Ung, 1910. január-június (48. évfolyam, 1-47. szám)
1910-03-06 / 19. szám
48. évfolyam. — 19. szám Megjelenik minden vasárnap reggel és szerdán délben, Ungvár, 1910. március 6 Előfizetési feltételek : Cxsk az „llng“ lapra Egész évre . . 12 K j Negyedévre . 3 K Félévre. ...UK Egyes szám . 12 f. Amerikába : Egész évre ...............17 K „Tilg vármegye Hivatalok l.apjá“-val egy alt egész évre Ifi K — Félévre . 8 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „Unj" mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések ágy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyllttér soronkint 40 fillér A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatal! telefon szám II. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Kazinczy-utca l-ső szám. Felelős szerkesztő : BÁNÓCZY BÉLA. Segédszerkesztő : DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és ülés könyvkereskedése. Két balkézzel. Az elmúlt kedden tartott városi képviselő testületi közgyűlés úgy a jégkérdést, mint a levágott állatok húsának közegészségügyileg oly fontos lehütési, illetve állandó hűtési kérdését megoldottnak vette. Hát hogyne? Mikor a városi mérnök fehéren feketén kimutatta, hogy ime, itt az ajánlat, mely szerint felépül a jéggyár, s a jéggyárral kapcsolatosan elkészülnek a hűtő- helyiségek is, — csak, csak utána kell nyúlni, azaz 10 éves szerződést kell kötni az ajánlattevővel. S mikor úgy a pénzügyi bizottság, mint a képviselőtestület az ajánlatot elfogadja, akkor kitűnik, hogy a városi mérnök — tévedett, mert a hütőkamarákul felajánlott pincehelyiségek nem a célnak megfelelők, azokat legalább egy méterrel magasbitani kellene. Úgy tűnik fel nekem ez a dolog, mintha a város mindenütt és mindenben két balkézzel dolgozna. Az utolsó percre hagyják a legfontosabb ügyek tárgyalását, s dacára a helyszíni előtanulmányozásoknak, soha sincsenek teljesen rendben azzal, hogy mit is akarnak. Pl. a jéggyár ügyében tett ajánlatnak pénzügyi bizottsági tárgyalásánál is dr. Kerekes István feltette a kérdést, hogy a felajánlott pincehelyiség elegendő térfogatu-e ahoz, hogy az összes ungvári mészárosok és hentesek árui ott elhelyezést nyerjenek, s ha igen, miért nincs legalább egy kis rajzocska készítve a helyiség hogyan le endő felosztásáról ? — mire azt a szakértői vá laszt nyerte, hogy a helyiség teljesen megfelelő. S ime másnap kitűnik, hogy a mit a tanulmányi utón volt ungvári szakértő meg felelőnek talált, azt a Schlick-gyárnak a jéggyár felállítása ügyében itt járt Ao.ftdértője egy méterrel alacsonyabbnak talált, mint a milyen magasságra feltétlenül szükség van arra, hogy az hütőhelyiséggé válhasson. Most tehát ott vagyunk, hogy az ajánlattevő megnyerte a 10 esztendőre a jégeladás kizárólagossági jogát, a városnak azonban mégis kell építeni vagy 30,000 K-ba kerülő jégvermet, vagy pedig egy 100,000 K-ba kerülő hűtőtelepet. Hát nem valósággal két balkézzel való dolgozás ez? És mindez történik oly időben, midőn a városnak külön szakértője van, a kinek tulajdonképp tehát első és főkötelessége lenne a városi ügyek oly irányú intézése, hogy azok a közönség hasznára, kényelmére váljanak. És a mikor a városi szakértő-mérnök javaslata, illetve elfoglalt álláspontja ellen valaki, a ki nem diplomás szakember, hozza szólni merészel, vagy azt egyáltalán nem találja elfogadhatónak, a közjó, a közönség érdekében levőnek, — akkor a közvélemény (értve a képviselőtestület többsége) felzúdul, s majdnem egyhangúlag azt kiáltja: hogy „éljen a szakértő!“ — dacára, hogy számos eset van már rá, hogy az úgynevezett szakértő, nem mindig hozzáértő is. Hogy messze ne menjek ennek bizonyításában, rámutatok a színházra, a Fried-házra, a villanyvilágításra. A színháznál is megmondták a szakértők, hogy az a kapkodás, mivel az épitést kierőszakolták, egy nem megfelelő színházat fog eredményezni. A mérnök azt mondta, hogy ez téves felfogás, s a szinház is jó lesz. És most, hogy készen van, mindazok, a kik az építkezésnél mint irányítók, felügyelők és szakemberek részt vettek, szinte szégyellik magukat a nagy urasági magtár láttára. A Fried-féle építkezésnél is a városi mérnök mint szakértő volt az, a ki azt állította, hogy azt az épületet nem lehet másként felépíteni, mint az általa bemutatott terv szerint, s a képviselőtestület nagy többsége ehez is hozzájárult; s most kitűnik, hogy még sem úgy épült az a ház, mint az a mérnök által egyedül épülhetőnek jeleztetett, hanem úgy, hogy Friedék most nem fizetnek, mert állításuk szerint nem kapták meg a megszavazott területet. Itt van azután a villanyvilágitási ügy. Ez is a városi mérnök szakértői „javaslatai“ folytán íeneklett meg. íme, igy vagyunk a szakértői véleményeknek aranyborjúvá avanzsiroztatása folytán ; s mert ez a két balkezes állapot végeredményben mindenkor a város kárával jár, legfőbb ideje, hogy a „szakértői vélemények“ visszaszorittassanak helyükre, tehát a javaslatok sorába. A káromkodás ellen. A nép régi tiszta erkölcse fogyatkozóban van. Annyira jutottunk immár, hogy a nép fiai lassankint élvezetet, gyönyörűséget találnak a trágár, a mocskos, a durva beszédekben. Sőt tovább mennek; nem restellnek az utcán járókelők fülehallatára, csupa virtuskodásból úgy beszélni, úgy káromkodni, hogy még az edzettebb lelkű férfiak is undorral, megvetéssel fordulnak el tőle és fülig pirulnak. És a nép igen gyakran, szinte öntudatos célzatossággal nyitja fel száját céda beszédekre, ocsmány káromlásokra csak azért, hogy botránkoztassa, megpirítsa a mellette elhaladó finomabb lelkű embert, leányt, úrnőt. Szinte örül a lelke, mikor látja, hogy milyen zavarba hozta gyöngéd lelkű embertársát, a ki őszinte lólekből restelkedhetik a durvaságon. Hogy ez az eléggé meg se róható szokás nem mai keletű, harminc év előtti törvényeink bizonyítják. Ne sírjatok . . . Irta Krüzselyl Erzsiké. Ne sírjatok, hogyha nagy szenvedést láttok, Minden szenvedéssel lehull egy-egy átok. Ki legtöbb tövisen járt a földi létben : Odaát majd az jár a legtöbb virágon, Annál boldogabb lesz majd a másvilágon, A sugaras égben ! De sírjatok, hogyha egy gazdagot láttok, A kinek a jómód nem öröm, csak átok, Kinek csupa virág lehetne az útja, Mégis a kapzsiság zord ösvényét futja S nincsen boldog perce, sohse ment a gondtól, A szenvedők között jár némán, hidegen. Csak magának gyűjti, másra sohse gondol S csak egy vágy hevíti, hogy több kincse legyen. A kinek ily kemény, önző, rút a lelke, Az a koporsóját már élve meglelte. — Oh, ne irigyeld őt, tekints reá szánva : Annak odaát lesz vérző goigothája! Az urak. Irta Gyöngyössy László. Fájd kicsi, de fényűző folvidóki városka. Istenem, mikor itt a természet is olyan pompázó hegyeivel, völgyeivel, szebbnél-szebb tájképet mutat minden fordulónál, nem a hasznos bort, búzát, hanem a szépséget szórja mindkét kezével. Tehát mondom, selymes és illatos, régi ősnemes hölgyei és férfiai közó egy előkelő és kifogástalan gavallér, nóvszerint Dinka János került valamelyik szomszéd városból. (Annyi város van itt a környéken, hogy két vármegyében nincs több. Itt még a falu is ősrégi nemes mivoltánál fogva szabad királyi város.) Erdész volt itt is, városi erdőgondnoknak választották. Vereses, sugár bajuszu, lőcslábu, de karcsú termete volt, a ki vadászöltönyben és egyéb zöld-kék feltűnő ruhában járt. Igen előkelőén tudott pislogni kék szemével s kifogástalan nembánomsággal fizette ki a pezsgőt, ha nyakára rendeltek — tréfából a fajdi uraságok. Parasztos nyelven igy mondják: zsák megleli a foltját, — de igy csak az alvidéki jövevény', György- Lászlónó beszél s a fajdiak máskép mondják, — igy : az előkelő rokonlelkek egymásra találnak ! Dinka hamar szemet vetett Hiomóczy Sárikára, a ki szintén olyan előkelőén beszélni tudó kisasszony, mint a milyen gavallér a maga nemében Dinka ur. Anyja, apja ide való volt, de állami hivatalt vállalt az öreg, a mig élt, pedig aligha volt rászorulva, mert valahol a lengyel határon havasa volt. Látni nem látta senki, mert nehéz oda a nagy hegyektől ellátni, no de ki kételkednék benne? Mikor az apjok meghalt, anyjok a szép Sárikával visszajött ebbe az úri városba, mert odalent az Alföldön csiszolatlan, durva emberek közt nagyon szenvedett. Itt meg irigyelték, ünnepelték Sárikát, pompás ruhájáért, temérdek szép kalapjáért. — No, gondolá magában Dinka János ur — e sok kalap és ruha mögött egyébnek is kell lenni. És az okos Dinka János olykor-olykor úgy oda- vetőleg emlegette, hogy neki is van egy nagybátyja Dolyócon, a ki mindenét ráhagyja. — Bizonyosan még jó erőben levő úri ember lehet? — tapogatózik Hiemóczyné. — Jő hatvanas, de végképpen megromlott a gyomra a sok erős bortól és vadpecsenyéktől... Szegény öregnek most egyedüli mulatozása, hogy azt nézegeti, hogy fejlődött a királyi kegyelem alapján ősrégi, XÍII-ik századbeli egyszerű címerünk mostani ékessége. — Nemes, hozzá méltó foglalkozás . . Szegény öreg ur már csak a múltnak él tehát — sajnálkozott felette Hiemóczyné. Oh, a mi családunk is nagyon régi, Sárika ereiben anyai ágon Könd vezér vére csergedezik . . . — Azért van ilyen fejedelmi külseje 1 — rajongott a XIII-ik századi nemes sarjadék, Dinka ur, mig Sári ragyogó, bűvölő szemmel nézett udvarlójára. Szóval nagyon megértették egymást a fiatalok s a mamánál is kegybe jutott az ügyes Dinka. Kotruth szolgabirónó már néhány nap múlva biztatta is Hiemóczynét: — Tartsátok meg már az esküvőt, ne epekedjék annyit ez a szerelmes pár. Hát az esküvő meg is volt, utána a pazar villásreggeli. A nagybácsit is várták, de csak egy hosszú táviratban gratulált a boldog párnak. Kotruthné mindjárt kitalálta, miért van villásreggeli az esti lakoma helyett. — Ti bizonyára nászutra készültök, — fenyegette ujjaival a boldogságtól piros párt — és ma a déli vonattal indultok. — Igen, igen . . . ugy-e Jani? . . . Menjünk Velencébe, menjünk Velencébe, — tapsolt ujjongva Sá ika — édes Jani, ugy-e elmegyünk? Jani ijedten és bambán nézett szét a levegőben, de egy szót se szólt Hodásné nevetett. — Úgy látszik, Dinka ur kissé bambább lett a nagy boldogságtól és a regényes Velencétől. Lapunk mai szäma 6 oldal. x_.^x_:e=
