Ungvári Közlöny, 1910. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1910-03-12 / 11. szám
£2. oldal. 1910. 11. XT el g v á r i 2SZ ö z 1 ö n y városunkban, hogy a politikai helyzet felöl függetlenségi szempontból tájékozódást nyújtsanak. A nagyszabású politikai gyűlés előkészítése serényen folyik s megyeszerte nagy érdeklődéssel tekintenek a megtartandó népgyülés elé, mely Dr. Visontai Somát ismét képviselőnek fogja jelölni. # Nemzeti munkapárt TJngváron. A nemzeti munkapárt kezd mozogni nálunk is. A főispán privát lakásán f. hó 8-án mintegy negyvenen gyűltek össze s ott eszmecserét folytattak a párt megalakításának szüksége fölött. A megjelentek véleménye alapján határozatba ment, hogy szélesebb körben mozgalmat indítanak a munkapárt érdekében és március hó 20-ra nagyszabású párt alakuló gyűlés fog Ungváron megtartatni. Egyébként az előkészítő munkálatok végzésére, valamint a szervezkedés teendőinek irányítására az értekezlet bizottságot küldött ki. A bizottság elnöke Bradács Gyula. Tagjai: Fejér Emánuel, Hámos Aladár, Kardos Emil, Popovics Miklós, dr. Sebő Sándor, Thiiránszky Tivadar, Tontajkó István és még többen, jegyzője dr. Szabó József. — Az elő- értekezleten a vármegye több tekintélyes egyéne volt jelen. Sztáray gróf főispán üdvözlése. Abból az alkalomból, hogy a belügyminiszter Sztáray Gábor gróf lemondott főispánt állásában újból megerősítette, üdvözlő küldöttség kereste föl f. hó 8-án s tisztelgett előtte. A küldöttségben az állami, vármegyei, városi, főerdőhivatali tisztviselők vettek részt nagy számmal. Ezek nevében Lőrinczy Jenő alispán a következő beszédben üdvözölte a főispánt: Méltóságos Főispán Ur 1 A törvényhozó testületben az utolsó időben oly sajnálatos körülmények és viszonyok állottak be, a melyek az ország javára való békés és eredményes munkálkodást lehetetlenné tették. Ma a kétség és remény között néz a nemzet a jövő elé, a mely bizonytalan, és sötét felhők borítják hazánk egét. Ilyen viszonyok között tiszteletre méltó erős elhatározás kellett ahhoz, hogy méltóságod — mint az államhatalom képviselője — magas és díszes állását, melyet itt betölt, továbbra is megtartsa s ez által vármegyénkben az annyira kívánatos békét, úgy társadalmilag, mint politikilag továbbra is közmegelégedésre biztosítsa. Mi, Méltóságos Uram, ma nem politikai tüntetésből jöttünk össze, mert mint tisztviselők a törvénynek e tekintetbeni rendelkezéseit tiszteletben tartva, az aktiv politikától távol állunk. Minket egyedül Méltóságod iránti tiszteletünk, őszinte ragaszkodásunk s úgy a város, mint a vármegye közönségének Méltóságoddal szemben érzett osztatlan bizalma és szeretete hozott ma egybe, hogy Méltóságodat azon férfias elhatározásáért, hogy főispáni állását megtartani s ez által vármegyénk társadalmi és politikai békéjét továbbra is biztosítani szives volt, örömmel üdvözöljük és egyúttal köszönetünket is tolmácsoljuk. (Éljenzés). Méltóságodhoz, kinek szintén Ung vármegye a szükebb hazája, éppen ezért teljes bizalommal s eddigi működéséből levont azon erős meggyőződéssel jöttünk, hogy úgy vármegyénk, mint városunk érdekeiben mindig nemes intenciói által vezetve, a vármegye és a város boldogságára törekedni fog. (Éljenzés.) Mi biztosíthatjuk Méltóságodat, hogy továbbra is a legnagyobb készséggel, tisztelettel és szeretettel fogjuk támogatni és kívánjuk, engedje a Gondviselés, hogy a város és a vármegyének sokszor megígért, de nem teljesült jogos óhajai és igényei, Méltóságod főispáni működése alatt valósuljanak meg. Az éljenzéssel kisért beszédre a főispán a következőleg válaszolt: Igen tisztelt Uraim! Mindenekelőtt fogadják hálás köszönetemet az igazán jól eső szavakért, melyekkel további hivatalban maradásom alkalmából üdvözöltek. Megmaradásomat egyrészt annak köszönöm, hogy állásommal járó teendőimnek mindenkor igazságosan és lelkiismeretesen igyekeztem megfelelni, ez mindenesetre egyik tényezője annak, hogy a kormány bizalmat is megnyerve, fel lettem szólitva, hogy maradjak meg állásomban. De hogy megmaradhattam, azt köszönhetem leginkább és elsősorban a vármegyének, mely négy év alatt annyira elárasztott szeretetével, támogatásával és bizalmával, hogy lelkifordulás nélkül véltem kötelességemet teljesíteni akkor, midőn elhatároztam, hogy a vármegye élén megmaradok. Nem óhajtok e helyen politikáról beszélni, csak arra kérem az urakat, hogy miután nehéz időket élünk, méltóztassanak bizalommal viseltetni irántam és én biztosíthatom önöket, hogy a vármegye és város, valamint a tisztviselői kar érdekeit mindig szem előtt tartva, a törvényesség útjáról letérni nem fogok. Még egyszer köszönöm szives megjelenésüket. A haladás útja. (G. M.) A mai Magyarország történetének küszöbére ért. A kiválóan agrár állam, mely alig három-négy évtizeddel ezelőtt még az iparosodásnak legkisebb nyomát sem mutatta, ma mind rohamosabban veszti el kizárólagos agrár jellegét, folyton emelkedő mérvben változik ipari államá. Éz a fejlődés, mely különösen az utolsó öt év óta öltött nagyobb arányokat, rövidesen óriási változásokat fog előidézni az ország közszellemében és ennek megfelelőleg a politikában is. Mindaddig mig Magyarország úgyszólván kizárólag, vagy legalább is túlnyomóan agrár állam, volt addig tulajdonképeni politikáról, értve ez alatt a külömböző osztályok érdekharcát szó sem lehetett, mert azt kizárólag az agrárérdekek uralták és ez volt az oka az örökös és meddő közjogi vitáknak. A politikában csak agrárérdekek érvényesültek, igy ezek határozták meg Ausztriával való közjogi helyzetünket, mert az Ausztriával való közösség, különösen a közös vámterület és az azzal okozati összefüggésben lévő közös jegybank létkérdése volt az agráriusoknak, mert csak igy voltak képesek terményeik egyetlen vevőjét biztosítani maguknak; ezekhez az érdekekhez igazodott külpolitikánk is, mely a magas gabonavámokkal a rendes körülmények között minden külföldi gabonabehozatalt lehetetlenné tett, amiért azután ipari téren bőven kárpótoltuk a mi kedves szomszédainkat, az osztrákokat; ezeket az agrárérdekeket szolgálják az állatbeviteli tilalmak is, amelyeknek megvédése és fenntartása érdekében csak legutóbb is majdnem egy irtózatos háborúba keveredtünk sőt maga a háború előkészületei több száz milliót emésztettek fel. A belpolitika terén szinzén oly'rikitó az agrárérdekek túltengése ; egész választói jogunk rendszere és ezzel úgyszólván az egész parlamentarizmus csak arra való, hogy az agrárérdekek túlsúlyát biztosítsa; a vármegyei rendszer nemkülömben, sőt még közoktatásügyünk mai hátramaradottsága is mondhatni ennek a tervszerű agrárpolitikának a következménye ; hogy nálunk az ország népességének majdnem a fele, irni-olvasni nem tud és hogy ezen a téren lefőzzük Közép-Európa valamennyi országát, az is csak az agrárizmusnak róható fel ha nem is bűnül, de legalább is vele járó bajául, a földrnivelőnek nincs szüksége irás-olvasásra, meg intelligenciára, a gyáripar és ipari kapitalizmus ellenben nem lehet meg intelligens munkások, müveit munkavezetők és hivatalnokok nélkül. Csak természetes, hogy az agrár államnak minden intézménye, minden lépése, sőt céljai és eszményei az agrárérdekeknek megfelelők, igy tényleges érdekellentétek hiányában a politikai harcok csak a közjogi vitákban találtak tápot; mihelyest azonban az iparos Magyarország csak kissé erőteljesebben kibontakozik, az ipari és agrárérdekek már belső ellentétességüknél fogva, természetszerűleg egymással szembe kerülnek enA színészek társadalmi állása. IV. A későbbi időkből kiválik Sebastian de Prado, továbbá Calderon Mária, ki a királlyal való összeköttetése folytán Spanyolország történetében is szerepelt, s később zárdába lépett, hol mint köz- tiszteletben állott apátnő végezte be életét. A XIX-ik században mint első spanyol színművész Maiquez Izidor magaslik ki, kit a közéletben is általánosan becsültek és tiszteltek. A színészek társadalmi állása egyébiránt itt is korlátozott volt. Még 1824-ben is, midőn Fiten- tes gróf színésznőt vett nőül, VII. Ferdinánd a grófot megfosztotta kamarási méltóságától, noha a színművészet iránt nem érzett ellenszenvet. Az amerikai színészetnél a fősuly a keresetre volt fektetve. (E körülménynek oka abban rejlik, hogy Amerikában az embert nem annyira az esze és tehetsége, mint öltözete és pénze után becsülik. Mindamellett itt is akadtak olyanok, kik művészetük által kiváló érdemeket szereztek.) A XVII. század közepe táján, midőn a színművészet Amerikában nagyobb lendületet nyert, különösebben kitűntek e téren : Forrest Edvin, Booth Edvin, Owens John és Jeffersohn József. Ezek közt legjelesebb Forrest Edvin, ki különösen shakspeari jellemeket játszott. Othello, Cori- olán, Lear voltak kiválló szerepei, s miután egy negyedszázadon át csaknem egyedül játszotta a shakspeari művek jelentékenyebb szerepeit, oly kedvező anyagi helyzetbe jutott, hogy milliók felett rendelkezett. A színészek társadalmi állása itt a legkedvezőbb. A kinek módjában áll fogatot tartani s vendégeket fogadni, versenyezhet az arisztokrátiával, a kiknek nincs módjukban, alantabb körökben mozognak, a nélkül azonban, hogy a felsőbbekből kizáratnának, mivel Amerikában az osztálykülönbség egészen ismeretlen. És most térjünk át a német színészetre. „A németeknek nem lehet nemzeti színházuk, mert nem képeznek nemzetet“ — mondá Lessing. És ebben igaza is volt. A politikai szétforgácsolt ság épp úgy mint Olaszországban, nem engedte, hogy Németország egy fővárosban központosul- hasson. E tekintetben hátrányára szolgált a vallási dualismus is. Hogy ily központosítás nélkülözhetetlen kellék, azt eléggé igazolják Görögország, Anglia, Francia- és Spanyolország színházai, melyek mellett az apró német államok színházai mesz- sze háttérbe estek. Németországban álcás játékok és bohózatok szolgáltak a nép szórakoztatására. A színészetnek itt is, mint bárhol, sok akadállyal, tilalommal, egyházi átokkal kellett dacolnia. Miután azonban a papság a színészet fejlődésének korlátot nem szabhatott, maga ragadta azt kezébe s egész a XVII-ik századig a jezsuiták rendezték a szinielőadásokat a többi között Bécsben is. A jeszuita és iskolai színjátékok eléggé ismeretesek. Voltak még karácsonyünnepi játékok, melyeket ifjak és mesterlegények adtak elő. Csak a XVI. század második felében alakultak színházi testületek s ekkor találkozunk először az úgynevezett „angol komédiás“- okkal, kik a német városokat sorra bejárták. Az angol nevet onnan nyerték, hogy angol színműveket játszottak. A német színpadokon egészen Lessingig, külföldi termékeket adtak. A legjelentékenyebb német szintársulatigaz- gató volt a XVII. században Veltheim mester, ki olvasott ember lévén, társulatát csupán diákokból s képzett ifjakből szervezte s csakhamar egész Németországban nagy hírre kapott. Az van e derék ember színtársulatáról följegyezve, hogy a melyik városhoz közeledett, a tanács tagjai elébe siettek tiszteséges elfogadásukra s szívélyes üdvözlés mellet ajándékokról sem feledkeztek meg. De midőn Veltheim Hamburgban haldokolt, a papság vonakodott őt megáldoztatni, miután ott még 1692-ben a színészek az egyházból ki voltak zárva. Midőn pedig Veltheim özvegye, ki férjének elhunytéval a társulat igazgatósági jogát örökölte, Magdeburgban forró lázba esett s szintén áldozni akart, a papság kinyilatkoztatta, hogy e „nőstény eb“-nek óhaját mindaddig nem teljesiti, mig esküvel fogadást nem tesz, hogy jövőre istentelen kere- setmódjával fölhagy. Így van ez megírva Fuhrmann H. M. berlini tanárnak 1704-ben megjelent könyvében. Még 1740-ben is, midőn Eckhof a deszkákra lépett, a színművészeiét nemcsak silányságnak, léhaságnak tartották, de a felett is kétség támadt, vájjon azok, kik a színészetre adták fejüket, üdvö- zülnek-e a túlvilágon ? Szászországban a szinmüvészetet egészen 1850-ig csak iparnak tekintették, a honnan a drezdai udvari színház kivételével minden magán társulatnak bizonyos adót kellett fizetnie. A szász törvények szerint színész a törvényszék előtt tanú gyanánt nem léphetett föl. Pzroszország I. Frigyes Vilmosnak 1716-ban kelt rendelete folytán, a színtársulatok az országban sehol sem üthették föl sátorukat, s midőn egy színigazgató a végett folyamodott, hogy Königs- bergben társaságával fölléphessen, egy 1721-ben kelt kir. leirat tagadólag válaszolt a kérvényre, azzal indokoltatván a tilalom, hogy „az eféle izék csak a fiatalság rontására szolgálnak“.
