Ungvári Közlöny, 1890. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1890-04-24 / 17. szám

Felhívás

Magyarország néptanítóihoz.

Szeretve-tisztelt Pályatársak !

Tizenkettedik éve annak, hogy Magyarország néptanítói egyetemes gyűlést tartottak. Az idők és viszonyok azóta nagyot változtak, a tanítók száma majdnem megkétszereződött ; szükségét érezzük azért, hogy ismét egybegyüljünk s a hazai népoktatásügy felvirágoztatását czélzó elvekről tanácskozzunk. Elodázhatatlan kötelességünk az egyetemes gyűlés tartása azért is, hogy a tanítóság szellemi, anyagi és társadalmi állását emeljük ; hogy az ugyanazon czélokért küzdő harczosok között létrehozzuk a közvetlen összeköttetést, fejleszszük a kollégiális érzületet, lelkesítsük egymást a további küzdelemre s megteremtsük a tanítóság között eddig oly nehezen nélkülözött közszellemet.

Ezen elvek által vezéreltetve határozta el a III. egyetemes tanitógyülés végrehajtó-bizottságának múlt | évi Szent-István napján tartott nagy gyűlése, hogy a IV. egyet, tanitógyülés 1890. évben Budapestre okvetlenül egybehivassék. Kimondotta a hazai tanitó-egyletek és testületek képviselőiből egybehívott múlt évi nagygyűlés azt is, hogy az egyetemes gyűlésen minden hazai néptanító, tanítónő, a közművelődés szolgálatában álló bármely tanférfiu, sőt tanügybarát is egyenlő joggal s egyenlő kötelezettséggel részt vehet.

Az egyet, gyűlés rendezésével a végrehajtó-bizottság közp. választmánya bízatott meg, mely e nagy fáradsággal és erkölcsi felelősséggel járó munkára azon édes reményben vállalkozott, hogy a fővárosban létező köznevelésügyi egyesületek s a főváros összes néptanítósága részéről telkes támogatásban részesül.

E reményben s megbízatásunkhoz híven: a m a g y a r- országi néptanítók IV. egyetemes gyűlését Budapestre 1890. évi augusztus hó 20-á ra ezennel egybehívjuk.

Ugyanazért, a midőn Magyarország néptanítóit, édes testvéreinket, a IV. egyetemes gyűlésre ezennel ünnepélyesen meghívjuk, arra is felkérjük hazánk néptanító-egyleteit és tantestületeit, valamint az egyeseket is, tegyék meg az előkészületeket az egyetemes gyűlésre, nehogy készületlenül találjon bennünket az óra, melyben negyedízben mutatjuk be egyetemünket a világnak ; tegyen e gyűlés méltó a magyar néptanítóság nevéhez s ne maradjon elődei mögött, sőt tegyen minél impo- zánsabb, végső eredményében is minél sikeresebb ; tegyen hű kifejezője az ország tanügyi közvéleményének, tüköré a magyar alkotmány alapján szépen fejlődő nemzeti haladásnak.

A végrehajtó-bizottság közp. választmánya a IV. egyet, tanitógyülésen tárgyalandó kérdéseket a következőkben állapította meg :

1. A magyar nyelv tanítása a magyar- és a nem magyarajku népiskolában, kiváló figyelemmel a nemzeti szeltem ápolására.

2. A tanítói állás biztosítása s a tanítók szolgálati viszonyainak szabályozása (szolgálati pragmatika), különös tekintettel a tanítói oklevél értékére.

3. A népiskolai tanterv módosítása, tekintettel az osztott és osztatlan népiskolákra.

4. A népiskolai tankönyvek s ezek bírálatának kérdése.

5. A tanítói közszeltem fejlesztése az általános és kötelező megyei tanítótestületek szervezése s az egyetemes tanitógyűlések állandósítása által.

G. Az állami szakszerű tanfelügyelet szervezése, tekintettel a néptanítók előléptetésére.

7. A tanítók anyagi helyzete.

8. Az Eötvös-alap ügyének rendezése.

9. A szakosztályok jelentései.

10. Esetleges indítványok.

Kartársai szeretettel kérjük hazánk tanítóegyesületeit és testületéit : vegyék e téteteket — köz-, vagy legalább választmányi gyűléseiken — komoly tárgyalás alá, s küldjék be határozataikat legkésőbb f. é. j u 1 i u s hó

10-ig vagy az alulirt ülnökhöz (lakik Budapest, VI. kér. érsek-utcza 4. sz.) vagy pedig a titkárhoz (lakik Budapest,

I. kér. alkotás-utcza 19. sz.)

Igen óhajtandó, hogy az egyet, gyűlésre kitűzött tétetekről a hazai szaklapok értekezéseket közöljenek. E czélból mi is gondoskodunk, hogy a <■ végrehajtó-bizottság > hivatalos közlönye, a «Népnevelők Lapja* május és júniusi számaiban így-egy külön értekezés jelenjék meg a bizottság szakértő tagjainak tollából.

A «végrehajtó-bizottság* közp. választmánya gondoskodni fog előadókról,1 kiknek a tanítóegyesületek és testületektől beérkezeti határozatokat kiadja tanulmányozás végett, hogy lehetőleg azoknak figyelembevételével tehessenek inditványolét az egyetemes gyűlésen.

A közp. választmány a gyűlésben résztvevők tagsági diját 2 (kettő) írtban állapította meg.

Bizalommal fordulunk azért szeretett ügytársainkhoz és a tanügybarátokho^, kik egyetemes gyűlésünkön .részt venni kívánnak, hogy a 2 frt tagsági dijat a rendező- bizottság pénztárosához, Kurz Sámuel kartársunkhoz (lak. IV. kér. Deák-tér L sz.) — legkésőbb f. é. augusztus hó 1-ig postautalvány mellett — beküldeni szíveskedjenek. A tagsági dij beérkezése után azonnal megküldjük az igazoló-jegyet, s gondoskodunk a tagtársak részére augusztus hó 20-ától 21-ig tartó ingyen szállásokról is.

Szakosztályok alakításáról, tanszer-kiállitás létesítéséről s a gyűlés tagjának szórakoztatásáról is a rendező-bizottság fog gondoskodni.

Tisztelettel s a legnagyobb bizalommal fordulunk a felekezeti iskolákban működő pályatársakhoz s azok főhatóságaihoz is : tegyenek bizalommal irántunk s vegyenek részt egyetemes gyűlésünkön. A végrehajtóbizottság gondoskodott arról, hogy az egyetemes gyűlésen megvitatandó tétetek között egy se tegyen olyan, mely szenvedélyes vitát időzhetne elő s a közgyűlésnek általánosan óhajtott skerét veszélyeztetné. A hazai tanitóegyletek és testületek meghallgatása mellett az egyet, gyűlés tárgyainak sorrendjébe csak olyan téteteket vettünk fel, a melyek ez idő sza*int gyakorlati értékkel bírnak, s a kedélyeket haszontalanul fel nem zakjatjálc.

Ugyanezért elhatározta a bizottság, hogy a IV. egyetemes tanitógyűlésre kitűzött tétetek előadóiul oly férfiakat kér fel, kik hazánk legkitűnőbb szakférfiai közt foglalnak helyet s az ország néptanítóinak bizalmát bírhatják.

Fel tehát, szeretett Ügytársaink, a közös munkára, mutassuk meg, hogy Magyarország néptanítói is megértették ama nevezetes mondást : «Hol a népnevelés ügye s ezzel a néptanítók helyzete javulásnak indul, ott első sorban a néptanítók maguk ezen változásnak főtényezői. *

Mutassuk meg, hogy a IV. egyet, gyűlésünkön is becsületet szerzünk a magyar néptanítói névnek s hasznos szolgálatot teszünk a hazai népnevelés és a néptanítók ügyének.

Isten áldása legyen nemes törekvéseinken ; munkásságunk áraszszon fényt nemzeti népnevelésügyünkre: hozzon dicsőséget, boldogságot a magyar hazára !

Budapesten, 1890. évi márczius hó 25-én.

A III. egyetemes tanitógyülés végrehajtó-bizottsága nevében :

Lakits Vendel, Somlyay József,

elnök. titkár.

— Bezárták előlem a templomot anyám ! mondá fuldokolva. S egymás karjaiba borulva sírtak keservesen.

Másnap kora reggel egy szekér döczögött ki a papilak kapuján, melyen a plébános holmija volt becsomagolva ; rajta ült az öreg szolgáló kisirt szemekkel.

Egy óra múlva aztán egy kocsi állt meg a kapu előtt, a plébános felsegítő anyját, s ép mellé akart ülni, midőn tekintete a Málnási István tekintetével találkozott, a ki ott állt néhány lépésre a kaputól, keresztbeíont karokkal, kárörvendő arczczal és szemeiben azzal a pokoli kifejezéssel, melyet már egyszer volt alkalmunk látni.

A papiaktól a templomba vezető utezában egy keskeny folyosó húzódott a templom kerítésének bejáratáig. E folyosóban volt meghúzódva a harangozó. A plébánostól — a kit annyira fájlalt — akart búcsút venni, de nem mert kilépni, meg volt borzadva a jelenettől, mely a pap és Málnási közt végbement.

Ez igy szólt gunykaczajjal :

Csúffá tetted családomat, • most te is csúffá vagy téve!

A plébánosnak erre minden vére fejebe tódult. Nem volt többé az a szelíd, nagylelkű pap, a ki csak jót és nemeset gyakorolt, hanem egy jogaiban mélyen megsértett, kigunyolt gyarló ember, a ki a megbántást visszatorlatlanul nem hagyja.

Lehajolt, felvett egy marok földet, aztán egész magasságában felegyenesedve, Málnási elébe szórta a földet, s borzadályt keltő hangon eme végzetes szavakat ejté ki :

— Semmisüljön meg családod! ennyi vé váljék, mint e z a f ö 1 d i 11! Légy átkozott!

Ezután gyorsan felülve anyja mellé, elhajtatott.

(Vége következik.)

A végrendelet.*)

— Költői rajz. —

Irta: BRANKOVICS GYÖRGY.

I.

Mozárt estélyen valók egyszer. Egy fiatal rajongó zene-költő, a nagy művész életrajzát olvasta fel s nehány symfoniáját mutatta be. Az estély épen olyan érdekes s épen olyan unalmas volt, mint a többi, estélyek és hangversenyek. A sűrű padsorokban ülő közönség műértó' arccal hallgatta végig mind a kettőt, de tapsaiból és éljeneiből kiérthette mindenki, hogy inkább örül a hangverseny után következő közvacsorának, mint az azt megelőző műélvezetnek.

A zongora húrjainak zengését csakhamar a kések és a villák zörgése váltotta fel s a pálmafákkal és déli fiövényekkel díszített terem hosszú asztalai körül ülő társaság minden tagja, vagy a tányérba szögezte szemét, vagy a pohárba nyomult az orrával.

• Szép szomszédnőm» épen nem vala szép s a szentirás ama szavaihoz : «A te beszéded legyen : igen, igen és nem, nem» nagyon is szigorúan ragaszkodott. Miután minden elmességemet kimerítettem s a társalgás fonalát mégsem sikerült felfedeznem, a levegőt kezdtem bámulni s tekintetem a csillár arabeszk szerű ágain futott fel egész a tetőig s ott? . . .

Mi az, a csillár aranyos koronája körül? Mintha valami rózsaszínű fátyol húzódnék az ablaktól a terem közepe felé s a fátyolon túl, mintha a hajnalpir ragyogását látnám ! Oh, most már világosan látom, egy uszályos atlaszruha s a ruhából egy gyönyörű, egy kedves női arc mosolyog édesen alá. A légies alak könnyed röppenéssel olt terem a csilláron, ráül a karjára, uszályával szemérmesen elfedi lábacskáit s mintha régi ismerőse volnék.

*) A «Képes Családi Lapok» f. é. 16. számából.

Slaviansky Dimitri d’ AgrenefF és társulatának hangversenye.

7‘/s óra van ; a kaszinó terme zsúfolásig telve a város és környék legelőkelőbb hölgyei és férfiaival; minden hely lefoglalva, számlálhatatlan állóhelyes, a karzaton ember ember hátán ; óriási hőség, melynél csak kíváncsiság és türelmetlenségünk nagyobb. Végre egy szerény csengetyü szólal meg, s a daltársulat lassú menetben a következő rendben elfoglalja a széles pódiumot : előbb a gyermekek középen hosszú sorban ; ezek háta mögé baloldalt a tenor és second, jobbra a bassisták; legelői a 10 széken jobbra-balra 5—5 nővel ; egész hátul a karmester harmoniumával, s középen az igazgató egy emeltebb helyen foglal állást. Mindannyi festői nemzeti jelmezeikben, dúsan aranyozott ruháikban, nem mindennapi képet nyújt szemünknek. De figyelmünk most nem szép arcú nőikre, nem drága bársonyaikra irányul, mert a harmonium megadja a hangot, s az igazgató egy balladát énekel solóban, melyhez minden verssor végén a kar egy pár egész piano akkorddal járul. Ez a Dimitri úr egy különös énekes! hangja ércztelen, azonban előadása páratlanul kellemes és jellemzetes ; de annál bájosabb a kar éneke ezen 1. számhoz ; olyan valami leírhatatlan kellemes, valami megmagyarázhatlan hatású, hogy az emberben a lélegzet elállt. De sajnos! ez érzés nem marad állandó.

Alig énekelnek 4—5 számot, kezd a megmagyarázhatlan nagyon is egyszerűvé válni, és az egyhangúság, mi az egész műsorukat jellemzi, megfosztja bübájától a dalt, végre az orosz dalok különös ritmusa és változatai is elvesztik érdekességüket, s nem látunk egyebet, egy jól szervezett vegyes karnál, melynek megbirálása is vegyes kifejezéseket kíván . . . Tagadhatlan, hogy olyan bassistát még nem hallottunk, minővel e kar rendelkezik ; tagadhatlan, hogy az 50 egy nehány tagból álló társulat, mint egy lélek énekel; tagadhatlan, nehány szép gyermek- és tenor hangot vettünk észre; tagadhatlan, hogy tökélyesebb átmeneteit törtéből a pianissimóba sohasem hallottunk, mint az *Ej Uchnem* című jellem- dal előadása alkalmával; de tagadhatlan az is, hogy nem egy fogyatkozása van e daltársulatnak. Nevezetesen a női hangok úgy külön-külön, mint összkarban nem nyújtanak sem kellemest, sem zeneileg szépet. Igaz ugyan, hogy a társulat két legjelesebb női tagja nem énekelt, t. i. az igazgatóné, ki állítólag rekedt, s a hires szépségű Nadia, ki Bécsbe utazott, de ezekkel együtt is bizonyára gyengébb a férfi karnál. További gyengéje a karnak a gyermekek nagyon is csiszolatlan hangja, úgy hogy dalolásuk sokszor a kiabálással tesz azonossá.

A mi a részleteket illeti: constatálhatjuk. miszerint nem minden szám sikerült, nem mindegyik tetszett. A már említett ballada és az «Ej Uchnem* volt talán a legsikerültebb része a műsornak. Általában a játszi, gyorsmenetü tánczdalok tetszettek leginkább ; kevésbé az érzelmes, s legkevésbé azok a számok, melyekben a női kórusnak jutott nagyobb szerep. Különösen pedig nein lepett meg bennünket az egyházi ének, mert annál jobbat volt alkalmunk bármikor is hallani az ungvári

g. kath. székesegyházban. A közönség nagyon változatos hangulatban hagyta el e concertet, daczára, hogy az utolsó szám után igen szépen és óriási hatással énekelték a «Csak egy szép leány van a világon* cimü régi jó magyar dalt és egy csárdást. Hogy ezt megfejtsük, legelőbb is arra gondoljunk, mennyire felcsigázott képzelettel néztük e hangverseny elé. Hisz egész Magyar- ország, a fővárost sem véve ki, babérrokkal diszité homlokukat ; nem csoda hát, hogy a valóság egy kissé lehűtött bennünket; továbbá figyelembe veendő, hogy e társulat nem azért utazza be a világot, mintha művészileg páratlan volna, korántsem ; célja e vándorlásnak : bemutatni az orosz népdalt a maga szűzi egyszerűségében, minden idegen etem és variatiótól menten, s épen ez

bizalmasan int feléin és üdvözlése — kimondhatatlan kéjjel árasztja el szívemet. De hát istenem, a társaság közül csak én látom őt egyedül? Körültekintek — s meggyőződöm, hogy eddig senki se vette észre. Egy műkedvelő hölgy közkívánatra, érzelemmel s lelkesedéssel énekli szép magyar dalainkat; s a társaság ? . . . Hogyan ? Az előbbi társaság ez ? Mindenki felugrál, tapsol, éljenez, örül, az énekesnőt üdvözli, kaczag s élezel, szomszédnőm poharamhoz koczintja poharát, jóizüt neveti arczom bámuló kifejezésén, szemei fénylenek, fogai valóságos gyöngyök, ajkai, tekintete, a midőn pajkosan hátra veti fejét — a szó szoros értelmében fejembe kergetik a vért. Ilyen szép nőt még nem is láttam, szenvedélyesen ajkaimhoz szorítom hófehér kezét és .... a többiekkel együtt őrjöngve járom a csárdást. Az ón hölgyem valóságos tündér, egy egész boldogságot viszek a hegedű varázs-hangjai mellett a karjaim közt; szellem, szépség és üdv minden köröttem.

Vájjon mi idézte e változást? Talán a csilláron ülő tündér? Ah, örömömben egészen megfeledkeztem róla !

It

Az íróasztalom mellett ültem máskor. Tiszta papiros feküdt előttem s néhány sor irás feketéllett rajta. Egy elbeszélés kezdete vala — melynek vázlatát már rég kidolgoztam fejemben. Ablakom nyitva volt, az akáczfa pazaron lehelte illatát otthonos szobámba s fejem fölött szerelmes kanári pár csicsergett kedvesen. A ragyogó nap fényes sugárszalagokat rajzolt a kert talajára s a lombok részein át a Duna csendes tükrének kék színe mosolyga felém. Az ifjú nyár, az üde lég szárnyakat kölcsönöztek gondolataimnak; toliam nyílsebeséggel haladt a papiros sima felületén ; elbeszélésem alakjai bizalmasan vettek körül s a legkedélyesebben társalogtak egymással. Egyszerre oly érzelem fogott el, mintha nem tudnám kellő gyorsasággal leírni azt, amit valaki lágy hangon súg a fülembe. Izgatottan tekintek körül s ime ott . . . a kandalló párkányon, ott ül ismét az a titokzatos lény, akit a Mozárt estélyen a csilláron láttam először. Ábrándos szemei, mintha benső világába tekinte-