Ungvári Közlöny, 1890. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1890-02-27 / 9. szám

kíméli. A fővárosi lóvonatu vasút összes istállói ily burkolattal vannak ellátva.

Az asphalt alkalmazásának számtalan előnyeit bizonyítgatni szükségesnek nem tartjuk, de figyelmeztetnünk kell mindenkit azon kátrány vegyülékekre, melyeket asphalt gyanánt hirdetnek. Ezek könnyen felismerhetők az általuk terjesztett bűzről, mig a természetes asphalt, mihelyt kihűl, semmiféle szagot nem terjeszt.

Hazánkban ez idő szerint a «-Magyar asphalt- részvénytársaság» termel saját bányáiban természetes és elismert jeles minőségű asphaltot. E társulat uj ipart teremtett és a mennyiben versenyre lépett a külföldi vállalatokkal és az asphalt-munkák árát, melyet e vállatok felcsigáztak, felére szállította le, elismerést vívott ki magának!

Levél Berlinből.

Berlin, febr. 21.

Gondolom nem végzek fölösleges munkát, ha egyszerű soraim által tudósítom szülő városom közönségét éleményeimről. Nem Írhatom le mily fájdalmas érzelmekkel vettem búcsút Magyarországtól. Utam nagyon szép és kellemes volt. A tél egész pompájában mutatkozott. A gyönyörű szepesség zöld fenyves erdőit, hegyeit és bérczeit hóförgetegben látni (természetesen jó meleg cou- péból) valóban élvezet. És mennél inkább közeledtem a határhoz, annál pompásabb tájképek vonultak el szemeim előtt, de annál fájdalmasabb érzelmek töltötték el szivemet is. Végül szemrehányásokat tettem magamnak, hogy hiú, fölösleges nagyravágyás mind; elhagyom mindazokat, a kiket annyira szeretek, hogy fölkeressem az idegen földet. Ily lelkiállapotban föltettem magamban, hogy Berlinbe érkezve, mindjárt csak a magyarokhoz fogok fordulni. A magyar egyletet fölkeresem, és ha lehet, tagja leszek!

Részben ezen föltevésem, és részben az a tudat, hogy mihamarább hazajöhetek, tartottak vissza attól, hogy mindjárt vissza ne utazzam. Berlinbe érkezve, reményeimben nem csalatkoztam. Mindjárt fölkerestem a nagykövetet, gr. Széchenyi Imre ő excellentiáját, a magyar egylet elnökét, ki megtudva utam célját, kegyesen, privatim fogadott és hosszabb beszélgetés után, azon leereszkedő és szeretetreméltó megjegyzéssel bocsátott el, hogy úgy ő, mint a nagykövetség szívesen szolgálatomra állanak, ha esetleg látnám, hogy hasznomra lehetnek. Szintén igen érdekes volt látogatásom Joachimnál. A mester igen előzékeny fogadtatásban részesített, és miután akkor még sok személyt fogadott, kitűzte a napot, a mikor meghallgathat. Játékommal meg volt elégedve, és mondá, hogy fiát taníttatná általam (ki még eddig csak hegedül), hogy tanítási módszeremet megvizsgálhassa. Meghitt az nap esti hangversenyére, hol rendkívüli zeneélvezetben részesültem. Legnagyobb sajnálatomra másnap Angolországba utazott. Igen kedélyes estét töltöttem a magyar egyletben. Az egylet titkára Bartha Lajos erdélyi theologus (kivel mindjárt megittuk a brúdert), egy igen humoros felolvasást tartott. -Muki pajtás kalandjai Berlinben», ezt követte <-A virágok életéből* dr. Károlyi által Budapestről. Az estélyen többek között jelen volt báró Bánfy és báró Inczédy, ez alkalommal föl lettem szólítva, hogy a f. hó 28-ikára kitűzött ünnepélyen ját.

szám, mely megtiszteltetést köszönettel el is fogadtam, egy Liszt magyar Rhapsodiát és Ábrándot Ígértem zongorázni. A magyar egylet könyvében igen érdekes nevek fordulnak elő, többek között Bulyovszky Lilla, Jókai Mór, ki egy ideig titkárja is volt az egyletnek. A 48. év után a magyar arisztokráczia gyülhélyét képezte az egylet.

Az -Akadémia Wagner Richard egylet» egy ünnepélyt rendezett Wagner R. halálának évfordulójára, melyre meg voltam hiva, rendkívüli szívélyes fogadtatásban részesültem és igen érdekes'estély volt. A megnyitó beszéd után a Wagner gyászindulóját játszták, majd hosszas felolvasásban megemlékeztek az elhunyt mester müvei és érdemeiről, áttérve életére, végül a felolvasás analisis tárgyát képező, hol én is figyelmes hallgatóságra találtam és nézeteimet eléggé tudták méltányolni. A hangverseny után kedélyesen mulattunk és a dictiók javában folytak tiszteletünkre. Illetve ismételve kifejezték rokonszenvü- ket a magyar nemzet iránt, és hogy mily zenekötelék fűz bennünket össze velők, Liszt és Wagner által.

Egy úri ember csupa passióból, per nyolcával lefényképezte az egész társaságot bengáli fénynél. Szala- mandert reiboltak tiszteletemre, mi nem kevéssé lepett meg. Az elnök végül köszönetét fejezte ki, látogatásomért és megigértette velem, 1t)gy legközelebbi ünnepélyükön játszom nekik. Egyszer, zavarba hozott szomszédom, midőn beszélgetés közben kérdé tőlem, milyen véleménynyel vannak a magyarok felölök. Gondolám magamban, azt csak nem mondhatom -Hej be huncut a német», hanem meglepetésemet elpalástolva, mondám, hogy eléggé tudjuk méltányolni a poroszok érdemeit. Több érdekes ismerettség között ott barátkoztam össze Jósé Viana da Motta hires zongora-mű vészszel. Rendkívül meglepett az, hogy a mennyire rokonszenveznek a poroszok a magyarokkal, annyira ellenszenvvel viseltetnek az osztrákok iránt. Némely beréndezéseik igen érdekesek, pl. Minden fogadóban annyi kenyeret és zsemlyét ehetik az ember, a mennyit akar és azt fizetni nem kell. Minden ház lakója kapukulcsot kap, és jöhet, amikor akar haza. Ha esetleg utóbbit elvesztette, vagy oda haza hagyta, az utcai őr, kívánságára, kinyitja a kaput, miután az őr az egész utca kapukulcsait egész reggelig magánál hordja. Az opera itt kevésbé jó, mint Bécsben, de azért mégis igen élvezhető előadást nyújtott -Othello» Verditől. Az agg mester ez operája által, megtalálta az arany középutat a Wagner irány és az olasz opera között, kivált az utolsó felvonás remek, Desdemona sejtelme és halála, drámai és megható, Leisinger k. a. és Broullik eléggé jól énekeltek. Sok czigány magyar zene is van itt, mindnyájoknak eléggé jól megy, de Vörös Miska zenekara a legkiválóbb. -Blumensäle»-ben játszik és fényesen folynak dolgai. A katonaság meglepő fényes öl- tözékü, és remek deli alakok, szép, szabályos arcvonásu, de úgy hírlik, hogy összeszedik a javát és azt itt tartják Berlinben, és hogy kint egészen máskép néznek ki. Érdekes az, hogy a legszebb nők, a melyeket itt láttam, magyar höl gyek voltak, A berlini nők határozottan nem szépek és még öltözékükben is hanyagok, lehet mondani ízléstelenek. Berlin élénkség és kereskedelmi tekintetben Bécs fölött áll, de művészi szempontból kevésbé mérvadó. Az élet itt kétszer oly drága, mint Budapesten, de többet lehet tanulni és tapasztalni, mint ott. Az

!

i

i

i

j

I

igazi berlini nép kedélyes, előzékeny és egészen egyszerű, de nagyon sok idegen elem van itt. Általánosan a nép itt vagyonos és takarékos; jellemző az, hogy rézpénzt még nem láttam itt, és koldusra sem akadtam.

Bezárva soraimat, szégyelve bár, de mégis megvallom, hogy egészen jól érzem magam Berlinben, igen jó körökben fordulok meg, és nagyon érdekes ismeretségeket kötöttem.

De azért mégis, aki az Ung vizét issza!

..............

Tehát a mihamarabbi viszontlátásra!

Halmai Mór.

V á 1 a S Z.

Tekintetes szerkesztő úr!

Az -Ungvári Közlöny» f. évi február hó 20-án kelt 8-ik számában megjelent -Kárpátalja» czimü - Völgyi» aláírással ellátott levélre, következőkben van szerencsém válaszolni:

Köztudomású tény, hogy egy idő óta járványsze- rüleg lépett fel azon szokás, hogy a megye területén s különösen a megye felvidéki járásában lakó némely egyének, kik a becsület és tisztesség útjáról letérve, csak a megmérhetlen szemtelenség s tolakodó vakmerőséggel tarthatják fel magukat; a sötétség leplébe burkolódzva fenevad álarczczal fejükön, tőrrel kezükben, sötétben intézik orvtámadásaikat, akárcsak az olasz brigantik.

így jár el a báránybőrbe bujt -Völgyi» ur is, ki a magához hasonló, vele solidaritásban álló czimboráktól bátorítva, személy és hely megnevezése nélkül, orvtámadást intéz -köztisztviselő» ellen.

Ha a törvény iránti tisztelet oly magas fokon ól »Völgyi» ur lelkében, mint a levelezési viszketeg, tudhatná azt, vagy ha nem tudja, tanulja meg, hogy a -köz- tisztviselő» működése nyilvános, a tisztességes társadalom által ellenőrizhető, s ha ellene a hivatalos működés terén törvénybe ütköző cselekmények fedeztetnek fel, jogában áll bárkinek a felettes hatóságok, bíróságok előtt és utján szerezni meg a törvényes megtorlást, de hogy valaki saját elhatározásából, vagy mint bérencz álnév alá rejtőzve igyekezzék a köztisztviselőt csupa levelezési mániából és őrjöngésből pellengérre állítani, ahhoz a miveletlenségnek, gyávaságnak és aljasságnak jó adaga szükségeltetik, mely úgy látszik -Völgyi» úrban és tanácsadóiban, a fent- hivatolt közlemény által nagy mennyiségben kifejezést talál.

Midőn a jelzett levélben foglalt, erőszakosan össze- hurczolt, és légből-kapott állításait egytől-egyig -roszaka- ratú koholmánynak» s -orvtámadásnak» nyilvánítanám, kijelentem, hogy úgy -Völgyi» urat, mint czinkostársait, mindaddig, mig a levélben közzétett állításait tételről- tételre nem igazolja, -gyáva» és -becstelen rágalmazónak» nyilvánítom.

Hogy pedig a kényszer helyzetbe szorított tekintetes szerkesztő ur, a hivatását meggyalázó ily egyén által jövőben félrevezetéseknek kitéve né legyen, készséggel nyújtok alkalmat arra nézve, hogy a felcziczomázott koholmányokkal szemben az igaz valóról, hivatalos iratokból nyerhessen bárki is felvilágosítást.

Tek. szerkesztő úr lovagiasságától és becsületA bácsi menyasszonya.

(Folytatás.)

Zoltán pillanatig szórakozottan nézte a tüzet, aztán a lányok arczát, majd hirtelen felkaczagott.

— Szeretném tudni, hogy váljon Ilona kisasszony örvend-e annak, hogy velem nem találkozik? kérdezte kis szünet múlva.

— Nem, nem hiszem, hogy ez érdekelné őt, szólt Aranka.

— De érdekli l Zoltán tetszik Ilonának, jegyezte meg Erzsiké, fontoskodó arccal. Bevett a regényébe, Zoltán, te vagy a hős, vagyis hasonlítasz a hőshöz.

Erzsiké a nővérek legidősbike, legcsinosbika s leg- élénkebbike volt.

Aranka és Lujza, még gyermekek; Erzsiké pedig bár haja még a vállára omlik le s rövid szoknyát visel, tizenöt éves s bizonyos nőies parancsoló modorral bir, ami igen jól áll neki. Mindig Erzsikének volt a legtöbb mondani valója.

— A regényhős a valóságban nem egészen olyan mint te, Zoltán . . . csak a széles vállak, hosszú lábak és karok s a szürke szemek. De Ilona kisasszony ezt most megváltoztatta ... a hős szeme a regény utolsó részében barna.

— És aztán szerelmes, vágott közbe Lujza. Nem hasonlít Zoltánhoz.

Szünet következett, Erzsiké sóhajtott.

— Szeretnék szeretni, szólt érzelgősen. Miért is nem vagy szerelmes, Zoltán ? Hiszen már ideje volna.

Zoltán mosolygott.

— Szeress egy szép leányba, szólt Aranka.

— Aki igen igen gazdag, jegyezte meg Lujza.

És nem tudós, tette hozzá Aranka.

— Aztán ha szerelmes lész, eljösz és elmondasz nekünk mindent, kedves Zoltán, folytatta Aranka.

Zoltán, nővéreihez hasonlóan, térdére támasztotta könyökét s mosolygó arccal, szótlanul nézett le a földre.

Mi lenne abból, ha közölné titkát ezekkel a gyermekekkel? Hirtelen támadt ez a gondolata s ő azt jónak találta.

Eléggé nyíltan csevegtek Ilona kisasszonynyal, és ez valami volt, amit szeretett volna tudatni Ilona kisasszonynyal ... valami, amit különben már gyaníthatott volna.

— Mi lenne akkor, ha titkot közölnék veletek? — kérdezte hirtelen.

— Óh, igen, beszéld el, szóltak mohón a leányok.

— Tegyük föl, folytatta Zoltán halkan s kissé megzavarodva, de közönyösségét színlelve, tegyük fel, hogy . . . szerelmes vagyok.

A leánykák közelebb nyomultak hozzá.

— Zoltán, komolyan beszélsz? szólt Aranka.

— Egészen.

Szünet állott be, azután mind a három leányka egyszerre kérdezte:

— Ki az ? Ismerjük, Zoltán ?

— Igen, ismeritek, válaszolt kissé boszúsan, mert a faggatás kínosabb volt, mint a hogy gondolta.

Azután felállt és köszönő állásba helyezte magát.

— Csinos? kérdezte Aranka.

— Óh, igen, viszonzá Zoltán hirtelen.

— Magas, Zoltán?

— Olyan magas, mint minden nőnek lennie kellene.

— Szőke ? kérdezte Aranka.

— Igen szőke, szép arany hajjal, legszebb szin a világon.

— És szemei? kérdezte Lujza.

— Szemei kékek, szólt Zoltán.

— Bájosnak kell lennie, jelentette ki Aranka némi gondolkozás után.

— Igen, az, erősítette Zoltán lelkesülten, de némi zavarral.

— De csak nem ügyes? kérdezte Aranka. Juli néni nem fogja példakép felhozni előttünk.

— A legügyesebb leány a világon, szólt Zoltán egyszerűen.

— Oly ügyes, mint Ilona kisasszony ?

— Egészen olyan, nevetett Zoltán, egészen olyan.

— És mikor esküszöl meg vele, Zoltán? kérdezte Lujza kíváncsisággal. Nem sokára ? Óh legyünk mi a nyoszolyó lányok, kedves Zoltán!

— Igen, szólt Zoltán mosolyogva, majd gondolok reá. Ti igen gyorsan következtettek, hiszen még ki is kosarazhat.

— Óh, az nem valószínű, jelentette ki hévvel Aranka.

— Azt már nem tudom, viszonzá Zoltán. Látszott, hogy egyszerre kétség vett rajta erőt. Sőt én igen való- valószinünek tartom. Egészen jó ember vagyok, de ő talán nem igen sokat tarthat felőlem, de miért is tartana ?

Sivár szünet következett.

Zoltán háttal állt a tűznek. Aranka pedig elgondolkozva nézett maga elé. >

— Ilona kisasszony regényében, szólt Aranka, még mindig gondolkozva, a hősnő kikosarazza a hőst. De

azt nem tartom szépnek az utóbbitól, hogy azonnal elmegy és egészen más, szegény és egyszerű leányt vesz nőül, aki szereti őt. Tegyük fel most, hogy szerelmed tárgya kikosaraz téged, úgy cselekszel te is ?

Zoltán szemében ismét a vidámság tüze gyűlt ki. A leánykák arca annyira számitó és komoly kifejezéssel bírt, hogy az ő komolysága eloszlott.

— Igen, éppen ezt tenném én is, szólt.

Ebben a pillanatban léptek zaja hangzott kívülről s nemsokára kocogattak az ajtón.

Az inas volt, teríteni akart a vacsorára. Zoltán távozni készült.

— A titkot megőrizzük, szóltak a leánykák búcsúzéban. Senkinek se mondunk egy szót se belőle. Jó éjt, Zoltán! Jöjj ismét, mielőbb!

Fél órával később asztalnál ültek a leánykák, könyökeiket a fehér abroszra támasztva, szemeik ragyogtak s nyelvecskéiknek ugyancsak volt dolguk, midőn egy kocsi megállt az iskola-szoba ablakánál és Juli néni Ilona kisasszonynyal beszélgetve belépett a kapu alá. Édes, dallamos hang -jó éjt» mondott s aztán könnyedén lépdeltek föl a lépcsőzeten.

A következő pillanatban megnyílt az iskola-szoba ajtaja s Ilona kisasszony megjelent a küszöbön.

Kicsiny, gyöngéd külsejű leányka volt, négy-öt évvel idősebb Erzsikénél.

Kékes, szürke szeme s bájos alsó ajka elragadó volt, méltóságos, nyugodt magatartással s egészben inkább kellemes és pikáns mint csinos.

Szája, habár azt senki se kívánhatta kisebbnek, kissé nagy volt a hibátlan szépséghez, orra jelentéktelen, arca lágy és tiszta, de itt-ott a nap nagyon szeretöleg érintette és apró szeplő-foltokat hagyott rajta vissza.

Mosolylyal ajkán lépett az iskola-szobába. Unalmas társaságban lehetett s öiült, hogy ismét honn lehet. A leánykák valamennyien csevegtek, még pedig kissé hangosabban mint illett volna, de neki jól esett még a zaj is.

Aranka széket tolt számára az asztalhoz, Erzsiké kendőjét, kalapját vette el, Lujza pedig bort, piskótát és kalácsot tett az asztalra.

— Sokáig kimaradtam, szólt Ilona kisasszony, köny- nyedén sóhajtva. Csak nem untátok magatokat?

— Mi? kiáltott föl Erzsiké. Ilona kisasszony, ha^ tudná, ki volt itt! Csaknem azonnal jött az önök távozta után s éppen most ment el. Nagyon jól töltöttük az időt.

(Folyt, köv.)