Bérmunkás, 1930. július-december (18. évfolyam, 593-617. szám)
1930-08-28 / 601. szám
Augusztus 28. BÉRMUNKÁS !>-ik oldal. REPÜLÉS ÉS HALADÁS A röpülőeseményeken ma már csak úgy átfut az átlagolvasó szeme. Megint egy rekord, megint egy-két halál, megint valami konstrukciós újítás. Ez már úgy hozzátartozik a napilap képéhez, mint a hirdetés. Az újság fogyasztó olvassa is, nem is. Ha az ember figyelmezteti rá, mégis eszébe jut: ahá, csakugyan, láttam az újságban; csodálatos a modern technika haladása! Most tehát megint figyelmeztetjük az olvasót azokra a szenzációs, bár kissé már unott hírekre, amit a legújabb Dornier-repülőgép, a “Do-X” nevű kolosszus körül újságjainkban megjelentek. Ez a nemrég németországi gyárból kikerült repülőóriás, amely 170 emberrel a mélyében tette meg első útját, most egy transzóceáni útra készül. A Dornier-gyár képviselői most tárgyalnak Amerikában, hogy a kolosszus tengerentúlra való szállását nyélbeüssék. Már amikor a “Do X” novemberben első útját megtette, nagy szenzáció volt. Csoda! Egy repülőgép 1 70 embert szállít! Holott még nincs huszonöt esztendeje, hogy a Wright-testvérek a berlini Tempelhof mezőn első gyámoltalan légugrásaikat bemutatták. És most még nagyobb szenzáció: ez a repülő kolosszus átszáll az óceánon' Ehhez a szenzációhoz szeretnénk azonban egy kis leleplező kiegészítést adni. A Berlinben megjelenő “Militär Wochenblatt”, a világ egyik vezető katonai szaklapja 1929 december 1 1- iki számában a következő sorokban emlékezett meg a modern technika és a német gyáripar ez uj, csodás teljesítményéről: "Az elmúlt hónapban az érdeklődés központjában a Dornier “Do X” óriás repülő sikeres útja állott. Mindössze 169 emberrel fedélzetén tette meg az utat. A repülés történetében ez volt az első eset, amelyben ily nagyszámú utast szállítottak. A repülés technikája ma már tehát annyira előre haladott, hogy kerek öt akkora repülő, mint a “Do X“ egy hadilétszámú zászlóaljat szállíthat többszáz kilométer távolra.” Ha tehát lelkesedünk a modern technika vívmányán, első sorban lelkesedjünk azért, hogy néhány ilyen csodája a modern technikának egy hadilétszámú zászlóaljat szállíthat karikacsapásra többszáz kilométer távolságra? . . í . Nem, erre nem vagyunk hajlandók. — Lelkesedjünk csak kötve, még akkor is, ha ezért konzervatívoknak, sőt maradinak mondanak. A “Militar-Wochenblatt”-nak a közleményére ugyan azt lehetne mondani, hogy a hadilétszámú zászlóalj csak az egyik oldala a dolognak, szállíthat a repülőgép mást is és csupán korlátolt kato- | nák gondolkoznak igy. Először is azonban, aki megszokta, hogy egy kicsit nézegeti a katonai szaklapokat, az tudja, hogy azokból a világnak egy egész más képe bontakozik ki, mint amit mi a mi vaksi jámborságunkban látunk és hogy bizony, az a világ valóságos képe. Azután meg, ha valamiről helyes Ítéletet akarunk alkotni, egyetlen igaz szempont: a történelmi. És igy nézve a dolgot, rájövünk , hogy a repülőgép ma túlnyomó nagy részében nem egyébb, mint fegyver. Igaz, hogy a vasúton is szállintanak katonát — ámbár nagy kérdés, hogy a jövendő nagy, fejlett kapitalista országok közt folyó háborúban lehet-e még majd harcos csapatokat vasúton szállitani — és igaz az is, hogy vasutak építésénél nem utolsó szempont a stratégia. Azonban a vasutak keletkezése úgy történt, hogy a világforgalom, a világgazdaság fejlődése szükségessé tett egy ilyen technikai tö- megszállitást és erre a vasutak kiépültek. Csak amikor már a vasutak megvoltak, gondoltak a további vasúti építéseknél katonai célokra. Igaz, hogy azután p. vasúthálózat a katonai uralom egyik legfőbb eszközévé vált. De hogy volt az a repülőgéppel? A háború előtt a repülőgép jóformán még játék volt, sport. Lassan haladt előre úgy a repülőgép szerkesztés, mint a repülés személyes gyakorlata. Az államok sem igen támogatták. — Minek? Mirevaló az, hogy az emberek repüljenek? Még nehezebb legyen a rend fenntartása? Maradjanak otthon és neveljenek gyermekeket az államnak. . . Amikor azonban a háborúban a repülő oly nagyszerűen bevált, egyszerre gyorsan ment a dolog. Néhány hónap alatt annyira haladt a repülés, mint békében húsz esztendő alatt sem haladhatott volna. Pedig a háború alatt a repülő csak a távoli földerítést szolgálta és a tüzérség segédfegyvere volt. — Nem csupán a csapatok szállítására fontos, mint a "Do X“ esetében, hanem átszállhat az ellenséges csapatok fölött és a levegőből ontott gázzal, ekrazit- és gyujtóbombákkal egész “ellenséges” városokat ki lehet általa irtani, mint a poloskafészkeket. A repülőgép tehát, amint látjuk, fegyver. Annak született és túlnyomó nagy részt az ma is. A repülőgép nem tömegközlekedő eszköz. Olyan, mint a postakocsi volt, vagy az automobil. De még itt is rossz a hasonlat. Az autóbusz elér, beférkőzik olyan kisközségekbe, amiket a vasút nem érint. A repülőgép azonban kis távolságokra egész céltalan. A velejáró költséget és kockázatot nem fizeti meg. Amellett ott, ahol órákról van szó, sokszor tovább tart a vele járó közlekedés, postaküldés, mint vasúttal, vagy autóval, mert a repülőterek mesz- sze vannak a városoktól és a repülők egész bizonytalanul járnak rossz időben, télen többnyire egyáltalán nem. Ezért európai viszonylatokban rendesen üresen is közlekednek. Jómódú (vagy ingyenjegyes) viszketős természetű emberek megpróbálják egyszer heccből, nem nagy öröm, az ember rosszul lesz. De a repülő ma nagyrészt elfoglalta a nehéz tüzérség helyét. Szárazon és vizen ma a repülő vette át az ágyucső szerepét, hogy ontsa a sokszoros potenciára emelt pusztítást óriási távolságokkal. Ászért, hogy a félelmetes fegyver fejlődését biztosítsa, indul a hét meghatározott napjain átszállásokkal Londonból, Croy- donból az indiai Karachinba és vissza. Nem utazik rajta senki, — csak egy-egy nagyrangu indiai hivatalnok és néha egy-egy amerikai vagy angol milliomos spleenes felesége. De azért jár és fönntartásának költségeit beszedik adóban. Az államok úgy csinálnak, mintha az emberek megmaradni sem tudnának a türelmetlenségtől, minden gép indulásakor a helyért tolonganának, hogy néhány óra alatt Perzsiában teremhessenek és ezért fizeti adóba a munkás, akinek most szállítják le a bérét, mert a textilipar katasztrofális válságba jutott — az eszeveszett amerikai missis levegőbeli kiruccanásait Indiába. Kétségtelen, hogy vannak viszonyok, amik között rendes repülés bizonyos fokú természetes szükséglet. Amerikában például akkora összefüggő távolságok vannak, hogy az itteni repülőpostaforgalom már majdnem kifizeti magát. Csak majdnem, mert még az itteni kedvező körülmények közt is — amilyenekhez hasonló másutt sehol sem adódik — ráfizet az állam valamit. Ez azonban még nem volna baj, hiszen az első vasutépitkezésekre is csak ráfizettek: az állam dolga egy valódi közlekedési közszükségletet fejleszteni és támogatni. Hogyan tehát? Amerikában hagyjuk kifejlődni a repülést, — mint természetes közszükségletet, Magyarországon pedig, ahol nincs rá szükség, rakjuk sutba? — És Amerikának legyen meg ez a sokszorosan fölfokozott ui. nehéz tüzérsége, a modern háború főfegyvere, nekünk meg nem? Ez nem lehetséges. Minthogy pedig a civilizált Európa területén nincs meg az adott föltétel a repülés fejlődésére, erőszakolni kell olyan viszonylatokban, amelyekben a repülőközlekedés természetes, nagyobb tömegű szükségletté válhat. Tehát transzóceániai viszonylatban. Ezekre a tulnagy távolságokra azonban a repülés technikája és gyakorlata még koránt sincs megoldva. Erre valók az izgalmas, vakmerő kísérletek. Ezért bolonduljunk mi mind meg ri- kordőrületben, valahányszor valaki átszáll a tengereken. • Amióta a bérmunka általánossá vált és a technika fejlődése jobban meggyorsult, mindig a háború segítette gyors érvényesülésre és gyakorlati elterjedtségre a találmányokat. A háborúnak ez a szerepe a technika fejlődésében egyre nagyobb. Amióta, a világháború óta a háború katonás, militarista szervezete háttérbe szorult és maga a gyáripar és a kapitalista gazdasági szervezet vált közvetlenül fegyverkezéssé, háborús eszközzé, azóta a háborús érdek a technika és gazdaság kialakulásában döntővé vált. A nagy gazdasági érdekeltségek közül igen sok első sorban háborús érdek, a háborúnak köszönheti kifejlődését. A világ képe, ahogy mi azt magunk körül megszoktuk, egészen ferde, egy őrült állapot lázálma. Hogy mást ne mondjunk: a müselyemgyártás sokkal hatalmasabban van kiépítve a világon, mint a világszükséglet, a fogyasztás kívánja. Miért? A háború előtt csak Németországnak volt nagy, fejlett, modern vegyi ipara. De jöttek a harci gázok, a mérges gázok. Minden állam lázasan építteti ki vegyi iparát, nehogy egy másik háborúban ki legyen téve szolgáltatva egy idegen állam vegyiiparának, vagy az éppen mérges gázokba fojthassa. Bármely modern vegyiipar néhány nap alatt átalakítható mérgesgázok arzenáljává, elsősorban a nagy tel jesitményü müselyem- üzemek. Gombamódra keletkeztek tehát müselyemgyárak, trösztök, szerte a világon, annyira, ---hogy most veszteséggel tukmálják rá az árut a népekre. És én most legyek oda a modern technika csodálatától, azért, hogy az a rosszul táplált, tüdövé- szes gyári munkáslány selyemharisnyában jár? A modern technika csodája számomra az lenne, ha ez a munkáslány előbb olyan bért kapna, mint a férfimunkás, aki ugyanazt a munkát végzi, aztán, ha mind a kettő nagyobb bért kapna, ha tápláló és egészséges kosztja volna ennek a lánynak, ha ideje volna ápolni magát és az esetleg eljövendő gyerekére gondolni, ha többre, jobban tanítanák és még sok száz "ha”! És csak azután jöhetne a selyemharisnya, amire ilyen körülmények közt ez a lány is szívesen várna még. Mert a sorrend is fontos. Maga a technika nem vívmány. Lehet daz otromba barbárság is, az a kérdés, kinek a hatalmába van ez a technika és mire használják. Sz. P.
