Ung, 1913. július-december (51. évfolyam, 28-53. szám)
1913-08-31 / 36. szám
51. évfolyam. Ungvár, 1913. augusztus 31. 36. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . 8 K. i Negyedévre . . 2 K. Félévre ...........4 K. | Egyes szám 10 fillér. Amerikába: Egész évre 10 korona 60 fillér. Ung vármegye Hivatalos Lapjával együtt : Egész évre . . 14 K. || Félévre ...........7 K. Negyedévre .... 3 K 50 f. ■-------Nyilttér soronként 40 fillér. ----- ■ TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők. A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők. Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik min- .......... den csütörtökön. ....... MINDEN VASÁRNAP. Szerkesztőség: Kazinczy-utca 1-ső szám, hova a szerkesztőséget érdeklő levelek küldendők, Ä katonaság dicsőítése, mint szervezeté, nem lehet célja e lapnak, mivel mi sok másokkal egyetemben az általános leszerelésnek, az örök békének vagyunk a hívei. De viszont elvitázhatatlan dolog, hogy ameddig a világbéke be nem következik, addig a hazát oltalmazó katonaságra szükségünk van. Ebből kifolyólag — még ha nincs is önálló nemzeti hadseregünk — katonaságunkat meg kell becsülnünk. A mi fiaink is tagjai a közös hadseregnek, már ennél a kapcsolatnál fogva is számíthat a katonaság — ha egyébre nem — legalább udvariasságra. Hiszen szeretjük is hangoztatni, hogy a magyar udvarias, lova- gias. De ezt a tulajdonságot meg is kellene mutatni minden kínálkozó alkalommal. A nagy lidércnyomás, amely a balkáni bonyodalmak következtében ugyancsak megfeküdte a szivünket, a napokban elmúlt. Katonáinkat a határokról elbocsátották. Szinte szivrepesve jöttek haza Bosznia sziklái közül az ungi síkságra, meg a hegyek közé. Szülők, hitvesek napról-napra várták fiaikat, férjeiket, hogy keblükre ölelhessék. Sok-sok szív dobbant össze, amikor a hosszú katonai vonatból szép rendben kiszálltak derék katonáink, akik messze-messze álltak őrszemet hazánk és mindnyájunk javáért. Milyen jól esett volna a katonaság vezetőinek és a legénységnek is, ha útjuk utolsó állomásánál egy kis szíves fogadtatásban részesültek volna. De sehol senki és semmi. A városi hatóság részéről nem látszódott senki sem, a házakon egyetlen egy zászlót sem lengetett a szellő. Minden ünnepélyesség nélkül ment végbe a bevonulás, csak a katonaság adta meg önmagának a külsőséget: szólt a dob, trombita. Ehhez pedig hozzá kellett volna adni szívünk melegségét és megbecsülésünknek egyéb jelét. Nem vesztettünk volna semmit, ellenben a katonasággal udvariasságunknál fogva bensőbb kapcsolatot teremtettünk volna. Mert elvégre is, ha a többi városok mertek és tudtak lelkesedni, amikor katonaságukat viszontláthatták falaik között, akkor Ungvár is megcselekedhette volna. Az extravagancia nem áll jól senkinek, még Ungvár város vezetőségének sem. Az első ének. Irta Magyar Bálint. Az álmok között a legszebb álom Már a tiétek sohasem lehet. A könnyek között a legkeserübbet Soha el nem sírja a ti szemetek. A legszebb álom, a legkeserübb könny, — A legnagyobb hit s legfájóbb csalódás — Az én lelkemben rejtezik örökkön És nem bírhatja lelkemen kívül más. Az álmok között legszebb az én álmom, Mert valósággá nem válhatik soha. A könnyek között a legkeserübb könny Az én könnyem, mert nem álmodom soha. Levelezés. Irta Sz. Zób Mihály. — Szervusz, kedves pajtikám! — Szervusz! Hova, hova? — Hát izé! Magam sem tudom. Tulajdonképpen keresek valakit. Talán éppen téged! — Igen ?! Ez nagyon érdekes. Talán szolgálatodra lehetek valamivel? — Hát izé! Ráérsz? — Most éppen nincs semmi fontos dolgom. — Helyes! Tehát akkor megengeded, hogy veled sétáljak egy kicsit? — Kérlek! Nagyon örülök. — Tudod, szeretnék valamit elmondani. Nagyon érdekes! — Igen?! Egész pompás lesz! — Bizony. Ennél aztán majd nem tudsz ám jobbat mondani. S még hozzá igaz történet. Felelős szerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. Segédszerkesztő: DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. = KIADÓHÍV AT ALI TBLEFONSZÄM 11. Önerőnkből. Nemzeti védőangyalunk szemei ugyancsak könnybe lábadtak ez alatt a fekete nyár alatt. Félországot végigsepert az özönvíz piszkos, kegyetlen árja. A könyörülő szivek megestek a borzalmak hallatára és megindult az országos gyűjtés a károsultak felsegitésóre. A milliók veszte után pár százezer koronával vigaszt iparkodik nyújtani állam és társadalom a pusztuló vidékek lakosságának. Szívesen adjuk az irgalom filléreit azoknak, kiknek semmiök nincs, kiknek sem házában, sem terményében nem tett kárt a veszedelem, de könnybelábadt szemmel tekintünk azon kisgazdákra és középbirtokosokra, kik hiába fordulnak bármerre segítségért, mert az a közfelfogás, hogy hiszen ezeknek van vagyonuk, van földjük, ezek nem szorultak segítségre. Pedig ezek az igazi károsultak. Ezek csak annyi segélyt igényelhetnek, hogy az 1912. és 1913. évi adójukat ne most hajtsák rajtuk végre, hanem ha lehet, majd az 1914-ik esztendőben egyszerre mind a kettőt. Ezeknek fáj legjobban, hogy családjuktól meg kell vonni a megszokott falatot s adósságot kell adósságra halmazni, hogy elázott földjüket megjavítsák, rombadőlt házukat felépítsék. Vájjon ki fog ezeken segíteni?! Önkéntelenül is eszünkbe jut az a régi, de aranyigazság: „Segíts magadon, az Isten is segít.“ A társadalom és az államhatalom erejéhez mérten mindenkor és mindenben sietett hóna alá nyúlni a sors nehéz csapásai alatt lerogyott polgároknak, de az idei nehéz esztendő, mely nemcsak egyes vidékeken, hanem egész országrészeken gázolt keresztül, ugyancsak elővette úgy a társadalom, mint a kormányzat anyagi erejét s igy itt a 12-ik óra, hogy önmagunk szedjük össze minden energiánkat s mentsünk, amit még menteni lehet. — Igazán kiváncsi vagyok! — Ugy-e ? ! Barátom, szenzációs ! — Addig dicséred, mig a végén majd kisül, hogy jobbra számítottam. — Az igaz! Hát izé! Akkor bele is kapok mindjárt, csak megállj, rendezem egy kicsit gondolatataimat — szol Koros Dezső, a patikussegéd. — Várom! — hangzik rá az egyszerű válasz Tarka Zoltán ajkán. S a két pajtás szótlanul lépked egymás mellett jó darabig. Tarka már végzett orvos Iskolapadi emlékek fűzik még össze a patikussegéddel. Mióta emlékeznek egymásra, arra is emlékeznek, hogy minden együttlótük alkalmával azzal töltik el az időt, inelyikőjük tud nagyobbat mondani, vagy érdekesebb, jobb eseményt elbeszélni életéből . . . Koros éppen azon töri fejét, miként mondhatná el hatásosabban az esetet, melynek egyik szereplője volt. Biztos benne, hogy ennél érdekesebbet már nem mondhat barátja. Az pedig közben előveszi cigarettáit s kínálva fordul kísérőjéhez. — Tessék, talán majd ez jobban megindítja az eszedet. Úgyis tudom, hogy egynél több nincs nálad. — Hát izé! Köszönöm! Körülbelül eltaláltad a dolgot! Rágyújtanak s még egy-pár lépést tesznek szótlanul, mig végre megszólal Dezső. — Hát izé! Már megvan! — Csupa fül vagyok! — Hát izé! Tudod, csak elmondom úgy, ahogy történt. A múltkoriban az a bolond gondolatom támadt, hogy hirdetem magam valamelyik újság „Levelezés“ rovatában, valami találka és kaland irányában. Mit szólsz hozzá? — Bámullak! —■ Ugy-e ?! Aztán tudod, ami a fő, felelet is jött rá. Legnagyobb bizalommal reméljük, hogy a kormány a mai nehéz pénzügyi helyzetében tőle telhetőleg Ung vármegyét is segélyezni fogja, de összetett kézzel tétlenül addig sem várhatunk. Ha valamikor, úgy különösen most van szükségünk egy olyan gazdatársadalmi testületre, mely önzetlenül azon munkálkodik, hogy vármegyénk közgazdasági életének e szomorú perspektíváján segítsen. Ez a gazdatársadalmi intézmény: TJngvármegye Gazdasági Egyesülete. Ezen testület átérezve missziójának rendkívül fontosságát, a folyó hó 28-án tartott közgyűlésén megtett minden előkészületet a gazdasági életünket ért rendkívüli csapások által okozott károk lehető orvoslására; sajnos azonban, a rendelkezésére álló anyagi eszközök ez idő szerint oly minimálisak, hogy a nagyobb szabású közgazdasági akciót megkezdette bár, de azt önerejéből egyedül folytatni nem képes. Össze kell azért fogni a legnagyobb föld- birtokostól kezdve az utolsó zsellérig mindenkinek, kinek léte vagy nem léte ehez a földhöz van szegezve. Nem szabad visszariadnunk a nehézségektől, hanem férfias eréllyel hozzá kell fognunk a legégetőbb szükségek orvoslásához. A legsürgősebb kötelességünk arról gondoskodni, hogy ha már az idei termény elveszett, mentsük meg és biztosítsuk a jövőt. Gazdasági államban élve, most lássuk be annak az igazságnak a súlyos voltát, hogy Magyarország léte, vagy nem léte, annak főkópen gabonatermésével van szoros összefüggésben. Gondoskodjunk tehát arról, hogy gazdáink idejekorán a piaci áraknak megfelelő jóminőségü vetőmaghoz jussanak. Gazdasági Egyesületünk a vármegye vezetőségével karöltve megkezdte fon— Igen?! — Igen! És az volt benne írva, hogy egy barna kislány, ábrándos szemekkel. . . — Ábrándos szemekkel! ... — Igen . .. beszédes ajakkal, szerető szívvel vár rám a Wesselényi-utca és az Erzsébet-körút sarkán másnap este hat órakor. Piros szegfű lesz a kezében. — (Kezd érdekes lenni) — gondolja Zoltán s mélyet, fájdalmasat sóhajt. — Sóhajtottál? (Irigyli tőlem — vélekedik Dezső magában.) — Nem, csak mélyet lélegzettem. — Igen. És képzeld el, én elmentem. — Természetes. — Tudod, majdnem repültem! És ... és ... tudod, nem tudom úgy leírni a körülményeket, mint te szoktad, egyáltalán nem vagyok költői tehetség... az utcát, az égen a holdat és... és... — Értelek már ... Szóval az utca sok járókelőit meg sem láttad, a zaj csak muzsika volt lelked fülében s gondolatid tündórországban jártak, ahol a hold is szerelmesen ragyogott le a boldogan ballagó, összebújó párokra. — Igen, igen, éppen igy volt. De még azt, kérlek, kifelejtetted, hogy szegfűt szorongattam a kezemben, mert azt irta, hogy énnálam is legyen és azt szagolgassam. — És te szagolgattad? — Igen... Hanem képzeld el, amikor a sarokhoz már majd odaértem, eszembe jutott, hogy a találkás levelet, azt az illatosat, édeset, éppen apám Íróasztalán felejtettem. — És? — Hát izé! Kérlek, kikaptam az órámat, öt perc múlva hat óra volt rajta. Tehát haza már nem mehettem, nehogy lekéssem a találkáról. Képzeld el, mennyire drukkoltam. Mert nem szeretem, ha édesapám ilyen dolgaimról tudomást szerez. Lapunk mai száma 8 oldal.
