Ung, 1913. július-december (51. évfolyam, 28-53. szám)
1913-07-20 / 30. szám
2 (30. szám) U N G 1913. juluis 20. nokban felhalmozva, ez mindig a legsúlyosabb visszaélésekre vezetett, mig az állam erélyesen közbe nem lépett. Mi is csatlakozunk Bezerédj Pálnak úgy iparunk, mint az otthonbeli gyermekek törvényes védelme érdekében írott szavaihoz, amely védelem a jelentés hangjából ítélve nagyon sürgősnek látszik. Ungi nyaralás ... Künn ugyan már hetek óta zuhog az eső, áradnak a vizek és viszik a termést, — mi pedig zárt falak közt, fogvacogva állapítjuk meg, hogy mégis csak julius, szépséges, napsütéses julius volna, amikor máskor már vígan lubickoltunk valamelyik fürdőben, vagy valamely egyéb, termószetadta szépségekben bővelkedő vidéken igyekeztük felejteni az év fáradalmait, gondjait és jó kedéllyel, felfrissülve a napsugárban — „nyaraltunk“. Bizony nyaraltunk. így a múltban. Az 1913-iki óv azonban ugylátszik egyéb szomorúságai és csapásai mellett ettől is meg akar fosztani bennünket. "Legalább erre gondolunk a mostani pesszi- misztikus hangulatban. Pedig elvégre is, még sohasem volt nyár fecske nélkül, de még nap is fürdő nélkül sem és igy minden különösebb asztronómiai és meteorologiai tudás nélkül is bátran megjövendölhetjük, hogy holnap vagy holnapután mégis csak aktuálissá lesz a „nyaralás“ kérdése is. Tehát megyünk. E tónynól azonban sokkal fontosabb az a második kérdés, hogy: hová? Aki több millióval rendelkezik, az megengedheti magának azt a luxust, hogy valamely jónevü „hazai“ fürdőbe vonuljon, aki csak pár rongyos százezrecskét mondhat magáénak, az kénytelen egy olcsóbb, de kényelmes „külföldi“ helyen meghúzódni. így nyilatkozik a közhangulat. Mi, és a magyar sajtót szolgáló minden ujságtársunk, évtizedek óta minden hangnemben kérve, könyörögve, esdekelve kértük a magyar publikumot, hogy „ne vigye pénzét drága külföldi fürdőkbe, hiszen Isten áldotta szép a mi saját országunk, olcsóbban megkapjuk mindazt itthon, amit külföldön nagy reklámmal csak ígérnek, pártoljunk mindent, ami magyar, ami hazai..." stb., szóval ilyen és ehhez hasonló hangnemekben lamentáltunk s ime, évek múlva a tájékozott közönség a fentieket válaszolja. Bár nincs minden túlzás nélkül, de tény, hogy sokban fedi a valóságot. Miért nem megfelelők magunknak a mi nyaralóhelyeink ? Hát először is azért nem, mert a magyar rossz vendéglős. Már pedig tudjuk, hogy a magyar ember ős idők óta igen nagy gondot fordít a konyhára és igy nyaralásnál ez elsőrendű szükségletet képez. Rossz pedig a mi vendéglősünk nem éppen azért, mintha nem tudna kitűnő kolozsvárit vagy székelygulyást készíteni, sőt; de nem megfelelő azért, mert kevés a reális vállalkozó, hanem legtöbbje máról-holnapra akarna meggazdagodni, nem megfelelő, mert figyelmetlen, sőt sokszor goromba a kiszolgálásban és igazi kényelemről még drága pénzért sem lehet álmodni. Ezt panaszolják állandóan a nálunk járt külföldiek és azért nem fejlődhetik a mi idegenforgalmunk. Az asszony eleinte szabadkozott ugyan, de végre is közölték a tervet a házi úrral is, aki kedélyes férfiú lóvén, nem ellenezte az eredeti tréfát. És ezzel elbúcsúztak a látogatók; a fogalmazó ur pedig délután elkérte a kegyelmes atyja inasának szép livréjót. Este pont hat órakor csengettek a lakáson. A cselédleány kinyitotta az ajtót és belépett egy kiborotvált arcú, sárga gombos, sötétkék frakkba öltözött, kötött fehér keztyüs ember, mondván: — Kérem, jelentsen be a nagyságos asszonynak, hogy itt van az az inas, akit ma estére kiszolgálásra felfogadott. Az úrnő kijött, az inas alázatosan kezet csókolt és várta a parancsokat. — Jó, hogy ily pontosan megjött; mindjárt hozzá foghatunk a terítéshez. Bementek az ebédlőbe és az inas annak módja és rendje szerint ügyesen hozzá fogott a munkához. Felteritette az abroszt, kirakta az ezüst evőeszközöket, a tányérokat, az üvegeket; helyre igazította a székeket; felgyújtotta a csilláron a gázlángokat, elhelyezte az asszony utasítására a névre szóló menü-jegyeket és miután mindezzel elkészült, az előszobában készen állt a vendégek fogadására. Mariska, a cseléd, csak úgy áinult-bámult, milyen ügyes ez az inas és hogy milyen okos gondolat volt a nagyságától, hogy kisegítésre fogadta; igy legalább neki semmi dolga sem akadt a kiszolgálással. Oka pedig az, — mint nálunk a legtöbb ipari pályán, — hogy nincs képzett, intelligens vendéglős-iparosunk, hogy a vendéglősködés szabad portyázás területét képezi. így fest a vendéglői ipar általánosságban s csak az a vigasztaló, hogy végre most egyre szaporodnak az örvendetes „kivételek“. Második nagy hibája nyaraló-helyeinknek a vállalkozási kedv lanyhasága, sokszor teljes hiánya. Ha már drágán és nem egyszer rosszul is étkezünk, ha már figyelmetlenül is szolgálnak ki bennünket, de az tagadhatatlan, hogy vannak oly gyönyörűséges vidékeink, oly kitűnő vizeink, amiknek fejében sok mindent megbocsátanánk. Csakhogy ezeket a helyeket a mai kor követelményeinek megfelelően' fel kellene szerelni, — kényelmessé, otthonossá tenni, azonkívül ismertetni, — a reklám ma már egyik főkellék — szóval tökét kell itt forgatni, amely aztán úgyis meghozza a maga gazdag gyümölcsét. Dehát sokszor tőke nincs, vagy vállalkozási szellem hijján nem merik befektetni, vagy ha legkedvezőbb esetben végre „merték befektetni“, akkor jajj neked te jövendő vendég, mert a mi tőkénk roppant türelmetlen, azonnal viszont óhajtja látni a kamatokat, akármilyen módon és akármilyen áron is. így aztán nem csoda, ha hazautazás után, otthon álmaidban hetekig fő- pincéreket látsz, ahogy kinyílt bicskával állandóan pénzt kérnek tőled. Sokat lehetne irni még a magyar fürdőviszonyokról és a nyaralásról általában, hiszen ez egy nagyon közismert téma; — most csupán erre a két jelenségre óhajtottam rámutatni, hogy a sok dicsérő sor után most már kishangon invitáljam önöket: Nyaraljanak egyszer Ungban. Ezek után, amiket fentebb irtunk, ugyan ki fognak nevetni, de én mégis azt mondom, próbálják meg egyszer és nyaraljanak idehaza a Yihorlát alján, bércén, vagy völgyén, amelynek szépségéről már annyit írtak. Nyaraljanak egyszer itthon már csak azért is, mert például Ungváron alig ismeri valaki egész Ungmegyét. Tesszük pedig ezt a látszólag groteszk ajánlatot nem gúnyból, hanem egész jóakarattal, — mert egy kis eredmény esetén állítólag csodák történnének. A mi természeti szépségeinkkel, ugyebár, senki sem törődik, — ez köztudomású tény. Hisz Ungváron még a lövöldéi erdőbe sem sétál ki senki se, — a Szóchenyi-ligetbe pedig csak katonamuzsikával lehet nagynehezen kicsalni a sétálókat. így van ez megyeszerte. Arra vonatkozólag pedig már évek óta figyelmeztetjük az illetékes tényezőket, hatóságokat, hogy mindez azért van igy, mert rém elhanyagolt minden. A Széchenyi-iigetben egyetlen virággrupp sincs, (csak valami ahhoz hasonló földhányások) ; a lövöldéi erdőben egy szál pad nem akad, ahol az ember leülne, — a felvidéki havasokban eltévedhetsz, — semmi jelzés, semmi turisztikai nyom, — éjjel- az eső agyon verhet, — menekülő kunyhó nincs, — vendéglő nincs, — rendszeres közlekedés nincs — és igy természetesen idegen forgalom sincs. És ezért nincs. Csakhogy az úgynevezett „erre illetékes tényezők“ erre azt mondják, — hogy nem érdemes semmit sem csinálni, — úgysem venné igénybe senki sem . . . Nyolc óra táján egymásután megérkeztek a vendégek. János, az inas, alázatos köszönéssel fogadta, a hölgyeknek kezet csókolt, segítette lehúzni a felöltőket, ajtót nyitott a fogadó szobába, és mikor együtt volt a társaság és mindenki elfoglalta helyét az asztalnál, az asszony jelt adott a tálalásra. János behozta a konyhából az előételt, sorjában felszolgált, sört öntött a poharakba; azután pedig a konyhába ment, hogy csengettyű-szóra tányérváltás végett ismét bejöjjön. A vendégeket ezalatt fúrta a kíváncsiság, egyes urhölgyeket tán egy kis irigység is, hogy: „Ni-ni, mily jó módban vannak az ügyvédék, még inast is tarthatnak, hogy flancolnak! ?“ A háziasszony azonban, talán sejtvén is a sanda gondolataikat, csakhamar eloszlatta a kételyeket. — Tudjátok — igy szólt — hogy csak egy cselédem van és mivel egymagám ma nem végezhettem volna a munkát, segítséget kerestem. Van itt a fővárosban egy oly vállalkozó intézet, mely egy-egy díszebédre vagy estélyre személyenkint 3—4 koronáért inasokat, szobaleányokat, szolgaszemélyzetet kölcsönöz, és ma ahhoz fordultam, hogy ily módon segítsek magamon. Általános csodálkozás és elhatározás, hogy majd ők is igénybe veszik e célszerű újítást; mert hiszen ily figyelmes, finom kiszolgálást a rendes házi személyzettől hiába vár az ember. János ezalatt csendesen és rendesen folytatta a többi ételek és italok felhordását; az estebéd Azért kérem önöket oly szépen, — egyszer egy kicsit nélkülözzenek, mérgelődjenek, de nyaraljanak idehaza Ungban (csak ne a négy fal között) s meglássák, hogy jövőre mennyi minden fog itt e városban és fent a hegyek közt létesülni ... így fokról-fokra vívhatjuk ki csak azt az eredményt, hogy a kies Ungmegye természeti kincsei, — közkincsekké váljanak. Ennyit pedig szükebb hazánk megérdemel tÖ1Ünk- Pös Alajos. Ä mozgófényképek a kultúra szolgálatában. Irta Kondor Emil. Az utolsó évtizedek találmányai között talán alig van egy is, mely a tömegek oly széles rétegében hódított volna, mint a mozgófónykép, vagy mint népies nyelven mondva, a mozi. Óriási népszerűségének titkát nem nehéz megfejteni, ha tekintetbe vesszük azokat a szellemi, erkölcsi és művészeti szempontokat, melyek e nagystílű találmányt elsőrangú kulturális tényezővé avatják, illetőleg avatni fogják. Mert bármennyire diadalmas is az az ut, melyet a mozgófénykép tegnapja felmutathat, azt a nehány esztendőt, amióta kikerült a zseniális Edison kezei közül, a vajúdás korszakának kell tekinteni. Sem a felvételeknek, sem a bemutatásnak nem volt még meg a tökéletes technikája s ha mégis lázba tudta hozni a tömegeket, inkább az eszme erejének tulajdonítható, mely átcsillámlott a fogyatkozások mögül is. S talán éppen ezen apróbb hibák miatt igen sokan nem akarták felismerni magának a találmánynak nagy horderejét, az üzleti vállalkozás nagy forgatagában elmosódtak a kulturszempon- tok, melyek a mozgófényképet a szellemi kincsek kiaknázhatatlan bányájává teszik. De látszottak már az oroszlánkörmök, s akik a tökéletlenség mellett meg tudták látni az igaz értéket, csak fokozottabb figyelemmel lesték a fejlődés folyamatát. Az utolsó évek eseményei végre meghozták a várvavárt eredményt; maga a közönség szólt bele a vajúdásba s ítéletet mondott az eddigi irányzatról, visszavetve a neki nem tetszőt s appro- bálva az értékeset. Az ezerfejü kritikus magasabb igényeket jelentett be, tökéletesebbet követelt úgy kivitelben, mint tartalomban s ami a legfontosabb, uj irányt szabott, az egyetlen igazit, amit a mozgó- fónykép-gyártás hitvallásául elfogadhat. S ezzel eljutottunk a mozgófónykép jövőjóhez, mely magával hozta a múltból ennek a nagyszabású találmánynak minden előnyét s azzá fogja tenni ezt a nagy horderejű találmányt, amivé lennie kell: a tömegnevelés óriási eredményt ígérő eszközévé. Eltekintve itt a bemutatás technikájának már is elég szép sikereket felmutató fejlődésétől, az uj irány szellője elsősorban maguknak a felvételeknek kivitelére és tartalmára volt nagy hatással. Az eddigi szellemtelen mókákat kiszorították a földrajzi, néprajzi, történelmi, tudományos és vallás-erkölcsi felvételek. A fényképészek százai végén a gazda intelmére még a cigarettákat, szivarokat is kínálta, azután pedig kivonult a konyhába ő is vacsorára. Mariska mellé ült és beszélgetni kezdett vele, hogy mióta szolgál a háznál, milyenek a gazdái, hová való, van-e udvarlója? — Nincs bizony; de ha oly szép kérőm akadna, mint maga, János, azonnal hozzá mennék. Bent is folyt a társalgás; folyt a pletyka. — Hallották-e már, hogy széjjel ment az X. volt miniszter fiának az eljegyzése? Nem is neki való asszony lett volna az a leány! — Oh, nem ez! hanem a hozomány kérdése játszott itt szerepet — és igy tovább . . . ügy 10 óra tájt egy úri vendégnek el kellett mennie. Utána belép János, leül a helyére, kivesz a tányérára a csemegékből és elkezd falatozni. A vendégek bámultukban csak nóznek-nóz- nek. Egy magasabbrangu tisztviselő megbotrán- kozva szól unokaöccséhez, a házigazdához: —- Ez niégis csak szemtelenség, hogyan tűrheted ezt egy inastól? Erre felkel a délelőtti házibarát, aki az inasnak vélt úri embert a házhoz hozta és Jánosra mutatva, fenhangon mondja: — Van szerencsém bemutatni kedves barátomat, H. S. miniszteri fogalmazó urat, H. miniszter ur fiát! I Tableau! Ü3 midlJÜ hegyvidéki hitelszövetkezetek hruraktárában Ungváron, a rém. kath. templommal szemben. s
