Bérmunkás, 1930. július-december (18. évfolyam, 593-617. szám)
1930-07-03 / 593. szám
8-ik oldal. BÉRMUNKÁS Julius 3. Billings ügyét most tárgyalja California bírósága A magyar grófok mindenáron királyt akarnak KEDVEZŐ DÖNTÉS ESETÉN KILÁTÁSBA VAN MOONEY ..SZABADLÁBRA HELYEZÉSE IS. A Calif orniai legfelsőbb bíróság elé került végre Waren K. Billings ügye, mely mint az onnan jövő jelentések arról beszámoltak végérvényesen Jesse W. Curtis helyettes biró kezében van, kit egy családtagjának elhalálozása miatt elszólitottak a városból és csak e hét elején várnak vissza. A múlt hét folyamán magyar ügyekkel volt tele a világsajtó. Akkor fejezte be a Horthy-kormány véreskezü miniszterelnöke gróf Bethlen István angliai látogatását, mely mint arról beszámoltak, nem járt a legnagyobb sikerrel. Semmi sem lett abból, hogy Lord Rothermerrel tárgyalást folytasson, mert mint hírlik, a Britt lapmágnás szóba sem akart Bethlennel állani. Mint a jelentés beszámol, a Supreme Court bírái két részre oszlanak. Négy öt ellenében ragaszkodik ahhoz, hogy Billingset továbbra is börtönben tartsák. Curtis biró döntésétől fog függni, hogy melyik oldalra áll. Ha a többségi véleménynyel dönt, úgy Billings szabad ember lesz s ha nem, akkor az egyenlő szavazatok újból a kormányzó kezébe rakják le sorsát, ki a hosszú évek alatt nem volt hajlandó neki kegyelmet adni. Young kormányzó a sajtónak adott nyilatkozatában azt a kijelentést tette, hogy semmi különbséget nem lát Mooney és Billings Általános sztrájk Sevilla Spanyolországban A rendőri brutalitás ellen általános tiltakozó sztrájkba lépett Sevilla munkássága. De Rivera véreskezü diktátor menesztése után kissé lélegzethez jutott a spanyol munkásság és gyors iramban szervezte át szindikalista szervezeteit, mely mint a Sevillai eset bizonyítja, már harcképes és a szolidaritás roppant hatalmát gyakorolja. A sztrájk három napig tartott és a reakció vasfegyelme, erőszakossága sem tudta elfojtani. Több halottja és sebesültje volt a munkásmegmozdulásnak. — Százával börtönözték be a szindikalista szervezetek vezető embereit, de a fegyelmezett munkásságot megtörni nem tudták. A sevillai esettel hirtelen elhal- gatott a kapitalista sajtó. Ebből joggal lehet következtetni arra, hogy a munkások megtorolták a rajtuk esett sérelmet és győztek. Munkásgyőzelemmel, a mai kritikus helyzetben, nem válik ínyére sem a kapitalista, sem a politikai pártlapoknak foglalkozni, mert a kapitalisták által kitartott lapok attól félnek, hogy az amerikai munkásság is gusztust kapna és hozzálátna jobban a szervezkedéshez. A pártlapoknak azért érdeke az ilyesminek elhallgatása, mert a politikai malasztokkal hizlalt vs- zérkövetőket féltik. Elvégre, a sevillai harc egy politikai harc volt, melyet egy gazdasági szervezet kezdett és irányított. Nem pártgyőzelem és igy nem akarnak róla beszélni. Mindenesetre örömmel tölt el bennünket azt látni, hogy ötéves vas diktatúra után alig pár hónappal olyan erőteljesen kiépítette a spanyol munkásság az ő szervezetét, hogy egy sevillai esetet tudott mutatni. ügye között. Ha a Supreme Court Billings szabadlábra helyezését jónak találja, akkor ő is hajlandó lesz kegyelmet adni Mooneynek. Mint ismeretes, Mooneyt és Billingset egyszerre Ítélték el, a háborús hisztéria idejében egy olyan bombamerénylettel vádolva, amit ők sohasem követtek el. Ügyük világszerte ismeretes és az amerikai igazságszolgáltatás egyik legfeketébb szégyenofltja. Billings feltételes szabadságot is hajlandó elfogadni, mig Mooney ragaszkodik a kegyelemhez és azt vallja, hogy a feltételes szabadság esetén a börtönön kívül sem érez- né magát szabadnak. Ezért van az, hogy a Supreme Court egyedül csak Billings ügyében kell döntést hozzon. Amerika munkssága feszülten figyel Caliofrnia felé és várja, — hogy egy szörnyű igazságtalanságon legalább némileg kiköszörülik a csorbát a két ártatlan munkás szabadságolása által. Lapkezelőinkhez! Több helyről kértek munkástársaink eimszallagot, még ezidáig a legjobb akaratunk mellett sem tudtunk eleget tenni a kérésnek. A kampány megkezdése előtt szerte az országba mindenüvé küldöttünk eimszallagot és most kérünk egy kis türelmet. Szeretnénk a kampány lezárásával mindenkinek megküldeni a eimszallagot, hogy iy alkalmat ad- egyszerre, hogy egy alkalmat adjunk azokat átnézni. Egyébként arra szükség is van. Minden lapkezelő tüzetesen vizsgálja meg, hogy az általa felvetteknek jár-e a lap, ki van-e javítva a lejárati idő és pontos-e a cim. Most lesz ideje annak, hogy ezt a munkát elvégezzük, mert igy lehet az esetleges hibákat korrigálni. A jövő hét olfyamán az uj cim- szallagot minden lapkezelő megfogja kapni. Az úgynevezett munkáskormány szoialista minisztereincél nagyobb sikert ért el. A miniszter urak nem undorodtak egy olyan munkásgyilkosnak a kezét megszorítani, mint Bethlen. Az angliai kudarc arra késztette Bethlent, hogy ujjasából kihúzzon egy rejtett kártyát.Váratlanul irányt változtatott visszafelé útjában. — Svájcból Olaszországba utazott, hogy elbeszélgessen a másik gyilkossal, Mussolinivel. Hogy miről folyt a tárgyalás, azt ma még csak sejteni lehet. — Olyan váratlan volt az egész látogatás, hogy a magyar kormány benfenteseinek sem volt tudomása róla. A pályaudvarnál diszkül- döttség várta Bethlent, mely csalódottan oszlott széjjel, miután ő nem érkezett meg. Horthyék amerikai hivatalosa Az Amerikai Magyar Népszava, nagy garral hirdette az előre beígért londoni sikert, csak miután hírét hallotta, hogy Rothermere nem hajlandó Bethlent fogadni, hallgatott el, mintha mi sem történt volna. Egy másik hir szerint Újra aktuálisnak tekintik a magyar grófok,hogy királyt ültethessenek a magyar nép nyakára. A román király trónfoglalása után zajlásnak indultak a magyar legitimista berkek is és Nagykanizsán gyűlést tartottak, melyen gról Zichy egy kortesbeszédet vágott ki Habsburgh Ottó mellett. Egy másik hasonló gyűlést is tervbe vettek Sopron városában, melyen — mint jelentik — gróf Hunyady, gróf Apponyi és dr. Baracs legitimisták fognak beszélni. A magyar grófok nagyon fészkelődnek, mindenáron királyt akarnak a magyar nép nyakára ültetni. A nép persze még hallgat, még vár összecsikorgatott fogakkal. De nem a királyt várja, hanem az alkalmat, hogy leszámolhasson azokkal az urakkal, kik----------------------------------------------az ezeréves Magyarországon ezer év óta szívják a vérét. Az urak meg pakliznak, keverik a kártyát, mintha azt akarnák bizonyítani, hogy nem is volt vicc Móra Ferenc markánsan megrajzolt mesebeli alakja Mátyás a magyar paraszt, ki azt kérdezte, hogyha kommunizmus lesz, hát akkor ki lesz a király? Amig a magyar grófok a királykérdést feszegetik, kínos feszengés észlelhető a szomszédos országokban. Az elcsatolt területeket erősitgetik és arról beszélnek, — hogy a magyar királykérdés a lappangó újabb háború kirobbanásához vezet. De mit törődnek ezzel a magyar urak? Mi nekik egy pár millió magyar proletárnak az élete? Csak az a fő, hogy legyen .király, grófi címer és a vele járó, — szabad kizsákmányolás, léha uri- élet. Dühöng a prosperitás South Benden E hét folyamán újból elbocsáj- tottak egy csomó embert a Stude- backer Co itteni telepéről. A város munkásainak tekintélyes része már eddig is munkanélkül van s a pan- gási folyamat ahelyett, hogy meg- állana, mind nagyobb méreteket ölt. A gyárak némelyike már egyáltalán nem dolgoztat, mások meg alig félüzemmel. A munkások meg vannak rémülve, mert levegőben lóg a hir, hogy a gyárak teljesen lecsuknak. A lakosság tekintélyes része magyar és igy természetes, hogy a munkanélküliség a magyar munkásokat sem kerüli ki. Nem vagyok kárörvendő, mert tudom, — hogy mit jelent a munkanélküliség egy munkásembernek.. De azt hiszem, hogy lesz alkalom egy pár munkással megértetni, hogy mit- sem segített a félelem. Nem mentette meg őket és munkájukat az, hogy nem mertek munkáslapot olvasni. Ha nincs munka, a jámbor rabszolgát is meneszti a kapitalizmus. F. Sz. Ne mondja senki többé, hogy nem nemzetközi a nép. A világ minden részével, nem érez egyformán, mert hazugnak fogják minősíteni. Ugyanis a befutott jelentések szerint, a világ minden részéből arról számolnak be a hírek, hogy az általános de- preszió, a munkanélküliség miatt nyomorog a föld népe. Vajha a nyomorgók összefognának . . . . mi lenne? .... Ugy-e tudjátok! SIKERREL A BEFEJEZÉS FELÉ E héten több mint hetven előfizetés érkezett be az ország minden részéről és megelégedetten állapítjuk meg, hogy derekas munkát végeztek munkástársaink. A kimutatást nem közöljük, de annyit elárulhatunk, hogy Cleveland, Bridgeport és Pittsburgh első helyen állanak és most még nem lehet tudni, hogy melyik csoport viszi el az első dijat. A versenyt julius hetedikén zárjuk le hivatalosan. Alkalmat adunk arra, hogy julius 4, 5 és hatodikén mindenki dolgozhasson és be is küldhesse munkájának eredményét. Lapunk zárta hétfőn este van. Minden előfizetés mely hétfő estig beérkezik az irodába, számítani fog a versenyben. Munkástársak! Használjátok ki hasznosan, lapunk érdekében ezt a pár napot még, hogy a befejezés után azt mondhassuk, hogy ez volt egyike a Bérmunkás legeredményesebb előfizetési kampányának.