Ung, 1914. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
1914-05-31 / 22. szám
2 (22. szám) U N G 1914. május 31. nem elég csak a szobrát megalkotni és jelül, cégérül fölállítani — a mások számára, de hódolattal imádni, hogy áldásait mindenekelőtt magunknak megnyerjük. Uj Akropolis, ahol minden Isten szobrát kifaragják, hogy minden vendég, betérő, bámuló, hiúságnak, céljaiknak megfelelő idegen ott Istenének halott szobrát lássa, Uj Akropolis vigyázz, mert ha neked és lakóidnak ismeretlen az egy igaz Isten, meg nem védenek sem a látszat, sem az üresség, sem a lehetőség, sem a vendég, sem a betérő, sem a hiúságodnak hizelgő, sem a célodat szolgálók, hanem eljön, aki tüzet jött bocsátani a földre, „levetkőztet téged ruháidból, cafrangjaid- ból, elveszi ékszereidet, mezítelen hagy téged, rakva gyalázattal és az ö haragja megnyugszik terajtad.“ (Ezek. 16, 39—42) A pünkösdi láng őszinte világosságot, a pünkösdi tüzes nyelv az „ellentétekben is az igazság pártjához tartozó lélek“ igaz szavát várja, más nem illik hozzá és minden másban a halált kell látni. Modernjeink lelke uj Akropolis. Mindenki másnak teli, csak önmagának üres, sivár Akropolis. „Jöjj kegyes vigasztaló, testi-lelki tápláló, érezzük bőségedet!“ „Hajtsd meg keménységünket, hevítsd hidegségünket, térítsd a tévedteket!“ A pünkösd nemcsak emléknap, mint a karácsony. A karácsony csak halvány emlékeztető arra a napra, midőn az Atya az emberiség megváltására vonatkozó örök gondolatát testbe öltöztette, ahelyett, hogy elmondta vagy papírra irta volna, vagy szoborba faragta volna, emberi alakban jelentette meg. A karácsony csak emlékünnep; pünkösdkor ma is, jövőre, azután is valóban leszáll a Szentlélek mindig ugyanazzal a tűzzel, áldással, kegyelemmel, de csak azokra, akik őt ismerik. Jöjj kegyes, vigasztaló, testi-lelki tápláló, ne légy senkinek ismeretlen Isten, holt szobor, csalogató, te a szeretet élő lelke, te a bátorító, jöjj el Szentlélek Isten. Magyar Bálint. Látogatás a Nemzeti Szalon kiállításán. Az ungvári vármegyeháza nagytermében szokatlan munka nyert ma befejezést. Az ódon teremnek, melynek falai között vármegyénk szü- kebb történetének annyi nevezetes eseménye zajlott le, most érdekes vendége van: a képzőművészet múzsája ütött itt ideiglenes tanyát és a magyar művészi géniusz alkotásaival népesítette be és tette derűssé a máskor oly komor falakat. Ez a szívesen látott vendég már nem idegen városunkban, sőt tulajdonképen mostani működése helyén, a vármegyeháza történelmi időket élt nagytermében is otthonosan érezheti magát. Hiszen ez a működés csak külső körülményeiben különbözik attól a munkától, mely ezen a helyen századok óta folyik. Lényegében azonban éppen úgy a magyarság, a nemzeti eszme megerősítésére irányul, mint azok a küzdelmek, melyeket — Nézd Gabi, beszéljünk egészen tiszta, őszinte baráti hangon. Megsértettél. Nem úgy értem ezt, hogy mások előtt kompromitáltál, de a hiúságomat sértetted meg. És ez — jól tudod — egy magamfajta hóditó szép asszonynál sokkal súlyosabb bűn és sérelem, mint egy tanuk előtt történt megbántás. — De ... — Ne, hagyd, hogy ón beszéljek. Hagyd, hogy kimondjam végre, milyen közönséges voltál, amikor a gavalléromat, az udvarlómat elcsábítottad. Mily rút alávalóság! A leány finoman mosolygott az asszonyka lázas felháborodásán és kötekedő hangon szólt: — Miért enged ed ? Miért nem vigyáztál jobban reá? Miért hívtál, kapacitáltál arra az estélyre? Gondolhattad volna ... A Tied volt? Miért nem figyelmeztettél? Elvégre is azért mulatság, hogy szórakozzunk, hódítsunk — sőt elhódítsunk, — flirtöljünk, kacérkodjunk. Miért voltál olyan gyenge? Miért nem láncoltad jobban magadhoz? Elhiszem, hogy fáj és bánt a dolog! Egy öregedő milliomos, ha megbolondul egy kicsit, képes egy elvált aszonyt — még feleségül is venni! . . . — Nem erről van szó Gabi! Én szeretem ezt az embert. Nekem kell az az ember. Kell. Tetszik. — Hát tehetek ón arról, hogy Te nem tetszel neki? Az asszony zavarba jött. Nem tudott felelni. Az ajkát, gyönyörű, érett, meggyvörös ajkát harap- dálta idegesen. A leány komolyan nézett reá, mikor megszólalt: — Nem akartalak megbántani Emmy! Jól tudom, hogy szép, kívánatos asszony vagy! Lehetetlen, hogy valakinek ne tessól! Hidd el, csak játék volt. Ha tudtam volna, hogy szereted, nem foglalkoztam volna vele. De nem tudtam. És eszembe sem jutott a gondolat, hogy hátha Te a régi vármegye rendei vívtak zivataros időkben ezen a helyen. Ezt a küzdelmet most, békésebb időkben, a kultúra fegyvereivel vívják. A kultúra fegyvertárában pedig hatásában és eredményeiben egyik legfontosabb eszköz a képzőművészet. Különösen fontos pedig nekünk magyaroknak, nagy idegen népek áradatában élő rokontalan, magára hagyott kis nemzetnek. Hiszen nyelvünket nem értik határainkon túl, irodalmunk zárt könyv a külföld előtt. A művészet nyelve azonban olyan világnyelv, melyet mindenki megért, éppen ezért nemzetközi elismerést, súlyt és tekintélyt legkönnyebben művészetünkkel érhetünk el. De benn az országban is rendkívül fontos a képzőművészet minél szélesebb körben való propagálása. Hiszen, mint említettük, a képzőművészet a legközvetlenebb hatású a kultúra valamennyi tényezője között és igy legalkalmasabb a magyarság szellemi szupremáciájának az elismertetésére. Éppen ezért rendkívül fontos missziót végez a Nemzeti Szalon, midőn nemcsak a kul- turközpontokban, hanem vidéki kiállításai által a perifériák és nemzetiségi vidékek vérszegény kultúrájú városaiban is népszerűsíti a képzőművészetet, mintegy bekapcsolva ezáltal az illető városokat is az ország kulturális vérkeringésébe. Mindössze 10-.-12 éve, hogy a Nemzeti Szalon programmba vette a vidéki kiállítások rendezését, de ez alatt a rövid idő alatt máris 56 kiállítást rendezett».az ország legkülönbözőbb részeiben. Az ötvenhetedik kiállítás városunkban nyílik meg pünkösd vasárnapján. Alkalmunk volt ezt a kiállítást már a megnyitás előtt megtekinteni és konstatálhattuk, hogy az műanyagának gazdagsága, válogatottsága által messze felülmúlja mindazokat a kiállításokat, melyek eddig városunkban rendeztettek, sőt általában magasan kiemelkedik a vándorkiállítások színvonalából. A Nemzeti Szalon ugyanis — mint a tárlat rendezőitől értesültünk, — egyrészt régi hírnevéhez méltón akart Ungváron bemutatkozni, másrészt megfelelően honorálni óhajtotta azt a meleg érdeklődést, mely az ungvári műbarát közönségben a tárlat iránt már előzetesen megnyilvánult. Ezen szándékának megvalósítását egy kedvező körülmény is elősegítette. Ugyanis az ungvári kiállítás rendezése előtt záródott be Budapesten a „Céhbeliek“ (egy uj elite művészcsoport) kiállítása, mely az utóbbi évek egyik kimagasló művészeti eseménye volt. Ennek a kiállításnak legértékesebb darabjait a Nemzeti Szalon vezetősége besorozta az ungvári kiállítás műanyagába, mely ezáltal is gazdagodva, valóban hű képét nyújtja az egész magyar képzőművészetnek. Teljes fegyverzetben vonul itt fel úgy a régi, mint az újabb művészgárda. Képviselve van minden művészi irány és felfogás. A régi elismert művészek képei mellett ott látjuk a modern művészet újszerű, haladó irányú alkotásait. Sőt, hogy a szélsőségek is képviselve legyenek, két futurista képet is hozott a Szalon, Boccioni és Severini olasz futurista festők müveit, hogy az ungvári közönségnek alkalma legyen ezzel az Európaszerte annyit emlegetett művészeti iránnyal is megismerkedni. A kiállításon gazdag sorozatban vonul fel minden művészeti technika és valamennyi műfaj. Van itt nagy számban olajfestmény, akvarell, tempera, pasztell és a grafikának minden faja. A figurális és tájkópfestészet, a portréfestés, a genre- festészet és a többi műfajok, valamint a szobrászművészet mind gazdagon vannak képviselve. Csak az a kár, hogy ennek a hatalmas műanyagnak a befogadására nem elég nagy a vármegyeakarod? Téged nem tudlak reménytelen szerelmesnek elképzelni! Oly szép vagy .. . — Merci, engem ilyesmivel nem lehet kifizetni, lerázni! — Hát mit akarsz? Gondold el, hogy Neked épp olyan eszközök állottak rendelkezésedre, mint nekem. Sőt! Több! Hisz Te asszony vagy, még hozzá elvált asszony. Kötelezetlen, szabad akaratú! Neked még könnyebb hódítani, nos mit akarsz? — Bosszút, kedvesem! — Jó, hát legyünk ellenségek. De előbb megsúgom Neked, hogy Pestre utazom. Ott tartom meg csendben az eljegyzésem. Most megvallom, emiatt nem akartam az estélyre elmenni. De házi mulatság volt és én még nem nyilvánosan eljegyezve . . . — Igen, hallottam erről. Sok szerencsét! — No, ne olyan durcásan! Igaz! mi lesz a bosszú? Erről még szót sem szóltál! — Eh ne tréfálj! Most, hogy itt tartunk, hát igen is, megmondom. Jegyezd meg magadnak, hogy bárhová is kerülsz, bárki lesz is az urad, utánatok megyek és elcsábítom az uradat. Elvált asszony vagyok, szabadakaratu — ahogy mondtad — azt tehetek, ami nekem tetszik. És Neked érintkezned kellesz velem, igy jutok majd az uradhoz. — Nem foglak ösmerni — kötekedett jókedvűen a leány. — Nem e? Akkor egész ifjúkori szerelmedet feltárom a világ előtt. — Mi van abban ? Nem volt az bűnös, tiszta és igaz szerelem volt. S különben és ki hiszi azt el? — Ki? Aki a bátyámhoz irt leveleidet — melyeket ón őrzök — elolvassa! Érintkezni fogunk és ón asszonyi varázsom és szépségem minden eszközét felhasználom majd ... Na most már tudod. Mulass jól. Sok szerencsét! háza terme és igy bizony a műtárgyak meglehetősen össze vannak zsúfolva. A kiállított műtárgyak nagy száma és az idő rövidsége miatt első látogatásunk alkalmával nem tudtunk olyan világos és rendszeres képet nyerni, hogy annak alapján a tárlatról értékének megfelelően beszámolhatnánk Éppen ezért a résztvevő művészek felsorolását és müveik méltatását jövő számunkra hagyjuk, most csak általános impressziónkat akartuk elmondani, melyek a lehető legjobbak. Reméljük, hogy az ungvári közönség, mely a művészet iránti érzékének és szeretetének mindenkor annyi tanujelét adta, szintén hasonló kellemes impressziókat fog szerezni és igy az a hét, ameddig a kiállítás nyitva lesz, a művészetek élvezése által nyert lelki derűnek a hete lesz és sokáig kedves emléke marad mindnyájunknak. Ä kárpáti turaút. — Május 24. — Múlt vasárnap mentek át a Királyi Magyar Automobil Klub nagyszabású turautján rósztvett automobilok Ungvár városán. Az érdeklődés nagy volt. A rendőrség minden intézkedést megtett, hogy az automobilok akadály nélkül loboghassanak utcáinkon, ezért a forgalmat déli 12 órakor a főutcákon megszüntette. A jelzés szerint 12 és 1 óra között kellett volna ugyanis valamennyi automobilnak áthaladni. Azonban a nagy készület kárba veszett, és a közönség hiába való zaklatásának volt kitéve, mert bizony az első automobil csak 1 óra után néhány perc múlva érkezett be. És meglehetős nagy időközök teltek el, mig a többi autók megjelentek. A közönség a déli órákban ellepte az utcákat, de amikor az autók nem jelentkeztek, szétoszlott. Csak ebéd után verődött össze nagy tömeg, amely minden autó utasát lelkesen megéljenezte. A gyönyörű turautban rósztvettek a többek közt gróf Zichy Béla Rezső, herceg Turn-Taxis, gróf Orsich György, Kolowrat Sándor, J. Choííát sveici miniszter, báró Madarassy-Beck Ilona, Szurmay tábornok, sok külföldi gyáros. Átment Ungváron 33 verseny-kocsi és 7 ki- sérőautó. Ungvárról Munkácsra mentek, ahol megszálltak. A Csillag-szállóban 140 teritékü közös vacsorát rendeztek a vendégek tiszteletére. A kirándulók hétfőn tovább mentek. Második állomásuk Dorna-Vatra (Bukovina) volt, majd Szováta, Brassó, Herkules-fürdő, Arad következtek. Ma, az elindulástól számítva 8-ik napra érkeznek vissza a turaut résztvevői Budapestre, ahonnan elindultak. * * — Zongoratulajdonosoknak szives tudomására hozzuk, hogy Fink Leó, a hires Keresz- tély féle fővárosi zongoragyár hangverseny han- golója, városunkba érkezett és itten, valamint a környéken is egyes hangolásokat 6 koronájával végez, vidékre való megjelenés 12 korona. Javításokat külön alku szerint. Előjegyzéseket szívességből Székely és Illés könyvkereskedése eszközöl. — Köszönöm — szólt a leány és szívből jövőn kacagott. .. * Egy hét múlva, egy esős, szomorú délután, Emmy éppen készen lett pongyolája kapcsolásával, kopogtak a kis illatos, rózsaszínű boudoir ajtaján. Jókedvvel, mosolyogva jött a leány az asszonyhoz. — Szervusz Emmy! — Szervusz Gabi! — Végre újra itthon! Már alig vártam kedves kis vércsém, hogy megmutathassam a gyönyörű jegygyűrűmet! Nézd! — Igen szép. Gratulálok. — Köszönöm édesem! — Milyen kedvesen beszólsz! Elfeledted tán, amit utóljára mondtam? — Nem felejtettem el, Emmy. Sőt előre is biztositlak, hogy egy gyönyörű, édes, aranyos ember a vőlegényem. Elhoztam a fényképét is! Ah! egy ilyen férfivel már érdemes megbosszúlni valakit! Lassan, elővigyázatosan vette elő a fényképét a retiküljóből és az asszony felé tartotta: — Nézd Emmy! Az asszony nem értette, hogyan lehet ilyen nyugodt és öntudatos az a csitri leány. Pedig ösmerheti őt már, és gondolhatná, hpgy ő egészen komolyan elakarja szeretni az urát'— bosszúból. Lassan emelte fel tekintetét a fényképre, melyet a leány pajzán mosollyal tartott szemei elé: — Géza! — kiáltott fel — a bátyám! — Igen édes, kedves Emmym, a Te bátyád. Szeretjük egymást. Aztán meg, kérlek, mellette nem kell félnem sem attól, hogy megmutatod a szerelmes leveleket — melyek neki szólanak, — sem pedig attól, hogy elcsábítod .. .
