Bérmunkás, 1930. július-december (18. évfolyam, 593-617. szám)

1930-11-27 / 613. szám

November 27.

BÉRMUNKÁS

3'ik oldal.

3991 öngyilkosság Magyarországon 1929-ben !

A Központi Statisztikai Hivatal adatai közelről sem lehet pontos és teljes.

Nincsen arra'hivatalos szerv, hogy végig vizsgálják azoknak életkörülményeit, akik nem várták meg a halált, hanem elébe siettek, hogy pihenésre adják elfáradt testüket és csüggedt lelkűket. Nem lehet tehát teljes értéküeknek elfogadni azokat a meghatározásokat, amelyek az indító okok csoportosításánál aránylag kis százalékban mutatnak rá a nyomorra, az anyagi bajokra, amelyek a maguk összességében országhatártól országhatárig terjedő inség feszültségében valóban a kazánfalak között sustorgó feszültségről adnak hirt. Mégis megdöbbenéssel kell olvasnunk a számsorokat, hogy Magyarországon az 1929 évben 2 1 35 férfi és 1856 nő, összesen tehát 3991 ember követett el öngyilkossági kísérletet, amelyeknek 46.9 százaléka eredménynyel járt és 1873 öngyilkosnak sikerült a szándéka ---- meghalt. Budapesten 735 férfi és 939 nő, összesen 1674 egyén követett el öngyilkosságot és közülök 241 j férfi és 198 nő, összesen tehát 439 ember halt meg.

Az ország fővárosában tehát átlagban kétnaponként 99 öngyilkossági kísérlet történik és Budapest lakosságának száma minden elmúlt négy nap alatt öt lélekkel csökken a ‘‘sikerült” öngyilkosságok miatt. Nincs az emberi életnek olyan korszaka az önállóan gondolkozni tudás határán belül, amelyben ne történnének nálunk öngyilkosságok. Tizennégy éves és annál fiatalabb öngyilkos 9 akadt az országban, 15 és 19 évük között 320-an követtek el | öngyilkosságot és a 70 éves és ennél idősebb életuntak száma 81 volt. A legtöbb öngyilkosságot, 754-et 20 és 24 éves korúak követtek el, annak jeléül, hogy ebben az országban az induló életek elé zord vigasztalanságban terpeszkedik oda a bizonyosság: nincsen életlehetőség, nincsen munka, nincsen kereset, kenyér, öröm I a számodra! Az öngyilkossági ki- 1 sérlétet elkövetett egyének közül ' 4 I 9 súlyos beteg volt. A rubrikák ezeket az eseteket nem sorolják a nyomor és az anyagi bajok rová- | sára, pedig nyilvánvaló, hogy ezek a betegek azért követtek el öngyilkosságot, mert az ország szomorú egészségügyi helyzete miatt nem volt módjuk és lehetőségük, hogy megfelelő orvosi ke- ] zelésben részesüljenek, hogy kórházi ápoláshoz jussanak. Az öngyilkosok túlnyomó része teljesen vagyontalan, szegény ember volt.

A Statisztikai Hivatal szerint 762-en bizonyitottan súlyos és gyógyíthatatlan betegségük miatt követték el tettüket, 299-en elhatalmasodott idegbajuk, illetve elmezavaruk következtében akartak a halálba menekülni, mig bűncselekmények elkövetése miatt mindössze 22-en akartak mentesülni a következményektől. Házi fenyítések, elöljárói dorgálások és rossz előmenetel miatt 1 83-an követtek el öngyilkosságot, 390 esetben ak- taszerüen állapították meg, hogy a 428 esetben egyébb anyagi bajok d

394 esetben az életuntság, 398 esetben családi viszály, 336 esetben egyébb családi bajok és 464 esetben szerelmi bánat szolgáltatott okot az öngyilkosságra. Az öngyilkosságok valószínű oka tehát még az ilyen osztályozás szerint is az elbirhatatlannak érzett inség, a családi életet megrontó nyomorúság, az egybekelést megakadályozó szegénység és az anyagi érdekeknek más változatai voltak.

A cselekmény időpontja szerint vasárnap 644-en, hétfőn vagy ünnep utáni napon 669-en követtek el öngyilkosságot, annak jeléül, hogy amikor az elgyötört emberek munkaszünethez, pihenéshez jutottak és alkalmuk volt elgondolkozni nyomorúságos sorsuk reménytelenségén, az üdülés és pihenés óráit arra használták fel, hogy elbúcsúzzanak az élettől.

A nyomor állandóságát, a munkanélküliség folytonosságát, a kereseti lehetőségek állandó szü- ) külését bizonyítják a visszaeső ; öngyilkosok és a statisztikusok szerint 145-en másodszor; 44-en, harmadszor és 14-en még többször követtek el öngyilkosságot ugyanabban az évben. A mindenáron való halálba menésnek olyan megdöbbentő erőfeszítései ezek az esetek, hogy el kell fogy- niok a tények bizonyító ereje mellett a magyarázkodni akaró szavaknak.

A számok nem szentimentálisak, nem lehet befolyásolni őket. A hatalmon levő kormányzatnak nem lehet annyi kardja és szuronya, hogy fejbólintó jánosokká zérósodjanak a számok, amelyek bizonyítják, hogy ebben az országban az élet lehetősége fogy el a dolgozó emberek elől és ezren és ezren menekülnek a nyomor, az inség, a nélkülözés, az éhezés gyötrelmes napjai után a legvégső eszközhöz, az önként választott halálhoz.

A feszmérő óra súlyos lázt mutat és a kazán falai már alig bírják a nyomást!-----------rrO'--------------Nemes Kálmán meghalt

Los Angelesben nov. 8-án búcsúztattuk el a munkásmozgalomnak egy régi harcosát, ki ámbár az utóbbi években betegsége foly tán nem- vett részt a mozgalomban, de rendíthetetlen hive volt a munkásosztály felszabadulási harcában.

Előző este még a dalkörben töltötte el az estét és másnap d. e. már fél 1 0 órakor kiszenvedett. Az orvosok megállapítása szerint szívbaja okozta hirtelen halálát.

Feleségén és két gyermekén kívül közeli rokonai, jóbarátai és ismerősei kisérték ki utolsó útjára. Emlékét szeretettel őrizzük meg.

BRIDGEPORT FIGYELEM.

A Bérmunkás Otthon Egyesület e hó 29-én, szombat este 7 órai kezdettel SZINIELŐADÁS ÉS TÁNCCAL egybekötött otthon megnyitó estélyt rendez 318 Spruce St. alatti helyiségében.

Beléptidij tetszés szerint.

Kérjük a munkástársak szives megj elenését.

JUNIOR COLUMN

THANKSGIVING

Ah! Thanksgiving is here,

What are we to thank?

We all try to cheer,

That big word “Thank”.

On Thanksgiving is schools they tell,

We poor children have to bring the food

To help the poorest out from sure hell.

To give them milk, bread, and fruit.

Who is going to have a turkey? Who else but the rich,

They rob the people to have that feed

To get our food, some hunt them In the garbage ditch.

We need new clothes to wear And to fill our hungry stomachs We try to speak;

But we don’t dare Oh! we poor dummoxes.

We wish for good things,

But wish as we may,

We’el wait and see what it brings, And wether it shall be dismay.

We slave and toil,

But what do we get in return,

We cultivate the soil,

And still the people will not learn

The days are getting cold,

We need that warm fire,

To keep us from that bold,

Old wind; and get our desire

To give our children Real education;

It is in vain.

There is one that is getting In preparation

That is the Junior Wobbly s gain.

So come on workers

And let us not have that pain

But have a great union,

So that all of us may really gain

Mary Váraljai.

THE BATTLE WAS LOST

The sharp wind of midwinter

was like a knife thrust in her %

aching bones, as she groped her way thru the dark snow covered street, her thoughts far ahead of her, at home, with Julia her twelve year old invalid sister. Julia who waited patiently for her home coming in an old tumbling down shack in Auburn, a small city several miles from Grand Rapids.

Irene worked and slaved from early morning till late at night, hoping and waiting until- that day would come when Juila would win the battle with that great terrifying monster, who forever seemed to challenge her harder and more difficult battles, the T.

B.

Irene shivered as strange things began to weave themselves smoothly in her mind, and quickened her space, when a kind hand was layed on her slender shoulder which made her stop suddenly and raise tired questioning eyes at an old man, who no doubt was wealthy by the looks of his clothes and who had kind twinkling gray eyes. Irene smiled. She liked him immensely; he looked so good kind and clean.

“My dear girl you look so tired, won’t you come in and have a cup of hot tea to warm you up a bit? It is rather breezy out,” he smiled.

“It is just a block away and you have a long way to go.”

“Oh thank you for your offer sir. Yes, I have a long way to go, but I must hurry home to my sick sister" she answered gratefully.

“I heard about you and your sister; maybe I could send her something", he replied.

Before Irene could realize it , she was going toward a great

whit mansion which looked like a spooky ghost of hollowe’en.

She was led to the kitchen and given food by the cook, from which she slipped in her pockets for Julia. She didn’t know how to thank this kind old man. She was so grateful to him that when his daughrer came into the kitchen, and asked the cook about some embroidery work, — Julia quickly volunteered to show her. • ^

‘‘Are you sure dear that it’s correct?” the daughter asked wih a side glance of approval, as Irene’s swift experienced fingers flew leawing beautiful and neat work behind.

Irene smiled ^hwardly. Was she sure? Such an absurd question. For the past four years she had been working on the same kind of material at the factory and this beautiful dressed woman asked her Was she sure?’

(to be continued)

———o--------' COMMENT

Mary Székely’s story will conclude next week.

Most of the articles written for this column are written by girls.

We commend the initiative of the girls but would like to hear from the boys also. It seems as if the latter were all dead. If the boys really have passed into the great beyond we would like to hear of their funeral, the attendance, flowers etc. etc. If the boys are still in existence how about making yourselves h*> Certainly you boys ar^ to let the girls - any come-