Bérmunkás, 1930. július-december (18. évfolyam, 593-617. szám)
1930-08-21 / 600. szám
4-ik oldal. BÉRMUNKÁS Augusztus 2 1 . BÉRMUNKÁS (Wage Worker) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Egy évre . . . . $2.00 Fél évre........... 1.00 Egyes szám ára .05 Csőm. rend-.nél .03 Subscription Rates: One year .... $2.00 Six Months ... 1.00 Single Copy. . . .05 Bundle orders. . .03 Make Money Order for Subscr. Payable to: “BÉRMUNKÁS” P. O. Box 1 7, Station j New York, N. Y. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 347 E. 72nd St., New York, N. Y. Entered as second class matter November 1 9, 192 7 at the Post Office at New York, N. Y. under the Act of March 3. 1879. Published Weekly by THE INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD. Harcot a kizsákmányolás ellen Az élelmiszer ipart irányitó trösztök, mint egy gombnyomásra, valamennyien összefogtak, hogy kihasználva a szárazságot, a mezőgazdasági ipart ért súlyos csapást, a termékek árait felemeljék. Tudott dolog, hogy new york városa roppant sok tejet fogyaszt naponta, de viszont az is igaz, hogy a tejnek legnagyobb hányadát a környékbeli tejgazdaságoktól kapja, melyeket nem nagyon érintett a szárazság és a tejtröszt volt mégis az első, mely az árakat felemelni igyekezett. Ezzel harmóniában, a trösztök egymásután jelentették be hasonló intézkedésüket. A kapitalista lapok, mint tőlük várni lehetett, azonnal az árdrágítók mellé állottak. Vonultatták fel érveiket, hogy a “szegény” trösztöket tulajdonképpen sajnálni kell, mert megnehezedett részükre az áruk beszerzési lehetősége és még majd örülni kell a vevő közönségnek, hogy bármilyen árak mellett is, de lehetőséget nyújtanak számunkra az élelmiszerekhez való hozzájutáshoz. Itt-ott egy liberálisabb hang ellenvetést hozott fel és helytelenítette a mai rossz gazdasági viszonyok közepette az árdrágítást és ezeket követték a pártlapok, közöttük a kom- mikusokéi is, akik egyenesen harcot követelnek az árdrágítók ellen. Megnevezik a harcieszközöket is, melyeket a munkásoknak használni kell és pedig: ‘‘Tüntessetek az élelmiszer piacokon! Ne vásároljatok!” jelszavakat dobnak oda a fejüket vakaró proletároknak, gondolván, hogy ez aztán az igazi harciriadó, melytől a kiéheztetett, agyoncsi- gázott prolik egyenesen a pártba szédülnek, hogy annak “harcitáborát” árszerüen megdagasszák. Sok badarságot olvastunk már a pártla pókban és megszoktuk, hogy nem szabad meglepődni semmi olyasmin, ami bennük napvilágot lát. De emez “uj” harciriadójuk mégis olyan hatást ért el, hogy még bennünket is meglepett. Mert szó ami szó, szerintük, legegyszerűbben úgy lehetne letörni az élelmiszer trösztök szarvát, ha “nem vásárolnánk.” Milyen egyszerű! Hiszen a proletárok tábora a legnagyobb fogyasztó tábor és ha például holnap elhatározná, hogy semmit sem vásárol, hát olyan torlódás állana be az élelmiszerekben, amitől azonnal le kellene essen az áruk. Mert miről is van szó kérem szépen? A proletáranya, ne vásároljon tejet a gyermekének, ne vegyen kenyeret, húst és zöldséget, ne főzzön egyszerűen egykét napig, hanem ahelyett, menjen el a piacra és tüntessen szatyorral a kezében, csapjon olyan ricsajt, hogy a kis groceris a pult alá meneküljön félelmében. Ha aztán a gyerekek jönnek kenyeret kérni, mondja az anya, hogy fiam most harcban vagyunk; ha a munkából, vagy a munkakereséséből hazatérő férj enni akar, tartsa jól a proletár asszony azzal az üres szatyorral, melyet a piacon a specerájos feje fölött buzogányként megforgatott, vagy ha elégedetlenkedik, akkor küldje le a Union Squarere hogy ő is megtegye a maga kötelességét és munkanélküli segélyt, társadalmi biztosítást követeljen a kapitalistáktól. Mert ebadta teringettét, ha már az üres szatyorok forognak a levegőben az asszonyok kezében, akkor a férfiaktól a legkevesebb amit elvárni lehet egy erős, üres de hatalmas kurjongatást. Legalább is olyant, amelyet a City Halinál a Tammany politikusok meghallanak, amelytől azok megijednek és elmenekülve a hivatalokból, átadni fogják azokat a kommunista vezéreknek. Az igy hatalomra jutott “elvtársak” mint első teendőt, megfogják akadályozni a kapitalisták árdrágítását és kiadják a rendeletet, hogy olcsó árak mellett szabad a vásárlás. Ez volna azután egy igazi eldorádó. örömmámorban úszhatna mindén politikus kivéve a szociáldemokratákat, akik elképedve bámulnák, hogy a megalkuvó reformok követelésének terén nem ők voltak a legsárgábbak, hogy a Marxizmus elméletét mostoha testvéreik náluknál jobban tudják kicsufolni. Mert a végeredményében erről van szó. Az iyén “harciriadó” még a szociáldemokratákat is megszégyeníti, akik félszázadon keresztül az adók leszállításában és betegse- gélyző-pénztárak létesítésében látták az osz- tájlyharcot. D|e <^k sem mentek annyira, hogy a zsúfolt raktárak mellett tömegéhezésben lássák a kapitalizmus elleni tiltakozás leghatásosabb eszközét. Mert nem kell mikrométert használni, hogy kiszámítsuk, mennyire estek az érték- többlet elméletétől, a hamisítatlan Marxizmustól azok, kik ilyen eszközökkel látják megvivhatónak az élelmiszer trösztök elleni harcot, az általános osztályharcot. Újságot írnak, mérgezik a tömeg agyát és még az osztályharc elméletének legelemibb részleteivel sincsenek tisztában. Nem tudják azt, hogy a munkást, nem a vásárlásnál, de a termelésnél zsákmányolja ki a kapitalizmus. Hogy az élelmiszer tröszt sem rendszabá- Iyojzható törvényekkel és még bkkor sem válna azzá, ha törvényesen maximálhatnák az áruk árait. Mert a mai áremelési folyamat nem egyébb, mint a kedvező konjun túra ésszerű kihasználása az élelmiszereket kontroláló kapitalista trösztök részéről. Mint mindenütt a kizsákmányolásnál, az élelmiszer iparban is a bérrendszer biztosítja a profitot. Úgy a mezőgazdaságban a gabonatermelésnél, mint a tejgazdaságban, mint a gyümölcs és vetemény termelésnél és konzerválásnál, az ott alkalmazott munkások béréből kerül ki a profit. Ott csinálja a ka talizmus a költségvetést és szabja meg az áruknak az árát és nem a szatócs üzletekben, nem is a raktárakban, ha azoknak tulajdonosaik vásárló nagykereskedők. Az Armorok-Swiftekkel szemben éppen olyan tehetetlenek a vásárló asszonyok, mint amilyen tehetetlen a kis mészáros, mely tőlük a hrjst megszabott áron vásárolja. De nem tehetetlenek a tehenészek és disznópászcorok, kik éhbérért dolgoznak, nem tehetetlenek a chicagói vágóhídi munkások ha szervezkednek es rövidebb munkaidőt, magasabb munkaberi csikarnak ki tőlük. Akkor cs^.. ken a Bíg-Five huströszt profitja anélkül, nogy a háziasszony a kis bucsert megfen> gesse, vagy anélkül, hogy az amúgy is éhező es vásárolni képtelen munkások éhségsztrájkot kezdenének ellene. A floridai és California véteményültetvé- nyeken éhbérért dolgozó mezőgazdasági napiszámosok a vasúti és hajó szállító munkások béréből a munka szinterén elvolt érték képezi a profitot melyet a friss és kannázon élelmiszereket kontroláló trösztök, a szállítási ipar trösztjei elzsebelnek. “Heinz 57 variety” kannázó trösztje, nem vár a szárazságra ahhoz, hogy az áruinak árát megszabja, leszállítsa, vagy emelje. Mert télen, amikor még fagy van a földben, aláíratja a szerződést és megállapítja az árakat melyet bér fejében fizet a farmeroknak az áruk termeléséért, amelyek egyébként a termelés processzusa értelmében, mindig csak következő években kerülnek piacra. És végül a munkás nem azért szegény, mert soka: fizet az élelmiszerekért, a lakásért és ruházkodásért, hanem azért, mert keveset kap munkájának fejében, mert a munka színterén kirabolják. Mert ha naponta b órát dolgozik, akkor az általa termelt javakból fizetés formájában visszakap kettő esetleg négy óra munkaidőnek megfelelő bért ellenértékűi és a többi négy órát illetve a négy óra alatt termelt árut magától elrabolni hagyja. Ezen szabály alól a mezőgazdaság, az élelmiszer ipar sem kivétel és azért szamarak, azért esnek messze az értéktöbblet elméletétől, az osztályharctól a politikusok, kik badarságot Írnak, beszélnek, kik a szocializmus elemi iskolájának első osztályban még akkor is elbuknának, ha a harmadik inter- nacionálé kiküldöttje volna a vizsgáltató tanfelügyelő. “Az árunak árát a kereslet és kínálat törvénye, értékét pedig, a beléhelyezett munkaerő szabja meg.” Ennyit kellene tudni annak a valakinek, aki egy úgynevezett munkáslapban “irányt szabó” vezércikket mer Írni. . A munkásokat nem mint fogyasztókat, hanem mint termelőket zsákmányolj-, ki a kapitalizmus.” Világos tehát, hogy nem mint fogyasztók, hanem mint termelők kell harcot kezdjenek a kizsákmányolok el len. Mint termelők, rövidebb munkaidő és magasabb munkabérek kivívásával jobb munkaviszonyokat teremthetnek, növelhetik vásárlóképességeiket és többet szerezhetnek vissza az általuk termelt javakból. A termelt javak bitorlói és a termelők közötti harcot nevezzük osztályharcnak, ehhez a harc hoz szervezett erőre van szükség. A termeltetők már szervezkedtek, trösztöket alkotnak hogy megszabják az árát annak amit vásárolnak. A munkások vagy helytelenül, vagy egyáltalában nincsennek szervezve s igy nem ők szabják meg az árát az általuk eladott árunak, munkaerejüknek. A munkásoknak szervezkedniök kell elsősorban, ha harcképessé akarnak vállni az osztályharc vívására. A kapitalista rendszer keretein belül, mindaddig és olyan mértékben lesznek kizsákmányolva, amennyivel gyöngébb szervezett erővel rendelkeznek, mint a kapitalizmus trösztjei. A trösztök iparok szerint szervezkednek, mint a jelenben szóbanforgó tröszt az élelmiszer-tröszt is tette. A munkásoknak is iparok szerint kell szervezkedni, S amikor az élelmiszer tröszt által alkalmazott munkások szervezett ereje