Ung, 1912. július-december (50. évfolyam, 27-51. szám)

1912-07-28 / 30. szám

2. oldal.

30. szám.

sorozott íiaink életét veszélyeztető gombákat tenyészti, s mikor a városi vezetőség gyengeségéből még az a hir is hitelre talált, hogy a laktanya egészségtelensége miatt a tifusz- járvány úgy tizedeli a legénységét, mint most a török az olaszt, — akkor valóságos rémülettel beszéltek annak lehetőségéről, hogy uj laktanyák nem építése esetén a közös katonákat innét elviszik.

Nosza lett is riadalom, és ez nem is szűnt meg mindaddig, mig a vármegye nem nyerte el az ígéretet, hogy uj laktanya építése esetén az ezredtörzset és három zászlóaljat itt hagyják.

E hirre az arcok ismét kigömbölyödtek, — a laktanya egy ezredtörzsre és 3 zászlóalj befogadására felépült, s hogy a pót- és egyéb tartalékosok elhelyezése se okozzon nehézséget: a város 20,000 K költséggel barakkot építtetett — s a laktanyában már esztendők óta nincs több: mint az ezredtörzs és két zászlóalj elszállásolva.

A harmadik zászlóalj mintegy 8 éve Boszniában állomásozik.

Ugyebár, pedig az uj laktanyának nagy áldozatokkal való felépítését senki sem azért kívánta, hogy Ungvárnak legyen továbbra is laktanyája, de kívánta, hogy legyen katonasága, mely az ipar, kereskedelem és mező- gazdaság támogatása mellett magára a város fejlődésére is hatással legyen.

Most, hogy az uj véderőtörvény alapján már rövidesen sorozni fognak, sorozni fogják tehát a felemelt számú ujoncállományt, nem kérni, de követelni kellene az illetékeseknek, hogy a háziezred harmadik zászlóalja haza kerüljön.

Mert az uj laktanya építésekor Ung vármegye közönsége nem azt az ígéretet nyerte, hogy 3 zászlóalj és egy ezredtörzs után fogják a laktanyabért fizetni, de arra nyert biztosítékot, hogy az uj laktanyába egy ezredtözs és három zászlóalj legénységét fogják elhelyezni.

E kettő között, pedig nagy a különbség.

Gaar Iván.

Ä Vármegyei Gazdasági Egyesületről.

Egész bátran elmondhatjuk, hogy ez azon egyesülete a vármegyének, melyről legkevesebbet beszélnek. Csalódás volna azonban azt hinni, hogy ez azért van, mert a Gazdasági Egylet felemlitésre méltó dolgokkal nem foglalkozik, ilyen dolgokat nem termel. Azért van ez csupán, mert a gazdasági egylet viszont azon egyesülete is a vármegyének, mely dacára szűkös eszközeinek, nem akar egyébb lenni, mint a mi, nem keres érvényesülést másutt s megmarad szigorúan azon gazdasági keretekben, melybe hivatása utalja. Nem óhajt feltűnni, nem óhajt a megyei, a politikai élet mezején szerephez jutni.

Ezt annál is inkább méltányoljuk, mert hisz tagjai

II.

Tavaly történt. A túrjai oldalon tartották meg a szokásos szarvasvadászatot. Össze is gyűlt a vadászatra sok mágnás, kik gróf Schönborn kastélyába szálltak. Elérkezett a nagy nap, amikor a főurak részére direkt megőrzött szarvas kerül terítékre. Ezidén egy vén 24-es volt e célra kiszemelve. Minden rendben volt . . .

Felhajtották a hatalmas vadat, az egyik főur ráduplázott, a golyó talált, azonban nem ölte meg a vadat. A szarvas súlyos sebével menekülni kezd. A főur távcsővel kiséri. Körülbelül egy kilométernyi távolságban volt egy tisztás, ide vánszorgott a hatalmas erejű vad halálos sebével. Egyszerre megelevenednek a bokrok és kiugrik 6 orvvadász . . . Egy dörrenés s a vad elnyúlik, az egyik orvvadász fejszével levágja a szarvas fejét, 5—6 perc múlva megérkezik a vadász- társaság s látja, hogy meg vannak csúfolva. Üldözni kezdik az orvvadászokat, az üldözés jól is megy, mert a vérnyomok tisztán mutatják, merre szöktek az aganccsal. Biztosra veszik, hogy elfogják őket. Arra azonban nem számítanak, hogy furfangosak ezek a minden hájjal megkent gazemberek. Ugyanis a túrjai határon túl kettő átvedlik favágóvá, a többi négy pedig a patakba ugrik s ott vége a vérnyomoknak. A két favágó meg átgázol a patakon, olyan utat lép ki és úgy csörtet, hogy az üldözők utánuk iramodnak. A két, már most favágó paraszt szintén elválik s most már össze-vissza hallik a gyors futás . . .

Közben elérik a favágó-telepet s ott észrevétlenül megkezdik a munkát, pár pillanat múlva ott a másik is. Dolgoznak szorgalmasan, mikor megérkeznek a megcsufolt üldözők, persze hamarább lehetne a Gauri- zankárt megmászni, mint ezekből a bamba kinézésű parasztoktól valamit megtudni . . . Sejtik, hogy melyik községbeliek tették, megindult a nyomozás, melynek

XT 2nT ösorában és igazgató választmányában felöleli a vármegye társadalmának minden területen mozgó kiválóságait és mintegy önként is kínálkoznék a lejtő, melyre reá csalatva, az egyeseknek talán siker, de a gazdasági egyesületnek csak kudarc teremne.

Az egyesület vezetőségének helyes felfogását és bölcs tapintatát bizonyítja ez a körülmény. Méltánylást érdemel ez azért is, mert amellett a közöny és nemtörődömség mellett, mellyel a vármegye gazdatársadalma saját alkotását, a gazdasági egyesületet mintegy vegetálni engedi, önként kínálkoznék mód és alkalom, mely a vezetőségnek illetéktelen területen ugyan, de mégis hirt és népszerűséget biztosítana.

Mindezt annak alkalmából mondjuk el, hogy a Gazdasági Egyesület e napokban tartotta évi rendes közgyűlését, melyen az elnökség jövő évi munka- programját is előterjesztette.

Ez a munkaprogram tartalmas, komoly, és arra vall, hogy a vezetőség hivatásának magaslatán áll és hogy vármegyénk elmaradt gazdasági életének fellendítésére, a kor eszméit megértve, erős kötelességérzettől áthatva törekszik. Ösmerjük a gazd. egyesület rendkívül gyenge anyagi eszközeit, melyek között legtekintélyesebb összegben azok a tagsági dijak szerepelnek, melyekről mint jellegzetességet el lehet mondani, hogy állandóan hátrálék! an vannak. De az eszközök fogyatékossága mellett lehangolóbb, hogy az évi közgyűlés tizenhat, nagyrészt Ungvár városában lakó gazda jelenlétében folyt le, kiknek egyrésze hivatalból volt jelen.

Ennek dacára, lelkes buzgalommal halad a töretlen ösvényen az egyesület vezetősége. Munkaterve — bár a szűk anyagi keretekhez van szabva, a vármegye gazdasági életére jelentős s annak keresztülvitele nagy eredményszámba mehet.

Csak egy-két pontot említünk, miből a vezetőség gondolkodása is kellő világításban áll a közönség előtt. Ilyenek a munkás-otthon létesítése, melynek sociális jelentőségét elvitatni nem lehet. Továbbá a gazdasági gépeknek az egyesület közvetítésével való jutányos szerzése. Aki tudja, mily óriási összeg váudorol selejtes árut közvetítő ügynökök zsebébe gazdáinktól, az méltányolja a munkaprogram e részét kellően.

Ilyen továbbá a gőz, illetve gépeke-szántás meghonosítása, esetleg szövetkezet alakításával is. Ennek az egy dolognak a jelentősége maga, csak óriás összegekben kifejezhető java lesz a vármegye gazdasági haladásának.

Végre még egy pontja a munkatervnek, amely aztán a vármegye minden tényezőjének odaadó támogatására érdemes, amely a vármegye földmivelő népének anyagi és szellemi érdekeit egyaránt, a jövőre kiható nagy jelentőséggel szolgálja : a földmives iskola felállításának kérdése. Ennek jelentőségét kicsinyelnünk nem szabad. Ennek az iskolának létesítése, a mai nemzedék előrelátó gondoskodása és bölcsességének volna élő tanujele.

De felmerült — egy igazgató-választmányi tag felszólalásának folyományaként — a vármegye egész gazdaközönségét, kert- és szőlőtulajdonosait mélyen és érzékenyen érintő kérdés is. A vármegye területéről elszállított napszámosok tömege megdöbbennem volt eredménye. Pár nap múlva az agancs már a harmadik határba volt, ott már üthették a nyomát.

III.

A Turja-patak völgyében sétáltam, ott, ahol a halakban bővelkedik. Ide még eltéved néha egy-egy pisztráng is . . . A sürü bokrok eltakartak, amidőn előttem a túlsó parton megjelent egy paraszt. Kezében egy skatulyát tartott. Gyanús volt nekem, figyelni kezdtem; a paraszt körülnézett, majd a patak olyan pontján, amelyet e vidéken „bócs“-nak neveznek (vízmosás), kivesz a skatulyából valami gyanús dolgot; jól megnézem, ráismerek a fekete zsinórról, amely ki lóg belőle, hogy dinamit. A paraszt meggyujtja és heves mozdulattal beakarja dobni; s most következett borzalmas része a kalandnak, melyre ha rá gondolok, még most is borzadok . . .

A hirtelen mozdulattal a kanóc előttem érthetetlen módon rácsavarodott a paraszt kabátjának a gombjára. Eloltani nem bírta, először leakarta rántani, majd futni készült . . . Nekem minden hajam szála az égnek meredt s csak vártam a robbanást, mely az orvhalász parasztot a levegőbe röpíti. A kanóc ez alatt lassan égett tovább, midőn a paraszt egy hirtelen eszmétől felvillanyozva lekapta a kabátját s azt dinamitostól együtt a vízbe dobta. Tompa dörrenés ... A paraszt most ahelyett, hogy a szerencsés megmenekülés után haza ment volna, mint aki jól végezte dolgát, levetkőzött és egy tarisznyányi halat szedett össze. Sajnáltam ráijjeszteni, tovább mentem egy tapasztalattal gazdagabban ... A fő a hidegvér.

tőén nagy. A földmivelési kormány 2—3000 napszámost, munkást visz innen el, napi 1 K 50 és 1 koronás bérek mellett. Mig mi sürgős munka idején 2—3—4—5 korona napszámokat is fizetünk a 14 éves gyermektől kezdve a férfi kaszásig, sőt oly napszámosokat kapni sem tudunk, addig az alföldi nagy és gazdag uradalmak a mi olcsó napszámosaink alkalmazásával és fel- használásával meg sem érzik a gazdasági válságnak reánk súlyosan nehezedő eredményeit.

A gazdasági egyesület elhatározta, hogy ez év végéig összeiratja az ungvármegyei gazdák összes munkás-szükségletét s felterjesztést intéz a földmivelés- ügyi minisztériumhoz, hogy a mi szükségletünk fedezése után esetleg fenmaradó felesleg legyen távol vidékekre elvihető s a munkás-közvetitést eszközlő gazdasági felügyelőség utasítva legyen első sorban a vár- megye gazdáinak szükségletét fedezni.

Mindezek üdvös dolgok és nagyjelentőségüek is. A csendes, de tudatosan a vármegye gazda-, sőt egész közönségének érdekeit szolgáló önzetlen munkában üdvözöljük a vármegye Gazdasági Egyesületét.

Ungvár fejlődése.

in.

A város parkjai.

Egy hosszú poros utón lélekzetünket visszafojtva, izzadtan, de tiszta levegő után vágyva fordulunk a Széchenyi-ligetbe. Megörülünk a szép fasornak s teli tüdővel szívjuk magunkba — egy bakterházi udvar rég gyülemlő szemétje bűzét, mely úgy látszik a rendőrség orrát megkiméli. Maga a liget igaz élvezettel tölti azt a kevés embert, aki hétköznapon megfordul benne. Ünnepnapokon kevésbé kellemes az ott tartózkodás, mert a kert kicsiny. Ezért helyesen cselekszik a város, midőn a mögötte elterülő kincstári földből nehány hold területet szándékozik vásárolni. Ez régi városi óbaj s eddig csak a kincstár magas igényei miatt nem valósult meg.

Hibának tartanám azonban, ha a vásárlandó területből egy — már most is bekerítve levő —- ré»zt átadna a sport-egyesület részére véglegesen. Igenis a parkot kell nagyobbitani, fejleszteni.

Minden félreértés kikerülése végett megjegyzem, hogy egyenesen elsőrendű állami feladatnak tartom a sport legmesszebbmenő támogatását, mert csak a sportoló ifjúból lesz egészséges, gerinces, a maga lábán állani s megélni tudó önérzetes ember.

De ha a város a sportegyesület irányában a tenniszhelyek átengedésével ily nagy áldozatot hozott, úgy méltányos, hogy a város, mint ilyen, némely befolyással bírjon annak vezetésében és befolyásával kizárja azt, hogy például a tennisz-egylet ne legyen a széthúzásnak, kasztalakulásnak színhelye s gondja legyen a városnak arra, hogy a ki vélt magasabb légköréből tisztes uriasszonyokat s leányokat kinéz, félre finomodott, magasabb „lég"-körében épitett külön pályán, és nem városi polgárok adóján szerzett földjén játszanak. A városnak ügyelnie kell arra, hogy a támogatását igénybe vevő intézmények a város polgár, ságának szellemében ne pletykáknak, hanem az összetartozás érzésének legyenek alapjai. Ez a legkevesebb, amit a város közönsége áldozataiért megkövetelhet.

A város áldozatainak ellenszolgáltatását más oldalon sem kapja meg. Elismerem, hogy a kert többé- kevésbé rendezett, de oly nagy összeggel fizeti a város kertészét, hogy méltán követelhetne kertészi munkát s műveket kertjében.

A város természetben egy eiisztencia alapjául szolgáló kertet ad, 6—800 K készpénzt; az egész liget füvét adja s a ligetben legfeljebb a külön fizetett munkás keze-nyoma látszik, sőt e külön fizetett munkás, még úgy a kertész, mint más magánosok munkáját is végzi a város pénzén.

Az egész ligeti s városi kertkezelósnok a rendőrség kezébe kellene átmennie, mely a tűzoltósággal összefüggésben lévén, módját ejthetné annak, hogy a ligethez vezető ut s a kerti utak rendszeresen locsol- tassanak s a kert is a szükséghez képest locsoltassék.

A tóba újból bevezetendő volna a viz; ez a kertet élénkké s levegőjét üdévé teszi, sőt a kert részének a locsolást is megkönnyíti.

Ugyancsak locsolandó volna az Uj-téren és Drugeth-téren levő kert is, melyeket már a közönség részére is megkellene nyitni.

Ä felügyeletet pedig minden városi kert felett a város által támogatott szegények közül kellene kiválasztani, kik a nekik amúgy is juttatott összeg némi felemelése mellett vagy állandóan, vagy felváltva őrködnének azon, hogy az ültetvényekben kár ne essék.

Dr. Juazkovits Mór,