Ung, 1910. július-december (48. évfolyam, 48-73. szám)
1910-08-14 / 54. szám
48. évfolyam. — 54. szám. Megjelenik minden vasárnap. Ulígrár, 1910. augusztus 14. Előfizetési feltételek: Csak a* „Ung“ lapra Egész évre . . 8 K Negyedévre . 2 K Félévre .... 4 K Egyes szám . 20 f. Amerikába : Egész évre ..........10 60 K „Ung vármegye Hivatalos I.ap“-jával együtt Egész évre 12 K — Félévre .... 6 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. LAP Hirdetések úgy az „Ung“ mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részéretovábbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronkint 40 fillér. A nyilttér és a hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatalt telefonszám 11. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Kazinczy-utca l-ső szám. Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő : BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskodése. zalinas körülmények között vesztette el Ma\ er- lingben, nejét pedig egy emberi íenevad tőre sebezte halálra Genfben. Barátai, rokonai elhullottak, a király magára maradt. Szomorú sors a magány, melyet szeretet be nem aranyoz; a mi királyunk a sors vágásai között ért meg 80 évet, magányosan maradva. Legnagyobb dicsőségét és legkedvesebb alkotását, a 67-es törvényt is sok támadás érte. Nem sikerült a törvénynek békét és vállvetett munkálkodást teremtenie a két állam között; napirenden voltak az összecsapások, a parlamenten kivüli állapotok, a kölcsönös féltékenység és mig a magyar fejleszteni akarta államiságát az 1867-es törvény fokozatos végrehajtásával, addig az osztrák csak saját érdekeinek fenyegetését látta és egyre nagyobb súrlódások, összecsapások keletkeztek. A legutóbbi évtizedben már úgy látszott, hogy bekövetkezett a kiegyezési törvény csődje, mert a király oly férfiakból alakított minisztériumot, kik nagy részben nem állottak a 67-es törvény álláspontján. A történelem beigazolta, hogy a bölcs és tapasztalt agg ismeri az embereket és látja a logika törvényeit. Mert a koalíciónak, mely természetellenes alakulat voit, meg kellett buknia és újra a 67-es álláspontnak kellett győznie. Az öreg ember pedig mosolygott és megmutatta magyar népének, hogy a hatalom birtoklása a két állam politikai helyzetében kerülhet különböző pártállásu férfiak kezébe, de másként, mint 67-es alapon, a más pártállásu államférfiu sem kormányozhat. A zavaros árnak pedig egy vizű folyamba kellett egyesülnie, a 67-es folyamba, melyet a király alkotott meg és fenn is tudta alkotását tartani. A hatvanhét győzelme főként a király államférfim tehetségének győzelme. Nehezebb helyzetben ritkán élt egy halandó, mint a mi királyunk. Nem két széken, két trónon, hanem jóformán két szék között A nyolcvan éves király. (P.) Az emberöltő az emberiség ideges fejlődése korszakában mind kisebbre zsugorodott. Mathuzsálemi kor határáról ma ritka kiválasztottak nézhetnek vissza. Az ősz hajszálak, a fej hava hamarabb borítja be a koponyát, mint azt a természet rendje megszabná, több ősz emberre akadunk, mint öreg emberre. Fejet kell hajtanunk az aggastyán előtt, ha gondoktól és évektől megfehéredett fejet nem is díszíti korona. Annyival inkább tisztelnünk kell királyunk nyolcadik decenniumát, mert az ő feje fölött is súlyos viharok szálltak tova, nemzedékek pusztultak el szeme előtt, intézmények korhadtak össze és új világok fejlődlek, de a király állott és áll rendületlenül és szemébe néz bátran, egyenesen a pusztulásnak és haladásnak. I. Ferenc Jó\sef nehéz időkben ült ősei örökébe. Trónralépte váratlan volt, kamarillai cselszövények inscenálták az olmützi eseményt és senki sem tudhatta, mit várhat a fiatal uralkodótól, forrongást, vagy békét hoz-e a császári korona. Tőlünk állott legtávolabb trónralépése percében. Akkor virradt fel a magyar szabadság- harc és rettenetes önérzetünkben, fiatalos önbizalmunkban már azt hittük, hogy I. Ferenc József sohasem lesz koronás királyunk, mert államunk elszakad Ausztriától és teljesen függetleníti magát a Habsburgoktól. A debreceni nagytemplomban síri csend között olvasták fel a detronizáló határozatot. A fiatal király pedig elkezdte a Canossa-járást. A csatatéren kerülte fegyerét a győzelem, országai bomladozásnak indultak, összeomlással fenyegetett a jövő. Meg kellett alazkodnia az orosz előtt, hogy a magyar szabadságharcot sírba fojthassa. Az olaszok elvették birodalmának éléstárát, Lombardiát, és elveszett a császári korona legszebb gyöngye, Velence is. A gyermek-ifjút csapások nevelték férfivé. Megtanulta azt, hogy az ősi alkotmányokat, hagyományokat és a népakaratot tisztelnie kell, hogy a császári hatalom csak úgy maradhat épen, ha kezet fog, méltányos békét köt a nemzetek akaratával és a XIX. században nem célravezető eszköz az abszolutizmus. Az itju császár egyezkedni kezdett. Engedett ott, a hol engednie kellett, leszállőtt trónusáról a nemzetek gerincéhez, a közép- osztályhoz. A balsors, mely fegyvereit sújtotta, szerencsévé változott, mikor békülni kezdett. Szerencséje volt, hogy nagy kortársakat adott neki a sors. Szerencséje voll, hogy a viszályban álló nemzetnek oly bölcs és puritán szószólójával állhatott szemben, a minő Deák Ferenc volt, és oldala mellett oly hitves állott, kinek egyetlen mosolya több elégedetlent fegyverezett le, mint száz diplomata mesterkedése. A férfikorba lépő Ferenc József konszolidálta az állapotokat. Visszaállította az alkotmányt régi épségébe, a két birodalom együttműködése érdekében alkotmányt adott Ausztriának is és megkoronáztatta magát magyar királylyá. A koronázás már egy lojális és királyát becsülő néppel ismertette meg, melynek számára megalkotta Deákkal és Andrássyval az 1867. évi XII. törvénycikket. Azóta 42 év telt el. Politikai küzdelmek váltakoztak, minisztériumok váltották fel egymást, de két tény épségban maradt. Egy férfi: a kiegyezett király, és egy törvény: az 1867. évi XII. t.-c., a kiegyezési törvény. A királyt is, a törvényt is érte oly támadás, mely csaknem végzetessé vált. A sors csapásai éppenséggel nem kerülték el a magas polcot, sőt élesebben vágtak a trón bársonyába, mint a szürke polgárember élete folyásába. Fivérét agyonlőtték Queretáróban, egyetlen fiát borA hajótörött. Irta Szamolányl Gyula. A pusztán vedlett, szürke sátor. Egy férfi méláz odabenn, Magános, büszke, bátor. Vitorlából vágott a vászon; Vihart dagasztott egykoron Hirjáró óceánon. De mostan áll némán, mogorván, Csak egy csillag szeme pihen Sötéttő, árva ormán. S felzúgnak a távol szelek. Keltő, lázas, zengő szavukban A tengertől jön üzenet. Az ős viz, mely merész hajókat Röpít szét nagy célok felé, Hős sziveket küzdésre nógat. Remegnek a vászonfalak, Az éjbe lép a férfi, Szemében álomfény fakad. És mintha szárnya nőne, szárnya, Csillagtársára föltekint S karját az égre tárja. Gyöngyi Izsó. Irta Halmi Bódog. A magyar szinészélet legnyugtalanabb, legélettel- jesebb temperamentumu férfimunkása, Gyöngyi Izsó egészen komolyan nyugalomba készül. Minden szinószkedés, minden affektáció nélkül közli Magyarországgal, hogy harmincötosztendős színpadi, irodalmi és művészeti vándorlásaiba belefáradt és búcsúzni kiván a deszkáktól a pillanatokért folytatott nagy forró, drámai küzdeimektől. Erre a közlésre egész Magyarország válaszol valamely formában, mindenütt resonanciát kelt ez a hir, mert Gyöngyi Izsó harmincötesztendős hihetetlenül gazdag skálájú, a színpadi és scaenikai munka minden ressortját felölelő művészetében Budapestet belefoglalva minden magyar város, sőt még a kisközségek is részesek. Mert ez a művészember egy cseppet sem volt ekonomus gazda, nem birta administrálni magát, mint az okos fiatalok, hanem meleg szívvel, teljes naiv hittel sietett mindenhová, válogatás nélkül, a hol misszióját teljesíthette. Gyöngyi Izsó még azok közül való, a kik küldetésnek ^tekintik a pályát, a kik őszülő fejjel sem bürokratásodtak el, hanem harmincöt esztendő után is Sturm ős Drang periodók sorozatának tekintik a hivatásukat és nem akarják tudomásul venni, hogy nem echos szekereken járják be többé a színészek a vidéket és nem szellős pajtákban, hanem drága faragott kövekből épült, minden kényelemmel biró palotában emelkedik a színpad. És a theatrum faktorai nyugdij- képes, lakbéres és korpótlékos polgárai ennek a nehéz adókkal terhelt hazának. Gyöngyi Izsó ma is Árkádiában él. Az örök bohémek közül való, gyűlöli a stabilitást, a nyugalmat, a helyhezkotöttséget, neki nagy terek, színes embertömegek, tarka vidékek, folyton változó milieuk kellenek, hogy féktelen hirdető vénája teljes tűzzel harsoghassa igéit. Gyöngyi Izsó harmincöt óv alatt temérdek szép, dallamos, hangulatos drámai és groteszk ötletet adott a magyar tömegeknek. Budapesten és Temesvárt, Pápán és Debrecenben, Kolozsvárt és Máramarosszi- geten, a nagy és kis városokban mindenütt volt hallgatósága, gyönyörködő, megértő figyelői, mindig annyian, hogy zsúfolásig megtelt a theatrum, tapsvihar rázta meg a falakat és mindönki ajkán derült, szerelő, meleg mosoly fakadt, mikor megjelent Gyöngyi Izsó. Áz ő színjátszásában hiába kerestük az elhatárolásra és bíráló jellemzésre alkalmas maniert, az emberlátásnak, hanghordozásnak és a mozdulatoknak sajátosságát. Gyöngyi Izsó alakjának légióját külön- külön lehet csak értékelni. Sok minden qualitás van Gyöngyi Izsóban. — Ritka és éles megfigyelő érzék, humor, a mely átcsap gyakran a burleskbe, de sohasem fajul a bohóckodásig. Az emberi méltóságot és fölényt még a leggroteszkebb karrikaturáiban is sejtetni engedi. Nem szerette, mikor az operett angolkórja circusgirlek ugráu- dozásaival töltötte be a szint, de azért neki „vágott“ ez is, mert Gyöngyi Izsó a színpad igazi polyhistorja. A harmincöt óv, a mit a színpadon töltött, neki úgy telt el, mintha echós szekeren vándorolt volna városról-városra, mert mindent játszott és énekelt és Lapunk mai száma 8 oldal.
