Ung, 1909. július-december (47. évfolyam, 53-103. szám)
1909-10-10 / 81. szám
2 oldal. TJ IT G81. szám. „Kék golyódhoz címzett vendéglő-helyiséget, mely némi átalakítással 1902-ig, vagyis teljes 40 évig volt otthona a nővéreknek és a leányiskolának. Az eddigi 3 osztály mellett meg- megnyilt a 4-ik elemi, majd később az 5-ik és 6-ik osztály is. Kezdettől fogva némi kis internátus is volt az intézetben 5—10 bennlakó növendékkel. A régi szűk helyiség nem felelvén meg már a haladó kor igényeinek, 1902-ben Mesz- lényi Gyula szatmári püspök 20,000 K-val, Hehelein Károly prelátuskanonok 12,000 K-val, s a hitközség 6500 K-val jött segítségére az intézetnek, s e nagylelkű adományokból építette fel Benkő József apátplébános a Gizella- ház jelenlegi, a modern ftor minden követelményének teljesen megfelelő palotáját, melyet 1907-ben a Gizellaház saját megtakarított pénzéből 15,000 K költségen kibővített és díszes kápolnával leánynevelő intézet céljaira is mintaszerűen berendezett. Ma már kisdedóvó, 6 elemi iskola, kézimunka- és zenetanfolyam s 32 bennlakó leányka részére kényelmes internátus áll 7 tanító nővér gondos vezetése alatt. Az evangéliumi mustármagból az idők viharaival dacoló virágzó fa lett, mely 50 éven át gazdagon megtermé a nemzeti és vallásos nevelés áldásos gyümölcseit. A haladó kor pedagógiai követelményeit a gyakorlati élet szükségleteivel, az oktatást a vallásos neveléssel mindig összekötve, iskolai ünnepélyekkel, vallásos és hazafias színjátékok előadásával, a templomi műénekkel kiválóan ápolva a növendékekben a szép iránti érzéket és az előadási ügyességet, ezer és ezer női szivet képzett ki, hinté el lelkűkben az igazi műveltség, a hasznos ismeretek, a mély vallásosság és a tiszta erkölcs magvait, s teremtette meg elsősorban azt a női generációt, mely élő hitével, példás hitbuzgóságával városunkban és vidékén messze tündöklik. Nem csoda, ha a szülők felekezetkülönbség nélkül ragaszkodó bizalommal tüntetik ki és szívesen küldik gyermekeiket ma is abba az intézetbe, melynek iskolapadjain egykor rnaguk is ültek, hol annyi szeretetet találtak, s honnan könnyes szemekkel, mély hálával és erősen fölvértezett lélekkel mentek ki az élet küzdő terére. Ma, midőn az intézet jubileumát ünnepli, s egy hosszú félszázadnak verejtéke és küzdelmei, reménysége és eredményei tárulnak fel az irgalmas nővérek lelki szemei előtt, s hálát rebeg ajkuk a Mindenhatónak a sok kegyelemért, hogy híven sáfárkodtak a reájuk bízott kincsekkel, a magyar hazának lelkes honleányokat, a társadalomnak vallásos anyákat neveltek, — városunk és megyénk művelt közönsége méltán nyújtja a hála, az elismerés, a tisztelet pálmáját a szépmultu intézetnek, s az abban áldásosán működő irgalmas nénéknek. Ez a hála teszi kötelességünkké, hogy legalább neveiket itt följegyezzük. 50 év alatt 3 főnöknő állott az intézet élén, u. m. Both Flóra 1859-től 1887-ig, kit O felsége 1884-ben koronás arany érdemkereszttel kitüntetett, Hauser Bernárda 1887-től 1902-ig és Répássy Izabella, ki 1887-től mint tanitó nővér, 1902-től pedig mint főnöknő vezeti bölcs tapintattal és szerető anyai gondossággal az intézetet. Tanitó nővérek voltak: Sr. Armella, később közkórházunk íőnöknője, Sr. Szerafin, Sr. Ambrózia, Sr. Maximiliána, Sr. Norberta, később Máriaházi főnöknő, Sr. Bonaventurai Sr. Wilhel- mina, Sr. Viola, Sr. Benigna, Sr. Korona, Sr. Ágnes, Sr. Gregoria, Sr. Blanka, Sr. Judit, Sr. Kolunba, Sr. Helena, Sr. Nolaska, Sr. Epifa- nia. Jelenleg működnek: Sr. Priscilla 1889-től, Sr. Viktorianna 1892-től, Sr. Georgina 1902-től, Sr. Paulina 1903 óta, Sr. Lióbe és Sr. Eleonora a folyó tanévtől. Viruló ifjúságukban lemondva mindenről, a mi e világon édes és kedves ; elhagyva szüleiket és testvéreiket; a családi élet örömeit nem ismerve, de annak terheit viselve, egész életüket idegen gyermekek tanítására és nevelésére szentelve; néha elismerés nélkül, sokszor rosszakaratú rágalmazásnak is kitéve : egyrészük már a sírba dőlt, a többiek még fáradnak . . . azok már elvették, ezek elnyerik majd a földi örömöknél sokkal nagyobb, az örökkétartó jutalmat. Az a művészileg hímzett fehér selyemzászló, melyet az Isten házában a jubileum emlékére ma megszentelnek, jelzi az intézet múltját és jövő hivatását. Jézus és Mária szent szivének képei a zászlón hirdetik, hogy Jézus, a kereszténység isteni alapitója szellemében, szűz Mária magasztos erényeiben nevelték, nevelik most és a jövőben is a gondjaikra bízott leányifjuságot. A zászlón ragyogó kereszt szimbóluma az élő erős hitnek, a zászló fehér színe jelképe a tiszta erkölcsnek. Adja Isten, hogy a megszentelt uj zászló égisze alatt még sokáig teljesiise az érdemes intézet kulturmisszióját, neveljen a magyar hazának minél több vallásos, lelkes honleányt! Árpád fejedelem emlékszobra. Jól mondja egyik jeles publicistánk, hogy: a léghajózás, mint kortüneti jelenség, emberemlékezet óta a legérdekesb és mióta ennek sikerei mutatkoznak, sikerei mellott és balesetei dacára — oly tulajdonságok nyilvánullak az emberiségben, melyekben már nem is hittünk. Ilyenek: az egyéni iniciativa, vállalkozó erő, bátorság, kitartás és áldozatkészség legbámulatosabb tünetei; főleg pedig az emberiség, fejedelmek és oly nemzetek, minő egy német, francia, angol szolidaritása. Midőn múlt nyáron gróf Zeppelin tönkre ment, a németek dicshimnuszt zengettek akkor is szerencsétlenül járt honfiok lángeszének és néhány hót alatt 5 | millió márkát gyűjtöttek össze, hogy Zeppelin folytathassa merész vállalkozását. Gazdag emberek milliókat áldoztak az eszmének, melytől háborúban: az önvédelem, békében : az áldástbozó közművelődés haladását várják — azok, kiknek különben is rendén a szénájuk és nincs okuk félteni a jövőt. • És mit csinálunk ma mi, azon dicső ősök ivadékai, kik ez édes hazát elfoglalva, Magyarországot annyi balsors és oly sok viszontagság mellett ezer éven át, kül- és bel ellenséggel férfiasán tnegküzdve, mind eddig fentartani és Európa előbbre haladottabb nyugati nemzetei koncertjében becsülettel helyt állani tudtunk. Mig mások a kormányozható b ehajózás, tehát a levegő meghódítása kétes problémájá törik a fejőket és ennek megvalósításáért egyesült erői el áldozatokat hoznak, az alatt mi: a kormányozható l tos és célhoz vezető földönhaladás talaját, a jövőt v rzélyeztolőleg, a béke ölében, elvesztettük lábunk alatt, mert egységünk történ, törve hanyatló erkölcsi erőnk és egymás ellen törve, sorba lejáratjuk nagyjainkat, — a helyett, hogy nehéz időkben kipróbált hazafias, önzetlen jellemű vezérférfiainkat híven követnők. Ne engedjük át a tért olyanoknak, kik nem állva a helyzet magaslatán és nem számolva az adott időviszonyokkal és körülményekkel, ‘— a követelményekben, a kivihetőséghez képest sort nem tartva, csak üres, mindent, még a hazát is kockára tevő, még oly jóhiszemű (?!) hangzatos frázisokkal lépnek fel, mint Zeppelinnél kótesebb honboldogitók 1 „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú és boldog életű légy a földön.“ Hogy sokat ne beszéljek, az isteni tiz parancsolat szavait idézem és hozzá teszem, hogy a magyarnak mindig hazafias, céltudatos, egységesítő és épp ezért áldásthozó hármas szent jelszava volt: „Isten, király, haza“, mert valamint a családi életben, úgy a nemzetében is: ott a férj és hitestárs, itt az atyáskodó király és édes anyánk, a nemzet, az érdekközösségen alapuló egymás megértésén lehet csak Isten áldása 1 Azért mindenek előtt és felett, erre kell ma válságos helyzetünkben törekednünk, mitől ellenségeink méltán fáznak, mert e nélkül legjogosabb követelményeinket sem valósíthatjuk meg veszélyes rázkódta- tások nélkül; ellenben ezt eszközölve, ba nem is egyszerre, fokról-fokra a jövőt biztositólag, minden mi jogos, elérhetünk. Ezt pedig tüntetőleg szimbolizáló külső jelekben is kifejezésre kell juttatnunk, mire nézve a hely és ügy jelentőségénél fogva, — itt Munkácson mint különben is már akut kérdés, — mi sem mutatkozik alkalmasabbnak, mint az Árpád fejedelmi szobornak gyors megvalósítása és felállítása. Munkácson, hol derék polgártársaink: magyarok, németek, ruthónek, vallás szerint r.- és g. kath., ref., ág. ev., izr. hitüek érzelemben, mint jó hazafiak elejétől fogva mind egybeforrtak. Élénk emlékezetemben van azon lélekemelő jelenség, midőn a nemzet mély gyászára kimúlt legnagyobb magyar, Széchenyi István iránti kegyeletből itt minden felekezet templomában gyász-istenitisztele- teket tartottak. Munkácson indult inog Nagy Gyula kir. közjegyző kezdeményezése és lelkes vezetése mellett rnil- leneumkor először a mozgalom, hogy honfoglaló őseink által pajzsra emelve megválasztott Árpád első magyar fejedelmünknek, a magyar állam megalapítójának, ki ezredéves alkotmányunk szilárd alapköveit ez alkalommal kötött vérszerződéssel letette volt, mely- lyel a nemzet és uralkodójának jogai és kötelmei közösen megállapítottak, miből fejlődött ki Szt. István alkotta magyar királyság, a Kopján-féle oly- garchák megfékezésével, nagy hatalommá vált magyar birodalom, melynek koronáját felséges Urunk is viMegnéztük a katholikus templomot és a moschét, melynek belsejébe, sajnos, nő létünkre nem bocsátottak be. Meglepett szépségégével a püspöki rezidencia és még inkább a kormányzó téli palotája: londületes formáival, oszlopos, ives udvarcsarnokával, hol minden iv és minden oszlop a legremekebb kőbe vésett csipke- diszt viseli. Oly finom, oly könnyed ez, hogy szinte vártam, hogy meglebbentse a szellő. Már jó sokáig időztünk itt, midőn ő felsége kiadta a jelszót: „Menjünk boltozni.“ Éz is nagyon érdekes volt. Az árkádok alatt gyönyörűbbnél gyögyörübb boltok vannak, de a királynét főleg a helyi portéka és a benszülöttek ipara érdekelte. Boltról-boltva mentünk s mialatt majd mindenütt vettünk valamit, szemünk, Ízlésünk jól kimulatta magát a sok gyönyörű portékán. Bámulatos finom hímzések, selymek, a szivárvány minden színében játszó szövetek, az ötvösmunka remekei s mind az, mi arany, ezüst, de különösen bronzból véshető, faragható s melynek sajátos finom módját talán még az egyiptomiaktól tanulta el ez a nép, mind sorra kerültek. Még az arany s ezüsttel kivert, ékkövekkel kirakott fegyvereket sem hagytuk megtekintés nélkül. A vásárlás azonban nem ment könnyen. Nálunk talán a cigány sem dicséri úgy a lovát, mint az arab a portékáját és rémárakat elkér értük. No, de lehet velük beszélni és a felséges asszony egyre biztatott, hogy csak alkudjak. A királyné, ki alig ismerte a pénz értékét, az ilyen vásárlásoknál meglepően óvatos volt s mikor végre megvettük az alku tárgyát és kifordultunk a boltból, nem egyszer mosolyogva jegyezte meg: „Már megint becsaptak bennünket.“ Azután a vásárlásokat bevógezve, megfagylal- toztunk. A fagylalt fölötte kedves csemegéje volt a királynénak, ki az étkezésben máskülönben is excentrikusnak mutatkozott. A tej volt a legállandóbb tápláléka. Volt napja, mikor csak kizárólag ezzel ólt, máskor megint csak narancsot evett. Ä sülteket inkább hidegen szerette; az édességekből csak keveset engedett meg magának, mert félt a hizáslől. Ez a szeszélyesség az étkezésben azonban mi összefüggésben sem volt egészségével, mert nem egyszer, ha kedvet kapott reá, egész dinét végig evett s ugyancsak jó étvágygyal. Reggelijét, melyhez rendesen teát vagy tejet, vajat, tojást, hideg húst tálaltak, kilenc óra tájban végezte; ebédje öt, fólhatkor egy sült zöldséggel és az elmaradhatatlan fagylalt volt. Mindig egyedül étkezett s e szabály alól egyedül Valéria királyi hercegnő családi körében tett kivételt. * Kap-Martin, 1895. febr. Kap-Martinban vagyunk. Kedves vendégség előtt állunk. A király látogatása kilátásba van helyezve. Az időpontra nézve még nincs határozás, de ő felségét már is egészen betölti a készülődés kedves gondja. Hotelünkben ón lakom a király részére föntartott szobákat, hogy azok otthonossá legyenek, mire megérkezik. Ha jártunkban-keltünkben valami szépet láttunk : „ezt megmutatjuk a királynak“, ha valami jót ettünk : „jegyezze föl, ezt szeretni fogja a király“, igy szorgoskodott ő felsége, mialatt az örömmel teljes várakozás lelkében minden egyebet háttérbe szorított. „A király oly ritkán enged meg magának egy kis vakációt, kövessünk el mindent, hogy ezt a pár napot nagyon kellemesen töltse.“ Sajnos, a látogatás késett. Hosszas rossz idő után, szép derűs napra virradtunk. S ez annál kevosebb, mert ma érkezett a király. Ott áll a kocsi ajtajában; mosolyogva köszön, s alig hogy a vonat megállt, könnyedséggel leugrik, a királynéhoz siet és megcsókolja. Aztán egy pillanatig kedvteléssel csüng tekintete a királynén és jóságos szemének néma beszédje érthetőleg fejezi ki gondolatát: szivemből örülök, hogy jó színben látlak. Végül Trani grófnét, majd engem üdvözölt ő felsége egy szives kózszoritással s miután megköszönte a hatóság hódolatát, kocsiba ültünk. Mentone és Kap-Martin egész lakossága talpon volt s elállva azt utak szélét, a király lelkesen üdvözölte. Hotelünk elé érve, mely gazdagon föl volt díszítve szőnyegekkel, virágokkal, egy csoportban nagyszámú várakozót vettem észre, kik láthatólag elkülönítették magukat a többiektől. Mikor a király kocsija ideért, harsogó Éljen reszkottette meg a levegőt. A Kap-Martinban és Mentoneban időző magyarok hódoltak itt a magyar királynak. Tizenkét órakor volt a dejenuer, melyen a királyné nem vett részt s igy nekem kellett presidiálni a király jobbján ülve.
