Ung, 1910. január-június (48. évfolyam, 1-47. szám)
1910-01-01 / 1. szám
2. oldal XT HST 31. szám. hető a város külső képének előnyös változása. A mintegy 10—15 uj földszintes ház mellett felépült a közönség által rég óhajtott második s a nagy Bercsényi nevéről elnevezett szálloda, mely nemcsak kényelmi, de városszépitészeti szempontból is határozott nyereség. A Kossuth-térről eltűnt a visszatetsző külsejénél fogva mindenkit megbotránkoztatott Winckler-ház, helyet adva egy impozáns két emeletes bérház'nak, melyhez hasonló alig akad a szomszéd városokban. Lebontották a Krausz-házat is, melynek helyére szintén két emeletes bérház épül, mintegy mutatóul s irányítóul arra, hogy a vele egy soron levő többi apró, tűzveszélyes, rozoga, földszintes házaknak mikép kell a közeljövőben átalakulniok. Dayka Gábor szobrának, az elsőnek, mely a város közterét díszíti, leleplezése is az elmúlt év történetét színesíti. Utcarendezésünk ügyében is előnyös intézkedések történtek. A sikerült — de sajnos, a vandalizmustól nem ment — fásítások határozott előnyére vannak a város külső képének. A vargasoron létesített aszfalt, a Kadubecz-patak bebolto- zása és szintén aszfalttal való burkolása folytán most már a legszélsőbb városrészekbe is kényelmes a gyalogközlekedés. A szekérforgalom nagy javára szolgál a váralja-utca kiépítése, melyre az impulzust különösen az adta meg, mert a székes- káptalan az utcán végig húzódó rozoga fakerítést kőkerítéssel cserélte fel, a mi nemcsak szépité- szeti szempontból, de egyúttal közbiztonságiból is előnyös változás. A helyi gyáripar is fejlődött. Az elmúlt évben kezdte meg működését az Egyesült Magyar Hajlított Fabutorgyárak r. t. tulajdonát képező uj furnir-gyár, mely helyes és a budapesti, jól mondva a bécsi központnak jóindulatú irányítása mellett a hajlított fabutorgyárral egyetemben több száz családnak szolgálhat állandó kenyérkereseti forrásul. Mindezeket figyelembe véve, igazoltnak tekinthető, hogy az elmúlt esztendő ha sok csalódásnak, keserűségnek és reményvesztésnek volt is okozója, még sem teljesen meddő. De az is igaz, hogy ha az arra hivatottak ügybuzgalmuknak jeléül erősebb munkálkodást fejtettek volna ki, visszapillantásunkkal több érdemes munkán akadhatott volna meg szemünk. így pl. annak a tarthatatlan állapotnak megszüntetése iránt, hogy a vasúti állomás és a vasúti állomásig terjedő házsor ne Gerény község határában legyen, de a terület Ungvár városához csatoltassék: mi sem történt. Nem jutott dűlőre több más felvetett helyes eszme sem, holott egy kis jóakarattal — a 30 K-ás búzaárak dacára — is meg lehetett volna belőlük néhányat testesíteni. Bízunk azonban a sorsban! bízunk mint a fatalisták, hogy tulajdonképen nem az emberek irányítják a világ, a városok életének folyását, fejlődését, — hanem hogy az minden magától jön, mint a hogy az a sors könyvében megírva vagyon, — s igy nem adjuk fel a reményt, hogy az 1910. esztendő, — a mit mindenki részére jobbnak, kellemesebbnek, boldogságteljesebbnek kívánunk: mint a tegnap vig zeneszóval eltemetett ó-év volt: — több irányban fog kellemes beszámolóra alkalmat nyújtani. Boldog uj esztendőt! in. Liga a kivándorlás ellen. — Országos akció. — Az egész országra kiterjedő társadalmi akció indult meg a nemzet sorvasztó betegségének: a kivándorlásnak hathatós eszközökkel leendő orvoslására. Százezrek hagyják itt évente az országot, hogy az Óceánon túl keressék a boldogulást. Mélyen gyökerezik ez a borzasztó veszedelem, mely rohamosan elszívja a nemzet életerőit és temérdek hasznos munkaerőt szakit el az anyafö d kebeléről. Nincs olyan ága a gazdasági életnek, a mely súlyosan no érezné az egyre erősödő népvándorlásnak szomorú hátrányait; a földmivelés, az ipar és kereskedelem egyaránt nagy és folytonos vérveszteséggel fizeti meg az árát ennek a mindennél nagyobb és fájdalmasabb nemzeti nyomorúságnak. Az állam megteszi a kötelességeit a veszedelem elhárítására, a belügyi kormány energikusan és meleg szeretettel karolta föl ezt a nagy nemzeti kérdést, de éppen a belügyminiszter hangsúlyozta, hogy az állam maga a nemzeti társadalom pártfogása nélkül nem érhet el tökéletes eredményeket. A Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület, a mely József főherceg védősóge alatt széleskörű és hatalmas kullurmunkát fejt ki, vette kezébe a kivándorlás meggátlásáuak -és a visszavándor- lás elősegítésének nagy horderejű ügyét. A kultur- egyesület már alakulásakor programmjába foglalta ez! a nagy nemzeti kérdést és Oallovich Jenő a D. M. K. E. főtitkára és dr. Gönczy Elemér a D. M. K E. titkára tervezetet dolgozott ki, az egész kulturmunka és társadalmi segítség akciójára vonatkozólag. Most azután a nyilvánosság elé lép munkájával, jelentvén, hogy kebelében, de a kulturegyesülettől teljesen független hatáskörrel megalakította az Országos Kivándorlási Ligát és ezzel egy hatalmas társadalmi szövetséget hozott létre, a melynek kizárólagos célja, hogy a nemzeti társadalom támogatásával a kivándorlás nemzetrontó hatását gyöngítse és a mennyire csak lehet, magát a bajt megszüntesse. Az ország kiválóinak vezetése és irányítása mellett indul meg ez a nemzet- fenntartó munka, a moly méltán számit arra, hogy az egész hazafias magyar társadalom melléje áll és a nemes mozgalmat egész lelkesedéssel fölkarolja. Maga a kulturegyesület teljes erkölcsi és anyagi erejét harcba viszi a nagy célért és az a szándéka, hogy ha ezt a hatalmas szervezetet az egész országon felépítette, függetleníteni fogja az amúgy is számtalan hasznos irányban működő egyesülettől. A szervezés munkája mogindult, s ezt a nagy feladatot a Liga elnöksége Székely Miklós főtitkárra bízta, a ki évek óta teljes szakismerettel foglalkozik a kivándorlás kérdésével s ebben az irányban beható tanulmányokat végzett. Óriási adathalmaz van már együtt a Ligánál, a mely nemes akciójában meg van győződve arról, hogy az egész osztatlan magyar társadalom az összes hazai kulturegyesülelek támogatásával a kormány felügyelete mellett a kivándorlás csökkentése és a visszavándorlás elősegítése körül számottevő eredményeket fog elérni. Az Országos Ki- vándorlási Liga központi irodájában Rottenbilier-utca 10. alatt már megkezdte működését. Az „esperanto.“ (N■ S.) „Minden hóbortnak akad utánzója.“ Ily értelmű mondattal kezdte cikkét egy magyar hírlap az esperanto nemzetközi nyelvről. A volapiik letűnt világnyelv még ki nem aludt hamvaiból föltámadt a világnyelv valódi eszméje, mely nyelv már s mely hivatva van a nemzetközi érintkezés eszméjét megvalósítani, ez az esperanto. Szükséges-e az esporaDto? E kérdésre a jövő század gyermeke fog mosolyogni, miként mi is mosolyognánk, ha valaki azt kérdezné tőlünk: Szükséges-e a vasút, vagy a postai intézmény? Sajnos, nem sokan méltatják eléggé e fogalmat, pedig már nem is uj e nyelv. Igaz, nem szégyenlein bevallani, hogy ón csak most ismerkedtem meg e nagyszerű világnyelvvel, de ugyanakkor beláttam ennek a nyelvnek nagy hord- erejéL s csodálkoztam, hogy mások idegenkednek tőle. Pedig nekünk magyaroknak kellene a legtöbbet tenni e nyelv érdekében, hogy ez minél szélesebb rétegben el legyen terjedve. Nem hiszem, hogy a művelt emberek közül csak egy is volna, ki nem érzi szükségét a világnyelvnek. A mai politikai és kulturviszonyok mind sűrűbb érintkezésre utalják az egyes nemzeteket. E célból a feltaláló s gondolkodó ész redukálta o nagy távolságot a közlekedési eszközök által, részben megsemmisítette a telefon, a táviró és a repülőgép feltalálásával. Csak a nyelv szegül ollene. Ma mikor mindenki élni siet, mikor oly drága az idő s oly kevés a pénz, mennyi időt fecsérelünk s mennyi pénzt áldozunk az idegen nyelvekért. Mert ha a nemzetek egymással érintkezni akarnak, meg kell tanulnia egymás nyelvét. Egy fiatal ember pl., ki most Budapesten a felső kereskedelmi iskolát elvégezte, nem mehet külföldre, hogy ott tapasztalatokat gyűjtsön és világot lásson, mert egy idegen nyelvet sem beszél tökéletesen. így van ez sok emberrel, a ki csak a nemzeti nyelvét tudja. Azonban ha megtanulná — természetesen a nemzeti nyelv el nem hanyagolásával — az esperantot, úgy útnak indulhat a szélrózsa minden irányában és nem kell attól tartania, hogy nem boldogulhat, mivel nem tud más nyelven beszólni. Ne játszunk az értékes ajándékkal, mint sötét Afrika csecsemői a csiszolatlan gyémánttal, — mit ha aztán megunnak, eldobnak maguktól, — hanem ragadjuk meg s no engedjük ki birtokunkból. Minden feltalálónak nagy uálával tartozunk, de a világnyelv megalkotójának kell adni a legnagyobb erkölcsi jutalmat azzal, hogy pártoljuk s minél rövidebb idő alatt megtanuljuk verejtékének gyümölcsét — nyelvét. Azoknak, a kik — sajnos — még nem ismerik e nyelvet, legyen szabad bemutatnom alant lévő néhány sorokat, melyekből ki fog tűnni, hogy egy közóp- műveltsógü ember tanulás nélkül is megérti, ha még soha egy egy szót sem hallott volna esperautóul. „La internacia lingvo Esperanto estas facile lernebla. Simpla, fleksebla, belsona, vere internacia en siaj elementoj, la lingvo Esperanto prezeutas al la mondo civilizita la sole veran solvou de lingvo internacia.“ Az esperanto nevű műnyelvben megvan a nemzetközi nyelv minden kelléke. E nyelv talán 40-szer könnyebb az európai nyelveknél. Nagy előnye, hogy minden szavát úgy kell leírni, a mint kiejtjük (fonetikusan). Szótövei nemzetközi kifejezésekből vannak véve s ezekből sok ezer szót mindenki maga alkothat. Minden eszme, gondolat és gondolatbeli árnyalat kifejezésére alkalmas. Könnyen s egyenlően kiejthető. Kellemes lágy hangzású, szóval nem csoda, hogy alig 22 éves pályafutással e nyelv nagy utat tett meg. Ma már hatalmas könyvtárat tölt meg irodalma. Jelenleg körülbelül 40 esperanto lap jelenik meg. A hazai esperanto mozgalmat főképen a „La Verda Istando“ nevű országos magyar esperanto szervezet indította meg. E szervezet fenti cimü lapot is ad ki, melynek gyönyörű és hazafias cikkei Marich Ágostonnak, az esperanto lelkes és agilis apostolának nevéhez fűződik. Marich Ágoston társadalmi utón is mindenfelé izgat és lelkesít az esperanto érdekében. Hogy ez a nyelv minden tudománynak, sőt a leg- fenségesobbnek, az orvosi tudománynak is kifejezője és terjesztője lehet, bizonyítja, hogy a közelmúltban lezajlott világhírű budapesti orvosi kongresszuson is külön szakosztály ezen nyelven tartotta előadásait, melyen részt vettek a világ összes országai orvosainak esperanto művelői. VÁRMEGYEI ÜGYEK. Anyakönyvvezetöi kinevezés. A vármegye főispánja Dzurányi Gyulát a sóháti, Weisz Kálmán jegyzői írnokot a jószai anyakönyvi kerületbe korlátolt hatáskörrel anyaköny vvezető-helyettesokké kinevezte. a pásztor idylje ? Legelteti nyáját, szerelmes felesége kihordja az ételt. Leteritik a széles szűrt a pompás virágos rétre és együtt költik el azon az ebédet. Csevegnek, csókoloznak, évődnek és fölöttük a kék mennybolt, a ragyogó nap, köröttük a végtelen szépség : a tündéri természet, mosolygó keret a két szerető szív boldogságához. Ugy-e, igy van a poétáknál? Nohát én láttam egy ilyen szerelmes párt. Az asszony rettegve sietett az ennivalóval, mert elkésett, a szerelmes pásztor bizony majd végigvágott rajta a tilinkójával, a szűr se került le a vállrul, dehogy elnyelegtek, az eső is megeredt . . . hol az a poétái boldog idyl ? Mese az, avagy csak kiszakitott pár pillanat a hosszú életből . . . Mennyit összepapolok magának Béla; mert hát ez mind igaz, ez igy van, ón tudom. ígérje meg, többet nem besze’l nekem ilyen haszontalansá- gokról. Béla nagyot sóhajtott. — Jó. Nem beszélek. Mert magának nincs szive, Elza. Maga mindent az eszével igazit el. Maga nem ismeri az életet. Nem tudja, hogy mindent a legtisztább, legszentebb érzelem, a szerelem ural, hogy az emberiség nagy eredményei, a fejlődés, a haladás, mind a szerelem igazságában születtek és a férfi minden tette rugója, a mivel alkot, teremt: a nő szerelme, a kit szeret, a kitől szerettetni vágyik . . . Elza szemeiben hamis mosoly villant meg. — Nagyszerűeket tud maga mondani. „A haladás, a fejlődés a szerelem igazságaiban születtek.“ Hogy ma villany röpíti a gondolatot, hogy kényelmes szalonokban utazunk, hogy át tudunk nézni a test átláthatatlanságán, ez mind a szerelem műve. Igazán mulatságos eszme. A szerelem létesítette a Simplon- alaguttól az Albula-viaduktig mindazt a nagy alkotást, a mit az emberi agy győzelmének és diadalának hirdetnek ! És maga szerelmes! Bizonyára nagyot akar alkotni. Valami hires találmányon töri a fejét . . . Elza két karját feje alá illesztve nekifeküdt a puha karosszéknek, mulat, kacag saját ötletén és néz le Bélára, kinek arcáról megütközést és nagy lelkiküzdelmet olvashat ki. Béla feláll helyéről. Nézi a mosolygó leányt hosszan, imádattal . . . kalapját veszi. — Jó van Elza, szerelemről többet magának nem beszélek. * Elment. Elza kerek tekintettel néz utána. Ugyan mi lelhette? A jó, bolondos-komoly Béla, mi mindent össze nem beszélt. Mennyi fájdalom csillogott a szemében. Miért ? Ezt meg kell még beszólni vele. Alig várta a következő napot. Bélának meg kell mosni a fejét. Kissé izgatott. Béla nem jött. Két nap, három nap, egy hétig. Elza immár nyugtalan. Szive mélyén valami ismeretlen kínos kis fájdalmat vélt érezni. Időnkint ez az ismeretlen érzés átkapta egész szivét, lénye valóját. Valami ürességet érzett. Hiányzott neki Béla. Úgy megszokta. Jött, leült rendes zsámolyára, elbeszélte a nap apró eseményeit, vitatkozott, oly jól esett hallgatni őt. Most nincs itt lábainál. Pedig noki kell, hogy mellette legyen. Mint a zongora, megszokott könyvei, bútordarabok. . . . Elza ideges. Ő, az okos, felvilágosodolt leány. Mert Béla nem mutatkozott. Mi ez? Semmi. A megszokás. Hiszen szokásainknak rabjai vagyunk. Csak nem fog egy megszokás miatt fájdalmat érezni. Ő, az egyénien gondolkodó! Nevetség. Hogy ő Bélát nélkülözni ne tudja? Gondolatnak is humoros. Elza kacagni szeretne. Kacajnak indul az ajka, keserű mosolylyá vonaglik, a végén két könnycsep ragyog a szemében. Mikor oly nehéz egy megszokott bútordarabról lemondani. Mert csak annyi neki Béla. Nem több. Több? Mi lenne több? Mórt fáj »akkor a szive? Csak nem . . . Elza meredten dóz maga elé . . . szerelem ? Ő 1 és szerelmes Egész lénye fellázadt e töprengésre. Nem és százszor nem 1 Béla érdekes. Pont. Annál nem több. Ezer férfi van, a ki érdekesebb, dali- ásabb, okosabb.