmatlan és ge­rinctelennek bizonyult, amikor a tizenegyedik óra éjféli sötét­ségbe múlott. Nem bocsájtkozunk jóslatokba és nem szabjuk meg, hogy Hitlerék kontrolja meddig fog érvénybe maradni a lefoglalt szakszervezetekben. Egyet azonban előre tudunk. Hogy a szak- szervezetek fölött mindenütt meghúzták a lélekharangot. Az IWW megalakulása idején, az Ipari Unionisták már tisztán lát­ták ezt. A sárga politikusok és vezérek az események döntő bi­zonyítékai dacára tagadták mégis. Tagadni fogják továbbra is: azzal a külömbséggel, hogy az ily szomorú leckék után, az uj érának megfelelő kibontakozás a direkt akció szellemében uj harcosokat, uj harcokat fejleszt és ez lesz a gerinctelen vezé­rek kétes jutalma! Pittsburgh és vidékéről Amikor egyik városból a má­sikba utazik egy munkás leg­első ami iránt érdeklődik a munkaviszony, hogy milyen lehetőség van a munkára. Ez meg van, még olyan munká­soknál is, akik nem utazhat­nak, de mégis remélik, hogy más városokból talán jobb hí­reket kapnak. így kötelessé­gemnek tartom rövid vázlat­ban érinteni a viszonyok is­mertetését amerre járok. Pittsburgh és vidéke legjob­ban példázza a haldokló terme­lési rendszert. Ezen a vidéken vannak legtöbben, akik elő) el­költöztették a gyárakat. A ré­gi felszerelésű gyárakat ugyan itt hagyták, de azok helyet Detroitban, Racineben és más nagytavak vidékén levő váro­sokban építettek és a legmo- dernabban szereltek fel gyára­kat, ahol már nem kellett fele munkás sem mint a régi üze­meknél, igy a munkát elvitték másfelé, de a munkást itt hagyták. A Westinghouse a legmo- dernabb úgyszólván a meg­maradt iparok közt a legna­gyobb, de itt is csak “skelle- ton” “csontváza” maradt meg a régi munkás hadseregnek. Bár megvan az, hogy egyhu­zamban 16 órákat dolgoztatnak egy-egy emberrel, azt követi egy hosszú, pihenő. De ez áll minden más üzemben levő gyár telepeken. Ez a munkabeosz­tás azt eredményezi, hogy ami­kor megengedik a munkások­nak, hogy dolgozzanak, akkor a nyakukat fogják és minden csep energiájukat kihasználják az ürügyön, hogy a munka na­gyon sürgős. Pittsburgh vidékére legjob­ban lehet alkalmazni azt a megállapítást is, hogy a mun- kánlevőknek a helyzete csep­pet sem jobb, mint azokká, akik a “Welfareken” segélybizott­ság listáján vannak, mert ha­vi 4—5 napi munka mellett még annyit sem kapnak, mint a segélybizottságtól és igy a munkájuk mellett éheznek, nélkülöznek. A szervezkedés eszméjét ezek megértik és nagyon ked­vező az alkalom a helyes irány­ban a munkán való szervezés­re, mivel itten sokkal több munkás tart jogott a munká­ra mivel havonta 4—5 napot engednek dolgozni mint példá­ul Detroit vidékén és a szer­vezkedésen keresztül sokat le­hetne az ilyen munkahelyeken javítani. Nem volnának képe­sek őket úgy hajtani mint ma, igy a munka is tovább tarta­na. A munkabeosztást a szer­vezeten keresztül igazságosan lehetne intézni és ami a fő, az uj társadalom részére raknák le az alapot. Coraopolison már be is hoz­ták a közös munkát mindenfe­lé, követésre méltó egyetértés­sel. A meglevő otthonukat megnagyobbítják, s a szüksé­ges munkát önkéntes meg­egyezés alapján a tagok vállal- tak igy a szabad idejüket amiből bőven van —co-opera- tive — társasmunkára fordít­ják. Még megemlítésre méltó, ogy talán az egyetlen magyar otthon a széles Amerikában, melynek nemcsak, hogy adós- (Folyt. a 6-ik oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom