Ung, 1910. július-december (48. évfolyam, 48-73. szám)
1910-07-24 / 51. szám
2. oldal. XT ISJ- Gr 51. szám. biográfiákkal, telve szomorú múltak emlékeivel és a reménytelenségével. De mit beszéljek erről; hiszen ezeket mindenki olvashatja, a protekciókat keresők újdonsága minden könyesboltban kapható. Mindkét könyv világos volt a nemzetre; az én régi könyvem, melyet ha lapozgatni akarok, jól marokra kell szorítani, mert holmi gyenge nógatásra nem reagál úgy mint a finom velinpapir, szintén egy kis biográfia a válságos időkből, mikor török, tatár és labanc volt az ur Árpád szép örökében. Sohse tudta a főur, vagy nemes, hogy mikor jön a váltógazdaság, vájjon reggelre kelve nem-e jön a „nóta“ a nyakába? akár volt reá ok, akár nem, a bujdosók közé kellett menekülni, ha nem akar esztendőkön át senyvedni rideg vártömlöcök örök sötétjében. így volt ez Magyarhonban, hol osztályos atyafiak voltak ebben a váltógazdaságban a török is, a német is, igy volt Er- dólyországban is, hol a magyar a magyart ütötte és mindkettőjüket a török. Apafi őnagysága ült a fejedelmi széken. Hatalmas alakja a történelemnek, nálánál nagyobb csak a nádorispán volt, Teleki Mihály uram, kinek lángesze az európai nagyhatalmak előtt is kívánatos, kedvesebb szövetségessé tette Erdélyt. De az örökös pártoskodás hazájává is, a hol elég volt egy puszta meggyanusi- tás, hogy ez vagy amaz a fejedelmi székre, a „süvegre“ s a zöld dolmányra áhit, máris feltűnik a bakó, vagy ha szerencséje van, mehet száműzetésbe. Hej pedig a bujdosás, a hajléknélküliség már akkor is keserves kenyér volt. Az igen súlyos váltógazdasági viszonyok idézték elő, hogy Erdély, de különösen Magyarország főurai, nemesei, fiaikat valamilyes ipari szakmában kiképezték, hogyha vándorbot jut nekik osztályrészül, ne ijedjenek meg az élettől és tisztes munkával keressék kenyerüket. Béldi Pál uramnak, a hatalmas székely generálisnak a veje, Wesselényi Pál is evégből tanulta ki a lakatosmesterséget. És bizony alig hogy megnősült, szüksége is lett reá, magyarországi birtokait elkobozták s ő ifjú hitvesével Erdélyországba bujdosott, apósának Bodola várába. Később Bethlen várát kapta meg Béldi Páltól s az emigrált magyar főur — ki az erdélyi közügyekbe nem folyhatott be — lakatosműhelyt rendezett be, ahol először a vár részére szükséges ajtó- és ablakmegvasalásokkal remekelt. Egy segéddel dolgozott és ez a porkoláb volt, mert ennek hivatalból vasművesnok kellett lenni, ő kovácsolta a vasat, láncot a politikai foglyok kezére, lábára. Wesselényi Pál lakatosműveinek hire messze földre terjedi s nemcsak az erdélyi kovácsok, de még a külföldről is csodájára jártak az ő szép „patent“ lakatjainak és ott vették le a mintákat a vár ablakrostólyain, melyek olyan sok sóhajnak és szerelmes epekedésnok valának tanúi. De utóbb is megirigyelte a sors a bujdosót. Apósa, Béldi Pál nótát kapott, birtokait elkobozták, ő maga és bujdosó családja a fejedelem rabja lett. — Wesselényi Pál újból a nyakába akaszthatta a vándortarisznyát. És kiment — elment Nagy-Törökországba, Drinápolyba, ott láthatta apósát, Béldi Pált a Jediku- lában, a falhoz láncolva, nehéz rabságban. Bármily hires vasmives volt Wesselényi Pál, ezt a láncot nem tudta levenni soha, csak mikor apósa odakerült, ahova már Teleki uram boszuvágya nem jut el. Wesselényi még öt évig volt kénytelen a mesterségéből élni. Utóbb aztán visszakapta régi birtokait. Hej, mert for- gandó volt akkor a váltőgazdaság ; ma főur, holnap vándorló lakatoslegény. Most? Ma honatya — holnap semmi, vagy senki földbirtokos birtok nélkül, tiszteletbeli állások és igy tovább. . . Mikor volt szebb, ak- kor-e, vagy most? Elmélkedjünk! A házasulandók kőtelező orvosi vizsgálata. Megszívlelendő fontos mozgalom indult meg. Évtizedek óta állandóan panaszkodnak, mikép lehetne a jövendő nemzedék egészségét megóvni ama rettenetes fertőző és átörökölhető betegségektől, melyek úgyszólván megtizedelik az emberiséget. Csaknem egyöntetű a vélemény, hogy e bajokon csakis a házasulandók orvosi megvizsgálása segíthet. Egyes külföldi államokban erős kézzel mertek belenyúlni e kérdésbe és törvényileg kimondották, hogy csakis előzetes orvosi egészségi bizonyítvány alapján lehet házasodni. Most, hogy Ehrlich Pál a tudós frankfurti orvos professzor, a vérbaj elleni szérumot feltalálta, a kérdés hazánkban is újból felvetődött. A „Házasság- és Családjogi Szemle“ szerkesztősége, mely programmjánál fogva első sorban hivatott e kérdés megvitatására, ugyanis országos mozgalmat indít a házasulandók kötelező orvosi megvizsgálása tárgyában, melynek eredményeképeu törvény- javaslattal fog a parlament elé járulni. Nevezett jogi szaklap nagyfontosságu felhívást boesájtott ki, melyből közöljük a következő részletet: „A szabad Amerika egyes államaiban már régen törvény biztosítja, Németországban pedig most szándékoznak törvényjavaslattal biztosítani az államhatalom azon jogát, hogy belenyúljon a házasulni szándékozó felek korlátlan egyéni szabadságába 1 A szabad gondolkodás korszakában félre a buta álszeméremmel! Az államhatalomnak nemcsak joga, de kötelessége is, hogy tételes törvényekkel bástyázza körül a házasfelek, a jövő nemzedék : saját népe egészségét, mely ma kényszerítő törvény hiányában a betegségek ezernyi alattomos, de annál öldöklőbb csiráival van megfertőzve 1 Hatósági orvosi vizsgálatra kell kötelezni a házasulandókat 1 Csak egészséges egyénok köthessenek egymással házasságot! Ostobaság szégyenkeznünk 1 A mivel a természet felruházott^bennünket, — az nem lehet szégyen és eltitkolás tárgya 1 Ismerjük meg azt, kihez egy egész élet láncai fognak fűzni 1 A különféle nemi vérbetegségektől, tüdővésztől, görvólykórtól, epilepsziától, az őrültség és egyéb átörökölhető fertőző betegségektől menthetjük meg önmagunkat, családunkat, a nemzetet, ha az általános orvosi vizitációt kötelezővé tesszük. E végből törvény- javaslatot fogunk a magyar parlamenthez benyújtani I Addig is népszavazásra hívjuk föl az ország egész közönségét: politikusokat, parlamenti tagokat, a sajtót, orvosokat, ügyvédeket, bírákat, úgyszintén az egész laikus társadalmat, nőket és férfiakat egyaránt. Minden érdeklődő közölje véleményét a tekintetboD, hogy kötelező legyon-e az orvosi vizsgálat és hogy mily betegségek és mely indokok miatt legyenek házassági akadályok ? A vélemények az emlitett jogi szaklap felelős szerkesztője: dr. Oeiő Ernő ügyvéd, Budapest, VII., Elhallgattak és csendesen néztek a túlsó sarokra, hol egy gesztenyés asszony árult ernyője alatt. — Te Mari, ettél már sült gesztenyét? — Még nem. — Én már találtam egyszer egy stanicliban. Kettő volt, puha volt és hideg volt. De jó volt. Mari sóvár szemekkel nézett arra a nőre, ki épen gesztenyét vett. Elmélázott. — Kettő volt és puha volt . . . — Jó volt. — Én még nem ettem. — Kettő egy krajcár. — Vegyél, Jani I — Hogyisne 1 — öt hatos . . . — Harminc krajcár . . . — Lesz pofon. — Lesz hajhuzás A kis leány sírni kezdett. Jani egy darabig elégülten nézi, majd sajnálni kezdi és egy hősies, férfias elhatározás mutatkozik arcán. Habozik, szőljon-e, végül megembereli magát. — Te Mari, hát akarsz ? — Lesz pofon. — Hát várjál, veszek. — Veszel, Jani? — Igen, ötért. — Veszel, Jani? A kis leány szemei felcsillognak. Elismerő bámulattal, valóságos áhítattal néz a fiúra. Jani meg vadul a büszkeségtől, egy lenéző oldalpillantást vet a szájlátó Marira és a gesztenyesütő felé indul. Mari átnéz a másik oldalra, hol Jani büszkén a gesztenyesütőnő elé lép. A nagy szenzációban minden egyéb elvész a leány számára. Nem látja a járó-kelőket, nem hallja a lármát, nem gondol Ábris bácsira, csak azt látja, hogy Jani átadja a pénzt az asszonynak, átveszi a párolgó staniclit. Mari nagy kínnal a kávéházi ablak küszöbére hág és onnan nézi a vásárlást, kicsi melle pedig vadul zihál. Jani áttekintget a sarokról és nagy ugrándozás- sal rohanni kezd a kis leány felé. Kipirult arccal és csillogó szemmel szalad át az úttesten és csak a kis leányt látja. Abban a pillanatban, mikor már csaknem az aszfalthoz ér, jön a villamos, száguldva a megritkult utcán, egy éles csengetés, a fékezéstől sivitanak a kerekek, vér és agy velő a sineken, Jani pedig a villamos alatt hever. Egy perc alatt nagy tömeg verődik össze. — Hamar a mentőket 1 — Én csengettem, — szól a vezető a rendőrnek, — de az átkozott kölyök nekirontott a villamosnak és késő volt fékezni. Hogy az ördög vigye el a gazember csibészét 1 Most futkoshatok a rendőrségen, bíróságnál, még talán el is csapnak és becsuknak. A rendőr komoly arccal jegyzőkönyvet vesz fel. Erzsóbet-körut 17. sz. a. címére intézendők. Minden egyes beérkezendő véleményt kívánságra a beküldő névaláírásával, vagy enélkiil úgy szaksajtónkban, mint összegyűjtve külön könyvben kiadunk és az orvosi vizitációra vonatkozó törvényjavaslattal együtt a magyar parlamenthez elfogadás végett benyújtunk 1 Ehrlich Pál, a hires (rankfurti professzor, a vér- baj elleni szérum feltalálója hozzánk intézett táviratban is nyilatkozott már, hogy a házasulandók orvosi vizsgálat alá bocsájtandók és hogy a vérbaj, mig abból a beteg teljesen ki nem gyógyul, házassági akadályul szolgáljon. Százezreknek a véleménye minél előbb gyűljék egybe, hogy annál hatalmasabban demonstráljuk a törvényjavaslatnak az egész nemzetre és az emberiségre kiterjedő sürgető fontosságát.“ Vájjon visszhangra fog-e találni ez a felhívás a magyar társadalomban ? II I II E IC. Tájékoztató. A Tál-saskor (Kaszinó) könyvtára nyitva van kedden d. u. 5— 6 óráig. A Kereskedelmi Csarnok könyvtára nyitva van szerdán d. u6— 7. és szombaton d. u. 2—3 óráig. A Népkönyvtár a Drugeth-téri áll. iskola épületében nyitva van minden vasárnap d. e ^ÍO—‘/at2 óráig. A magyarországi munkások rokkant- és nyugdíj-egyletébe minden hónap 1-ső és 3-ik vasárnapján délelőtt 10—12-ig van befizetés az ipartestület helyiségében. Sajtószabadság. Nincs még ogy fogalom, melylyel annyiszor és annyira visszaéltek volna, mint a sajtószabadsággal. Leple alatt megbújt a hitvány üzlet, zsarolás, pornográfia és kétes exisztenciák, a hírhedt álhirlapirók csaknem naponta megfertőzik a sajtószabadság nemes eszméjét. Mikor 1848-ban a hires sajtótörvényt megalkották, az idő szelleméhez képest nagyon liberálisan szövegezték a törvényt és nem féltették a felvetődő burjántól. Azóta nagyon megrontotta a tiszta vetést a konkoly, mégis az újabb szabályozáshoz csak nagyon keztyüs kézzel szabad hozzányúlnunk, mert inkább elviselünk száz visszaélést, mintsem az igazi nemes szabad sajtó egy szemernyivel is megsérüljön. Újabb kategóriája vetődött fel a múlt héten a sajtószabadság megsértésének. Magánember, egy zempléni főszolgabíró megsértett egy volt képviselőt, azon okból, mert a volt képviselő a főszolgabíró apósát magánszemélyében sértegette. Sajnos, hogy az ilyen összekoccanások manapság csak párbajjal intézhetők el, de még sajnosabb, hogy az inzultált rögtön tüzet kiált és teleharangozza híveit azzal a vészhirrel, hogy veszélyben a sajtó szabadsága. Qui bene distinguit, bene docet. És sehol nem életbevágóbb a helyes disztinkció, mint épen a sajtószabadság kényes palántájánál. * Kinevezés. Dr. Novak Béla ungvári ügyvédet kinevezték szentszóki alügyészszé. * Áthelyezés. Hirt adtunk arról, hogy a pénzügyminiszter Fejér Lipót ungvári adóhivatali gyakornokot adótiszttó nevezte ki Marosilyére. Még mielőtt állását elfoglalta volna, a miniszter tegnap érkezett rendeletével áthelyezte az ungvári adóhivatalhoz. A villamosról ijedten menekülnek a nők. A férfiak egy- része kéjjel magyaráz a rendőrnek és erősködik, hogy ő majd tanúskodni fog. A másik rész zúgolódik, hogy megint lekésik, egye meg a fene ezt a sárga villamost. Ok megfizették az utat, nekik dolguk van. A villamos mögött nagy torlódás keletkezik, a villamoskalauzok előre jönnek és nagyban tárgyalják az esetet. Megérkeznek végül nagy sípolással a mentők, a tömeg utat nyit nekik és a gyermeket a kávéház melletti kapu alá viszik. Mari értelmetlenül nézi a kavarodást. Nem bírja felfogni a percek rettenetes tragédiáját, nézi az összeverődött tömeget, nem látja Janit, és csak vár meredt szemekkel. Még mindig a gesztenyére gondol. Olyan puha, jó, és kettő volt. Egyszerre meglátja, hogy mellette egy véres, csonka tetemet visznek a kapu alá, melynek ruházata hasonlít a Jani rongyaihoz. A kis hulla egyik keze el van vágva. Az elvágott kezet a fiatal mentőorvos viszi a tetem után és közönyösen lóbálja. A kéz még most is egy barna staniclit szorongat markában. A kis leány elvisitja magát és kétségbeesve zokog a bezáruló kapu előtt: — A gesztenyém, az én gesztenyém I Adják ide az én gesztenyémet!
