Bérmunkás, 1931. július-december (19. évfolyam, 643-667. szám)
1931-11-21 / 662. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS November 21. Egy muitkáscsalád élettörténete Irta: Egy proletárnő. Kopognak. — Tessék bejönni. — Óh! ön az kedves szomszéd asszony! Mijáratban van. — Én a szervezet ügyében jöttem. Nem-e lépne be küz- zénk a szervezetbe s megrendelné annak hivatalos lapját. — Óh! Barsy asszonyom, minek is fáradozik mindig ide a szervezet dolgában. Az csak lusta embereknek való, kik nem szeretnek dolgozni. Különben is nekünk van házunk, férjem meg én dolgozunk. Másra meg nincs nekünk szűk ségünk. A szérvezettriő érre azt válaszolta: Még sok viz fog lefolyni a Hernád vizén, mig az a ház az öné lesz kedves asz- szonyom. Smithné kedvesen mosolygót s teli öröm hangon azt a választ adta: Tudom egész határozottan, hogy a miénk lesz nem sok idő múlva. A szervezett munkásnő szól ni akart, de amaz hirtelen beleszólt : _ lessék csak kérem egy pillanatra megengedni, férjemnek éjjelre keli menni dolgozni és még mindég alszik. A házi asszony bement a férjét felkölteni. A vendég meg egyedül maradt a konyhában. Ahogy ott állt a szeme megakadt egy képen, mely az ajtó fölé volt akasztva. A kép a német császári családot ábrázolta, teljes díszben. — Nini, hogy ml lóg ott a falon! — mondta Barsyné han gosan — mert látta, hogy az asszony már visszajön. Ez a kép mire való magának. Smithné meghökkenve nézett vendégére, hogy miért is kérdi ezt, majd igy szólt: hát nem tudja, hogy ki az? — Dehogy is nem, válaszolt Barsyné r Ez á díszes férfi avval a karddal a német munkásságnak a fő zsarnoka. Smithnénak nem tetszett ez a válasz és lehorgasztotta a fejét, majd megszólalt, hamár igy beszél, hát megmondom magának, hogy miért tartom ezt a képet, mert szeretek szép emberekben gyönyörködni. Ha már én csúnya vagyok is, legalább a képeim ábrázoljanak szépeket. A szervezettnő nem volt megelégedve a válasszal és igy szólt: Kedves asszonyom ön lázadni is tudna, hogy ha önt ELISMERÉSÜL Flint, Mich-, 1931 Nov. 12 Tisztelt Munkástársak! A mai postával megérkezett a “Bérmunkás’* jubileumi száma, amelyet gondosan átforgatva, birálgatva és olvasgatva, kénytelen vagyok letenni, hogy néhány sorban elismerésemet fejezzem ki a régi lapbizottság befejezett és az uj, megkezdett munkája fölött. Hatása frappáns! Agitációra nagyszerű eszköz. Mint aki három éven át a lap alkalmazottja voltam, tudom milyen anyagi áldozatot követelt az amerikai magyar munkásokat egy ilyen terjedelmes és tartalmas lappal még ajándékozni. Koszt vasz koszt, megérte. Fogadják odaadó, áldozatos munkájukért őszinte elismerésemet WIENER ANDOR. úgy ahogy van, abban a rongyos kötőben, ezekkel a kidolgozott kezekkel, oda állítanák ahoz a díszes nőhöz, azon a ké pen, meglátná a külömbséget közte és maga között és felismerné az igazságtalanságot ami létezik e földön. Smithné erre nem adott választ. Hamar elsietett, mert eszébe jutott, hogy a férjé még mindég alszik. Hangosan költögette. A férj dühösen felkelt s morgott. Az asszony a vendégéhez sietett. A férj addig felöltözködött. Kijött a konyhába. Káromkodva fogta a bucketját. Kinyitotta az ajtót és egész erővel neki vágta a falnak, hogy a ház csali úgy rezgeti belé. A két munkásnö, szótlaiful a nyitott ajtón keresztül utána nézett, mint tántorogva megyen el. Smithné volt az első, aki a csendet megzavarta. Mentege- tödzött, hogy a férje azért volt olyan durva és tántorgott mert munkából hazajövet be- pityókázott. Gondolta magában a szervezett asszony: fog ez tántorogni akkor is, ha nem is fog inni. Smithné csak tovább beszélt nem tetszett a férjemnek, hogy felkeltettem, szeretett volna itthon maradni és tovább aludni.-— És tudja, kedves szomszéd asszony — folytatja Smithné, mintha önmagának beszélne — nekünk munkásasszonyoknak vigyázni kell, hogy a férjeink pontosan ottlegyenek a munkán, mert esetleg baj lenne belőle, ön tudja, hogy hogy van az! — Igen, igen! — Tudom, hogy mit ertelmez alatta, vagyis akkor jön egy kérdőjel, mert férje nem hoz több pe- dát, s utána jön egy nagyobb, mert nem lesz mit az asztalra tenni, s aztán jön a legnagyobb kérdőjel, mert akkor már elúszik az ön palotája is, lássa ez az amit akartam mondani. Lássa kedves asszonyom, már csak azért is jóvolna önnek, ha szervezkedne. Smithné hamar beleszólt. Mentegetődzőtt. Nem most, majd máskor. Erre a szervezettnő eltávozott. Smithné a konyha asztalnál állva maradt s úgy gondolkozott a történtek felett, majd igy szólt: Bánom is én! Úgysem szeretem ezeket a szervezeti beszédeket, de hirtelen megváltoztatta a témáját. Eszébe jutott, hogy amikor pa naszait vallásos barátnőinek mondja el, azok mindig gúnyosan röhögnek rajta. És ez a szervezettnő őt szívesen végig hallgatja. Nem egyszer mondta neki: Kedves testvérem nem lesz ez mindig igy, fog a nap sütni a munkásokra is, ha felfogjuk ismerni a helyes szervezetet s a szervezkedésben rejlő erőt! Smithné kedves, alázatos asszony volt. Ilyen alázatosságra nevelte három gyermekét is. Férje éppen az ellenkezője volt. Családjával szem ben durva, a gyárban alázatos. Ha valaki megfigyelte az ö életüket, akkor azt vette észre hogy egész ipari központ fut ott össze. A férjnek kertésznek, cipésznek, borbélynak, bádogos nak, lakatosnak, festőnek, ablakosnak, asztalosnak, stb. kel lenni és mellette még a gyárba dolgozni. Gyárból hazajövet, el is végezte a házkörüli munkákat, mikor elkészült vele, nem ment egyenesen a házba, teljes megelégedéssel körüljárta a fabarakot. Gyönyörködött az ő palotájába. Mikor betért a házba, leült a székre szótlanul. Nem szerette ha őt háborgatják. Ha szóltak hozzá, választ sem adott. Az asszony már megszokta ezeket a viselkedéseket s figyelembe sem vette. Mikor a férj azt hitte, hogy a, mai napra minden munkáját elvégezte az asszony újabb munkával állott elő. — János, kedvesem a gyerekek lyukat vágtak a falba, bekellene azt csinálni* mert tudod a házunk nem néz jól ki ha lyuk van rajta. János már azért is sietet megcsinálni, hogy a házuk ne nézzen ki rosszul. Később az asz- szony félve kinyögte, hogy ma reggel becsurgott az eső a ház tetőn keresztül. Megkéne azt is csinálni, hogy a ház ránk ne szakadjon. Erre a férj hirtelen felugrik a székről* nagyokat káromkodik, szidja az asszonyt, hogy meglopja őt a munkaerejétől. Az asszony erre csak hallgat, mert hallgatni is kell neki. Mert nem volt pénze* hogy Hagyj álmodni. * * “Nagy álmodozó vagy! — Dé sokszor mondtad nekem. A világot megváltani miért akarod? Csak örült úgy gondolhat oly merészet, oly nagyot Hogy megszüntetni a földi kint . . “Nagy álmodozó vagy!” —=■ Mindig a fülemben esetig. Mig tépelödve az ember sorsát boncolgatom. Miért éheznek és fáznak kicsiny gyermekek Mig más lábainál, nö az arany —— halom? . . . Miért a különbség ember és ember közt? A lét titkát megérteni nem tudom... A négert gyűlölöd, mért bőrének szine van, S a zsidót, mert folyton csak pénzt hajszol . . . Pedig a munkánál te sem vagy különb! Fehér bőröd a kizsákmányolástól téged se ment meg. S ha a munka megtört --- kenyér nélkül --Pihenni küldenek! . . . Hagyj álmodni! . . . Nem a mezők virágairól, Sem az erdők magányáról, melyeknek méla csendjét; Madárdal veri fel, ha jön a nyár. Lelkem annál is messzebb, a szabad ég felé száll . . . Hagyj álmodni! . . . Hogy én is ott leszek, Ha majd biborköntösét bontja a Hajnal. És szabad emberként elmondhatom majd: Lásd, igy akartam! . . . BROOKS ELZA. a munkát másnak adja oda. Ő maga is rettenetesen sokat dolgozott a gyerekekre, no meg a házkörül is. Ilyen munkakörülmények között élt a Smith család éveken keresztül. Egy reggel a férj szomorúan jött haza a munkából, beszéli az asszonynak, hogy a gyárban majdnem a fele munkásokat elbocsátották. Ö ezek- ütán már nem éjjel, de nappal jfog dolgozni, két napot csak hetenként. Ez a hir az asszonyt úgy találta, hogy egészen belesápadott. — Mi lesz ezután ve lünk, kérdezi* aggodalommal. Az; estét hagyöh szomorúan töltötték, de reggelre, amikor a test egy kissé ki volt pihenve, uj reményekkel keltek fel. Vigasztalták magukat, hogy majd csak lesz újból munka. De a munkaviszonyok rtem javultak. Az asszony is két- helyeri elveszítette a munkáját. Azok az urirtépek, kikhez ö járt dolgozni, bankbukások révén elvesztették a vagyonukat és most egyedül végzik a házi munkákat. Ilyen szomorú napok között egy reggel Jánost a gyárban a foreman egy kis cédulával Vár ja és igy szól hozzá: János, tudom, hogy mily kritikus helyzetben vagy, de mégis el kell hogy bocsássalak. Ez a rendelet az irodából. János úgy érezte magát, mintha a lábai feladnák a szol gálatot. De nem ment egyenesen haza. Éhez nem volt bátorsága. Mert mit fog most [szólni az asszony? Azt se tudta, hogy mit tegyen. Csak két órai barangolás után határozta rá magát, hogy mégis haza megyen és közli az asszonynyal is a hirt. Tudták most már mind a ketten, hogy mi fog történni. Az egy nap, mit az asszony dolgozott, még az éhhaláltól sem menti meg a családot. Föladtak minden reményt, hiszen mind a ketten 40 éten túl voltak. A rossz táplálék és a sok munka, nagyon elgyen- gitette őket. Nem tudták,hogy mitevők legyenek. Pénz és munka nélkül.. A ház tulajdonosa megengedte nekik, hogy még egy ideig bent lakja nak s azután, ha üem tudnak fizetni kell hogy kimenjenek. Bekövetkezett ez is. A házat ; ki kellett üríteni. A három gye ;rek kihurcolta a szegényes ; bútort, az apa felrakta egy [kétkerekű taligára. Mikor elkészült vele az asszony igy szólt hozzája: János nem gondolod, hogy mégis csak jó volna, ha a munkások szervezkednének, mert akkor nem érné őket ily csúfos végzet? János lehorgasztott fővel válaszolt, mondva — én is azt hiszem. A BÉRMUNKÁS ÜJ IRODÁJA Még meg sem érkezett az irodánk bútora, amikor a kibérelt helyiség tulajdonosa felmondotta a bérletet. Uj helyiség után jártunk, s bár nem olyan alkalmas, mint az előbbeni volt, de kénytelenek voltunk kivenni, hogy az adminisztrációs munkákat, amelyek az elmúlt két hétben felszaporodtak és szorosan összeforrnak a Bérmunkással, pontosan végezhessük. Az irodánk cime 2653 Grand St., Buckeye Rd. és 86-ik utcánál a régi magyar vidék központjában.
