Ung, 1910. január-június (48. évfolyam, 1-47. szám)
1910-03-02 / 18. szám
4. oldal TT ÜST <318. szám A havasi legelőkön ebben az évben felhajtott állatok száma, számosmarhára átszámítva 5809 drb volt, fübér címén pedig 24.801 korona folyt be. A havasi területek szolgáltatóképességének emelése érdekében állandó kísérleteket folytat a havasi takarmány- kísérleti telep. A szakismeretek terjesztése céljából számos községben rendezett a kirendeltség népies gazdasági előadásokat, tartott fenn népies mintagazdaságokat, szervezett gazdaköröket, s az alsóvereckei Balogh Vilmos-féle hegyvidéki gazdasági telepen 14 ifjút képezett ki az okszerű havasi gazdálkodásban és vajmesteri ismeretekben. A vidék gazdálkodásának színvonalát emelik a gépkiosztások, vetőmagkiosztás, legelő és réljavitások, valamint a jó tenyészállatok kedvezményes áron való beszerzése. Úgy állattenyésztési, mint közegészségügyi szempontból áldásos tevékenységet fejtett ki a kirendeltség az által, hogy a számos helyen mutatkozó vízhiányt kutak felállításával enyhítette. Igen szép ered- ménynyel jártak a báziipar fejlesztése érdekében tett intézkedések. 1908-ban már 13 kosárfonó-szövetkezet, ugyanannyi kosárfonó-telep, 8 nádfonó-műhely, 5 sep- rükötő- és abroncsfaragó-telep, 3 fafaragó-szövetkezet, 2 vászonszövő-, 2 művirágkészitő-, 5 szőnyegszövő-, 3 kötőipari-, 5 himzőtelep-, 1 gyermekjátékszerkészitő- és 1 gyapjuszövő-szövetkezet állott működésben, s a kifizetett munkadijak összege meghaladta a 200.000 K-t. A háziiparfejlesztés érdekeit szolgálják ezenkívül a tanfolyamok, az iparházak, a vidékbeli ifjaknak szakiskolákban és ipartelepeknél tanulmányok céljából való elhelyezése s a kiállításokon való részvétel, mint a piacszerzés eszköze. A vadon termő gyógy- és kereskedelmi növények gyűjtése iránt is megindította tevékenységét a ki- rendeltség s az ehhez szükséges ismereteket a néptanítók utján óhajtván terjeszteni, 1908-ban hat néptanítót küldött ki a kolozsvári gazdasági akadémián rendezett tanfolyamra. A munkásközvetitést szintén kezébe vette a kirendeltség s az összes elszerződtetett munkások munkabére egy fél millió koronára tehető. Nagy arányokban haladt tovább az utak és patakok rendezése, a munkások és kisgazdák jogvédelme és az ínségesek segítése is. Nagy szerepe van ezen vidékeken a hitelszövetkezeteknek és szövetkezeti áruraktáraknak, melyek legjobb orvosságai a több helyen mutatkozó pénz és kereskedelmi uzsorának, mert egészséges áralakulást biztosítanak. A szövetkezetek által elért eredményekre jellemző, hogy a hitelszövetkezeteknél a folyósított kölcsönök összege mintegy 6 millió korona, a takarék- betétek és tartalékalapok pedig másfél millióra rúgtak. Uj szövetkezeti áruraktár 1908-ban 11 alakult, úgy hogy most összes számuk 70. Az áruraktárak összes bruttó bevétele 1,757.155 K, a mi az 1907. évi eredménynyel szemben 358.000 K emelkedést jelent. Feloszlott a papirdoboz- és papirárugyár. Az ungvári papirdoboz- és papirárugyár rt. márc. 1-ón 18 részvényes jelenlétében közgyűlést tartott Bánóczy Béla elnöklete alatt. Elhatározta a gyűlés, hogy felszámol a r. t. s a mohácsi dobozgyárnak tett azon ajánlatát, hogy 25,000 K értékben átveszi a dobozgyárat, elfogadta; mindazonáltal, ha helybeli vállalkozó akad, szivesobben annak adja. A felszámoló-bizottság tagjai megválasztása után a társulati elnök a gyűlést feloszlatta. Mint értesülünk, a gyárat megtarthatása végett mintegy 4—5 betéti társasági alapon akarják átvenni, a mi annál is kívánatosabb volna, mert a vállalat 40 embernek adna keresetforrást. Felhívás. Az Ungmegyei Gazdasági Egyesület értesíti a gazdaközönséget, hogy a folyó évben az ungmegyei Runa-bavason fogja a csikólegelőt jétesiteni. Az egyesület által felvett csikókra külön pásztor fog felügyelni s éjjelre a m. kir. főerdőhivatal által épített fedett s négy felől oldallal ellátott istállóban lesznek elhelyezve. A legelőn levő csikók havonként legalább egyszer állatorvos által megvizsgáltatnak. Sózásról a gazdasági egyesület fog gondoskodni. Csak 2 éves vagy ennél idősebb lovak vétetnek fel. Méncsikók nem vétetnek fel. Legeltetési dij a pásztordij- jal együtt darabonkint 12 K 50 f, melynek első fele a csikó átvételekor, másik fele pedig szeptember hó 1-én fizetendő, vagy posta utján küldendő be az egyesület pénztárába (Ungvárott a vármegyeházában.) Legeltetési idény körülbelül junius 1-től szeptember 15—20- ig tart. A csikók felvételére bejelentések teljesíthetők f. évi március hó 15-ig szóval vagy írásban: Ungvárott a vármegyeházában a Gazdasági Egyesület irodájában. A csikók kihajtásának napját a felvett csikók tulajdonosaival külön levélben közöljük. Ungvár, 1910. évi február hó 28-án. Csuha István g. e. ügyv. alelnök, Nitsmann Jenő g. e. titkár. Kiadó és laptulajdonos: SZÉKELY SIMON Versenytárgyalási hirdetmény. A katonaság tartalékosai és póttartalékosai részére fegyvergyakorlatok és ujonckikép- zés alkalmával szükséglendő és a város által kiszolgáltatandó fekszalma biztosítására 1910. évi március hó 8-án d. e. 10 órakor a rkapitányi hivatalnál tartandó, nyilt verseny- tárgyalást hirdetek. A szükséglendő fekszalma mennyisége évenkint 250—300 mm. Felhívom mindazokat, kik a fekszalma szállítására vállalkozni óhajtanak, hogy ezen szándékukat, 1 koronás bélyeggel ellátott Írásbeli ajánlatban, megjelölve a métermázsánkénti szállítás árát, — 100 korona bánatpénz letétele mellett legkésőbben f. évi március hó 8-áig hozzám adják be. A versenytárgyaláson a legelőnyösebb ajánlattevőnek fog a szalma szálli- lása kiadatni. A szállítás feltételei a városi katonaügyosztálynál a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Ungvárt, 1910. február hó 21-én. Berzeviczy István 4021 1—1 rendőrkapitány. 826/1910. tkv. szám. Árverési hirdetmény. Az ungvári kir. jbiróság mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Schützberger Tóbiás lchóczi lakos végrehajtatónak özv. Kuzma Györgyné által képviselt kk. Kuzma András lehóczi lakos végrehajtást szenvedő ellen folyó végrehajtási ügyében 200 K-nyi tőke és járulékainak behajtása végett az árverést a következő módozatok mellett elrendeli : 1. Az árverés tárgyát képezi Lehócz község 57. és 202. sz. fjkvben A. I. 1—8. sor 87., 89., 727., 752., 761., 804. hrsz. és A. I. 1. sor 513. hrsz. alatt foglalt B. 11. és B. 10. alatt kk. Kuzma András do- vén álló ingatlan jutalékokra, valamint erdő és legelő illetőségre 718 K, illetve 152 K kikiáltási ár mellett. 2. Az árverés Lehócz község házánál 1910. évi május hó ll-ik napján délelőtt 10 órakor lesz megtartva, mely alkalommal az ingatlan a kikiáltási ár kétharmadán alul eladatni nem fog. 3. Az árverelni szándékozók kötelesek az árverést megelőzőleg bánatpénz gyanánt a bírói kiküldött kezeihez 71 kor. 80 fill.-t és 15 kor. 20 fill.-t készpénzben, vagy óvadékképesnek nyilvánított értékpapírokban letenni. 4. A fennebbi ingatlan az árverésen a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron el nem adható és vevő a bánatpénzt, ha ígérete a kikiáltási árnál magasabb, az általa Ígért ár 10%-ig kiegészíteni köteles, különben ígérete figyelmen kívül marad, bánatpénzét elveszti és ő a haladéktalanul folytatandó árverésen részt nem vehet. Ungvárt, 1910. évi febuár hó 9. napján. A kir. járásbiróság, mint tkvi hatóság. 4023 1 -1 Pavlik Béla, kir. járásbiró 829/1910. tkvi. árverési hirdetményi kivonat. A nagybereznai kir. járásbiróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a nagybereznai Gazdasági Bank r. t. végrehajtatónak, Gonda Mihály végrehajtást szenvedett elleni 300 korona tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a beregszászi kir. törvényszék (a nagybereznai kir. járásbiróság) területén lévő, a dugetházai 145. sztjkvben B. 2. alatt Gonda Mihály nevén álló ingatlan jutalékra az árverést 642 K kikiáltási árban elrendelte azzal, hogy az árverés alá került ingatlan a kikiáltási ár 2/3-ánál alacsonyabb áron az árverésen el nem adható és hogy a fentebb megjelölt ingatlan az 1910. évi május ll-ik napjának d. e. 10 Órájakor Drugetháza községházánál megtartandó nyilvános árverésen eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi december hó 1-én 3333. sz. alatt kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX t.-c. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kötelesek továbbá, ha az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéret tétetett, ha többet Ígérni senki sem akar, a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általuk Ígért ár ugyanannyi százalékáig nyomban kiegészíteni. Ha ennek a kötelezettségnek eleget nem tesznek, ígéretük figyelmen kivül marad és az árverésben, melyet haladéktalanul folytatni kell, részt nem vehetnek. A kir. jbiróság, mint tkvi hatóság Nagyberezna, 1910. évi február hó 23-án. 4022 Ordódy, kir. járásbiró Szegény, Gazdag egyaránt mindig használja a ■ Már amar ősi ..Salycil sósborszeszt mert fáradt testnek nélkülözhetetlen egy jó if" masszírozás. Bedörzsölés által rögtön elmúlnak a fájdalmak és kitűnő érzést eredményez hűsítő hatása folytán. Munkások: ha este fáradtan hazajönnek, csakis a Máramarosi Salycil sósborszeszt használják. Szájvíznek használva kitűnő, mert a bűzös száj-lehellet elmúlik tőle. Uraknak a borotválkozásnál és fejbedörzsö- lésnél nélkülözhetetlen desinficiáló szer. Egy üveg Salycil sósborszesz 44 filiér. Egy nagy üveg Salycil sósborszesz I korona 10 fillér. Eyy legnagyobb üveg Salycil sósborszesz 2 korona 20 fillér. • "■' Egyedüli készitő: Dr. Reisman Ödön gyógyszerész, Máramarossziget, Főtéré, sz. Utánzatot ne tessék elfogadni. Postai rendelések utánvéttel eszközöltetnek. Kapható Ungváron: Herskovics B. optikus, Szilágyi József, Szabó Dezső fodrász, Glück József, Peltsárszky Béla kereskedő uraknál. 6 darab tiszta véri! Szimenthalli BIKA ELADÓ 3993 £gry ferencnél Xisgejőcőn. . 3 mmmmmmssm Használt benzinmotorokat és cséplőket vesz és elad GROSZ MÓR gépész Ungvár, Kaposi-utca. 4020 1 3 llllHflll Dombalja-utca 1-sö sz. alatt mindenféle használt és uj bútorok, konyhaedények, üvegek és más tárgyak átköltözés miatt olcsón 4oi9 eladók. 1-2 Nyomatott Székely és Illés könyvnyomdájában Ungvárt. = 5500 = B^“" közjegy, hit. bizonyít- \ í vány orvosok és maga- : nősöktől tanúskodik, —— bogy a _ _ Ö KAISER-féle mell-karamellák 3 fenyővel. I rekedtség, elnyálkáso- dás, hurut, görcs és fojtóköhögést a legjobban elhárítja. Csomagja 20 és 40 fill. Szelence 60 fillér. Kapható: Bene Lajos ” és á Lám Elemér ™ gyógyszerészeknél.