Ungvári Közlöny, 1890. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1890-04-24 / 17. szám

Ungvár, 1890. április 24.

Előfizetési ára;

Félévre..............................2 frt.

Negyedévre ..... 1 »

Egy példány áfa 10 kr. Kapható a kiadóirodában, Szenczer Henrik és Feuerlicht R. tőzsdéjében.

Az előfizetési és hirdetményi dijakat a kiadóiroda veszi fel, s azok vidékről is ide küldendők.

MEGJELENIK CSÜTÖRTÖKÖN,

17. SZálYI.

Tizenkettedik évfolyam.

Szerkesztőség ;

nagy-utca 3G.(a görögtemplomnál). Kiadó-iroda :

Pollacsek M. könyvnyomdájában. Hirdetményekért

a 30 kr. bélyegilletéken felül 3 kr. Nyílttéri czikkért

Pv Irr» fiizűtonrlrí rmnrlon Q7H lttllfl

A községek kormányzata.

(K. V) Minden községnek jóléte, vagyoni gyarapodása legelső sorban attól függj kinek kezében van a kormányzat letéve. Csakis ügyes, buzgó, műn- i kára képes és kitartó vezér tudja a győzedelmet kivívni; csakis munkára képes és a kiiziis jót akaró vezér tudja a község jólétét megteremteni vagy emelni.

A község feje a jegyző. Ö az a személy, kinek kezében van letéve a hatalom, a község jóléte, gyarapodása és haladása; vidéken ez a legfontosabb állás és kell, hogy ezen állások, fontosságuknál fogva, mennél képzettebb egyénekkel legyonekjbetöltve.

Régi dolog, hogy holmi választásnál nem a képzettség jő tekintetbe, pedig az az átkozott pro* tekczió hányszor megboszulta már magát és a nép még sem okult azon. Legyen bármely állás betöltendő, a fő a protekezió, a korteskedés. Ismeretesek az annyira zajos jegyzőválasztások, melyek felérnek egy-egy képviselő választással is, s megtörténik néha, hogy az arra képes, kifogástalan jelemü elbukik, s fölóje kerekedik valami kétes éxistentia, ki megszerezte a képesítő bizonyítványt, de — ^szintén csak protekezió révén.

A jegyző az ő községében ügyvéd, bíró és tauácsos ; de legyen még ezek mellett buzgó vezér is. Megkivántatik tőle, hogy hivatásköróben otthonos legyen, értse a törvényeket, tudja azokat érthetően magyarázni ; tudjon mindenkinek és mindenben jó tanácsokkal szolgálni. Ha tekintetbe vesszük a köz- sógi jegyzői állásokkal egybekötött jövedelmeket, jogosan kívánhatjuk, hogy azok mennél képzettebbek legyenek, a mi alatt ivein akarom érteni, hogy a jegyző legyen doctor juris, de minden esetre olyan, ki jogot is hallgatott ; szeresse a rendet, mert a milyen az irodája, olyan a községe. Ha az irodában rend van, a községbe is az van. Sajnosán kell tapasztalnunk, hogy sok helyen halomszámra fekszenek az elintézésre való iratok, minek oka egyszerűen a kényelemszeretet.

Nemrég volt az, midőn míg négy elemi, esetleg egy középiskolai osztályt végzatt is lehetett jegyző; — ez aztán nem állhat hivatásának kellő magaslatán ; ilyen vezér nem is fogja a község jólétét emelni, működése egyszerűen a blanketták kitöltésére terjed ki, azontúl nem határozza el magát semmire és magasabb szellemű munkára nem vállalkozik.

Jogosan csak az nevetheti magát községe vezérének, ki annak vagyonosidását, jólétét és művelődését előmozdítja. Sajnos, hogy még sok községben ma is afrikai állapotok uralkodnak, alakosok nem haladnak, a műveltség a legalacsonyabb fokon áll, és őket semmifele ember fia nem akarja a felvilágosul tság czólpontjához csak egy lépéssel is közelebb segíteni. Az a nép aztán másban nem is talál élvezetet, mint az annyira erkölcsrontó korcs- mázásban, a tivornyákban, amik fölkeltik benne a szenvedélyeket, ezek pedig szaporítják a bunkrónikákat. Kinek legyen hivatása ezt megtkadályozn? Jegyzőnek, papnak, tanítónak.

Alakítsanak még a legszegényebb községben is olvasóköröket, világosítsák fel a népet, mutassák meg nekik a helyes irányt, szelídítsék az erkölcsöket. Ha meg akarják mutatni, hogy a népért vannak, áldozzanak annak értekében időt, oktassák őket. De mire és hogyan ! A megalakult olvasó körökben társon úgy a jegyzi, mint a pap és tanító mennél többször népszerű felolvasásokat, ismertessék meg a gazdaságoknak okszerű xezelési módját, nyújtsanak mindenkinek kezelési élvezetet. Ha pedig ezt teszik, távol tartják a gazdát a korcsmától, kártyázástól ; hozzászoktatják az olvasáshoz, felébresztik benne a tudás vágyát. S:#p példával szoktassák őket a munkára. Fáradságuk meg lesz bőven jutalmazva, a mennyiben népünk megtanulja őket tisztelni es becsülni, amiben eddig vajmi kevésnek van része, csak annak a kivételszámba menő néhány buzgó embernek, kik nemesre törekvő lelkűk sugallata által ösztönöztetve már is látható eredmónynycl működnek a nép anyagi és erkölcsi javán.

Alakítsanak sególyző-egyleteket, nehogy szükség esetében a gazda kénytelen legyen magát uzsorások karjaiba vetni; ha jobb termésű évek következnek be, a gazda könnyen fizetheti be a részvények után járó betéteket és egy pár év múlva részvényei utáu ^tekintélyes összeget kap. Hanem nálunk nem igen akad vállalkozó, népünkkel senki sem törődik, sajnálják az időt és munkát. Egyes községekben aztán meg is látszik, mennyire visszavagyunk. A tanító küzd iskolájában sokszor 100—200 gyermekkel; de czélját nem érheti el, mert nincs senki, ki végrehajtaná az 1868, évi XXXVIII. t.-cz.-et, az iskola- látogatás rendetlen, halomszámra íeküsznek a félhavi kimutatások a jegyzői irodában és sem jegyző, sem bíró nem bünteti a rendetleneket. így nem csodálkozhatunk azon, ha a miniszteri jelentésből olvassuk, hogy ezer meg ezer a tankötelesek száma, kik soha iskolát nem láttak avagy olvasni, írni és számolni nem tanultak. És ha ily generáczió a község gazdája lesz, fóg-e a község jóléte, boldogsága gyarapodni ?

Mily szép az, ha egy, a hivatásának magaslatán álló jegyző, mint községének vezére a népért ól, annak boldogságát és jólétét szívón hordja; teremt, alkot nemes dolgokat; nem sajnálja az időt, a fáradságot, a község polgárait mindenben és minden alkalommal fölvilágosítani és jóra serkenteni. Gondoljuk meg, hogy az utókor igazságos az ő Ítéletében és áldja azon kezeket, melyek jót és nemeset műveltek, de viszont kárhoztatja is a tótlen ősöket, kik tehettek volna, s e helyett ölbe tett kézzel, hideg közönynyel nézték, mint pusztul a nép számban, vagyonában erkölcsében s mint pusztul vele a haza is.

A községek teszik a hazát; ha minden községben rend van, a hazában rend lesz; ha minden község felvirágozik, a haza is felvirágozik; s ha minden község vezére jólétéért fáradozik, nyugodtan teheti kezét szívére és mondhatja: „Fáradozom

hazám jólétéért.“

Az átok.

— Elbeszélés. —

Irta: K HITS A KLÁRA.

III.

(Folytatás.)

Az elmondottak után következő vasárnap az ör- j meny templom közönségét nagy bámulatba ejtette az.: hogy a pap nem hirdette ki másodszor Málnási Margitot! Ánisor Lukácscsal.

— Bizonyára valami ok miatt elhalasztották az esküvői, mondá egyik asszony a templomból hazamenet.

— Vagy végkép elmaradt a lakadalom, szólt a másik.

— Vájjon a vőlegény lépett-e vissza ? találgalá a harmadik.

— Bizonyosan a leány adott utat neki, jegyzé még a negyedik.

— De miért, mi okból, túsz ez a legjobb parthie ? j

—- Ki tudja, talán összevesztek.

— Bedig még kis korukban szánták őket egymásnak a szülők.

A kíváncsiság minden oldalról fel volt csigázva, j de bizonyosat senki sem tudott.

Néhány hét múlva aztán még nagyobb lett a bámulat a közönség részéről. Az örmény plébános kihír-1 dette Ánisor Lukácsot Nagy Ignácz székely származású! asztalos mester leányával, Ilonával.

— Ez már hallatlan valami! csodálkozott mindenki. Elhagyni egy vagyonos kereskedő s az örmény egyházmegye gondnokának leányát, egy szegény mester ember leányáért !

Midőn Ánisor Lukács esküvője egész csendben megtörtént, a városban nem lehetett egyébről hallani, csak e rendkívüli eseményről ; de az érdekelteket gyöngédségből senki se kerdezte e felől, s igy senki sem tudta bizonyosan, ha vájjon Ánisor Lukács hagyta-e el Málnási Margitot, vagy ez adott utat neki, s ezért boszuból vette el az asztalos leányát.

Hanem végre e fölött is napirendre tértek az emberek.

Margit nem törődött azzal a mi történt; élt lelkében a liil és remény, hogy majdan ő is boldog leend szíve választottjával.

Atyja is látszólag belenyugodott a történtekbe ; a plébános iránt nem mutatott semmi neheztelést.

Hanem aztán pár hó eltelte után egy szomorú hír | kapott szárnyra a városban. Azt beszélték, hogy az örmény plébános néha elmeháborodásban szenved, melynek i oka az, hogy egy terjedelmes, írott, munkáját, melyen hosszú ideig dolgozott, s a melyhez nagy reményt tűzött, nem találták jónak, minélfogva a mü nem fog napvilágot látni. A plébános, mikor az elmezavar reájön, a kézirattal kezében, szaladgálni kezd az asztal körül, s hangosan beszél önmagával.

E hír nagy megdöbbenést szült a városban. Némelyek azonban kételkedtek annak valódiságában, mások ellenben azt állították, hogy már csak azért, is valónak kell e hírnek lenni, mert a paptól magától hallották, hogy egy könyvön dolgozik, melyet ha kinyomatnak, az neki végtelen örömet fog szerezni.

A szegény plébánosnak sejtelme sem volt arról, hogy mit beszél róla a világ. Egy könyvön üres idejében valóban dolgozott, de ez még nagyon messze állott a befejezéstől.

Végre mindenkiben gyökeret vert a bit, hogy a papnak valóban vannak zavart pillanatai; még a kik előbb kételkedtek, azok is végre elhitték ezt.

S lassanként gyérülni kezdett az örmény templom közönsége, és utoljára csak ilt-ott ült a padokban egy-egy öreg matróna, s egy-egy ifjú nő, a karzaton meg nehány férfiú.

Minek menjenek oly templomba, hol oly pap misézik, kinek elmeháborodása van ; hisz nem is tudnának áhítattal imádkozni, látva a szegény papot, a szánalom elszoritaná szivüket; eljárnak ezután a másik templomba.

ilyen formán gondolkozott a közönség nagy része.

De az egyház gondnok még hétköznapokon is buzgó látogatója volt az örmény templomnak.

A plébánost nagyon meglepte a közönségnek a templomból való kimaradása, s a szószékről gyakran panaszkodott híveinek vallástalansága miatt, mely utóbbi időben annyira megszállta őket.

Ilyenkor a jó öreg matrónák szemeikhez emelék zsebkendőjüket, s szívből megkönyezték a szegény elmebetegnek hitt papot.

Aztán egyik vasárnap nem.kondult meg az örmény i templom tornyában a hivó harangszó, mely misére I szólitja a hivőket. Azok közül, kik e templomot még

látogatni szokták, egyik-másik elküldte cselédjét, hogy tudakolná meg ; mi okból nem harangoztak ?

Erre aztán azon hír érkezett, hogy ma nem lesz mise, mert a plébánosra ma nagy diihrohamok jöttek, s igy többé nem misézhetik; holnap azonban a szomszéd falu zárdájából szerzetest kérnek, s mindaddig ez tog misézni, a meddig új papot választanak.

A dolog pedig valósággal igy történt.

Reggel a plébános a harangozót az egyház gondnokhoz küldte, hogy kérje el a templom kulcsait, aztán harangozzon elsőt.

Málnási a kulcsok átadását megtagadta e szavak kíséretében ;

— Mondja meg annak a papnak, hogy nem fognak neki itt többé misére harangozni.

A plébános, midőn ez üzenetet hallá, megdöbbent arczczal, kérdőleg tekintett a liarangozóra.

Ez részvétteljes hangon nem gondolva, hogy szavai által mily iszonyú kint okoz a szegény plébánosnak, igy szólott :

— Ne nehezteljen rám, ha megmondom, hogy minő hitben vannak itt az emberek. Azt hiszik mindannyian, hogy a főtisztelendő úr elmeháborodott.

A pap e szavakra elsápadt. Darabig állt mozdulatlanul, szemei mereven bámultak a semmiségbe ; lelke előtt elsötétült minden, olyas valamit érzett, mintha most mindjárt valósággal meg kellene őrülnie. Aztán lassanként derengeni kezdett elméjében, visszatért emlékébe mindaz, a mi a közel múltban történt : az akadály, mely az egyházgonduok leányának Ánisor Lukácscsal kötendő házassága elé gördült, ennek egybekelése az asztalos leányával, aztán a templomból a közönség nagy részének kimaradása, egyszerre világos lett előtte minden, tudta, érezte, hogy ő b o s z u áldozata.

Szívét a fájdalom vasmarokkal szoritá össze, s nem figyelve a harangozó jelenlétére, —ki őt mély szánalommal szemléié — székre veié magát, s arc,.. két kezébe temetve, hangos zokogásban tört ki.

A harangozó eltávozott, nem nézhette tovább ezt a szerencsétlen papot.

A zokogásra benyitott anyja a mellék szobából, s rémült hangon kérdezé :

— Mi történt veled, az ég szerelméért, édes jó fiam ? !