Ung, 1909. július-december (47. évfolyam, 53-103. szám)
1909-10-10 / 81. szám
81. számi 3. oldal. seli, kinek és dynasztiájának ereiben is Árpád vére buzog — lovas emlókszobra itt állíttassák fel. És főideje is már, hogy miután a lelki műveltség és hála szülői e kötelességérzetnek, mi utóbbi évtizedekben sok jeles hazánkfiának és honleánynak, egyoseknek többszörösen is érdemeit örökítette meg emlékszobrokban, e hazafias kötelességérzetből kifolyólag a régi nemzeti tartozást lerovandó az iránt, kit az leginkább megilletett és e részben korunknak intőimül szolgálandó, addig is mig az ország által na- gyobbszabásu; méltó országos emlék állíttatnék Munkácson, a honfoglalás küszöbén álljon, a királyhfiségre hazaszeretre és_ mindkettővel egyértelmű egyetértésre buzdító dicső Árpád fejedelem lovas-szobra! Tabódy Józseí, munkácsi polgár. Az állami tisztviselők egyesülése. Irta Pap János. Az állami tisztviselők egyesülésének célja, hogy azok hatalmas acél-oszloppá verődjenek össze, melyre Kolozsvár város nagy szülöttének, Mátyás királynak a birodalmát lehet nyugodt lelkiismerettel és biztosan elhelyezni. így jelölte meg a nagy colt a szeptember hó végén Kolozsvárt megtartott kongresszuson dr. Andor Endre, az állami tisztviselők lelkes apostola. Az állami tisztviselők egyesülése tehát nagy nemzeti cél, melynek ápolása minden tisztviselőnek hazafias kötelessége. Az állami tisztviselők érdekeinek előmozdítása, £sulyos sérelmeiknek és bajaiknak sürgős orvoslása csak eszköz a fontos nemzeti cél elérésében. Midőn tehát'a tisztviselők súlyos helyzetük javítását szorgalmazzák, ezzel tulajdonképen igen fontos nemzeti föladat megoldására törekesznek. De hát, mit is kívánnak az állami tisztviselők? Mindenekelőtt kívánják, hogy haladéktalanul s pedig még az uj választási törvény megalkotása előtt, olyan szolgálati pragmatika iktattassók törvénybe, mely úgy az állami tisztviselők, mint az állami dijnokok, szolgák és napidijas szolgák erkölcsi függetlenségét biztosítani és bennük a jogbiztonság érzetét fölkelteni alkalmasak, mert a legnagyobb anyagi jólét is értéktelen, ha abból, törvényes garanciák hiányában, — a hatalom szeszélye bármely pillanatban kimozdíthatja őket. Kívánatos tehát, hogy 1) a hivatali állások betöltésének módja, 2) a felelősség, a fegyelmi eljárás és a fegyelmi hatóságok, 3) az állami alkalmazottak politikai jogainak szabad gyakorlása, 4) a titkos szolgálati minősítés eltörlése, 5) a hivatalos idő, szabadság- időhöz való jog és vasárnapi munkaszünet és 6) az üsszeférhotlenség kérdése törvényhozási utón szabály oztassék. Kimondandónak véli továbbá, hogy a 10 évet szolgált állami tisztviselők orsz. képviselővé választhatók legyenek s mandátumok igazolása után azonnal nyugdijaztassanak, hogy fiiggetlenségüketmegőrizve, értékes elemét képezhessék a törvényhozásnak. Kívánják végre, hogy a pragmatikában az automatikus előléptetés elve minél előbb megvalósíttassák. A lakásbérek az utóbbi években oly mértékben emelkedtek, hogy a törvényhozás által 1908. évben fölemelt lakpénzzel a tisztviselők lakásszüksógletüket fedezni képtelenek. Jogos kívánságuk tehát, hogy a U IT Gsokkal méltányosabb katonai elszállásolási illeték reájuk is kiterjesztessék, annak mérve pedig 10 óvenkint, a katonai lakáspénzekkel egyenlő elvek alapján, erre kirendelt bizottságok által megállapittassók, az állanái tanítók lakpénze pedig, kiken 1908. évben az a sérelem esett, hogy lakáspénzük jávitásban nem részesült, a többi tisztviselőkével egyenlő mértékben állapittassék meg, sőt eziránt már az 1910. évi költségvetésben sürgős intézkedés történjék. Az áll. tisztviselők, altisztek és szolgák és azok családtagjainak végellatásáról intézkedő 1885. évi XI. t. - cikk nagyon mostohán gondoskodik a szolgálatban elaggott állami alkalmazottak megélhetéséről, az özvegyek és árváknak pedig csak csekély alamizsnát vet, mely épen elég arra, hogy éhen ne vesszenek. Elmaradhatatlan követelménye tehát az áll. tisztviselőknek, hogy ez az elavult alapon nyugvó törvény mielőbb revisió alá vétessék. A revisió alkalmával gondoskodni kell azon tisztviselőkről, kik a szolgálat érdekében kifejtett munkakörben lettek baleset vagy véletlen szerencsétlenség1 folytán munkaképtelenné még az esetben is, hogy ha szolgálati idejük csekély volta különben nem képesítené őket a jelen törvény értelmében állami nyugellátásra. Minthogy pedig a törvényes szolgálati idő után nyugdíjba lépő tisztviselőknek kiérdemelt nyugalmuk ideje alatt is szükségük van lakásra, méltányos dolog, hogy szolgálatuk utolsó évében élvezett lakáspénzüknek legalább 50%-át életük egész tartamára biztosítsa számukra a törvényhozás. Az 1907. évi nyugdíjazás eredményeiből az tűnik ki, hogy az állami tisztviselők 91'3°/o-a nem képes kiszolgálni a 40 évet, és kénytelen korábban nyugdíjba lépni. 40 éves szolgálattal biró nyugdijat tehát csak 8'7°/o-a élvezi a tisztviselőknek. Sőt 35 évi szolgálattal is csak 19'2%-a lépett nyugdíjba az 1907. évben nyugdíjazott alkalmazottaknak, a többi 80.8°/0-a podig 35 év előtt volt már kénytelen nyugalomba vonulni. Ezen adatokból kitűnik, hogy a hosszadalmas tanulási idő annyira tönkre teszi ifjaink idegeit és egészségét, és e mellett oly későn juttatja őket állami szolgálatba, hogy a 40 évi szolgálati idő túlsók. Kívánatos, tehát, hogy az, — a tanárok szerzett 30 éves jogainak épségben hagyása mellett, — a többi tisztviselőre nézve 35 évre szállíttassák le. A tanárak szolgálati idejét a tanítás sikere és a tanuló ifjúság érdekében tartotta szükségesnek az annyira irigyelt 30 évben megállapítani a törvényhozás. A tanár, idegrontó munkájában 30 évi szolgálat alatt elveszti azt a rugékonyságot, mely az előadás vonzóvá tételéhez okvetlenül megkivántatik. A látás, hallás stb. szervek is elgyengülnok, a mit azután a pcramenlumos ifjúság a tanulás és komoly munkt. kárára rendesen kiaknáz. A tanuló és tanár között föllépő korbeli, valamint az ezzel járó gondolkodás, fölfogásbeli nagy különbség az évek elmúlásával mindinkább kirívóbbá lesz, mely igen alkalmas tényező arra, hogy a tanár idegességét fokozza, az embert le- őröljo s jóval előbb tegye képtelenné az eredményes munka elvégezésére. Ez az oka annak, hogy a tanárok 30 évi szolgálatra vannak kötelezve, melyet a törvény nem a tanárság kényelme, hanem a tanuló ifjúság kímélése és a tanítás eredménye érdekében szabott* rövi- debbre. Harmincöt évi szolgálat után minden állami tisztviselő megkapná teljes fizetését, a kik pedig kénytelenek volnának korában nyugalombab vonulni, azok 10 évi szolgálat után fizetésüknek 40°/o-át kapnák; 10 évtíl 30 évig terjedő ideig minden év 2°/ol/i-*h 30 évtől 35 évig pedig miudén év 2%-al számíttatnék nyugdíjba. Említettem már, hogy az özvegyek és árvák ellátásáról mily mostohán gondoskodik a jelenleg érvényben levő 1885. évi XI. t. cikk. Az özvegyek férjük 1200 K fizetésének 50°/o-áfr, az ezen felül lévő fizetésének pedig csak. 20%-át kapják nyugellátás gyanánt. A már magasabb Vflff. rangosztályban lévő tisztviselő özvegye pl. férjének 3600* E fizetése után csak 1080 K évi ellátásban részesül. Az árvákat csak az esetben illeti meg nevelési járulék, ha az elhunyt családfőt legalább 3 nevelésre szoruló gyermek siratja. A tisztviselők azt óhajtják, hogy az özvegyek a férjüket megillető nyugdíj 2/*-ad részét kapják, gyermeknevelési járulék pedig az esetben is biz- tosittassók az özvegynek, ha csak 1 nevelésre szoruló gyermeke van. A nőtlen vagy hajadon tisztviselő elhalálozás esetén jelenleg nem részesül temetkezési járulékban. Eltaka- rittatásáról tehát rokonai kénytelenek gondoskodni. Méltányos dolog, hogy a családtalan tisztviselők temetési költségeiről is az állam gondoskodjék és kímélje meg attól a visszamaradt gyászoló rokonokat. A jelenleg már nyugellátást élvező, teljesen va.- gyontalan tisztviselők számára méltányosan megállapítandó nyugdíjpótlékot követelnek a még szolgálni képes kartársaik, mely követelést az utóbbi időben beállott és napról-napra fokozódó drágaság tesz megindokolná. Nagy gondot okoz a tisztviselőknek gyermekeik neveltetése és taníttatása. Ezen a bajon internatusok fölállítása által igyekeznek segíteni. Az orsz. egyesület megtette már ez irányban is a szükséges lépéseket s egyelőre Budapesten 300 ifjú részére emelendő internals fölállítását a közel jövőben remélhetjük. A budapesti internátust követni fogja egymásodik Kolozsváron, hogy a vidéki tisztviselők egyetemi főiskolákba járó fiaik részére megfelelő, olcsó otthont teremthessenek. Égető kérdése a tisztviselőknek hitelviszonyaik rendezése, mely célból állami támogatás mellett felállítandó hitelintézet létesítését vették tervbe. A lakásviszonyok javítása végett házépítő-szövet kezetek, a közélelmezós könnyítése végett fogyasztási szövetkezetek fölállítását sürgetik. Kívánják továbbá, hogy ezen társadalmi jólét biztosítása; érdefeó- ’ en a heverő közalapok, mint pl. a jótékony ^ora- •játék jövedelmeinek 1 */s millió K-ra rugó összege, valamint az 1797. évben létesített magyar nyugdij-intó- zetnek közel 1 millió K értékű vagyona, melyhez a tisztviselőknek kétséget kizáró joguk van, egy létesítendő tisztviselői közalap javára átutaltassanak, hogy annak kamatait társadalmi jólétük gyarapítására fordíthassák. Ezek volnának főbb vonásokban azon legsürgősebb kívánalmak, melyektől az állami tisztviselők súlyos helyzetük javítását remélik. Ezeket az óhajokat összegezték az 1907. évi szegedi kongressus által kiküldött albizottságok, hogy a szeptember hó végén Kolozsvárt megtartott f. évi kongresszuson megvitassák és azok teljesítését kérelmezzék. Tagadhatatlan, hogy azok teljesítése némi áldozatot kíván az országtól. Ez az áldozat azonban nem áll arányban azzal a nagy haszonnal, mely 30,000 tisztviselő elégedettségének talajából fakad. Az ország nem maradhat közönyös napszámosainak sorsa iránt, s ha tőlük jntenziv, komoly munkát kíván, a mi első sorban állami érdek, úgy meg kell menteni őket az eladósodás veszélyétől. Mentesíteni kell őket az anyagi gond terheitől és biztosítani kell számukra a tisztességes megélhetés lehetőségét. 30,000 elégedett, intelligens magyar család óriási tényező a mi sajátos, ellenséges érzelmű, nemzetiségekkel vegyes társadalmunkban. Arról van szó, hogy 30,000 magyar család gyermekei, a nyomasztó közgazdasági állapotok miatt el ne pusztulhassanak, hanem hogy azok testben, lélekben és szívben erős, független hazafias érzelmű fiai legyenek a hazának, a kiknek erejére minden körülmények között bizton számíthat a trón és a nemzet egyaránt. A tisztviselők jóléte azonban társadalmunk és az ország összes polgárainak is egyéni érdekét képezi. Kereskedők, iparosok, gazdák, vállalkozók stb. vállalataikat csakis oly városokban virágoztathatják föl, melyekben hitelképes, rendezett viszonyok között élő számos tisztviselő működik, kik összes szükségleteiket valamennyien a helyi piacról szerzik be. E terraszon a följárattal szemben pillantom meg hatalmas márványtömbön, félfekvő helyzetben a királyné hősét, a haldokló Akhillest. Fönt vagyunk a terraszon. Itt visszatekintünk a tájra. Ennek az acélkék tengerből kimosolygó tavaszi világnak csak az Albán hegyek adnak némi komoly vonást. Gyönyörű kép 1 Itt a második terraszon mint egy márványban kifejezett klasszikus gondolat emelkedik az Akbilleion. Megállunk, szemben a peristyllel s egy pillanatig valamennyiünk rajt feledt tekintete néma hódolattal játszik köszönteni a gyönyörű hajlékot. Itt búcsút vesz tőlük a királyné, majd lassan tova halad és eltűnik az oszlopsorok közt. „Ez az én menedékhelyem, hol egészen a magamé lehetek; itt világi tekintetek nem korlátoznak,“ e szavakkal mutatta be nekem az Akhilleiont. S mert a világtól való elvonulásnak vágya szülte ezt a kis paradicsomot, ennek felelt meg itteni életmódunk is. Egész héten át alig láttam a királynét, kivéve azt a kis időt, mit esetleg fésülködése közben vele töltöttem. Ilyenkor adta ki parancsait; mindig igen kedves, nyájas volt hozzám, de csakhamar elbocsátott s görög dolgozatokba merült el. Eleinte persze roppant elfogult voltam, de csak rövid ideig, mert ő felsége kedves nyájasságával mihamarább kedélyessé és othonossá tett. Étkezés után a király visszavonult, hogy egy nagyobb sétára induljon kettesben a felséges asszonynyal. Az estét ő felségeik együtt töltötték. ♦ Koiíu, 1895. márc. Az egész sziget olyan, mint egy virágos szőnyeg. Igazi rózsaszín tavasz, hamisítatlan örök ifjúság mosolyog le e partról, mely fölött magas hegyen áll a hófehér Akhilleion. A hajóról motoros csónak visz bennünket az Akhilleion kikötőjébe, moly ide húzódik egészen a kert alá. A mólótól balra egy kecses kis épület tűnik szemembe, ez a királyné fürdőháza, jobbról egy másik, mely a villamos világításnak szolgál. A parton, vagyis a kert végében Bukovich báró, az Akhilleion igazgatója fogadta ő felségét, mire megindultunk fölfelé a kert szerpentinjein. Pálmák, gyömölcscsel, virággal dúsan megrakott citrom- és narancsfák közt haladtunk ; a merre pillantásommal fordulok, büszke pompával néznek le reám a virító rózsafák, mig a pázsitban megbújt tenger-ibolya szives üdvözletként küldi felém légbe terjengő kedves illatát. Most elhaladunk Heine szobránál, följebb az átszellemült arcú Byront köszöntjük és mind följebb tartva, elérjük az első erkélyt, mely a folyton emelkedő kert második harmadában van. Márványlépcsők vezetnek fel e magaslatra, melyet törpe oszlopokon nyugvó márványkeritós vesz körül.
