Ung, 1910. július-december (48. évfolyam, 48-73. szám)
1910-07-24 / 51. szám
48. évfolyam. — 51. szám Megjelenik minden vasárnap Ungvár, 1910. julius 24 Előfizetési feltételek: Csak az „Ung“ lapra Egész évre , . 8 K Negyedévre . 2 K Félévre .... 4 K Egyes szám , 20 f. Amerikába : Egész évre .........10-60 K „Ung vármegye Hivatalos Lap“-Jával együtt Egész évre 12 K — Félévre .... 6 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések úgy az „Ung“ mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére - továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronkint 40 fillér. A nyilttér és a hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatal! telefonszám 11. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Kazinczy-utca l-sö szám. Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő : BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. Szépitészeti egyesület. Itta Pós Alajos. Minden városnak megvan a maga specialitása. Az egyiknek gyönyörű környéke van, a másik történelmi nevezetességű hely, a harmadiknak nagyszerű szórakozó helyei vannak és igy tovább. Itt van a mi Ungvárunk. Tagadhatatlanul nem utolsó hely a hasonló vidéki városok között. Egy nagy baja azonban elvitathatatlan. Azt mondják, régi város vagyunk. Történelmi nevezetességű város vagyunk. De ez mind a múlté. A visszajöhetetlen múlté. De mit mond a modern idegen, ki véletlenül városunkba téved ? Igazán sok idegen véleményét hallgattam meg e tárgyra vonatkozólag. Magam is idegen vagyok. És ha igazságos akarok lenni, nyíltan ki kell jelentenem, hogy a legtárgyi- lagosabb általános vélemény az, hogy Ungvár pisfkos város, utcái rendezetlenek, — különben pedig első helyen állana a hason lakosságú városok között. Világos, hogy ezek után ennek megszüntetésére kell gondot fordítanunk. Ha végig bolyongunk Ungvár pár utcáján, lépten-nyomon sérti az esztétikai szépérzéket a rendszertelen építkezés. Igaz, hogy ez többnyire nem a mi hibánk. Régi város vagyunk és igy igen sok rossz dolgot az ősöknek köszönhetünk. De vannak itt hibák az újabb építkezések körül is. Mióta Ungváron vagyok, lépten-nyomon keresem a városi szépitészeti bizottság működését. Valahol csak megnyilvánul, — gondoltam. De eddig mondhatom, eredménytelenül kerestem. Hol van hát ez a tiszteletreméltó bizottság? Miért nem hallat hirt magáról? Anélkül, hogy érdeklődnék, kik foglalnak helyet benne, merem állítani, hogy kevés hozzáértő ember lehet közöttük. De ha volna is, nem érdeklődnek az ügy iránt. Végre ez már régi, általános provinA nagy Erkölcs-szobor. Irta Széphalmy. Egy óriási kőszobor tövén Sok tarka-barka nép tolong. Ä lárma, zaj a nagy szobor kövén Megtörve visszazsong. A századok, a hosszú ezredek Nehéz teherként ülnek rajta rég, S nézik, miként nagy, kémkedő szemek, Hogy zúg alant a nép. A nép szivét nem éri félelem, Hogy egy napon ledől a kőalak. Rombolja alját egyre, szüntelen, Rá dobva szenyt, és sarat . . . Nem lesz idő, ha majd inogni kezd, Nem lesz idő azt visszatartani I Alá temet, mint krisztusi kereszt, S leroskadunk alatta mi. A sült gesztenyék. Irta Dr. Gáti József. Téli est borult a fővárosra, nyolc órára jár az idő. A nagy körúton ilyenkor térnek haza a varrodákból a leányok, hivatalokból és műhelyekből a férfiak. ciális baj, hogy mindenféle bizottságba a „kisvárosi nagyságokat“, véres szájú demagógokat vagy tekintélynek örvendő vagyon-arisz- tokratákat választanak. Az sajnos igy van. Ez lesz a baj nálunk is. Konklúzióké pen: a s\épités\eli bizottság úgy látszik nem felel meg hivatásának. Ezt minden ép és jóizlésü szem konstatálhatja. Ezen pedig segíteni kell. A városnak elsőrendű érdeke ez. Ha valamely közintézmény nem felel meg hivatásának, mindig csak s ;y ut marad hátra. A társadalomhoz fordulunk. Ő tőle várjuk a megváltást. Ezt az utat kell hát követnünk Ungváron is! Alakítsunk s\épitészeli egyesületet. Erre nekünk elengedhetetlen szükségünk van. Ezt az intézményt különben már minden nagyobb város megteremtette. Mi lenne ennek a feladata Ungváron ? Nagyon sok. Valóban hézagpótló intézmény volna. Elsősorban a város külső szépségének általános fejlesztése. Parkok, kirándulóhelyek rendezése, ablakvirág dij-verseny rendezés, utcarendezés, szóval minden, a mi a város külső csinyjának előmozdítására szolgálna. Sok-sok munkát találna, a mi Ungvárt a modern városok sorába emelné. Mindezt pedig kevés anyagi eszközzel elérhetné. Érdemes ezért e tárgy fölött kissé elmélkedni. Tán mégis érdemes foglalkozni ezzel, hogy az idegeneket ne riasszuk el tőlünk. Az alakulás gyorsan menne. A sikert pedig biztosítaná szép számú intelligenciánk fogékonysága. Eddig csak a vezető kéz hiányzott. Újabban városunknak vannak hál’ Istennek művészemberei is. Azokat kell tehát elsősorban felkérni a hozzá nem értő városatyák helyett. — Fővárosunk hason egyesületénél is szobrászok, festők és építészek, szóval hozzá értő emberek foglalnak helyet. És mig nálunk nem lesz megfelelő kezekben a szépitészet ügye, addig ne is várjunk dicséretet az idegen szem tárgyilagos bírálatától. Addig maradjunk a régi piszokban, porban, elmaradottságban. Á kávéházak nagy tükörablakaiból, mint reflektorokból verődik ki a fény a nedves aszfaltra, melyen uagy rajokban kergetőznek az emberek. A villamosok csengése, az automobilok bugása, a kocsik robogása, sípolás és a járókelők lármája szinte harmőnikus egészbe olvad össze, megalkotva a nagyvárosi által már észre sem vehető szimfóniát. Az egyik nagy kávéház ajtaja előtt, a széles márványküszöbön kuporog egy kis leány. Rongyos ruháját összevonja, feje szinehagyott kendőkbe van bugyolálva, mely alól csak elkényszoredett, leuszinű haja és piros orra látszik ki. Szeméből a hideg könnyeket csal elő, ölében néhány újság van, de a kis női rikkancs már nem törődik velük és csak néha-néha szólal meg rekedten : — Esti Újság, A Nap! Minden élénkség nélkül ajánlja újságjait, látszik rajta, hogy már nem számit arra, hogy a járó-kelők még vegyenek tőle. Az idő telik és ritkul a forgatag. A kis leány gyakorta nézi a kávóház óráját, melynek mutatója még oly távol van nyolctól. Már pedig addig nem tanácsos haza mennie. Egyszer csak a szomszéd mellékutcából előjön egy rikkancs. Ép oly rongyos és elkényszeredett típusa a fővárosnak, mint női kollegája. Megindul a körút felé, de észreveszi az ablak tövében didergő szaktársát, megáll előtte és ránéz. A fokozatos haladás pedig minden város jól felfogott érdeke. E szó talán nem lesz puszta hang a pusztában. Vezető embereink fogjanak össze és alakítsuk meg a szépitészeti bizottság hibáit jóváteendő szépitészeti egyesületet! Főúri mesteremberek. Irta Pfeiffer Sándor. Váltógazdaság! Szép szó, nagy a jelentősége gazdag és hatalmas államok politikai életében. Nálunk majdnem ismeretlen fogalom, harminc év alatt egyszer jutott felszínre, a mikor egy rövidke időre a szabadelvű uralmat az úgynevezett koalíciós korszak váltotta fel. De -nem tartott soká és ismét visszakerült a szabadelvű uralom régi szellemével, régi hibáival, régi erényeivel és last not last a sokak által forró fohászokkal visszakivánt, feledhetetlen emlékű husosfazé- kaival együtt. Szegény váltógazdaság! Nálunk csak ez a hivatásod, téged korhol most egy sor lemaradt koalíciós, mint káromolt annak idején egy sor szabadelvű ; ügyvédek prakszis nélkül, földbirtokosok birtok nélkül, tiszteletbeli szolgabirák tisztelet nélkül, hivatalnokok hivatal nélkül. Nálunk ezek a váltógazdaság prezumptiv várományosai, ezek várják ki a feltámadást mindhalálig. Hajdanában másképen volt! Két könyv fekszik előttem; egy öreg, régi, kopott, egy uj, finom, modern bőrkötésű, préselt szecessziós virágokkal. Az egyiknek betűit talán még fából metszette az öreg Kurzweil valamelyik rendezetlen vallásu őse, a másiké fényes, karcsú, modern betűkkel van nyomva. Hogy melyik szebb a kettő közül; ki tudja ? A régi, öreg könyv betűi, mintha azt mondanák mentegetőleg, hja öcsém, a mi korunkban nem a külső csínyt, nem a betűk szépségét keresték, hanem a tartalomban gyönyörködtek. Az öreg, kopott könyv iromba betűi durva, vastag papírra vannak nyomva és olyan erős papír, hogy az ember azt hinné, hogy az emberek régente előre kiválasztották a könyviráshoz szükséges élő komondorokat. E könyv a tizenhetedik századba vezet vissza bennünket, a mikor még a főuraknak is volt valamiféle tisztes mesterségük. A másik könyv a modern honatyák Góthai Almanaeh-ja, üres, sivár — Szervusz Mari! — Szervusz. Hazamész? — Hát persze. — Eladtál mindent ? — A felét sem. A vörös Náci odajött sarkomra és mindenki tőle vett. — Most kikapsz, Jani, kikapsz. A kis leány kárörvendően nevetett a fiúra. — Hát még ne menj haza, várhat a jó vacsora, a pofonok — csufolódott tovább Mari. Jani gondterhelt arccal leült csendesen Mari mellé. — Könnyű neked, neked nincs apád. — Nincs is, de Ábris bácsi megráncigálja a hajamat. — Mennyi pénzed van, Mari? — Öt hatos. — Nekem csak harminc krajcárom van. — No lesz pofon. — Hát lesz! Neked pedig hajhuzás. — Tegnap is volt. — Te, miért üt téged Ábris bácsi ? — Mert anyám hagyja. — Hát mi anyádnak Ábris bácsi ? — Semmi. — Oszt mégis üt tégedet? — Még az anyámat is. Lapunk mai száma 8 oldal.
