Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)
1933-05-13 / 739. szám
1933 május 13. BÉRMUNKÁS 3 oldal A hiszékeny agyak vámszedői EGYSÉGFRONTOT ORDÍTOZNAK AZ EGYSÉGBONTÓK. Ha visszatekintünk a modern munkásmozgalom négy évtizedes történetére, minden fontosabb mozzanatnál a munkásosztály részéről, politikai vagy bérharcoknál ott találjuk a minden áron élni akaró vezéreket. A munkásmozgalom rákfenéi, az utóbbi időben újabb nevet vettek fel, hangzatosabbat az eddig viseltnél, de csak a félrevezethető munkások előtt, avant “gárdistákká” nevezték ki önmagukat. Ezek az “avant gárdisták” úgy a múltban, mint a jelenben is oda tolakodnak, ahol a legjobban lehet a zavarosban halászni. Szervezetek, betegsegqlyzők irodáiban találhatók, vagy politikai, úgynevezett munkáslapok szerkesztőségeiben. A 'munkanélkül megélhetés vágya zavarja őket egyik szervezetből a másikba, és minden újabb “dzsáb’Vnál a már elhagyott szervezetet '.támadják. Ezeknek a hiénáknak csak egy szervezetben nincs helyük, mert ha betolakodnak is, rövidesen ki lesznek ebrudalva. Nincs helyük az IWW-ban. És ez fáj nekik a legjobban. Ezért támadják azt a legocsmá- nyabb módon, a kapitalisták fékhirdetéseitől teli lapjukban, hiszékeny olvasóiknak hamis információkat adva, ha azok érdeklődnek az IWW iránt na1U Lehetetlen teóriájukkal, melyet ők maguk sem hisznek el, bolonditják a nagydobbal oszlasztó szaggal, puskák ropogtak, éles, vörösbe mártott pengék villogtak a napban, a tóidon csúszós, nagy tócsákban párázott a kibuggyant ver — könnyű halálba verődik ben- nük az ember — és senki sem bujt és tegnap talán még senki sem gondolt erre. Szürke, kemény aszfalton terültek a holtak, de felettük uj, eleven lelkek táncoltak seregbe. „ , A féktelen akarat örült buz- góságával hánykolódtak ide- oda az utcán, mint valami felbőszült ezerfej ü szörnyeteg, kit mennél jobban megcsonkítanak, annál félelmetesebb Jesz; mint tátongó, éhes farkasok estek az arató halálnak. Hol eddig egymást részeg párok boldogultak, dühös fekete indulat lobogtatta a vért, csók helyén keserű Ízzel muzsikált a: Jaj, és riadt, idegen szemekkel akadt össze a régi szerelmes. — Hajrá! Csakezértis! Dobálta parancsát a kétség- beesett élet és ember ember hátán taposta a maga útját. De hová, merre induljon? senki sem tudta, álltak és erőlködtek egy mozdulatért, mintha a föld mélységes, nagy szivébe gyökereztek volna. És felettük kézről kézre járt a koporsó, aki még mindig az szehivott gyűléseiken a hiszékeny munkásokat. Forradalomról, egységfrontról zengedeznek, mikor a tények az ellenkezőt bizonyítják. Ha olvasóik, vagy akik hallgatják őket, csak egy kicsit gondolkoznának, rájönnének, hogy az mind humbug, frázis és a munkásságnak először a kapitalista rendszer összetételét kell megtanulnia, hogy egységes frontot alkothasson. A kapitalista társadalmi rendszer alapját a modern ipar és az iparokban előállított termékek haszonra való eladása képezi. A gyárakban, bányák mélyén, a gyapot és búzaföldeken robotoló bérmunkások milliói izzadják ki a fényűzést, pompát és gazdagságot a tőkés osztály használatára. Egyik rszen a tőkés osztály tétlen parazita hada, a másik oldalon a munkások nyomorgó milliói. E két osztály között harc folyik. A kapitalisták megakarják tartani hatalmukat a munkásosztály felett, hogy továbbra is kizsákmányolhassák, a tőkéjüket gyarapítsák, a munkásosztály pedig harcol a nagyobb darab kenyérért és emberhez méltó élet lehetőségéért. Az emberhez méltó életet pedig csak a tőkés társadalmi rendszernek az elpusztítása árán érheti el. No most már felmerül az a kérdés, hogy miért tudja a tőkés osztály, a ígéret földjéről beszélt nekik és úgy tűnt, hogy bontott, vörös szalagjai, mint égő, lobogó fáklyák ragyognak rá a megkívánt világra. Aki kidőlt alóla, az féltő irigy szeretettel adta tovább és más részegült emberek emelték magukra. így járt el az idő a város felett. A nap már a bíbor horizonton állt és itt ritkult, veszett a piros sereg. A föld tele volt csonka, megbékélt halottal s az élők tompa szemét őrülettel öntötte el a szörnyű haláliszony. — Emberek! Sikoltotta valaki. Emberek! Testvérek! Hörögte utána a kórus és a bus jajdulásra visszhongzott a tájék. — Testvérek! Menekülni akartak, de senki sem találta a kivezető utat. Karcsú, nevetős szüzek, mo- kány, bronzkaru legények és csendes, ősz szakállu aggok feküdtek egymáson, hidegen, meredt szájjal, vaksi, kiugró szemekkel s a lusta, átkozott föld nem rázta őket talpra és megvert testükön vörös Krisztusvirágokat ragyogtatott az ég. Aztán eljött az este. És ezen a napon sok erőben szép és jövőbe bizakodó embert ölelt magára a halál. Kassák Lajos. munkásság számarányéihoz aránylag elenyésző kis csoportja a hatalmat oly szilárdan tartani. Erre egyszerű a felelet. A tőkés osztály tagjai osztály tudatosak, felismerték azt a tényt, hogy csak az összetartásban van az erő. Viszont a munkásosztály darabokra van szakítva vezérei által, politikai avagy szakszervezetekben és ezekkel a kapitalizmus egyenként végez, ha arra szüksége van. Az átlag munkás nem gondolkodik, vakon megy a “vezér” után, aki nem más mint a hiszékeny agyak vámszedője. Ezek a “vezér” urak, évejc sőt évtizedek hosszú során kérész-' tül élősködnek a munkások bőrén, vagy a szakszervezetek irodáiban, vagy az utóbbi időben ultra-forradalmivá vált zuglapocskák szerkesztőségében. Úgy a szakszervezeti vezérek, mint a politikai frázisokkal dobálódzó bibor-vörös “vezér” urak, egyforma munkát végeznek, visszatartják a munkásmozgalom fejlődését, egységesítését és ezáltal teszik a legjobb szolgálatot a kapitalizmusnak. És a “vezér” urak ezen mun- kájókat tudatosan végzik. Előre betanult szónoklataikban vagy írott cikkeikben hangzatos jelszavakkal ugrasztják a hiszékeny agyakat, lapjukban rágalmazó, hazug támadások egymást érik az IWW ellen csak azért, hogy a hálójukban fogva tartott munkásokat továbbra is zsarolhassák. És ezen megállapítás különösen megfelel a magyar “munkásezreklre” kiválóan a K. P. magyar sejtkukac szövetségei csak úgy hemzsegtek a “feltörekvő” vezér jelöltektől. Egyik pártot a másikkal cserélték fel, ez az irányváltoztatás attól függött, hogy hol lehetett könnyebb munkával járó, jobban fizetett job-hoz jutni. Az orosz forradalom után természetesen, hogy ismét egy újabb politikai pártban találjuk őket, tudniillik a vezér urakat, és most már a legszebb forradalmi köppenyben amely nagyon sok szint játszik, ősze- rintük jogosan, tartatják el jól táplált potrohúkat a félrevezetett munkások által. És a magyar munkásság egy része tovább fizeti sovány keresetéből, amit a kapitalisták meghagytak, a saját soraiból kikerült hiénákat. Az átlagos munkás még nem látja azt, hogy a kapitalistákon kívüli még más ellenségei is vannak, a saját vezérei. Ezek a hitvány léhütők feláldozzák az egész munkásosztályt, ha kell a pozíciójuk megtartásáért. Ha egy pártból megszöknek valamivel, vagy végre kirúgják őket, azonnal alakítanak egy másik pártot, csak azért, hogy továbbra is vezérkedhessenek. Sokkal nagyobb ellenségei a munkásosztálynak, mint a kapitalizmus, mert őket a munkásság a keblén mellengeti és mint a vipera lopva marja meg áldozatát. Firkászaik támadó cikkei a munkások Egy Nagy Szervezete ellen hasábokon keresztül ontják a rémregénybe illő rágalmakat és az átlag munkás, mivel félrevezethető lapjaiknál egyebet nem olvas, ezeket mint szentirást elkönyveli. De bízunk a jövőben, hisz- szük, hogy a félrevezetett munkások rá fognak még koppan- tani a vezér urak körmeire. Ezek a munkások is felfogják ismerni azt, hogy szervezkedniük kell iparilag, ha fel akarják venni a harcot a kapitalizmus ellen. Sutba fogják dobni a politikai pártokat a vezérekkel egyetemben és ha ezt megteszik, akkor szervezkedni fognak az ipari szervezetekben és az IWW által lefektetett tanítások valóra vállnak. Magyar munkások! Ne hagyjátok magatokat továbbra is félrevezettettni. Ne higyjetek a munkás-hiénáknak, hanem szervezkedjetek a munka színterén, ott vegyétek fel a harcot a kapitalizmus ellen, ahol kizsákmányolva vagytok. Legyen minden munkás öntudatos és akkor nincs szüksége feltolakodott vezérekre. Dobjátok félre a hiszékeny agyak vámszedőit. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató oszály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó, másik csoport ellen uszítsák s ezáltal elősegítik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorou állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépitet szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “Le bérrendszerrel I” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom kertéin belül.
