Ung, 1913. január-június (51. évfolyam, 1-27. szám)
1913-03-30 / 14. szám
líi. évfolyam üngvár, 1913. március 30 14. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . 8 K. i Negyedévre . . 2 K. Félévre .........4 K. | Egyes szám 10 fillér. Amerikába: Egész évre lü korona 60 fillér. Ung vármegye Hivatalos Lapjával együtt: Egész évre. . 14 K. || Félévre ...........7 K. Negyedévre .... 3 K 50 f. ===== Nyilttór soronként 40 fillér. ===== TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők. A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők. Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik min- ■------- den csütörtökön. ■■ -----: N MINDEN VASÁRNAP. Szerkesztőség: Kazinczy-utca 1-ső szám, Felelös szerkeszt«: segédszerkesztő: Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. hova a szerkesztőséget érdeklő levelek küldendők, BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. == KIADÓHIVATAL! TELEPONSZÄM 11. ===== Azon mozgalmak Gazdasági harcok. között, melyek utóbbi időben nemcsak az elméket, hanem a tömegeket is foglalkoztatták s melyek szülő-oka faji, társadalmi, politikai, nemzetiségi különbözetekben rejlik, egyik-másik akkora arányokat öltött, hogy már is attól kellett tartani, miszerint felbomlik a társadalmi rend, megszűnik a személy- és vagyonbiztonság s a felizgatott kedélyek hullámzó tengerén: „Bősz haraggal zúg a hab. a vad hullám ellen nincs menekvés, part sehol szörnyű szélvész ellen“. A vihar — Istennek hála — elült, csak a messze tájakon villan fel még a villám fénye, s hallatszik a dörgés moraja. Ott még dühöng a háború réme. Nálunk beállott a csöndes böjti idő s a vallásos lelkek megremegve az országokat felforgató dúlástól, magukba szálltak, megpihentek, megnyugodtak s igaz áhítattal várták a kereszténység legnagyobb és legma- gasztosabb ünnepét, a Feltámadást, mely a szendergő Természet ébredésével, egy jobb jövő reményével köszöntött be hozzánk. Valóságos ünnepünk volt ez és a ki látta és megfigyelte, meggyőződhetett róla, hogy a felbuzdulás nagy arányai túltesznek minden szervezeti és politikai tüntetéseken, mert a sziveket és lelkeket csak egy nagy eszme mozgatja, mint az égi testeket a gravitáció, a hit és a szeretet. A hívek impozáns száma a Feltámadás ünnepén és husvét napján a húsvéti ételek megáldásán, melyen hosszú szekérsorban még a vidékiek is megjelentek, oly jelenség, amelynek csakis a vallásos felbuzdulás és megújhodás a bizonysága. E lélekemelő jelenségen kivül volt még egy jóleső megfigyelés. Az alkoholizmus korában nem volna feltűnő, ha az ünneplők örömükben jobban áldoznak a szeszes italok élvezetének s ime az egész ünnep alatt nem lehetett látni ittas alakokat; ehelyett sokan rándultak ki a város környékére s így az ünnepnek valóságos családi jellege volt. Ünnepeltünk s folytatólag a költővel mondhatjuk : „Csak Te vagy, ki az éjben, Csak Te vagy, ki ránk figyel, Ur Jézusunk, óh jöjj és légy gyámolunk.“ Mn. Az ipar és kereskedelem a magyar társadalom körében még mindig nem részesül abban a megbecsülésben, amelyre annyi okkal rászolgál. Nyugaton ipar és kereskedelem a társadalmi életben is domináló szerepet visz, mert az ország vezető körei jól tudják, hogy az ország gazdagsága, hatalma, tekintélye kereskedelmének fejlettségétől függ. Nálunk, ahol még mindig képtelenek ennek appreciálására, az ipari és kereskedelmi foglalkozást még mindig nem tartják „úri“ foglalkozásnak (mert hisz nálunk a napidíjas is úrnak képzeli magát az önálló és független, nemzetfentartó hasznos hivatást betöltő iparossal és kereskedővel szemben) és tetézik ezt a káros és kóros elvakult- ságukat még felekezeti szempontokkal is, mintha nem éppen társadalmunk egyoldalú felfogása idézte volna elő azt a sajátszerü és csakis nálunk létező képtelen helyzetet, hogy a kereskedelmi és fő- kópen nagyipari foglalkozást egy bizonyos fele- kezethez tartozással azonosítják, mintha a külföld kereskedelme nem tanúsítaná, hogy a kereskedelem terén való érvényesülés csakis a komoly, céltudatos, szorgalmas és kitartó munkával párosult, nagy műveltséggel és ügyességgel lehetséges, függetlenül a felekezeti viszonyoktól. Tartsuk mindenkor szem előtt a német birodalomnak az ipar és kereskedelem felvirágoztatása által elért nagy hatalmát és népességének jólétét. A német viszonyok e tekintetben még különösen azért is szolgálhatnak tanulságul, mert Németország kedvező előfeltételek hiánya, azaz nagyrészt terméketlen, vagy gyenge hozamú talaja dacára, csakis a népesség kiváló tulajdonságainak és ez utóbbiak kellő szervezés mellett történt felhasználásának, nóvszerint a lakosság céltudatosságának, intelligenciájának, fegyelmezettségének, szorgalmának, erólyónek és takarékosságának köszöni nagyságát. Ott nemhogy lenéznék, hanem különös nagyrabecsülésben részesítik a kereskedelemnek és iparnak arra méltó képviselőit, akiknek kiválóságai, mint például egy Thyssen, Rathenau, Ballin, Dernburg stb. elsőrangú társadalmi szerepet visznek, sőt ezek közül az utóbbi a kormánynak is tagja volt. Ez a szerencsétlen felfogás gátja annak is, hogy nálunk egészséges alapon nyugvó, úgynevezett polgár-osztály fejlődjön ki (ezzel a kifejezéssel csak a szokásos felosztás kedvéért élünk és nem az osztályszerü tagozódás kiélesitése végett) és innen van, hogy nálunk ma két szélsőség; az arisztokrácia és a munkásság, a két konszolidált társadalmi osztály, mig a polgárság, tehát a lakosság zöme, képtelen jelentőségének öntudatára ébredni és magának azt a szerepet biztosítani társadalmunkban, mely erényeinél fogva annyi joggal megilletné. Kereskedőinket és iparosainkat illetné meg ezen a téren a kezdeményezés kötelessége, mert a túlzott szerénység csak az ellenfelek bátorságát fokozza. Nem hallgathatjuk el ehelyütt azt, az utóbbi években sajnosán tapasztalt s mindinkább fejlődő megkülönböztetést, amelyet az ipari körökben a saját javukra, de a kereskedelmi osztály hátrányára szívesen alkalmaznak, értékesebbnek és előkelőbbnek jelezvén a termelő ipart, a forgalmat közvetítő kereskedelemnél. A kereskedelmi és ipari érdekképviseletnek már többször panaszolt túlságos széttagoltsága mellett csak a közös ellenfelek malmára hajtanók a vizet, ha még magunk között is akármelyikünk rovására törekedünk a saját tekintélyünket öregbíteni. Nagyon természetes, hogy mi nem az osztályellentétek fokozását, hanem ellenkezőleg, a nemzet egyesítését várjuk a kereskedők és iparosok önérzetes fellépésétől. Az egységes magyar társadalom hiánya, kútforrása nemcsak számtalan társadalmi bajnak, hanem politikai és gazdasági elmaradottságunknak is, mert a mai osztályellenTor a Kaszinóban. írta Vidor Marci. A bánat csak egy könnyes délibáb ; Elsírtam már egy bús elégiát S talán a tüzes szerednyei boriul Kedvem immáron vidámabbra fordul. Félre a gonddal! Hol lelóg az orr, E búcsú végre nem halotti tor, Hanem, hiszem és e reményem szent, Inkább boldog fel-támadást jelent; Nincs eltemetve, aki jobbért harcol, Ezt olvasom le pár baráti arcról, Amely felém oly biztatón ragyog, Hiszem, nem voltam ; leszek és vagyok! Itt van például, mily öröm, hogy látom, Dumi, jövendő alügyész barátom És gondtalanul, vígan fütyörész Preusz Emcsu, in spe szintén alügyész. S vig siratónak épúgy mondható ln der Reserve alügyész Szabói A kedv úgy száll itt, mint a gyors túrul, Nagy Jóska szivéről egy kő legurul, Hogy megszabadul tőlem ilyen gyorsan, Ki irodalmunk tőle eloroztam, így szól: Óh Marci! Jehova veled! írj Pestről egy szép utilevelet 1 És mind kik ülnek itt köröskörül, Pufók Mendukám hej-haj hogy örül, Meri Marcinak Pest fölséges csere! S nem figuráz ki a terefere, Mely ilyen sorstól embert vájj’ ki óhat? Meggátolt lányos kombinációkat! Mosolygva Deák engem végigmér itt: Siratom én a derék Határszélit, Gyula úgy véli, — vájjon ez óh rávall? Pokolba minden konkurrenciával! És Árpád, kedves galambszivü székely Szelíden végigsimogat szemével: Ott fenn a végzett haragjával birjál, De époszt, öcsém, jaj, sohase Írjál! Mit mond suttogva most Berzeviczy? Vidor Marcinak Ungvár — az kicsi! S igy morfondéroz: Ellenzéki voltom Dühös „szilánkkal“ túlszárnyalta folyton. Oh Micukáml Jó lelkipapám, Antal! Megyek, megyek már! Elő hát a lanttal! írj verset, szelíd virágéneket S szeresd a nőket — ne a véneket! S te szőkefürtü Ijjász-Jaczikom, Ha lelkedet e percben felnyitom, Ezt látom benne ; Marci takarodj! És vissza ne jöjj hozzánk valahogy. . . Mert verseidben nagy hibába estél, Helyettem mindig hangulatot festél. Pap János, Blanár ti nem szóltatok, Ám elnézéssel mindig voltatok! Ennyi barát 1 Hajh lehet, hogy csak álom, Itt hagyni Bródy Miklóst is sajnálom, Ha főtrafikban sinylik leltár-lázban, Ki segít neki az összeadásban? Jó cimboráim, szivem mennyit áldoz, Jöjj keblemre hű műszaki tanácsos ! Mig Ungvárra mégegyszer visszatértem, Te, mint Niobe, sirj egy könnyet ériem, A fájdalomtól, látod, hogy zilál S bánatban fürdik épp igy Baán Mihály ! Weisz Mózsikám. . . Egy sóhajt küldök, tefeléd kiáltót, Zsirálsz-e nékem Pesten is egy váltót? Szemem kutatva oh még kit keres? Itt van Penti, a kicsi cvikkeres, Ki a bábáktól — mikor lesz ily boldog? Vényeken hozta nékem a riportot. S ragyogott lelke minden komoly bajnál, Önzetlenül tán egyedül ő sajnál 1 S még Kardos Emil, ó a sors mi dőrel Hogy kölcsönt többé nem vehetek tőle. Én sajnálom, hah élve is, meg holtan, Hogy Ruszinkoval Flórencben nem voltam S hogy bár szinügyért mélyen lelkesültem, Sándor bácsival páholyban nem ültem. S bár papundekli-trónusokon álltam, Hogy Elemérnek dobozt nem csináltam, S hogy Outtman Sándort, mennyi alkalom ! „Dióhéjban“ már nem hallhatom. Isten veled modern képtitán, Óh Esperantóterhes Bandikám ! Itt rajtamkivül ki sem értett téged. . , Viszem magammal futurista képed, Ki itt állsz őri a hegyvidéki poszton S nem hízol elvből rossz Solymosi-koszton. És szervusz, látod, kedvem mily zajos! Te bájtelt doktor, Tulahid Lajos! A bíróságnál zavarba nem hoztál S velem legfeljebb szóval párbajoztál. És szervusz Reisman. Itt vagy-e, nem-e? Kísértsen téged Mórnak szelleme, Ha kelevézed fölveszed, a harcit, A Közlöny utján meg ne öld már Marcit. Mig az öbölből kifút a hajó, Szervusz óh Herz és szervusz óh Sajó ! Szervusz Bánó, ki okmányt keltezel És Kossuth Francit ingben leplezel. Szervusz Fülöp, te bezői torony, Kicsi poéta-koadjutorom. A futbálmecsen jobbszélső sirály, Szervusz Tahy, te athlétakirály 1 És szervus Pós, óh vőlegények gyöngye, Hulljon le rád a házasság göröngye, S te jó Halászom, ha az ihlet száll rád, Majd csiszolt kőből faragj rám egy táblát. S ti többiek, ah mind, ki itt marad, Koccintsuk össze a víg poharat. Már int felém a vándoroknak útja: Ma nékem, holnap néked is, ki tudja? 1 Lapunk mai Bzámrt 8 oldal,
