Ung, 1912. július-december (50. évfolyam, 27-51. szám)

1912-08-11 / 32. szám

2. oldal.

TT 2sT <332 szám.

posan ráfizet a laktanyára. Ugyanis az építkezések 1879 év óta tetemesen megdrágultak, a katonai kincstár pedig a tényleges építési tőkének a pénzviszonyok szerinti százalékát nem adja meg a városoknak a laktanya használati dija fejében, hanem csak a beszálláso- lási törvény szerinti illetményeket.

Nem ma szólunk először a katonai laktanyák építése körüli bajok és a katonaságért való versengés miatt.

Már három évvel ezelőtt is szőnyegre kerültek ezek a kérdések, mikor is egy fejlődő nagy magyar város nem tudott a katonai kincstárral egy uj laktanya építésre nézve megegyezni s katonáék erre más városokkal kezdtek tárgyalásokat. Tudvalevő, hogy a katonai kincstár a kaszárnyák bérletét rendszerint csak 20—25 évre biztosítja, az építési kölcsönöket pedig a városok 50 éves amortizátióra veszik fel. Mikor a katonai kincstárnak a várossal fennálló szerződése lejár, katonáék újabb és újabb követelésekkel szoktak előállani. Ha a város nem teljesiti, rögtön a katonaság elhelyezésével fenyegetőznek, s a város ki van téve annak a veszélynek, hogy még adóssággal terhelt s másra nem használható épület marad a nyakán, a katonaságot pedig elviszik az érte versengő más városba.

Valami csodálatos és érthetetlen módon a magyar városok között egy igen egészségtelen, káros és minden városra egyaránt hátránnyal járó verseny fejlődött ki nemcsak a katonaságért, hanem minden más állami intézmény elnyeréséért. Ez a verseny hová tovább oly méreteket ölt, hogy egyik-másik városra nézve könnyen végzetessé válhat.

A nem indokolt áldozatkészség tetemes károsodást és romlást idézhet elő, s a versengések megszüntetése érdeke egyformán minden városnak. Most, mikor ez a versengés virágkorát éri, önként merül fel a kérdés, nem-e lehetne közös megegyezéssel megszüntetni, de másrészt joggal kérdezhetjük: megéri-e a katonaság ezt a tülekedést és sok áldozatot, melyet a magyar városok hoznak érte ?

A gyáripar fejlesztése a felvidéken.

A nemzetek, országok jövőjo kétségtelenül ezeknek közgazdasági intézményeiben rejlik.

Abban a versenyben, amelyet a nemzetek vívnak egymással a hatalomért, a fegyverek és egyéb harci eszközök kell, hogy ma már mindinkább leszoruljanak arról a mezőről, amelyen a fejlődésért, a baladásért folyik a harc — a kultúra jegyében.

Ipar, kereskedelem és különösen gyáripar a ma és a jövő jelszava. Égy nemzet életképességének, miuazonban visszaszállingóztak az anyaküzségekbe. A szétszórtan maradt magyarok pedig idővel elvesztek az idegen tengerekben.

Hadikfalvának 5000, Istensegitsnek 3000, András- falvának 3000, Józsefíalvának 750, Fogadjistennek 250 lakósa van. A három első község lakossága, a nehány hivatalnokot (a papok és tanítók magyaroki és kevés zsidót leszámítva, magyar; Józsefl'alván van kevés oláh, Fogadjistenen pedig csak kétötödrészben él magyar. Ennek a községnek a magyar lakossága nagyrészben hazajött Magyarországba az u. n. székely- telépitések alkalmával, a birtokukat aztán oláhok vásárolták meg. Az amerikai kivándorlás is gyengíti a magyarok számát. Tiz évvel ezelőtt Islensegitsen 3500 lélek volt. Sokan Kanadába vándoroltak.

— Megmaradnak-e továbbra is magyaroknak a kivándorolt véreink, — kérdeztem az egyik lelkes tanítót

— Meg. Volt a válasz. A papok magyarok. Vagy itt születtek, vagy Magyarországból jöttek. Hadikfalván két r. kath., Istensegitsen szintén két r. kath., András- f'alván egy r. kath. és egy ref., Józseffalván egy r. kath. magyar pap él. (Az utóbbi lelkésze a fogadj- isteni magyaroknak is.) A tanítók szintén magyarok, akiket nagyobbrészt az itteni magyar fiuk közül neveltetett a Szent László-Társulat, a Szent István-Társulat, vagy Budapest főváros tanácsa magyarországi iskolákban. A magyar tanterv szerint tanítunk, csupán a német irás-olvasást kell még tanítanunk a III. osztályban 1, a IV—VI. osztályokban heti 2—2 órában. Iskoláink osztrák állami iskolák, a tanítók a lakosság vallása szerint r. kath. vallásuk. Egyedül Andrásfalváu van magánjellegű ref. iskola is, amelyben Szász János lelkész, egyúttal tanitó is, fejt ki dicséretes működést. Most Gáspár uram, a magyar vendéglős veszi át a szót:

— Magyarok vagyunk, azok is maradunk. Nem is lehetünk mások, hiszen ilyen családi nevünk van : Kovács, Gáspár, Szőcs, Faluközy László, Benő, Bar- dócz, Molnár, Gaál, Beőthe, Tusa, Bagos, Erdős, Ömböly, Sebestény, Fábián, Antalffy, Tréfás, Mészáros, Péter, Kismeődy, Ocskay, stb. Magyarságunkat nem bántják. Megbecsülnek bennünket, a némettel együtt a legelső nemzetiségnek tartanak. A lembergi érsek elé, amikor meglátogatott bennünket, olyan magyar bandádén irányban való fejlődésének a füstölgő gyárkémények és zakatoló gépek a fokmérői.

Mentői több van ezekből, annál több munkáskéz talál állandó foglalkozást, annál több család talál biztos kenyeret, biztos megélhetést.

A gyárak terjesztik maguk körül az anyagi jólétet, a mi viszont a műveltségnek, a kulturális fejlettségnek képezi a bázisát.

E kis elmélkedés után tekintsük csak szükebb hazánkat, Ungmegyót. Menjünk csak egy pár évtizeddel vissza és nézzünk be a szép Túrja völgynek egy eldugott kis falujába Turjasebosre (akkor még Turja- bisztra volt a neve).

Szegény, rongyos nép lakta, ronda kis felvidéki község, szalmafedelü, inkább kunyhók, mint házakból. Lakói többet koplaltak, mint ettek. Már jómódú volt az a család, amely egy tehénkének lehetett irigyelt tulajdonosa.

És lassan-lassan hogy átalakult ez a falu. A szenny, piszok, a zsúpfedelű kis kunyhók eltűntek és piros cseréppel fedett, barátságos házakban ma már jómódú, munkához szokott, rendes, elégedett nép lakik.

Ez csak egy példa a sok közül. És ezt az előnyös változást a néhai báró Kotz által alapított vegyi gyár hozta létre.

Igaz ugyan, hogy ez a gyár kezdetben szakavatott vezető hiánya miatt nem volt életképes, de szerencsére — hisz az akkori időben magyar vegyészekre és tőkepénzesekre nem várhattunk — megjelentek Ungmegyében — a Bantlinok — kik mint a kimagasló eredmények mutatják, alapos szaktudással, vas szorgalommal, kitartással és nem kicsiny pénz- áldozatokkal, a legújabb gyáripart teremtették meg Ungmegye felvidékén, előbb Turjasebesen s azután Perecsenyben.

És hogy hová fejlődött ez a két község — a gyárak révén — azt csak azok látják és azok tudják méltányolni — akik ösmerték a két községet és lakosságát — annak előtte. Azt kérdezhetné valaki tőlem : „miért hozom én ezt most fel, mikor oz közludomásu, és jelenleg nem aktuális.“

Egy kis hir jutott füleimhez.

Gróí Schönborn Buchheim Károly — a fejedelmi vagyonú főur — a beregmegyei Szinyák határában lévő 3500 ^holdas erdejét, nyilvános árlejtés utján a Bantlin-gyárnak adta el.

Az ilyen erdő adás-vétel — rendes körülmények között — ugyan egészen magán dolog, de a jelen esetben szóban forgó adás-vétel, éppen körülményeinél fogva, annyira eltérő a rendes ügyletektől, hogy ezzel közgazdasági szempontból igen érdemes foglalkozni.

A szinyáki erdőre ugyanis többen tettek ajánlatot, sőt a grófra nézve anyagilag sokkal kedvezőbb ajánlatot mint a Bantliu-gyár r. t. és a gróf ennek dacára a Banllin-gyár ajánlatát fogadta el.

És ezen vonásában tartozik ez a dolog a közre.

Gróí Schönborn ugyanis figyelő szemmel látta, hogy a Bantlin-cég állal kezelt Turjasebesi-gyár révén,

riummal mentünk, hogy üröm volt nézni. Az érsek magyarul mondta (olvasta) a prédikációját, a Miatyánkot és Üdvözlégy Máriát a templomunkban. A magyar zászlót szabad kitűznünk. Amikor a megboldogult Rudolf trónörökös erre járt, magyar zászlóval mentünk elé. Annyira megszeretett bennünket, hogy rá sem nézett a németre. Nagy előnyünk a magyar anyák termőképessége. Tessék csak megnézni, sok olyan család van, ahol 8—10 gyermek is található. Meg aztán az is sokat nyom a latban, hogy magyar férfi csak magyar nőt vesz el, elleuben beházasodnak hozzánk oláhok és németek, akik aztán elmagyarosodnak. Az oláh cselédség annyira megszokik nálunk, hogy itt marad és természetesen magyarrá lesz.

Még sok biztatót mondott Gáspár uram, akinek keblét a magyar önérzet szinte tiszteletreméltóan dagasztja itt künn, az idegenben.

— Milyen a nép erkölcsi élete, — kérdeztem.

— A házastársak föltétlenül tiszta életet élnek. A fiataloknál, legényeknél és lányoknál, mielőtt a legény bevonulna katonáékhoz, történik olykor-olykor egy kis botlás. A legény azonban az „előlegezett“ szerelmet a kiszabadulás után házassággal honorálja. Ha egyszer, máskor akad, aki az erkölcs ellen vét, azt nótában örökíti meg a nép, mint pl. ebben is :

Nincs Felszegen olyan asszony,

Mint Passiné komám-asszony,

Túróval süti a lepényt,

Avval csalogatja a legényt.

Gáspár uram jó hangjával menten be is mutatja a nóta dallamát.

A beszélgetés a végtelenségig nyúlna, ha ki nem fáradna a társaság. De azért még megtudjuk a következőket :

Bukovinában a korcsmák szombat este 8 órától hétfő reggeli 6 óráig zárva vannak. Azt a korcsmárost, aki ezen rendelkezés ellen vét, első esetben 100, második esetben 200, harmadszorra 1000 koronával büntetik, majd elveszik tőle a korcsmajogot. A lakosság érdekeit hitelszövetkezetek szolgálják. Újabb törvény szorint a falukban is polgármesternek nevezik a bírót. — A magyarországi iskolákban végzett tanítók Czerno- wilzban magyar nyelven uj képesítést szereznek. A

hogy jutott rendezett viszonyok közé ezen község azelőtt szegény népe, látta mint fejlődik ennek révén az egész vidék. Ezen fejlődés fokozását akarta ő a Turja- sebesi gyár további fennállásának biztosítása által elérni és az általa eddig tapasztalt fejlődést — saját nem kicsinylendő anyagi károsodása dacára is — honorálni.

A nemos gróf o tiszteletreméltó -elhatározásának jótékony hatását első sorban Ungmegye^ felvidékének egy pár községe fogja élvezni, mert a szinyáki erdő fáját a turjasebesi gyár dolgozza fel, előreláthatólag újra több évtizedre látván el munkával egy pár község lakosságát.

Ezért regisztráljuk ürömmel nemes cselekedetét gróí Schönbornnak, ki mióta beregi uradalmait átvette és azoknak kormányzásával és vezetésével arra hivatott, kiváló magyar férfiakat bízott meg, a gyáripar fejlesztéséért eddig is nagyon sokat tett. Csak a Latorca völgyében azóta létesült gyárakban több ezer munkás talál állandó keresetet.

Ezen erdő-vétel folytán a turjasebesi gyár, mely eddig évenként 30.000 ürmóter fát dolgozott fel, meg lesz nagyobbitva, évenként 40.000 ürméternól több fát fog feldolgozni és természetesen az eddiginél sokkal nagyobb számú munkást is foglalkoztatni, kik mindnyájan felvidékünk lakosaiból kerülnek ki.

Tarthatatlan állapotok.

A városunk közönségét képviselő testület, — néhány tagot leszámítva, — kész minden alkalomkor mindennemű anyagi áldozattal járó előterjesztéshez hozzájárulni, — anélkül, hogy teljes meggyőződéssel bírna azoknak szükségességéről, s a kívánt összeg honnan való fedezéséről.

így történik azután, hogy minden 8—10 esztendőben nagyobb kölcsön felvételére van utalva a város, hogy a fedezettel nem bíró kiadások nagy tömege folytán erősen megbillent városi háztartási egyensúly helyreállittassék.

Ez évben is 210,000 K-ás kölcsönnel lett gazdagabb a város vagyonmérlegének teher-oldala, mert hát azok, akik első sorban volnának hivatva a közönséget takarékos gazdálkodásra szoktatni, — értve ezalatt a városi tanács tagjait — épp azok nem nyilvánítanak hajlandóságot a takarékosságra, ami nélkül pedig helyes, törvényes és a közjót előmozdító gazdálkodás nincsen.

Mintha minden tanácstagnak az lenne a jelszav a „Aki utánam jön, zárja be az ajtót, ahogy tudja“, — úgy történik minden a mi városunk életében.

Ennek a minden izében meggondolatlan, terv nélküli gazdálkodásnak — miként a bevezető-sorokban is említjük — a város közönségét képviselni hivatott testület gyengesége az oka, — amennyiben e 136 tagból álló testületnek alig 20—30 tagja vesz részt rendszeresen a közgyűléseken, s a jelenlevők közül is igen sokan gyakran nem tudják, hogy tulajdonképpen mire

vizsgáló-bizottságban a kir. tanfelügyelő, Kubassek János hadikfalvi magyar plébános (aki a bukovinai magyar iskolák fölött felügyeletet gyakorol) és néhány czcrnowitzi tanár foglalnak helyet. Azok a tauitók, akik Magyarországból jönnek a bukovinai iskolákhoz, any- nyira megszeretik uj helyzetüket, hogy legtöbb esetben megszerzik az osztrák honpolgárságot. A tanítók fizetése valamivel jobb, mint a magyarországi kollégáiké, és nem 40, hanem 35 évi szolgálatra vannak kötelezve.

A magyar kormány figyelme kiterjed a bukovinai magyar tanítókra annyiban, hogy fóláru arcképes vasúti igazolványt ad részükre.

Ezek után én mondom el a lelkem mélyében keletkezett aggodalmaimat. Már Kovácsné és a két lelkes tanitó, valamint Gáspár vendéglős elbeszélésében némi ellentétet találok. Én a bukovinai magyarság helyzetét, vagy helyesebben jövőjét, nem látom rózsásnak. Az iskolai ügyben találok mindjárt aggodalmasat. Bár igaz, hogy a kormány nagvlolküen türelmes, ami már abban is kitetszik, hogy az öt falu hivatalos nevét meghagyja magyarnak és az iskolákban csak magyarul tudó tanítókat alkalmaz; do ki biztosítja a magukra hagyott magyarokat, hogy mindig igy maradnak az állapotok. Lám, Ándrásfalván valami ürügy alatt becsusztattak egy német osztályt a magyar iskolába. Hadikfalván a vasutasok és a zsidók erősen dolgoznak egy német osztály felállításán. Már pedig ha az iskolákban megkezdik a bár lassú germanizálást, föltétlenül akadályt gördítenek a magyarság elé. Végre is a 12 ezer .magyar még a legnagyobb összetartás esetén is gyenge a nemzetiségek áradatában. Hát még ha az összetartás nincs is meg olyan mértékben, ah 'gyan az egymásra utalt kis csoportban meg kellene lenni. Egy-ogy őszintébb pillanatban bizony ol-elárulták a mi magyarjaink, hogy az összetartás erényét nem ismerik ideális módon. Istenem, hogyan is ismernék I Hiszen otthon is vannak emborevők 1 Onnan hozták magukkal az uj hazát kereső szegény emberek a magyar átkot.

A magam részéről csak egy megoldást tudok a bukovinai magyarok megmentésére nézve. Haza kell őket vinni, Nagy-Magyarországba. Egyszerre gyarapodunk 12 ezer derék, munkás magyarral. Ránk fór ez az erősödés is I