Bérmunkás, 1932. július-december (20. évfolyam, 694-720. szám)
1932-09-17 / 705. szám
' i \ % oldal BÉRMUNKÁS________________________________1932 szeptember 17. Csődben a pauperizmus gyomor filozófiája (Befejező közlemény) fenntartott úgynevezett nevelő intézetek, igazán csak most mutatják, hogy mennyire beváltak. Ennek a nevelésnek közvetlen következménye, hogy az uj világot és mindent Ígérő politikusok követése helyett, a kapitalizmus moslékos konyháihoz, menedék helyeihez és könyör- adományaihoz simul. Jól felfogott érdekében, ösztönére hal- gatva azoktól várja az alamizsnát, kikről tudja, hogy van nekik elég ahoz, hogy adhatnak nekik és még bőségesen marad is. Van egy másik sarkalatos oka is annak, hogy a világ legfejlettebb ipari államában. Ameri kában, a munkásság a legtehe- tetlenebbül, a legtunyábban visel kedik. És pedig az, hogy a legtökéletesebb szervezettel rendelkező kapitalizmusnak, számottevő szervezett ellenfele nincsen. Hiszen az IWW drága idejét éppen akkor kellett a politikusok támadásainak visszaverésére pazarolni, amikor a legjobb alkalma nyílott a munkások megszervezésére. A .háborús konjunktúrákat követő évek, a győzelmi lakoma eldorádójának ideje volt az, amikor a munkásság széles rétegeinek figyelme, a börtönökben megerősödött IWW felé fordult. Melynél jobb alkalom, az Egy Nagy Szervezet végleges kibontakozásához az IWW megalakulása óta nem volt. S hogy mégis miért nem követkéz hetett be? Ezen kérdésre felel, cikkünk e helyen közölt negyedik paragrafusa. A társadalmi {erőviszonyok nem ismerése, azoknak félre magyarázása, nem szülhetett mást, mint a mai állapotokat. Az óceánon keresztül ideverődő lanyha forradalmi szellőket, társadalmi rendszereket felforgatni készülő viharokká fújtak fel, a munkásság forradalmi készülődéséből élősködők. Napjában háromszor jósolták a kapitalizmus halálát. De akik az amerikai tőke erősödését hangoztatják a viszonyok felismeréséből kikiáltattak ellenforradalmároknak. És mit mutat, a méreteiben súlyos és mindinkább súlyosbodó jelen helyzet? Talán a kapitalizmus gyöngülését? Vagy a társadalmi forradalom közeledését? Az utóbbit igen; de az előbbinek éppen az ellenkezőjét. Mert időmértékkel mérve, minden 24 óra eltelte, huzonnégy órával hoz bennünket közelebb a társadalmi forradalomhoz, melynek eljövetelét, a munkásság akarása, nem akarása vajmi keveset befolyásol. A társadalmi forradalom egy elkerülhetetlen folyamat, melyet meg kell vívjon és amelyet meg fog vívni a munkásosztály. A társadalmi forradalom győzelmes befejezése a termelőeszközök fejlettségétől és a társadalmi osztályok erőviszonyaitól függ. Az egyik a másik nélkül el sem képzelhető, mert azok egymást egészítik ki, S a mai állapotok, higgadt, tudományos mérlegelése, a munkásosztály szervezettségének hiánya, azt bizonyítja, (hogy a felfelé törtető fejlődési folyamat lajtorjájának még foka van, mire a tetejére érünk. A három éve tartó gazdasági válság is emellett érvel. Az amerikai tőkések higgadt számítása huzck végig a jelen válságon. Az óféták fényé getéseire fittyíj sem hányva, gazdasági törvényszerűséggel hajtják végre » koncentrálódás folyamatát. Hiszen a munkabérek minimumra , szorítása és az amerikai áru külföldi versei.y képessége immár a befejezéséhez jutott folyamat. A dollár vásárlóképessége vissza került az 1916-os színvonalra. A munkás szervezetek, illetve szak- szervezetek utolsó maradványát összetörték. A bányászok szak- szervezete már1 csak ott van még meg, ahol kegyelemből megtűrik. A vasutasok szakszer vezete, mint kezes-bárány kezelhető, hogy úgy mondjuk, a munkások annyira megszelídültek, hogy a tőkések kezéből eszik a morzsát. A bérek és a munkaviszonyok, a munkaidő tartama, már nem, is kérdéses. Oda kerültünk, hogy a munkás még csak megkérdezni sem meri, hogy milyen lesz a fizetése. De a válság tovább tart: Ez tény. És hogy miért? A pártvezérek és azok, kik szokásból, csak felületesen vagy egyáltalán nem néznek a dolgok mélyére azt mondják kórusban, hogy: azért, mert a kapitalizmus már az utolsókat rúgja. (Bár úgy volna.) Az ilyen okoskodás egy osztályba jut, a gyomorforradalommal. A kapitalizmus bezzeg nem az utolsókat rúgja, a kegyetlen vascsizma sarkát velünk együtt — még sokszor fogják érezni azok is, akik eme téves hitben ringatják magukat. De a középosztály aligha fogja még egyszer érezni. Mert hiszen éppen a közép osztály bőrére húzódozik a további játék. A középosztályéra, mely a háború ideje alatt, meg- tollasodott és sokkal nagyobb ellentállást mutatott, még a három éve tartó válság ideje alatt is, mint amire a nagytőkések számítottak. A kisgazdák, a kis üzletemberek és a részvényeket szorongató kis spekulánsok, a kisbankokkal, a kistelekhiénák- kal, nagyon nehezen adják be a derekukat. Nem is csoda. Hiszen a halál a szivósabb termé- szetüeknél rendszerint hosszabb folyamat. Nézzetek végig az elhagyatott farmokon, a poros piszkos, üres kirakatokon, a jobbmóduak öngyilkossági lisztáján. Olvassátok és ismételjétek a bukott bankok neveit. (Valamennyi független volt és most a leg1 több függ.) Azután erőltessétek meg magatokat. Idézzétek gondolatotokba, hogy hány koncentrálás, hatalmas tőke összevonás történt, éppen a pangás alatt és tiszta lesz a kép. A fojtogatott középosztály szorongatott helyzetét, még azzal is tetézik, hogy velük tartatják el a munkanélküliségre kárhoztatott milliókat. A kis üzletek, hitelre berendezett alap ja, módot nyújt a nagytőkének arra, hogy rá szabadítsa a nyomorgó nincsteleneket és azokat az üres stelázsikig fel?abáltassa. Akik ilyen biztos számítással végzik munkájukat, egyenlőre nincsenek kitéve a közeli bukás veszélyének. Sőt, még azokat a polgármester urakat is kinevetik, kik Washingtonban az állami munkanélküli biztosítást követelik, A-la kommunisták, csak egy kis eltéréssel. A (helyzet komolyságát felismerők el kell jussanak a helyes megoldáshoz. Mert hiszen a kis exisztenciák végleges felszip- pantásá és proletárizálódása befejezésével, sem a pangás, sem az osztályharc nem ér véget. Sőt igazán csak itt fog kezdődni. Ne becsüljük túl a kapitalizmus erejét, de ne szállítsuk le értékén alólra sem. Ereje, szerazon katonák száma, akik el estek a világ háborúban, azért hogy “hazájukat, zászlójukat” megvédjék. Eme 13 millió embernek IO-es sorokbani felállítása virradattól alkonyaiig való masiroztatása 175 napot venne igénybe, amig keresztül haladnának Chicago városán. Eme 13 millió katona és a háborút követő borzalmakból elhalt másik 24 millió lélek koporsóit egymás végébe téve gyűrű alakjába kétszer körül övezné a földet. Minden egyes katonának a legyilkolása 18 ezer dollárjába került a háborús nemzeteknek. Ezen összeget elosztva 1932 esztendőre, amióta Krisztus az “emberiség megváltásáért kiszenvedett” óránként 20 ezer dollár esik. Egy német matematikus számítása szerint az elesett katonák száma felülhaladja a 13 milliót a súlyosan sebesültek száma pedig a 19 milliót. A háborúból kifolyólag elpusztultak száma pestis, kolera, influenza, éhhalál több mint 25 millió lelket pusztított el. Eme irtózatos háború költségei — beleértve azt a rettenetes pusztítást, amelyet egymás vagyonában végeztek — több mint 500 billió dollárt tesz ki. Eme rettenetes összeg megvásárolná Amerika, Ausztrália, Canada, Orosz, Francia, Belgium és Németország valameny- nyi családjának a részére egy háromezer ötszáz dolláros házat öt akeros területtel és ezer dollár értékű bútorzattal s még ennek tetejére kifizetné minden húszezer lakosú város közházainak fentartását, iskolák, egyetemek költségeit. Ily óriási emberáldozatba, ily horribilis összegekbe került az vezettségében rejlik, melyet a krízis kellős közepében is hatványoz. A munkásosztály ereje (ha lesz neki) osztály szervezetében juthat csupán kifejezésre. A jelen tartós állapotok folytonos megismétlődése és tartósságának meghosszabbodása közepette, a korgó gyomrokon keresztül az agyak kell működésbe lépjenek. A tömegakciók bizony tálán kísérletezése és frázis puffogtatások. helyett, az ésszerű, céltudatos, szervezett cselekvés kell előtérbe kerüljön. Nem alamizsnáért való könyörgés, nem a középosztály sorsa fölötti kesergés a mi feladatunk, hanem erőgyűjtés. A munkásosztály erejének kifejezője az Ipari Szervezet. Nyomorának pillanatnyi enyhítése, a munkaidő rövidítése, amit ipari szervezetein keresztül, bér, osztály harcok utján érhet el, mely nek kirobbanásához, a korgó gyomor, csak mint jeladó szerepelhet, de semmiesetre sem, mint irányitó elv. Végeredményében, éppen 26 esztendeje vagyunk ezen állásponton, melyet a pauperizmus gyomorfilozófiájának csődbe jutása, csak jobban megerősített. Az IWW ideje nem múlt el, de minden más elmélet csődbe jutott. r. r. a háború, amelynek rettenetes következményeiért ma fizet az az osztály, amely a saját érdekében mindig közöm bőséggel viseltetett. A társadalom fejlődése — habár csiga lassúsággal is — ösztökéli a világ bérrabszolgáit a kizsákmányoló osztály járma alóli felszabadulásra. A világ bérrabszolgái megrendítő áldozatokat hoztak és hoznak, kizáskmányolóik érdekeinek védelmére. A rabszolgaságból a feudalizmusba, onnan a bérrabszolgaságba mentek át s eme változásokért mindig milliók és milliók fizettek az elnyomottak osztályából. Akarva vagy nem, még egy változáson kell keresztül esni a világ bérrabszolgáinak s ez a változás a bérrabszolgaságból az Ipari Demokráciába vezet. Ezért a változásért is ma már óriási vámot szed a kizsákmányoló osztály, kiváltképpen az osztálytudatos forradalmárok soraiból. De még ez az áldozat mind a messze távolban halványodik el, mint a foszladó szivárvány ahoz az áldozathoz képest, melyet elnyomóinak érdekében hozott meg. A mai kifejlett kapitalizmussal szemben csak egyetlen áldozatra kell szánni magát a világ munkásosztályának és ez a Világ Ipari Munkásai Egy Nagy Szervezetének kiépítése. Amint ezt elvégezte a világ munkássága, bevégezte hivatását az emberiség felszabadítására és a mai rettenetes társadalmi rendszer helyébe állítja az emberiség szabad társadalmát az Ipari Demokráciát. Tizenhárom millió
