Bérmunkás, 1930. július-december (18. évfolyam, 593-617. szám)
1930-07-03 / 593. szám
Julius 3. BÉRMUNKÁS 7-ik oldal. A nagyasszony érdemei Irta: BLISTYÁN SÁNDOR. A falu kastélyának udvarát a gyászoló tömeg feketesége lepte el. Egy oly némbernek a földi tetemét fogják most utolsó, örök útjára elkísérni, aki egész életében erénnyel megkoszorúzott és dicsőségtől körülövezett magasztos tetteket végzett. Most aztán, midőn életének gyönyörű pályáját befejezte : az Ur magához szólította, hogy élvezze a mennyország örök élvezeteit. A temetést pedig erre a gyönyörű vasárnap délelőttre rendezték az Isten buzgó, földi képviselői. Ott volt a temetési ceremónián a városi főtisztelendő, atya, aki tüdőszinü pufók arcával úgy nézett ki, mint egy eredeti bronz szobor. Azután ott volt a még nemrégen felszentelt városi fekete csuhás hittanár is, aki jó szónok hírében állott és aki a mai romlott társadalmat a krisztusi szeretet magasztos fogalmával — munkás és munkáltató között — akarta megváltani. Kivülök még ott volt a nagyasszony legkegyesebb papocskája, aki állandóan forgatta szép fekete szemeit. Ezt a fekete kompániát pedig kibővítette a szívből gyászoló rokonok bus, részvétet kifejező csapata. A koporsó az udvar közepén, virágos ravatalon volt kiterítve. Az alakja inkább széles, mint hosszú volt, mert sajnálattal, de be kell vallani, hogy a nagybecsű halottnak bizony nem a legkar- csubb alakja volt. A gyászoló közönség néma meghatottsággal és tisztelettel vette körül a fölkoszo- ruzott, aranybetüs koporsót. A kastélyból most kilépnek a fent említett szent életű páterek. A koporsó mögött levő állványra lassan, méltóságosan föllépkedik a méltóságos asszony kegyenc pap ja és rendbeszedi arcvonásait egy szép szónoklathoz, mert a nagyasszony a halálos ágyán kijelentette, hogy a lelke a mennyországban boldogabb lenne, — bár igy is nagyon boldog, hogy a jó Istentől ki tudta érdemelni ezt a megtiszteltető, tulvilági páholyt — ha szeretett papocskája tartana holtteste felett gyászbeszédet. Az egy- begyült hallgatóság néma figyelemmel csüggött a tisztelendő ur minden szaván. Elragadtató rhetorikájának bekezdése után a főtárgyhoz ért. — Felsorolta mindazt a magasztos, dicső tettet, amit az Istenben elhunyt nagyasszony produkált a buzgó hívők és az Isten jámbor szolgái érdekében. Kifejtette, — hogy a méltóságos asszony ezen magasztos hivatásra lett küldetve az Úrtól. Hogy nemes és szerető szive nem engedte meg neki azt, hogy vagyonának zamatos gyümölcseit ne csak ő élvezze, de tékony lelke arra ösztökélte, hogy a megadott földi jókból a templom szegény szentjeinek is juttasson. Aztán sajnálatát fejezte ki azon, hogy bizony az ilyen nemesen gondolkodó, az önzetlenségtől áthatott lelkek kevesen vannak a mai világban, amikor mindenki csak az érdeket keresi. És hogy a többi gazdag ur is jobban tenné, ha a mennyország útmutatóinak többet juttatna, mert bizony ők ezt nagyon meghálálnák. Azután kezdte sorolni a nagyasszony jótéteményeit. A nagyasszony nagyon, de nagyon sok jócselekedetet végzett. Az ilyen kisebb jótétemények után életének azon pontjához ért, amikor az ilyen fönséges személyek álmaiban megjelenik a Szent Lélek és az ő sugallatára jótéteményeik legkimagaslóbb, legdicsőbb koszorúját fonják meg. A nagyasz- szony álmában is megjelent a Szent Lélek, akit a Mindenható Ur köldött, látva a méltóságos asszony gyöngéd szivét, hogy ezen szerető szívnek megadja az irányt a legdicsőbb emberi jótetthez, — így történt, hogy a nagyasszony megcsinálta életének leggyönyörűbb cselekedetét. Fölépítette az Isten házát, a ragyogó templomot. Azon helyiséget, ahová a vad ember csorda önző, gonosztettei még nem jutottak be, azon szentséges portát, ahol az élettől agyonkin- zott, megtépázott emberek az isteni malaszttól áthatva nem zúgolódnak nehéz sorsuk ellen és a szentséges Krisztus jelenléte elmulasztja gyötrő életgondjaikat. A legutolsó és legkegyesebb jótéteménye pedig az volt, hogy a kastélyában egy misszionárius intézetet rendezett be. Cselekedte ezt szintén egy mennyei sugalat utján, amely sugallatot az Ur a kegyenc pap által szolgáltatta a nagyasszony kegyes szivébe azon célból, hogy a tudnivágyó ifjúságot kiszakítsa az istentagadó álpróféták karmaiból és Krisztus szellemének megfelelő atmoszférájában neveltesse. A legmeghatóbb pedig a dologban az volt, hogy a méltóságos asszony csak csupa földhöz ragadt szegény szülők gyermekeit neveltete az intézetben. Ez gyönyörű bizonyíték a nagyasszony szeretetére vonatkozólag. (A tisztelendő ur itt azonban megtévedt, mert a méltóságos asszony adakozó szivét legjobban jellemezte az, hogy midőn őszszel a kertből behordták a káposztát és nem maradt ott csak a száraz káposztalevelek, egy szegény, de nagyon vallásos öregasszony, ki egyetlen sovány tehenecskéjéből élt, elment az eldobott káposztaleveleket felszedni. Ezen a hallatlan merészségen a nagyasszony gyöngéd, szerető szive annyira felháborodott, hogy a kezében levő vastag bottal úgy megverte a szegény asszonyt, hogy az egy hónapig nyomta az ágyat.) A tisztelendő ur itt már svádája vége felé közeledett és felszólította a buzgó híveket, hogy a nagyasszony emlékére a templomot szorgalmasan látogassák és óva intette őket minden hamis tantól, amely tanok megfertőzik szüztisz- ta keresztényi hitüket és az ördög nyugtalan lelkét tuszkolják beléjük. Eme gyönyörű szónoklat után a koporsót beszentelték és a falut végiggajdolva elhelyezték a templom kriptájában, ahol már a nagyasszony megboldogult férje nyugodott. A temetés után a tisztelendő urak és a rokonok visszatértek a kastélyba, ahol már vártak rájuk a halotti tor Ínyenc örömei. A fekete színű urak ugyancsak kivették részüket az ivóversenyből és jó szivüket annyira lekötötte a nagy öröm, hogy egyikük sem hallotta annak a szegény vándor koldusnak a könyörgését, aki a kapu előtt könyörögte tőlük az életet . . Tőlük . . tőlük . . . Mr Ford bölcsessége Ford egy tucat szakértőt alkalmazott annak megállapitására, hogy egy négytagú család Det- roitban milyen színvonalon él, a gyárban fizetett napi hét dolláros keresetből az ötnapos munkahét mellett. Milyen nagylelkűség! — Most már, hogy ezt megállapították, a gyáraiból az utcára dobott prolik meglehetnek elégedve, — mert Ford t. i. gratulált a statisztikusoknak, a nagyszerűen és lelkiismeretesen elvégzett műnkért. Hogy miért kerestek azok éppen kétgyermekes családokat? Hát Fordnak sokkal több esze van, —- semhogy hatgyerekes családoknál kutasson életszínvonalat, csak nem fogja statisztikusait oda küldeni, ahol az életszínvonal fokmérője zéró alá szállott. A statisztika, hogy megnyugtassuk a Ford munkásokat, nem nekik készült. Ne gondolják, pillanatra sem, hogy most már Mr. Ford javítani fog, miután megtudta, hogy még egy kétgyermekes család sem tud megélni általa fizetett keresetből akkor sem, ha állandóan dolgozik. Nem kell félni, magától nem fog ő bérjavi- tást adni, legfeljebb csak akkor, ha elég erősen szervezkednek és szervezetten fogják ilyen nemes cselekedetre kényszeríteni. A detroiti négytagú családok életmódjáról készített statisztika azt fogja szolgálni, hogy amint az amerikai munkást és termelő- képességét standardizálta az autómágnás és életmódját leszorította a minimumra, úgy járjon el a többi országok gyáraiban alkalmazott munkásaival is. — Tudni akarja Mr. Ford, hogy nem-e fizetnek hajcsárjai túlsókat Európában a bérrabszolgáknak. Most majd beszerzi a hivatalos árfolyamot, hogy mennyibe kerül a krumplinak, babnak stb. olyan eledelféléknek fontja, melyeken a detroiti munksnak élni kell, mikor Fordnál dolgozik és átszámítja a pénz valutáját és akkor megfogja állapítani, hogy nem-e fizetnek ott Írországban sokat az Irishoknak. S ha igen, amit két- lünk, akkor történhet egy olyan csoda, hogy Fordék Cork-i gyárában sztrájkba lépnek az Irish munkások a bérlevágás ellen: és egy másik eset, ami nem lesz csoda, itt meg majd szkebelnek a Ford munkások. Vagy ki tudja? Talán addig észretérnek, szervezkedéshez látnak és megfogadják az IWW tanácsát. Egy Ipar egy szervezet. Ford munkások, erről beszélni már most időszerű. Hát még cselekedni! Az I. W. W. lapjai INDUSTRIAL SOLIDARITY, angol- nyelvü hetilap, az I. W. W. hivatalos közlönye. Egy évre $2, egyes szám ára 5 cent. Megjelenik 555 W. Lake Street, Chicago, 111. INDUSTRIAL WORKER, , angol- nyelvű hetilap. Egy évre $2; egyes szám ára 5 cent. — Megjelenik Seattle, Wash., Box 1857. Es mi megyünk Előre, Előre... Irta: ROZIK EMIL. Nem tudom, ébren vagy alva álmodom, Testem érzéktelen azúrban fénylő jégdarab. Szemeim elé az élet szürkesége vet árnyékot, Mintha nem törődném a Mával s Holnappal, Csak szivem ver és fájdalmaim kínzók. Halva járok az élők között, csak egy árnyék jár előttem, Felglóriázva tövissel, vércsorgó homlokkal És vele járok, lesem a pillantást a fáradt szemekből, Mintha már nem is járnám a földi sarat. Lebbenünk folyón, tavon, bérceken keresztül, Előre, Előre, hátunk mögött sötét Árny lohol. Vigyor kaszás bérencei a földi rögnek Láncot húz utánunk, a földtekét körbe fonja És mi megyünk Előre, Előre! Amerre járunk a húzott lánc őszi pókhálóként Málik előttünk. Minket a virágos rónák hívogatnak, Becéz a lágy fuvalmas szellő, A ragyogó nap lecsókolja a véres Homlokot És mi megyünk Előre, Előre! Mert gondolatként libbenünk sokat kinzott Gondolatok viharán és ha egy-egy jajnál kikötünk, Jaj nekik, mert szivünk ver és ébredünk!
