Ungvári Közlöny, 1917. július-december (39. évfolyam, 146-295. szám)

1917-12-19 / 287. szám

UngvAr, iVw. december 19 * Szerda As Ungvári Közlöny megjelenik vasárnap kivételével rn inden este (lés 7 óra közölt. Szerkesztőséit és kiadóhivatal -Széchenyi-tér S3. POLITJ KA / .VA Ff LA h Pmlmlfm sneer*tnsseo ; Df*. HM fHXW Jt fit Mffi&M.iH. Előfizetési ára vidékre: egy .épre 28 K, félévre 14 K, negyed évéé 7 K. Kiadótulajdonos a fí reenter féle XJ-ng megyei Könyv nyomda Minay Istvánt megválasztották A népakarat megnyilatko- I zott. A harc, mely az alis- páni állásért hetek óta folyt, befejeztetett. Minay István főszolgabírót a mai törvény- hatósági bizottsági közgyűlé­sen 120 szavazattal Bánóczy Béla vármegyei íőjegyző 77 szavazatával szemben Ung vármegye alispánjává megvá­lasztották. Mi az első pillanattól kezd­ve Minay megválasztását óhajtottuk s hogy ez bekö­vetkezett, az csak igazolja minden bennünket ért táma­dással szemben, hogy való­ban a népakarat mellé sze­gődtünk. Mégis, nem ezért örülünk mi a Minay megvá­lasztásának, hanem, mert a vármegye egy minden tekin­tetben rátermett, érdemes ve zetőt nyert, aki hivatottság-. gal bir arra, hogy a várme­gyei életet uj, a mai demo­kratikus korszei lemnek meg­felelő irányba terelje. Tudósításunk a követ­kező : Ma délelőtt tartotta Ung- vármegye törvényhatósági bi­zottsága rendes közgyűlését, amely alkalommal, minthogy a megüresedett alispáni szék betöltése képezte a napirend egyik legfontosabb tárgyát, zsúfolásig megtelt a varme­gyeháza nagyterme, sőt a kar­zat sorában is előkelő hölgy közönség foglalt helyet, akik Bánóczy Béla nevével ellátott kortesvirágokat dobáltak a te­rembe. Bánóczy Béla h. alispán nyitotta meg a közgyűlést, amelynek vezetésére küldött­ség hívta meg Csuha István főispánt. A főispán megnyitó beszédében az alispánválasz­tás fontosságára mutatva rá, foglalkozott a parlamentben | Tisza István részéről őt ért j támadással és a névtelen rossz­hiszemű, a vármegyéből szár­mazó demunciánsokat gálád rágalmazóknak bélyegezte meg, Tóth Lajos a vármegye kö­zönsége nevében elégtétellel állapította meg, hogy a fő­ispánt ért támadások hitelt sehol sem találtak és gyáva sirdogálásnak minősítette a munkapárti ellenzék vádasko­dásait. Gaár Iván és gróf Sztáray Gábor mosakodtak a munkapárt részéről, de a köz­gyűlés hatalmas ovációval tün­tetett Csuha István főispán mellett. A tárgysorozat első pontjait türelmetlenül hallgatta végig a közönség és az izgalom te­tőpontjára hágott, midőn az alispán választásra került a sor. A kijelölő választmány gróí Sztáray Sándor, Bradács Gyuia, dr. Sebő Sándor, dr. Nehrebeczky György, Bernáth Zoltán, Pásztor József tagok­ból állott s az alispani állás­ra Bánóczy Bélát és Minay Istvánt jelölték. A szavaza­tok összeírására a főispán Berzeviczy István elnöklete alatt Tóth Lajost és Pribék Antalt küldte ki. Ezután a szavazás vette kezdetét, amely nagy izgal­mak között Minay István fö­lényes győzelmét eredményez­te, amennyiben Bánóczy Bé­lára 77, Minay Istvánra pe­dig 120 szavazat esett. Minay mellett szavaztak: Rozgonyi József, Kardos Ede, Lendvai Aladár, Szemere Bá­lint, Duliskovics Elek, Torn csányi István, Markovics Al­bert, dr. Korjáth Endre, Hra- bár Konstantin, Grünwald Adolf, Lendvai Zoltán, Pajor Bertalan, dr. Reisman Arnold, dr. Reisman Henrik, Hámos Aladár, Hámos Lipót, Teltsch Adolf, Ackerman József, dr. Ackerman Fiilöp, Kende Mi­hály, Glück Miksa, Eszterhay •Károly, Grosz Izidor, Melles Gyula, Nyomákay Sándor, Blanár Ödön, Pásztor József, Albert János, Händler Mi­hály, Neuman Mór, Kovács Dániel, Andrejko János, Kő­rös László, Roth Mór, Fekete Béla, Fülöp Árpád, Schul- man Jakab, dr. Kardos Lipót, Lengyel János, Szilágyi Jó­zsef, Gortvai Sándor, Kiss János, Moskovics Dávid, Sajó Elek, Jeger Herman, Gottlieb, Herskovics Dávid, Hauptman Gyula, dr. Brody Miklós, dr. Hercz Mór, Csengery Lajos, Schulcz Kelemen, Berman Sámson, Kulin Aurel, Zselt- vai Gyula, dr. Maros Márk, dr. Barta Vilmos, L rnemisza Kálmán, Weinberger Mór, Leuchtag Gyula, Spiegel Ja­kab, Hillrnann József, Gulá- csy János, Keszler József, Pataki Pál, Kovássy Elemér, Szűcs István, Egry Ferencz, Herskovics A. mi , Mittel- man Herma;:, Elia-, Márkusz, Soltész Imre, Sté.mín Géza, Schwartz" Albert, Kaufman Mór, Klein Albert, Magda Sándor, dr. Nehrebeczky György. Fíach Jakab, Simo­nies Pa!, Kő vér I. 'jós. Ben kó Ferencz, Szab" Zoltán, Komjáthy István, Szabó Jó­zsef, Schächter Adolf, Wein­berger Mór, Kaufman Ignác, Bekény Aladár, Horváth Ist­ván, Dr. Maxim Jenő, Rá- kóczy Ferenc/, Móré Elek, Melles Gyula, Flenyko Já­nos, Buzinkay László, Sté- pán László, Sallay Gyulc, dr. Groszman Emil, Kálniczky József, Onczay Sándor, Ka minszky Géza. Samovics Mayer, Fekete István, Fieisch- man Herman, Olcsváry Jó­zsef, Fekésházy Zoltán, dr. Preusz Jenő, dr. Páiífy Béla, Sznistsak Nándor, Mérő Vil­mos, Moskovics Fülöp, Szru- lovics Herman, dr. Zombory Dezső, dr. Kemény Zsig- mond. Herskovics Dávid, Tóth Lajos, Herskovics-Her­man, Berzeviczy István. Bánóczyra szavaztak : Gróf Sztáray Sándor, Tahy Abris, Székely József, gróf Sztáray Gábor, Ordódy Ala­dár, KozmaGy.ula, Komjáthy Gábor. Turánszky Tivadar, Senger Nándor, dr. Szőke Andor, Heverdle Frigyes, Ro- manecz Mihály, Deák Gyula, Rónai Antal, Rónai Árpád, id. Tomcsányi Ödön, ifj. Tomcsányi Ödön, .dr. Tahy Endre, Elhrenheim Ferdinand, Hock József, dr. Ivántsy Bé­la, Gálócsy Zoltán, dr. Hapkel Sándor, Braun Mór, Lipták József, Rothman Lipót, Ke­len Gyula, dr. Kiss László, Mányi József, Varga Sándor, Rochlicz Gyula. Felhő Gyula. Früstök Gyula, dr. Novak Endre, Fekésházy Gyula, Rohn Szeveijn, Pásztor Fe­rencz, Árky Ákos, Szopok Imre, Gallért József, Hídvégi György, Szvoboda Ferencz, Medreczky István. Horváth Dezső, Gasparik Pál, Ruszin- ko Zsigmond, dr. Csűrös Szilard, Pogány Gyula. j,rj. Mocsáry Béla, Bródy Béla, Kende Zsigmond, Plofényi Nándor, Csűrös Ferencz, dr. Hadzsega Bazil, Sréter Ágos­ton, Somogyi Endre, Gaár Iván, Zachár Jakab, Bartóffy Lajos, Machnik Andor, Ne­benzahl Mór, Szilágyi Sándor, dr. Groszman Dezső, Schus­ter Alajos, Kardos Emil, Bra­dács Gyula, di. Sebő Sándor Lőrinczy Jenő, Kende István, dr Lukács Géza, Sternberger Mór. Reich Jakab, Matyacko Tivadar, Roth Sándor. Sneck Jenő, Satnunovics Márton, Tomajko István. A választás eredményének kihirdetése után a főispán me­leg szavakkal üdvözölte Mi­nay Istvánt az alispáni állás­ban, majd Bánóczy Béla a varmegyei tisztikar nevében tartott gavallér tónusban üd­Egy szám ára 8 fillér. Harmlnckiietkceűik év, 287 szám

Next

/
Oldalképek
Tartalom