Ung, 1912. július-december (50. évfolyam, 27-51. szám)

1912-07-14 / 28. szám

2. oldal. TJ1TG­28 szám. — be fog állani s igy nem indokolatlan azon álláspontunk, hogy a tisztviselői állások újra­szervezésénél a legkörültekintőbben kell el­járnunk. Ma ugyanis a város jelenlegi tisztviselői­nek és alkalmazottainak, valamint rendőrsé­gének személyes járandósága . 119,077'IOK hozzáadva a jelenlegi tisztvise­lők fizetéskiegészitésére az új törvény kívánta összeget . . 48,320'00 K ez összesen . 167,397'10 K Nem hagyható azonban számításon kívül az sem, hogy a városok fejlesztéséről szóló törvényben felhatalmazást nyert a belügymi­niszter arra, hogy a városi szolgák és egyéb alkalmazottak járandóságát az állami és tör­vényhatósági hasonalkalmazottak illetményei­nek megfelelően rendelettel állapítsa meg, — amit méltányosnak kell ugyan tartanunk, — s amire még legalább is 7000 K fog szüksé­geltetni, valamint hogy a hét fizetéses tűzoltó járandósága és ruhaszükséglete is 7569 30 K-t igényel, — igy a jelenlegi tisztviselők és egyéb városi alkalmazottak javadalmazására majd­nem évi 182,000 K szükségeltetnék, évi 60,000 K-val több, mint ma, ez pedig mind egyedül és kizárólag csakis pótadóból volna fedezendő. Ugyebár, ezt még sem lehet városfej­lesztésnek mondhatni, különösen akkor, ami­dőn az állam megszüntet oly adóalapokat, melyek ma szintén községi adót fizetni köte­lesek voltak, s teremt új állami adóalapot, ami azonban községi adóval meg nem róható. Elvitathatlan tehát, hogy a városok fej­lesztéséről szóló törvény — ha az uj adótör­vényeket figyelembe vesszük — nem fog a városok fejlődésére szolgálni, s az Ungvárnak juttatott évi 24,000 K tulajdonképp csak cse­kély hozzájárulás jellegével bir azon újabb terhekhez, mely a tényleg adófizetőnek maradt közönséget fogja sújtani. Kétszázados évforduló. * Embert, valódi embert ünnepeltek. Genfi órás fia. Korában elnevezték : „istentagadónak, eszeveszett, dühödt vadállatnak“, eszméi miatt üldözték országról országra. Megvetették, kigunyolták, csak emberi hibáit, botlásait, tévedéseit nézték s úgy mondtak rá ítéletet. És ma ? Ma már látjuk gyarlóságai mellett érdemeit, kiválóságait, intuitiv zsenialitását. Szociológusok meg­értik, pedagógusok meghajolnak nevelési gondolatai előtt, hazája: Franciaország s egész Európa ünnepelte születése kétszázados évfordulóját (1712—1912), hogy legalább most kiengeszteljék méltóképen 's leróják iránta azt a hálát, mellyel nagyjainknak tartozunk. Ő Rousseau J. Jakab. (1712—1778.) Diadalünnep ez. Nem csak külsőségeiben (elte­Most ismét — mint ezelőtt — csak kelten van­nak ; a harmadik, akinek mosolyogva köztük kellett volna lennie — már kis koporsójában alussza örök álmait. A jövő aggasztotta, azon sejtelem félemlitette, hogy az ura, ha neje többé anya nem lesz, iránta való szerelmében elhidegülend, hiszen annyira szerette gyermekét. De hiába minden aggodalma, minden vágyódása. Teljesülhetetlenek. „Az .Ur adta; az Ur vette: áldott legyen az Ur­nák nevel“ Mig igy szegény — magában töprenkedve ágyá­ban szenvedett, az udvari kavics felől lassú lépések zöreje hallatszott. Az orvossegéd járt olt egy fiatal úri emberrel, valószínűleg egy ismerős orvosnövendók- kel, kivel az intézetnek pavillonjait és berendezéseit magyarázgatta. Bár halkan beszélgettek egymással, a beteg asszonyka mégis hallott egyes szavakat. Figyel­messé lett, egy kissé felemelkedett és hallgatódzott. Nem is csoda, hogy kiváncsi lett, midőn az egyhangú csendet valami nesz zavarta és a beteget közömbös­ségéből felrázta. Mi ez? Mit hall? Az orvos szavát 1 „Lásd, ezen kertiházban a női osztály külön szobái vannak. Itt a nyitott ablak mellett fekszik egy szép asszonyka; de szegény, szinte egyike azon sze­rencsétlen teremtéseknek, kiknek könnyelmű férjük­nek kicsapongásai miatt kell annyit szenvedniük. Nem is hiszed, mily nagy a száma ily szerencsétlen áldo­zatoknak.“ Többet nem értett: összerázkódott, alig mert lélegzeni, attól tartott, hogy ha mozog, szive hangos érverése elárulhatná hallgatódzását. Midőn aztán megfigyelte, hogy ablaka alatt a kintve a politikai hátterű tüntetéstől, mely a {párisi R. ünnep fényét igyekezett csökkenteni s R. szobrát — feldönteni nem tudván — bemocskolta), de főleg belső tartalmában, mely R. eszméinek diadalát mutatja. Azok a gondolatok, melyeket ő megsejtett s munkáiban ki­fejezett, ma már egy részben megvalósultak, testet öl; töttek. A nópfönség, szabadság, egyenlőség eszméit hirdeti utópisztikus államtanában a: „Central social“- ban s azokat oly meggyőző erővel, hévvel s lendülettel fejtegeti, hogy a francia forradalmi eszméknek ez a csirája, innen sarjadzanak, ebből a műből merítenek bizonyítékokat a jakobinusok, kiknek valóságos evan­géliuma lett. A demokratikus eszmék győzlek nemcsak Francia- országban, hanem ennek hatása alatt Európa legtöbb államában. Ez a győzelem Rousseau eszméinek győ­zelmét is jelentette. Nevelési gondolatait „Emil vagy a nevelésről“ c. művében foglalta össze. Emil kinyomatása lassan haladt, mert ellenségei nem kiméltek még anyagi ál­dozatot sem, hogy a megjelenést hátráltassák (Vallo­másaim II. k.). Ezzel bár erre — nem gondoltak — legalább még egyelőre biztosították R.-nek a nyugodt — de keserves — életet. „Emil“ megjelent s R.-nak bujdosnia kellett. A mű megjelenésekor többektől kapott dicséretet, de csak titokban, mert a legtöbben (még Clairant és D’ Alembert is, kikkel jóban volt) vissza­kérték az elismerő leveleket, mert érezték, hogy jó lesz megőrizni annak a titkát, ami jót e műről gondolnak. Jól sejtettek. „Emil“ IV. könyvéhez csatolt pozitív vallások feletti vita, a „savoyai vikárius hitvallomása“ elegendő ok volt, hogy R. ellen kiadja a parlament az elfogató parancsot. R. ekkor már nem csak bujdo­sott, de menekült Franciaországból végleg, érzékenyen elbúcsúzva szeretőjétől mondjuk: törvénytelen házas­társától : Levasseur Teréztől. R. Genfben, Bernben, Ifertenben, Neuchatolben, Motiersben, Saint-Pierre szi­getén, Londonban bujdosik, végül Párisban elvonul- tan élt. „Emil“ — mint Oszkár Browning ismertetésében írja — „nem nevelői gyakorlat, sem philosophiai el­mélkedés alapján készült, inkább egy erkölcsileg is elzüllött, szerencsétlen nagy szellemnek tapasztalata szól belőle.“ Egy sajátságosán egyéni életfelfogás, mely az iró összes munkáin átvonul, jellemzi. „Vissza az ős állapothoz!“ Voltaire azt írja, hogy négykézláb szeretne járni, ha ezeket a gondolatokat olvassa, me­lyeket R. legelőször 1750-ből való értekezésében fejtett ki. (Vájjon a tudományok és művészetek ujjáébredése hozzájárult-e az erkölcsök javításához.) Ez jellemzi „Emilt“ is. Ma mindemellett is más szemmel kell vizs­gálni e munkát. Mellőzve : hogy a nyilvános iskolázást elítéli, a tankönyveket üldözi, az örökölt dispositiókal, a társadalom nevelő hatását számba nem veszi, oly értékes gondolatokat találunk e munkában, hogy nem­csak a tilantropinismus kifejlődésére, hanem Pestalozzi- Frőbelre s ezek utján a modern pedagógiára is ha­tottak. Legfőbb érdeme R.-nak, hogy felismerte a kora­beli tanítás félszegségeit. Látta, hogy korában a tanítás kényszermunka, kínos robot, azért Emil csak arról tanul, minek hasznát veszi, szükségességét maga is belátja, mert ezt örömmel, jóleső odaadással végzi. A külső életkörülmények s nem a parancsoló kényszer indítja munkára s ez örömet, gyönyört kelt benne. Nem maradt rá hatás nélkül korának szótudomá­nyossága sem s hogy ezt elkerülje (amit különben is igen gyűlölt), másik szélsőségbe esett Emil nem tanul könyvnélkül semmit, sőt a könyveket a tanítástól fel­lépések messzebbre eltávoztak, felemelkedett az ágyá­ban és sirva igy kesergett: „Tehát ez az! Nem én vagyok a bajomnak az oka?! A könnyelmű férjek­nek egyik áldozatai“ Es az a férfi, akinek vétke miatt szegény nejé­nek oly sokat kellett szenvednie, naponkint eljött, tréfálkozott, megcsókolta, virágokkal halmozta el és minden lelki furdalás nélkül kótszinüsködötl, bár jól tudta, hogy ő, csakis ő tette tönkre egészségét az egész életére nézve. És mindazáltal nap-nap után mert eljönni és tettetett dédelgetéseivel ártatlanságát fitog­tatni. Nap-nap után! Az ápoló-néni valamivel később behozta az asz- szouyka ebédjét. Szegény, — akkor már nem sirt. De dacos arcvonásaiban látszott az elkeseredése és — a ró­zsák széttépve, a porcellán tartójok cserepei a földön hevertek. Oh I az orvosok tudnák megmondani, mennyi esetben, hol rejlik sok fiatal asszony betegségének a forrása. Ők tudják, miért van oly sok csenovészes, görvélyes sinlődő, sápadt gyermek. Hány családbontó bajnak, mily sok nyomorúságnak, mennyi divatos válópernek gyökere nyúlik vissza a házasságot meg­előző karra, az ifjak tivornyás napjaira, és tenyésztetik a vőlegények lelkiismeretlen gazságában. Mily üdvös, sőt szükséges volna, ha oly törvény hozatnék, mely a jegyeseket arra kötelezné, hogy az anyakönyvi hivatalban a sok kevésbbé fontos okirat mellett — a jövő nemzedék elsatnyulásának meggát- lása végett a legfontosabbat, a hiteles egészségi bizo­nyítványt is bemutassák. jesen elveti s nem használja. Az értelem belső mun­kájában nem ezeket, de az érzékeket illeti a vezetés. Ezért főgondja, hogy az érzékszerveket kellőképen nevelje, mert csak úgy tudunk mély érzéki képzeteket szerezni. Látja a korabeli testi elpuhultságot s ez arra indítja, hogy Emilt oly edzetté nevelje, ki az egyenlítő perzselő melegében megéljen éppen úgy, mint az éj- szaki sark hómezőin. Aktuális újítások voltak ezek az ő korában, nem csoda, hogy a félszegségek elleni küzdelem másik szélsőségbe ragadta. Érdeme főleg abban áll, hogy felismerve ezeket, megjelölte a helyes utat ellenkező irányban, melyen haladva a későbbi korok a szükség­nek megfelelő eszközöket használhattak. A nevelési elveit mégis elfogadták, habár a kormány üldözte. A gyermekek jelentékeny része viselte az „Emil“ s „Zsó­fia“ nevet. Tekintsünk el a részletektől s vizsgáljuk azon nevelési elveit, melyeket — mint alapgondolatokat — mai nevelésünkben is megtalálunk, mert hiszen azt mondtam, hogy R. születésének kétszázados évfordu­lója eszméinek, gondolatainak is diadalünnepe. Jelentős és figyelemreméltó nevelési gondolata: a munka, „melyhez a bennszülött tudásvágy nyújt erőt s örömet.“ Aki a társadalom tagja, aki boldogulni akar, aonak munkálkodnia kell. A munka kielégíti a gyermek érdeklődéséből s tudásvágyából származó öntevékenységi ösztönét. Ezért szükséges a gyermekeknek kézimunkát s mesterségeket tanulni, hogy necsak eszét, hanem testi ügyességeit is művelje. Emil a szükséges házi eszközöket maga csi­nálja, fizikai eszközeit maga állítja össze, egyszerűen, a gyermeki elméhez illően. Nem fényezett miniatűr eszközök azok, melyekre csak távolról szabad nézni, hanem massiv, erős kísérletekre alkalmas, önkészitette szerszámok. Ma végre mi is kezdünk ide fejlődni. Első úttörője ennek : Wagner Természettana, mely kísérleteit a gyer­mekek által készített eszközökkel végezteti, melyek anyaga a minden háznál megszerezhető, a más célra használhatatlan tárgyak vagy esetleg igen olcsón be­szerezhető kereskedésekből egy pár fillérért. A munka, mondjuk : produktiv munka, oly fontos nevelési gondolat, mely nap-nap után nagyobb teret hódit, izmosodik. Ennek teljes diadalát s realizálását meghozza (legalább reméljük) a modern pedagógia az intiuitiv és produktiv munkára való nevelés által. Az öntevékenység fontosságát az ismeretszerzés­nél R. szintén előre helyezi, „mert csak úgy tesz szert a gyermek ismeretekre, ha nem magad rakod mintegy elméjébe, hanem ha maga szerzi meg önerejéből.“ A tanítás szerinte a gyermek szemléletköréből iuduljon ki s szemléltetéssel kezdődjék, a tanítás ne extenziv, hanem intenzív legyen. „Keveset taníts, de ezt a keveset jól“ — mondja. De nézzük egyúttal, mit mond ezekről az „Uj tanterv és utasítás“. Az öntevékenységről ezt: Az egész methodika 1 egfőbb elve, hogy a gyermeket ön­tevékenységre szoktassuk, mert „a tanító ne higyje, hogy tanította a gyermeket, ha nem foglalkoztatta gon­dolkodása erejét s önmunkásságra való hajlamait“. Mi­dőn a szemléltetésről beszól, akkor is hasonlóan szól R.-boz. így: „A tanításban mindig az eleven szemlé­letből induljunk ki. A tanítási anyag mennyiségéről is egyezően szól, mikor mondja: Nem szélesíteni, ha­nem mélyiteni kell az anyagot, ha célt akarunk elérni.“ Íme csak rövid, gépies párhuzam R. elvei s az „Uj tanterv“ közölt, s mégis mennyi hasonlóság. Nem mondom, hogy ezek közvetlenül tőle sarjadzanak, de nekünk elég csupán annyit leszögezni, hogy már nála is meglelhetők. Másfólszázados elvek — R. elvei — testet öltöt­tek mai tanítási mozzanatainkban. Összeforrtak tanítási eljárásunkkal s tőle el nem választhatók. Mit bizonyít ez, hogy ezek a gondolatok az idők forgatagában, az eszmék harcában győztek s mindinkább kikristályo­sodtak? Azt, hogy ezek valódi gyöngyök. Azt, hogy írójuk emlékezetét s őket legalább 200 esztendő múlva elismeréssel, megemlékezéssel s hálával koszoruzzuk. Kétszáz esztendő fejlődése meghozta, hogy R. megkapja a világ elismerését. Teljesült azon kívánsága s reménye, hogy megértik, megismerik, amit kortársai oly kevéssé akartak. Kétszáz esztendő! 1712 jun. 28. R. születése, 1912. jun. 28. volt azon ünnepségek középpontja, melyeken lerótta iránta háláját s kegyeletét hazája: Franciaország. Rója le a magyar művelt társadalom is azáltal, hogy tanulmányozza munkáit, talál abban mindig újat s értékeset. Rousseau méltán megérdemli, hogy foglalkozzunk vele 1 Ungi. — A folyó évi fősorozás. A m. kir. honvé­delmi miniszter körrendeletileg értesítette a vármegye közönségét, hogy az idei fősorozás f. évi augusztus 12-IŐ1 október 5-óig terjedő időtartam alatt lesz fogana­tosítandó, egyúttal felhívta a vármegye közönségét, hogy azokban a sorozó járásokban, melyekben az aratás tapasztalat szerint ezen idő tartamon belül szokott le­folyni, a fősorozás lehetőleg oly időpontra tűzessék ki, hogy az aratási munkák ne zavartassanak. UNGVÁR, KAZ1NCZY-UTCA a legjobb Karla tea-vajat és korai főzelékféléket. 184

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom