Ung, 1910. január-június (48. évfolyam, 1-47. szám)
1910-05-29 / 43. szám
4. oldal. T7 ÜST <343. szám. moson és máshol olyan nagy szeretettel vették körül, amilyenhez hasonlóval vajmi kevés jelölt találkozik. A megnyilatkozott lelkesedés és szeretet a legszebb kilátásokra nyújt reményt. Khuen-Héderváry miniszterelnök a jelölésre a következőket táviratozta: Dr. Szentgyörgyi Adolf munkapárti elnök urnák Szobránc. Örömmel vettem tudomásul a szobránci munkapárt megalakulását és dr. Tahy Endre főszolgabiró jelölését. Az ezen alkalomból a hozzám intézett szives üdvözlést köszönettel melegen viszonzom. Khuen-Héderváry. * Nyilatkozat. A „Határszéli Újság“ 21. számában „Dr. Lederer Sándor Szerednyén“ cim alatt megjelent politikai cikk szerint dr. Lederer Sándort, a Bánffy-párt képviselőjelöltjét a szerednyoi választó polgárok nevében én szeretetteljes szavakkal üdvözöltem és támogatását biztosítottam. A cikk egyáltalában nem fedi a valóságot, mert én dr. Lederer Sándort nem üdvözöltem és támogatásáról nem biztosítottam. A dologból csak annyi igaz, hogy engem egy választó polgár — mert véletlenül abban a vendéglőben tartózkodtam — Lederer Sándor dr.-nak bemutatott. — Szerodnyo, 1910 május 25. Petreczky Péter ung- csertészi tanító. VÁROSI ÜGYEK. Közgyűlés. — Május 27. — A képviselőtestület az elmúlt pénteken tartott közgyűlésén tárgyalta az államsegély felosztása ügyében kiadott újabb belügyminiszteri rendeletet, a melyre a vonatkozó tanácsi és pénzügyi bizottsági javaslatot a képviselőtestület azon módosítással fogadta el, hogy a pénztáros a VIII. fiz. o. 3. fokozatába, az adóhivatali főnök a IX. fiz. osztály 1. fokozatába s a rendőrbiztos a XI. fiz. osztály 1. fokozatába soroztassék. Dr. Sajó Elek v. ügyésznek 4 heti szabadság- időt engedélyezett a közgyűlés s helyettesítésével dr. Lukács Gézát bízta meg. Dr. Rózsa Leónónak évi 10 K bér fizetése mellett az emeleti légiir beépítése engedélyeztetett. Az ung- megyei takarékpénztárnak 10 méter köztér 300 koronáért örök áron átengedtetelt. A kórházbővitési telekvásárlás ügyben a szavazás junius hó 22-ére halasztatott, a mennyiben nincs határozottan megállapítva, hogy a felajánlott telkekből mely területre van a kórháznak szüksége. A Kossuth-téri óvoda-épületben levő bolthelyiség bérbeadása tárgyában újabb árverés fog tartatni. A Széchenyi-téri árucsarnok hid melletti üzlethelyisége Dénes Aladárnak adatott bérbe 750 K-ért az eddigi 588 K helyett. A pékárusok helyeire újabb árverések tartatnak. A gyepmesteri lak építése Tóth Ferenc vállalkozóra bízatott. Az utcai és házi szemét íuvarozása ügyében a vállalati tárgyalás újból kitüzetett azzal, hogy a szemét és pöcegödör-tartalom egyelőre a vásártér alatti Ung-mederbe rakandó le. A debreceni biztositó intézet részvényjegyzés iránti kérelmo nem teljesittetettAz országos szinészegyesület kérvénye a jegyek árán felül a nyugdíjintézet részére szedhető pótdijak engedélyezése iránt teljesítést nyert. H IRE K. Tájékoztató. Május 29. Komócsy József emléktáblájának leleplezése d. e. 11 órakor. Május 30. Vármegyei rendes közgyűlés délelőtt 10 órakor. Junius 4. Az állami polgári leányiskola nyári mulatsága a Szé- chenyi-llgetben. Junius 11. A „Kacsa“ szerkesztőségének kabaréja a Széchenyi- ligetben. A Társaskör (Kaszinó) könyvtár a nyitva van kedden d u 5— 6 óráig. A Kereskedelmi Csarnok könyvtára nyitva van szerdán d. u6— 7. és szombaton d. u. 2—3 óráig. A Népkönyvtár a Drugeth-téri áll. iskola épületében nyitva van minden vasárnap d. e */210—*^12 óráig. A magyarországi munkások rokkant- és nyugdíj-egyletébe minden hónap 1-ső és 3-ik vasárnapján délelőtt 10—12-ig van befizetés az ipartestület helyiségében. * Komócsy ünnepe. Ma délelőtt 11 órakor megy végbe Komócsy József költő emléktáblájának leleplező-ünnepe. A Petőfi-Társaság, amelynek Komócsy alelnöke volt, díszes koszorút küldött az emléktáblára. Az ungvári egyesületek, tanintézetek, lapok szerkesztőségei nagyobbrészt megváltják a koszorút a Komócsy- alap javára. * Dr. Nehrebeczky György üdvözlése. Dr. Nehrebeczky György, az ungvári választókerület nemzeti munkapártjának képviselőjelöltje, már mint a bereznai kerület képviselője igen eredményesen működött a kerület érdekében. Hogy mint Vorsec és Pancsova városok főispánja mennyire megnyerte az ottani lakosság szeretetét és bizalmát, legjobban bizonyítják a nyugdíjaztatása alkalmából tartott törvényhatósági közgyűlések jegyzőkönyvei. Pancsova város közgyűlésének j^gyzőkünyvében a többek közt a következők foglaltatnak : „Itteni főispánsága alatt nem szorítkozott a szorosan hivatali hatáskörébe eső kötelességek buzgó, lelkiismeretes teljesítésére, hanem minden alkalommal lelkes szószólója és pártfogója volt a város közéletében felmerült és tárgyalt és csak a kormányhatóság jóindulatú hozzájárulásával előre vihető fontos közérdekű ügyeknek. Azonkívül igaz jóakarója, igaz barátja volt Ő Méltósága e város minden polgárának és tisztviselőinek, azok jogos érdekeit mindenkor meleg szívvel felkarolta. Működésének üdvössége e városban kiválóan abban is mutatkozott, hogy a pártok köz* békés együttműködést ritka finom érzékkel és tapintatossággal meg tudta teremteni.“ Hasonló meleg elismerő szavak olvashatók Ver- sec város jegyzőkönyvében is. * Andorko Tamás ungvári pénzügyigaz- gatő. Andorkó Tamás pónzügyigazgató, a ki Tábor Péter szabadsága alatt, majd nyugdíjazása után az ungvári pénzügyigazgatóságot vezette, a mint értesülünk, a jelen állásában megerősítést nyert. Örömmel hozzuk ezt olvasóink tudomására, mert Andorko pénzügyigazgatóhoz úgy hivatala vezetésénél, mint személyes érintkezésénél fogva a legszebb reményeket fűzi mindenki. * Érettségi elnök. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Romanecz Mihály, ungvári kir. kath. főgimnáziumi igazgatót a budapesti VII. kerületi Isíván- uti állami főgimnáziumnál az A) csoportban és össz- tanácskozásokon a folyó 1909—10. tanév végén megtartandó szóbeli érettségi vizsgálatokon való elnökléssel, valamint e vizsgálatoknak elnöki minőségben való vezetésével bízta meg. * Színház. Palágyi Lajos társulata junius 1-én kezdi meg az 50 előadásra terjedő színi időszakot. Az első este az „Iglói diákok“ c. bájos diáktörtónetet adják. * Lelkész vizsgáló-bizottság. A szatmári püspök a lolkészvizsgáló-bizottság tagjait három évre kinevezte. A tagok a régiek maradtak, csupán az elhalt Forgách János és a súlyosan beteg Haugg Leo helyett neveztettek ki uj tagoknak dr. Fibiger Sándor ungvári kir. kath. főgimn. hittanár és dr. Kováts Gyula szatmári tanitóképzőintézeti-igazgatő, theol«4anár. * Löw Lázár levele. Lőw LáSár a sátoraljaújhelyi választókerület izr. választóihoz a következő levelet intézte, a melyet a „Felsőmagyarországi Hírlapiból veszünx át: „Béke és minden jó az ón testvéreim tiszteletére, jótékonyak és istenfélők, a kik Sátoraljaújhelyhez és a járáshoz tartoznak. Isten őrizze meg őket mindig. Minekután, hogy ti Kazy államtitkár után mentek, biztos vagyok és nem kételkedem benne, hogy nem volt soha antiszemita. A mit tett a ruthén ügyben, az egy íelségparancs volt és ő ebben ártatlan Ne gondoljatok azon rossz hírre, ón jót állok érte és ha mellette kitartani fogtok, kész nektek javatokra lenni. És semmi kétség azon rossz hírre, mit reá beszéltek, ő csak javatokat akarja és az egész országban mindenkinek csak javát akarja, de különösen a zsidóság javát. Én öreg lettem, mogőszültem és minek törődnék vele, ha a jósága folytán arra érdemes nem lenne. Meg vagyok győződve, hogy nektok csakis ezen az utón, azaz a nemzeti munkapárt oldalán kell mennetek. Ez az igazi ut, a melyiken mennek kell. Csak ez utón lógjátok a zsidók részére az országot jó helyzetbe hozni és ezáltal a királynak hosszú életet adni. Csak ezen egyetlen eszköz az, a mely a zsidóknak bókét ad és kérlek benneteket, hogy könyörögjetek és ezen írást minden embernek kezébe adjátok, a ki csak reám hallgatni fog, mert ón nektek csak az igazságot és békét akarom. És kérlek benneteket, legyetek segítségemre és magatokat erősítsétek, hogy álljatok a jobb párthoz, az igaz Kazy-hoz. így elérjük, hogy a jobbpárt a balpárt rovására megerősödik. Az isten segíteni fog benneteket. A titeket szerető Lázár Lőw, fia Jeremiás Lőwnek. * Meghívás. A Szenna és Blatta mocsárlecsapoló társulat számvizsgáló bizottsága folyó évi junius hó 2-ik napján délelőtt IOV2 órakor Ungváron, a vármegyeház nagytermében, a társulat 1909 évi számadásainak megvizsgálása céljából ülést fog tartani. Ló'rinczy Jenő, társulati h. elnök. * Gyászhirek. Dr. Mikita Sándor kanonok, theologiai tanár f. hó 27-én este Sátoraljaújhelyen a közkórházban meghalt. Dr. Mikita mintegy két héttel ezelőtt ment az újhelyi kórházba, hogy ott magát gyógyittassa. Egy fogpiszkálóval meg-zurta a kezét ős attól vérmérgezést kapott. Az orvosi tudomány nem tudott rajta segíteni. A megboldogult 55 éves volt. Holttestét Ungvárra hozták és hétfőn helyezik örök nyugalomra a vár alatti temetőben. Roth Adolfnó szül. Bródy Cecilia, életének 65. évében Budapesten meghalt. Dr. Bócz H. Lajos közkórházi főorvos édesanyját, dr. Ország Jakab városi tiszti orvos és dr. Tüchler Sándor népbanki igazgató anyósukat gyászolják az elhunytban. * Névmagyarosítás. Stumpíol Ernő ungvári m. kir. erdőmérnök-gyakornok családi nevét „Szilágyi“-ra magyarosította. * Az ároki tüzkárosultak részére a horlyói körjegyzőség gyüjtőivén adakoztak : Török Ferenc 3 K, Timkovich László 2 K, Török Ferencné, Bellovics János, Bodó Sándor, Palkovics Áron, Grünhaum Herman, Herskovics Dávid, Weisz József, Jakubovics Sámuel, Klein Menachem, Frenkel Mór, Schwarcz Sámuel, Slo- movics Vilmos, Jakubovics Juda 1—1 K, Klein Ignác 50 f, Friedman Májer 30 f, összesen 18 K 80 f, mely összeg az illetékes helyre juttatás végett a szerednyei járás főszolgabirájához szolgáltattak. * Felvétel a tanitónőképző-intézetbe. Az ungvári g. kath. tanitónőképző-intézet első osztályába a jövő 1910—11. iskolai évre 14-ik életévét már betöltött 30 oly éptestü növendék fog felvétetni, ki a polgári iskola IV-ik osztályát legalább jeles sikerrel végezte. A munkácsi megyés püspökhöz cimzett kérvények f. évi junius 25. napjáig az intézet igazgatóságához nyujtan- pók be, s ha a folyamodó az internátusbán óhajt ellátást nyerni, ez a kérvényben világosan és határozottan megjelölendő. Szükséges mellékletek: 1. a polgári iskolai IV. osztályú bizonyítvány ; 2. keresztlevél (születési bizonyítvány); 3. a testi és szellemi épséget igazoló orvosi bizonyítvány. Ungvár, 1910. május 26. Az igazgatóság. * Gyermeknap Horlyőn. A Gyermeknap alkalmából 3 K 20 fillér gyűlt be a Gyermekvédő Liga javára. * Halálos szerencsétlenség. Szobráncról írják lapunknak, hogy ott f. hó 26-án halálos szerencsétlenség történt. Szimcsik Mihály gazda a legelőre sót vitt az ökreinek. Az egyik ökör az alatt, mig a gazdája simogatta, szarvával oly erősen ütötte meg Szimcsiket, hogy a mezőőrök haldokolva vitték haza. Pár órai kínlódás után a szerancsótlen ember meghalt. * Nyilvános köszönet. A szobránci fürdő megnyitása alkalmából rendezett kabaré-estély összes bevétele 235 K volt, melyből levonva az összes kiadást, tisztán maradt a jótékony célra — a fürdői színpad felszerelése javára — 69 K 26 fillér. Felüli izeitek: Csuha István, Orczay Sándor 5—5 K, Csűrös Gyula, Usz Antal 4—4 K, Köröskénvi Béla 3 K, Horváth Mihály, Kirschmayer Ferenc, dr. Szentgyörgyi Adolf, Wieser Géza, Kertész Béla, Früstök Gyula 2—2 K, Jeney Dániel, Papp Viktor, Grigássy Károly, Németh Géza, Rohlitz Nándor, Semsoy Béla 1 — 1 K. Fogadják a felülfizetők ezúton is a rendezőség hálás köszönetét. * Madarak és fák napja. A horlyói körjegyzőséghez tartozó községek, valamint Lehóc község tanítói kara folyó hó 23-án igon szépen sikerült ünnepet rendezett a madarak és fák emlékére. Az ünnepélyen 8 iskola 495 gyermekkel vett részt. A környék intelligenciája szintén jelen volt. * Hivatalos szakácskönyv. Ezt a hivatalos szakácskönyvet az amerikai kormány adta ki, mely országos gondjai közepeit ráért ilyen jelentéktelennek látszó dolgokkal is foglalkozni. A kormánynak ezzel a szakácskönyv kiadásával az volt a célja, fogy a hus- drágaság által szorongatott közönségot a hús takarékos elkészítésére tanítsa. A szakácskönyvet mindenki ingyen kapja, a ki ez iránt érdeklődik. De nemcsak szakács- könyvet adott ki az amerikai kormány, hanem szigorú rendeletet is, melylyel a legerélyesebb rendszabályokat alkalmazza a hús mesterséges drágitói elhjn. Ezt az üdvös intézkedést nagyon jó lenne nálunk is meghonosítani. * Hallotta már, hogy azok a szobapadlók, amelyeket a valódi Eisenstadter-féle Eglasine padló fény- mázzal konnek be, három óra alatt megszáradnak és gyönyörű, évekig tartó fényben ragyognak? Az Eglasine padlófénymáz minden nagyobb festék és fűszer- kereskedésben kapható. Egyedüli gyáros: Eisenstädter Testvérek fénymázgyára Becs, IV/1. Ügyeljen a védjegyre, a mely egy páncélos lovagot ábrázol és minden dobozon látható. 4092,1—1 * Egy óra alatt elveszi a láb kellemetlen szagát és megszünteti a lábizzadást a Mittelman-fóle láb- viz, ára egy üvegnek 1 20 K. Kapható kizárólag az „Aranyoroszlán“ gyógyszertárban Ungvárt. * Menyasszonyi kész kolengyék legelőnyösebben kizárólag Tüchler H. utóda, Rosenberg Gyula ungvári cégnél szerezhetők be. „Bitumina” tiszta bitumenből készített, valódi aszfalt-tetőlemez; tartós, tűzbiztos, szagtalan, kátrányozást vagy egyéb mázolást nem igénylő — ...- ' • ■ ■■ ■ ■-== TETŐFEDŐANYAG. „Bituminá“-val fedett tető bemeszelve szép fr'.ér marad és kitűnő védelmet is nyújt a nap melege ellen. — „Bitumina“ régi Zsindelytetők átfedésére is kiváloaí Gyári főraktár Ungvár és vidéke részére 3999 3—15 tott tekercseket fogadjunk el. f i; Glück Miksa fakereskedésében, Ungvárt.