Ung, 1909. július-december (47. évfolyam, 53-103. szám)
1909-10-03 / 79. szám
2 oldal. TJNQ 79. szám. Dayka Gábor. — Szobrának lelepzése alkalmából. — Irta Mazuch Ede. Ungvár város országos jelentőségű ünnepély színhelye. Nemzeti irodalmunk egyik jelesének, Dayka Gábornak művészi ihlettel megalkotott emlékszobráról hull le ma a lepel e város falai között. Egy régi tartozását rója le közönségünk a nemzeti nyelv korán elhunyt bajnoka iránt szobrának leleplezésével. Mert bár nem e város falai között ringott bölcsője s rövid élete javarészét is más helyeken töltötte, de utolsó éveiben e város nagyhírű gimnáziumában hirdette nyelvünk szépségeit, e vidék ifjúságát lelkesítette a nemzeti ideálok szolgálatára s hoszszas szenvedései után városunk földjében találtak nyugvó helyet hamvai. Mienk ő tehát s ma méltó kegyelettel és tisztelettel álljuk körül a sokat csalódott és szenvedésektől sújtott lelkes magyar költő márvány alakját. A szoborleleplezés ünnepi ténye kedves és köte- lességszerü alkalmul szolgál arra nézve, hogy az ünnepelt költő egyéniségét, irodalmi működésének jelentőségét a közönség szélesebb rétegei előtt főbb vonásokban megismertessük. E megemlékezés is legyen a kegyelet mai ünnepének egyik szerény megnyilatkozása. A ki Daykát igazságosan és való szempontból akarja megítélni, annak Bajza találó kijelentése szerint „magát vissza kell tennie azön korba, midőn e széplángu költőnk lantja a magyar Helikonon meg- zendült“.* A nagy kritikus e kijelentésével azon helyes elvre mutat rá, mely szerint a költő működése csakis a történelmi fejlődés nézőpontjából ítélhető meg igazságosan. Nem csupán a bevégzett tökéletességű remekművek nagyobb száma biztosit helyet a költőnek a nemzeti kegyelet Pantheonjában, Vannak időszakok a nemzetek életében, midőn a nemzeti nyelv irodalmi művelése még a legszerényebb keretekben is fontos láncszeme a fejlődésnek, sőt a nemzeti lét egyik fenntartó tényezője. Dayka Gábor is ilyen korban élt, a XVIII. évszázad második felében, midőn a szatmári béke után bekövetkezett politikai, társadalmi és köz- műveltségi elnemzetietlenedés szomorú időszakában jóformán csakis akkori Íróink lelkes hazafisága mentette meg nemzetünket a teljes megsemmisüléstől. A XVIII. évszázad első felében nincs o nemzetnek számottevő osztálya, mely viseletében, szokásaiban és nyelvében ne volna idegen. Oly időszaka ez nemzeti életünknek, melyről joggal írja egyik kiváló Írónk, hogy ekkor a nemzet „elidogenedett önmagától, nem érezte nemzeti érdekeinek sérelmét s nem törekedett életcéljainak megvalósítására.“** Hogy milyen politikai s társadalmi viszonyok idézték elő ezidőtt nálunk a nemzeti eszme nagyfokú elhauyatlását, annak részletes kimutatása a történelem feladata. Mi csak áldhatjuk a gondviselést, hogy épen akkor, midőn II. József merész, a történelmi hagyományokkal mit sem törődő politikája a nemzeti lét alapjait fenyegette, akadtak férfiak, kik felnyitották a nemzet lelki szemeit s figyelmét létezésének legfőbb biztosítékára, nyelvére irányították. A/, írók voltak a nemzeti lét e hűséges őrei o korban, az ő hazafias izgatásuk folytán ment át a köztudatba az a fontos gondolat, hogy a nemzet létezése s fönnmaradása nyelvével a legszorosabban összefügg. Nem művészi gyönyörködtetés, hanem a nemzet jövőjét féltő hazafiság adott tollat kezükbe, mely nálok a nemzet fennmaradásáért vívott harcnak fegyverévé lett. S bár az egymásután fellépett irói csoportok különböző elvek szerint működtek Bessenyeitől kezdve, valamennyien igaz magyar hazafiság szolgálatában nyúltak tollhoz. így lettek a hazafiak írókká, igy lett minden egyes Írója e kornak a fenyegetett nemzeti lét őrszemévé. Ez e kor irodalmának nemzeti jelentősége s egyúttal legnagyobb dicsősége. Ilyen korszak gyermeke Dayka Gábor, a ma ünnepelt költő, kinek irói működése egyik jelentős láncszeme ez időszak irodalmi életének. Rövid földi pályafutása valósággal tragikus pálya volt, melyben sokkal több a csalódás, a tört remény, mint a boldog óra. Miskolcon született, még pedig mint e lap más helyén olvasható, 1769. március 2l-én iparos családból. Atyját már kora gyermekségében elvesztvén, az ő és bátyjának nevelése teljesen özvegy édes anyja gondjaira nehezedett. Gimnáziumi tanulmányait alsó fokon Miskolcon a minoritáknál kezdte, majd 1782-től Egerben folytatta. Minthogy az egyházi rendbe szándékozott belépni,- az akkori rendelkezések szerint előbb a bölcseleti kurzust is kellett végeznie, azért 1788-ben Kassára megy s teljes lelkesedéssel neki fekszik tanulmányainak. Már ekkor mutatkoznak mellbajának jelenségei, a szorgalmas tanulás teljesen kimeríti s orvosa egy időre el is tiltja a tanulástól. A bölcseleti kurzus második évének befejeztével 1787-ben Egerbe siet, hogy régi vágyát megvalósítva, a papnevelő növendékei sorába lépjen. * Bajza: Dayka Gábor. Összegyűjtött munkái. IV. k. 1863. ** Grünwald Béla: Régi MagyarországUgyanezen év novemberében Pestre a központi papnevelőbe küldik elöljárói. Tehetségének és költői próbálkozásainak hire megelőzte odaérkezését, úgy hogy elöljárói és leendő tanulótársai, mint ismerősüket a legnagyobb örömmel fogadták. A fiatal Dayka ez időben már a nyilvánosság előtt is bemutatta költészetének zsongéit. 1787-ben a Magyar Múzsa folyóiratban megjelent Ovidius „Penelope Ulyseshez“ c. hero- idjának fordítása. Ugyanazon évből való a „Győze- delem jövendölés“ c allegorikus költeménye, de saját nyilatkozata szerint már régebben is megpróbálkozott, a költészettel s több költeménye vezethető vissza kassai tartózkodása idejére. A központi papnevelőben nem csupán theologiai tanulmányait folytatta nagy buzgalommal, hanem veleszületett hajlamát követve, nagy lelkesedéssel tanul idegen nyelveket. A latint kitünően bírja, versel is latinul; emellett a görög, olasz és francia nyelvekben is nagy jártasságra tesz szert. Mindez tekintélyt szerez egyéniségének, a mit ő arra használt föl, hogy a papnövendókek körében magyar irodalmi társaságot alakított s idegen ajkú társainak „minden jutalom nélkül“ a magyar nyelvből előadásokat tartott, „melyekre még világi törvény tanulók is ellátogattak“. (Bodnár: Dayka életrajza.) 1790- ben a központi papnevelőt feloszlatják s igy Dayka irodalmi társasága is megszűnt, de az eszme, melynek szolgálatában állott, tovább is .élt s később más néven ismét életet öltött az újra visszaállított papnevelő növendékei közt. Még a papnevelőben érte Daykát az a nagy kitüntetés, hogy az irodalom akkori vezére, Kazinczy Ferenc, ki néhány versét az Orpheusban már közölte, 1790-ben személyesen is fölkereste. Ez volt Daykának első találkozása nagy mesterével s innen kezdve Kazinczy mindvégig egyik legkedvesebb tanítványát látta Daykában. Magyar Pantheon c. müvében olvashatjuk ez első találkozásuk leírását s a kép, melyet ott Dayka külsejéről rajzol, a mi szobrunk megalkotásánál egyik forrásul szolgált Szamovolszky Ödön művésznek. A központi papnevelő feloszlatása után Dayka visszakerül Egerbe. Ez időben ott ól Szeitz Leo, lelkes magyar, de az elfogultságig túlbuzgó szervita szerzetes, a ki ellen maga Kazinczy is gunyverset közölt az Orpheusban. A fiatal Dayka sem rokonszenvezett Szeitz merev felfogásával s egykét gunyóros költeményt is irt ellene. Vesztére tette, mert Szeitz, ki különben sem nózto jó szemmel Dayka világias verseit, egyik egyházi beszéde miatt följelentette püspökénél, a minek az lett a következménye, hogy Daykának — mint harmadéves theologusnak — szakítania kellett az egyházi pályával. Minthogy időközbon édesanyja is elhalálozott, most jóformán teljesen magára hagyatva állott s egy ideig csakis barátainak jószívűségéből tartotta fenn magát. Földije s egyik leghívebb barátja, Bodnár Antal tanár magához hívta Lőcsére. Épen akkor, 1790-ben hirdették ki olt az újonnan szervezett magyar nyelvi tanszékre a pályázatot. Bodnár rávette Daykát, hogy pályázzék s az iigy eldőlléig szívesen osztotta meg vele házát, asztalát. Daykát eddigi irói munkássága, bő nyelvismeretei igen alkalmassá tették egy magyar nyelvi tanszék betöltésére. Bodnárnál ismerkedett meg Reich Zsuzsannával, egyik ottani városi tisztviselő leány á • val s lobbanékony lelke mély szerelemre gyuladt a csapo- dár természetű leány iránt. Szerelmi viszonya szerencsétlen volt, a várt boldogság helyett a keserű csalódás és kínos gyötrődés ideje következett be rá. Ez időbeli költeményei telve vannak fájdalmas panaszaival, de nem tud lemondani szerelméről. Bodnár ismerve a leány csólcsap természetét, nem jó szemmel nézte barátja viszonyát, összetűznek s örökre elválnak egymástól. Dayka kínzó gyötrelmével egy időre Mórára távozik s ott írja bánatos költészetének legszebb termékeit. 1791. január 7-én leérkezik a helytartótanácstól lőcsei kinevezése, tehát már biztos állása van s most hamarosan megkéri és el is nyeri imádottja kezét. Sajátszerü jelenség, hogy egyetlen költeményében sem emlékezik meg családi életéről. Egy sora sincs ezentúl nejéről, pedig azelőtt sokat énekelt szerelméről. Családi életének örömeit és bánatát teljesen magába fojtotta. Bodnár 1805. szeptember 2-án azt írja Kazin- czynak, hogy „egy óráig boldogul nem élt.“* Kazinczy két ízben is meglátogatta őt lőcsei otthonában, nejéről azonban bizonyos tartózkodással nyilatkozik, így tehát alig tudunk valamit házas életéről. Kazinczynak 1794. januárjában történt látogatása után valóságos számkivetésnek nézte lőcsei tartózkodását, beteges szervezetének sehogy sem felelt meg a Kárpátok zord vidéke. Baróti Szabó Dávidhoz intézett költeményében ezt olvassuk : „Engemet a havasok melléke negyedszeri hóval Ostromol és sanyarú számkivetésre szőrit.“ Vitéz Imre barátjának pedig ezt hja: „Engem fagygyal borit Kárpátnak bús melléke, Ez a vendég ajak és durva tél vidéke. A szép tavasz csak most fejté ki kellemit S már újra dér fedi megyénknek bérceit.“ A betegeskedő költő enyhébb levegőjű vidókro vágyódik. Azért örömmel olvassa az ungvári gimná* Id. h. zium II. human, osztály tanszékére 1795. julius 5-én érkezett pályázatot. Beadja folyamodványát s ugyanazon év október 30-án 22701. sz. rendelettel Ungvárra helyezik át. November 6-án értesíti erről a kassai főigazgató az ungvári gimnázium igazgatóját. Dayka azonban betegeskedése miatt csak december 20-án érkezett nejével együtt Ungvárra, gyengélkedő állapotban s másnap december 21-ón vezette őt be Fekete Imre a gimnázium igazgatója tisztébe, mellyel 450 forint évi dij járt. Egészségi állapota itt sem javult, az első hetekben igazgatója helyettesitettte. A félévi vizsgálaton köhögési roham lepte meg s folyton gyengült testi ereje. 1796. julius 26-án Kassára utazik egyik orvos barátjához, de már minden későn volt. Oszszel még betegebben tért vissza Ungvárra s október 20-án elragadta őt a halál életének huszonhetedik évében. Már másnap, október 21-én a kálváriái közös temetőben hántolták el földi maradványait, — mint igazgatója írja, — ismerőseinek nagy fájdalmára. Jóformán csak meghalni jött Ungvárra, sírja már 1805-ben alig volt felismerhető. Lássuk most Dayka költészetét s irói működésének jelentőségét kora irodalmában. Dayka költeményei eddig négy kiadásban jelentek meg. Az első Kazinczy összeállításában több általa készített változtatással, életrajzzal és a költőnek az ő rajza után készített arcképével, 1813-ban jelent meg. A második 1833-ban a Kazinczy-fóle kiadás latin verseinek elhagyásával Toldy Ferenc szerkesztésében látott napvilágot. 1879-ben az Olcsó könyvtár (59. sz.) cimü vállalatban Gyulai Pál adta ki Dayka költeményeit, megtoldva Toldy kiadását Csokonainak Daykáról irt levelével. Végül a negyedik, eddig legteljesebb részletes életrajzzal, bő jegyzetekkel az Abafi féle Nemzeti Könyvtár tizenegyedik kötetében jelent meg. Dayka teljesen lírai egyéniség ; érzékeny leikéből, úgy a külső világ jelenségei, mint belső tópelődései könnyen csalnak ki költői hangot. Erősen lirai természetére vall a többi között az a körülmény, hogy élete és költészete a legszorosabb kapcsolatban van egymással. Költészetének eszmeköre és borongns hangulata szerencsétlen életviszonyaiban leli magyarázatát. Szenvedései, csalódásai okozzák azt, hogy egyes ifjúkori költeményeitől s némely műfordításától eltekintve, egész költészetének uralkodó hangneme a bánatos borongás, a busongó szenvedés panasza. Mint Bajza oly jellemzően Írja: „lantja húrjai fátyol alól zenge- deznek.“* A ki annyit szenvedett, annyit csalódott, annak bánatos költői hangulata valódi érzés kifejezője. S ez igy van Daykánál. Éppen érzésének a való élet szerencsétlen viszonyain alapuló igazsága emeli őt ki a korabeli költők sorából. Egyik méltatója szerint valósággal szerencse volt reá mint lírikus költőre nézve a sok szenvedés, mert „igaz hangokat keltett szivében.“** Költészetéből tehát nem a XVIII. században divatos elvont szentimentalizmus, hanem valóság szól hozzánk. Mindamellett azonban költészete a folytonos panasz hangja mellett sem egyhangú, a bánat hangjának számos árnyalatát halljuk fölzengni leikéből. Költészetének motívumai, vezéreszméi: az epedő szerelem, a barátság, a természet szépségei, erős magyar hazafiság és életbölcselkedés. Legváltozatosabb szerelmi lírája, melynek sikerültebb termékei mérai és lőcsei tartózkodása idejéből, 1791—92-ből valók s egész költészetének maradandó alkotásai, legnagyobbrészt ezen csoportba tartoznak. Ez eszmekörbe tartozó költeményei közül legjellemzőbbek : a Titkos bú, Esdeklés. Kesergés, Az esztendő első napján cimüek. A Titkos bú szerelmi panaszdal. A boldogtalan költő nem tudja régi szenvedései ujulnak-e, vagy uj szenvedés előérzete rómiti-e ? Sírna, de csak titkos sóhajtások, néma jajgatás váltja fel egymást keblében. Nem vár örömkönnyet, hisz szive nyugalmát ő maga tépte szét, csupán a halálban látja szabadulását kínjaitól. E költemény „a határozatlan, de annál gyötrőbb bánat sóhaja.“ Esdeklés cimü költeményében szerelmi boldogságának elmúlását siratja. Ugyanitt említendő meg a Kesergés, melyben jellemzetesen hozza össze a természet jelenségeit bánatos lelke fájdalmával. Éjjeli csend honol a természetben s e csend közepette panaszolja a költő szenvedéseit echónak, mely bánatára rokonhangon felel. Csupán azzal vigasztalódik, hogy nemsokára úgyis a halál keblére hajlik. Az esztendő első napján (Mérán 1792-ben irta) egész szerelmi költészetének egyik legsötétebb hangulatú terméke, „a sebzett költő sírba vágyódása“. Az év első napján más halaudó még jobb jövőt remél, ő, a sokat szenvedett ember az élet e forduló pontján nem kér, nem vár már jobb jövőt, a megszabadító halál után esdekel: „Óh sors ! mert nincs többé reményem Alányomott a csüggedés, Hogy felvirradhat még napfényem, Utolért a balvégezés. Óh, szánj meg s vond előbb halálom Meghalni nekem csöndes álom. Tekintsd keservim : nemdenem Lassú halál bús tételem ? Ha a világon annyi élni, Mint untalan remélni, félni *Id. h. ** Erdélyi P. Dayka Gábor költészete. Abafi Figyelő XXII. k. Bitumina” tiszta bitumenből készített, valódi aszfalt-tetőlemez; tartós, tűzbiztos, szagtalan, kátrányozást vagy egyéb mázolást nem igénylő TETŐFEDŐ AN YAG. „Bituminá“-val fedett tető bemeszelve szép fehér marad és kitűnő védelmet is nyújt a nap melege ellen. — „Bitumina“ régi Zsindelytetők átfedésére is kiválóan Gyári főraktár Ungvár és vidéke részére 3295,i3_i5ff tott tekercseket fogadjunk el. ft Glück Miksa fakereskedésében, Ungvári.
