Ung, 1915. január-június (53. évfolyam, 1-26. szám)

1915-02-07 / 6. szám

Ungvár, 1915. február 7. 6 szám. 53. évfolyam. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . 8 K. Negyedévre . . 2 K. Félévre ...........4 K. Egyes szám 10 fillér Amerikába: Egész évre 10 korona 60 fillér. Ung vármegye Hivatalos Lapjával együtt : Egész évre . . 14 K. ]| Félévre ...........7 K. Negyedévre .... 3 K 50 f. "■ ■ ■ Nyilttór soronként 60 fillér. ■ HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők. A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik min- -------- den csütörtökön. ■—..— TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ES KÖZGAZDASAGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség: Kazinczy-utca 1-ső szám, hova a szerkesztőséget érdeklő levelek küldendők Felelős szerkesztő: Segédszerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. = - KI ADÓHÍV AT ALI TBLEFONSZÄM 11. ' " A hadbavonultak és családjainak segélyezése. Irta Pap János. Igaz hálával tartozik Ungvár város közön­sége Árky Ákos honvéd alezredesnek, ki felis­mervén a veszedelmet, mely a hadbavonult csa­ládokat fenyegető, midőn kenyérkereső tagjait a haza veszedelme a harctérre szólította, mozgalmat indított, hogy a jövedelem nélkül maradt ember­társaink szenvedéseit, nyomoruk enyhítése által, elviselhetőbbé tegye. Méltó kezdeményező társa e mozgalomban dr. Korláth Endre városi tanácsos, ki meleg szi­vének érzelmeit vívó a nemes munkába, fárad­ságot nem ismerő buzgalommal törekszik a be­állott gyász és nyomor enyhítésére. Mióta Árky alezredes katonai szolgálatba vo­nult, azóta jóformán ő lett mozgató lelke a segélyak­ciónak, kit üdvös működésében dicséretre méltó ügybuzgalommal a nagybizottság lelkes hölgy- és férfi-tagjai támogatnak. A bizottság minden szombat délután ülést tart, melyen a tagok az elő­adó javaslata alapján tárgyalja, értékeli a segélyre szorult egyének anj^agi helyzetét s megállapítja azt a minimumot, mellyel szükes anyagi viszo­nyaink között, a hallatlanul felszökött drágaság mellett segélyezheti az arra igazán reá szorult embertársainkat. Városunk utcáit a bizottsági tagok fölosz tották egymás között. A nyomort minden házban, fészkében keresik föl, hogy enyhíteni tudjanak azon. Midőn Árky alezredes a segitő-akciót meg­indította, nem tudtuk még, hogy az állam oly ] nagy összeget fog a maga részéről áldozni a ke­nyérkereset nélkül maradt családtagok, árva gyer­mekek, özvegy öreg anyák stb. könnyeinek föl- száritására. A hadba vonult vitézeinknek meglehet ma már az a lelki nyugalmuk, hogy a mig ők a harc téren véreznek, addig itthon maradt szeretteikről nem feledkezik a magyar állam, melyet annyi szenvedés árán védelmeznek. AN... mentén. Irla Sándor Béla. Oroszország, a N . . . menlén, 1915. jan. 27. Vasárnapot mutat a kalendárium. Csúnya zitnankós téli idő. A szalmafedeles lengyel falu­ban sürgés, forgás, seprik a havat a házak elül. A remegő parasztnépség a templomba igyekszik. Nálunk a vasárnap is, mint a többi, oly szür­kén és véresen olvad belé a hétbe. AN... mentén néz farkasszemet a két had­sereg. Még világos van, még csend mindenütt... Alkonyodik ... S midőn leszáll a lengyel sík­ságra a holdnélküli homályos est, a muszka tá­borban tanakodni kezdenek. Nyüzsgést hallunk, de nem látunk semmit. Az est leple alatt alattomosan támadni ké­szülnek odaát. Piff ... Puff... a levegő megresz­ket. A tábori őrsök jelző lövése. Berreg a tábori telefon s működni kezd a rettegett éjjeli szörnye­teg: a fényszóró. Hatalmas fónycsóvájával meg világítja az ellenséges hadállásokat; apró nyüzsgő s előre kúszó pontocskákat látni, orosz rajvona­lak nyomulnak előre, de hirtelen a nagy fényben mintha minden megmerevednék. Lövészárkainkban élénkség támad, minden fegyver tüzelésre készen. Halk vezényszavak sut­tognak s derék bakáink sortüze végig ropog a N ... mentén. A túlsó parton is apró villanásokat látni, őrült ropogás! Mindez többször megismét­lődik. Az éjjeli hátborzongató muzsikába kattogva veri a taktust a gépfegyver. Nagy villanások, tompa hatszoros dördülósek, majd siró sivitás. Tüzérségünk is működik s izzó felhőkből csap le a gyilkos srapnell De az állam sem mindenható. A társadalom­nak is meg kell tenni a magáét. Az állam, hogy ki ne merüljön, kénytelen volt bizonyos korlátok közé szorítani a segélye­zetteket. Igazságos sorompókat kellett fölállítani a segélyezések mérvének és jogosultságának te­kintetében. így is napi IV 2—2 millió koronát ál­doz e címen. Hogy hányán maradtak a sorompón kivül, azt az egyes városokban csak a helyi jótékony bi­zottságok tagjai látják és tapasztalják szomorúan. És itt kell, hogy a társadalom közbe lépjen és segítségére siessen az államnak, valamint szen­vedő embertársainak egyaránt. A társadalom nem állíthat sorompókat. A társadalom csak egy jelző táblát ismerjen, melyre nagy betűkkel van fölirva ez az egy szó, hogy nyomor ! Mert a helyi bizottság keze idáig erősen meg van kötve, mivel mindazok, akik idáig ezen célból havonkint bizonyos összegek befizetésére kötelezték magukat, kizárólag a hadbavonultak itthon maradt családtagjainak segélyezésére nyújt­ják adományaikat. Pedig hányán vannak, kiknek nincsenek ugyan hozzátartozóik a harctéren, de a háború folytán jutottak elviselhetetlenül nehéz helyzetbe? Az utóbbi időben akadtak nemeslelkü embe­rek, kik ezeknek helyzetét megértve, juttattak nagyobb összeget a bizottság kezéhez. Ez azon­ban olyan kevés, hogy a bizottságnak egyik fontos föladatát képezi egy ilyen megfelelő alapnak a megteremtése. Mióta Árky alezredest szolgálatra rendelték, azóta a bizottság bizalma folytán én vagyok a segélyakció pénztárosa s alkalmam van betekin­teni a rendes havi adakozók névsorába. Bizony nagyon hiányos az és sok esetben igen szegényes! Feltűnő, hogy a tisztviselői kar, mely leginkább van sújtva a háború hullámai ál­tal, még a legnagyobb számban veszi ki részét az áldozatkészségből. Még feltűnőbb azonban, hogy olyanok, kik a legnagyobb hasznot húzzák e véres csapásból: vagy teljesen hiányoznak, vagy pedig csak igen szerény havi 1 koronács- kával vélik megnyugtatni kötelességérzéstől duz­zadt lelkiismeretüket. A muszka dandár megritkul, meginog, nem bírja a szemközti gyilkos tüzet. Egyik része meg­futamodik, más része visszavonul. ' „Támadjon a petrográdi gránátos ezred, ez majd letiporja a gaz magyar fickókat!“ Kiáltja vérben forgó szemekkel a vezénylő tábornok. „Holnapután itt ami ujesztendőnk, jó hirt akarok küldeni a cári palotába, hadd zúgjanak a petro­grádi harangok !“ morogja. Nagy dologra szánta el magát. A petrográdi gránátosokat még mindig megkímélte a gyilkos rohamoktól. Sötétben fegyvercsörgés. Oszlopok mozdul­nak. Az ezred gyorsan felvonul s átmegy a táma­dásba. Orosz fanatizmussal s halálraszántsággal rohannak. Fülsikitő dörrenések... A rohanó so rokból egész csomó kibukik, de helyettük még százak jönnek. Tovább rohannak, elesik a zászló­tartó, de a kővetkező pillanatban egy hatalmas tiszt karjában magasan leng a cári lobogó ! Ismét fülsikitó ropogás ... A tiszt a szivéhez kap s daliás termetével végigzuhan és mozdulatlanul fekve marad. Rettenetes munkát végzett a halál. Hullák tömege borítja a havas partot s a fehér köntöst piros foltok tarkítják. A petrográdi gránátosok elnémultak, az ezred vérroncsokban hever. Lázas, szaggatott szavak, szivettépő jajkiáltások és siró nyögések... AN... csobog. A partmenti fűzfák titokza­tosan bólongatnak, mintha azt mondanák: „Nem oly könnyű a magyar fiuk vasgyürüjét áttörni, Ma .. ovv tábornok!“ Odaát alacsony paraszt szobában, halvány gyertyafény mellett idegesen vizsgálja térképét Nem akarok gáncsolni senkit sem és kimon­dom, hogy e tekintetben talán a segélyző-bizott­ság követte el idáig a legnagyobb mulasztást, midőn a gyűjtést beszüntetve, nem fejtett ki ez irányban kellő tevékenységet. A bizottság legfontosabb föladatát azonban idáig e nehéz téli hónapokban a nyomor fölkuta­tása, nagyságának megállapítása, igazságos voltá­nak elbírálása, főleg pedig annak lehető gyors enyhítése képezte. A bizottság idáig közel 5000 K-át fizetett ki: házbér, tűzifa, élelmiszerek be­szerzésére és népkonyhánk segélyezésére. A bi­zottság több száz hadbavonult életbiztosítását eszközli, hogy az elesettek után föllépő gyászt s nyomort enyhíthesse majd annak idején. És mind­ezt csendben, föltiinés nélkül végzi és csak most jő tudatára annak, hogy milyen sokoldalú mun­kára vállalkozott, mily rettenetes föladatok meg­oldása vár reá s milyen csekélyek azok az eszkö­zök, melyek mai napig rendelkezésére állanak. Szerény koldusnak üres marad a tarisznyája! Az idáig adakozó közönség méltán elvárhatja, hogy tájékozzák a felől, mi történik az ő adomá­nyaival? Nem föltűnni vágyás, hanem ezek a mélyre ható okok késztetnek arra, hogy tollat vegyek a kezembe. A bizottság nem kiván elismerést; — az ada­kozó és az idáig tartózkodó közönség azonban tudni akarja, hogy miként felel meg a bizottság a rá ruházott nagy föladatoknak? Csak ezek után remélhető, hogy a tartózkodók szintén a tettek mezejére lépnek és sietni fognak pótolni mulasz tásaikat Az Ung folyó évi 3-ik száma Sokaljátok a jótékonykodást!? cimü vezércikkében foglalkozott már közönségünk részvétlenségével és állami be­avatkozást sürget, annak megtörésére. Én védelmembe veszem kereskedőinket s mindazokat, kiknek nevei tehetségük dacára zérus­sal vagy néhány fillérrel szerepelnek csak pénz­tárkönyvemben. Midőn múlt év augusztusában ez az akció megindult, a legtöbben nem tudtuk, hogy minő megpróbáltatásokat és következményeket fog föl­idézni a háború? Legtöbb embert a bizonytalan­ságnak ez az érzete feszélyezte abban, hogy a jótékonyság mezején, ha mindjárt csak erkölcsi Ma ... ow generális. Brrr ... Szól a tábori telefon: „A támadást újólag visszaverték, állásainkat fel­adtuk !“ Lehetetlen ! Brr ... Megint szól a telefon: „Ifj. Ma ... ow Nikoláj főhadnagy a petrográdi gránátos ezredben elesett!“ Az öreg arca kínosan vonaglik, kezéből kiesik a kagyló. Feláll... vissza- hanyatlik, ráüt a csengőre. Az ajtó felpattan, az adjutáns feszesen áll. „Százados ur, a fiam . . . , visszaver __Niko ...“ Ma Petrográdban is oly sötét és csillagtalan az éjszaka. Leányszobájában, selymes párnák kö­zött, édesen álmodik a szép fehérnyaku Olga. Nagyon szépet álmodik : Egy főhadnagyról, aki szőke, kékszemü és Nikolájnak hívják. Verőfé­nyes, augusztusi nap ... Virágos katonavonatok, rajta vjgarcu katonák. Búcsúzik ..., mégegyszer a vállára borul, mégegyszer hosszú végtelen csók... Lázas nyugtalanságot érez, keble szerelmes vágyódással pihen. Száraz szemekkel felébred, ajka boldog mosolyra nyílik; „Oh mily szépet is álmodtam s mégis oly rosszat érzek.“ Szegény Olga.... Pirkad. Ködös szürke hajnal.... A túlsó parton homályos alakok hajlongnak. A sebesült vivő katonák temetnek----káromkodnak, nagyon nehéz a fagyott földbe sirt ásni. Mások imát mormolnak; a jó bajtársukat temetik. így érnek egy dalis termetű tiszthez, aki halálos merevség­gel álmodik. Mintha kissé mosolyogna; talán a fehérnyaku Olgáról álmodik most is AN... azért csak tovább csobog, tovább kanyarog, a füzek tovább bólongatnak s most is azt mondják: „Nem oly könnyű a magyar fiuk vasgyürüjét áttörni!“ Lapunk mai száma 4 oldal

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom