Ung, 1909. január-június (47. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-17 / 14. szám
17. évfolyam. — 11. szám Ungvár, 1909. február li Megjelenik minden vasárnap reggel és szerdán délben. Előfizetési feltételek: lapra ügész évre . . Iá K j Negyedévre . 3 K Félévre. . . . 6 K Egyes szám . 12 f, Amerikába : Egész évre ...............15 K „Umt (imeigrt Hlnttlu U|Ji“-nl •*»au egész évre 16 K — Félévr» . . . 8 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések úgy az ,,Ung44, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja44 részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek .i kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyllttér soronklnt 40 fillér A. nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatali telefonszám 11. AZ ÜNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESlIl/ET HIVATALOS KÖZLÖNYE. I Felelős szerkesztő : Szerkesztőség: Vármegyeház-tór l-sö szám. BÁNÓCZY BÉLA Segédszerkesztő : DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. A lakásínség és a városok. A magyar társadalom számos panaszai között nem a legutolsó helyet foglaljak el a lakásínség miatt felhangzó sérelmek. Ki hitte volna ezelőtt pár évtizeddel, hogy a még mindig mezőgazdasággal és közjogi serelmek feszegetésével foglalkozó magyarságnak lesz egy folytonosan fejlődő és dráguló világvarosa, melyben a folyton szaporodó lakosság csak a legnagyobb áldozatok arán tud elhelyezkedni. Ki hitte volna, hogy a folyton szaporodó városi lakosság is hasonló mizériáknak lesz kitéve a vidéken — a mennyiben a városi népesség szaporodásával nem tud lépést tartani a közigazgatás a város fejlesztése terén. Tagadhatatlan ugyan, hogy nagy haladas észlelhető mindenütt a varosok fejlődésénél; ámde nemcsak hogy nem bírtak lépést tartani a lakosság szaporodásával, hanem a közegészség igényeitől messze elmaradtak. A magyar közigazgatasra nézve rendkívül jellemző, hogy éppen azok a községek allanak a leghatrább, a melyeknek nincs polgármesterük, rendezett tanácsuk, hanem csak községi szervezetben maradtak, a hol az uj házak adó- mentessége a legcsekélyebb. Csodalatos, hogy a vármegyék be nem látták a tarthatatlan állapot káros voltát tisztviselőikre nezve is — hanem a vármegyék még ellenszenvvel viseltettek a városok ellen, ha azok önállóságra törekedtek, sőt a községektől sem vették szívesen, ha azok rendezett tanacsu várossá akartak alakulni. Természetesen a városok fejlődése csökkent ily módon s a közigazgatas sem tanúsítván valami nagy érdeklődést, — igy aztan hovatovább érezhetőbbek ennek rendkívül karos következményei. Ugyanis az egész kerek íöldön a magyar varosokban van a legnagyobb lakásínség — és a halálozási statisztikában szintén mi vagyunk a legszerencsétlenebb: első helyen, mi vagyunk, a kik járványfészkeket építünk sáros, piszkos, ronda községeink, városaink alakjában, a melyek miatt pirulnunk kell, ha Ausztria szép, tiszta kis városait látjuk, a hol a közigazgatas első feladatának tekintik a közegészség igényeinek ellátását, gondozását. Nálunk hogyan segítenek a lakásínségen és az általános vízvezeték és csatornázás építési nehézségen ? Úgy, a mint az a hajdani fiskális világban Werbőczy korában talán célszerű lett volna, de mar ez a támogatás mit sem ér. Az állam ugyan is ad 6 - 10 — s a főváros némely utcaiban luxus építkezésekre hetvenévi adómentességet, de ez csak kivétel es csak a fővárosnak hasznai. Tervezik azt is, hogy a városoknak nagyobb adómentességet adjanak. Ám ezzel sem érnék el a kívánt célt, ha nem alkalmazkodnak a közegészség követelményeihez is, meg a lakásínség aranyához. A székesfőváros területén ugyanis évente 20 25 ezer emberrel szaporodik a lakosság száma; uj építkezések pedig ezzel elenyésző aranyban történnek, többnyire régi hazak helyére epitenek, mert a törvény még ebben sem kedvezett a lakóknak, hanem a háziúrnak... A mostani lakásínségen a fővaros csak azzal segíthet, ha minden üres telken építtet uj házat s az harminc évi, a ki lerombolt ház helyére épit, huszonöt évre adómentességet fog nyerni. Ha a ház a közegészségnek meg fog felelni, nem pedig járványfeszek céljaira fog épülni, nedves pincelakásokkal. Ä vidéki városokban szintén harminc és harmincöt évi kedvezmény lenne létesítendő, azzal a feltétellel, hogy csakis azokban a varosokban ad az allam ilyen adókedvezményeket, a mely városok a vízvezetéket, csatornázást, utcák szabályozási térképét, közvilágítást, utcák és járók burkolatát, közkórházat, közfürdőt mar létesítettek, vagy pedig annak munkálatait megkezdték. Különben pedig a többi ázsiai rondaságba sülyedt városra, községre nézve csak marad a már szűkmarkú adómentesség. Az állam mit vészit? A reményben is silány uj építkezések után húsz évig néhány százezer koronát, üs mit nyerne ? Azt, hogy mintegy ötszáz varos, község óriási beruházásokat, milliardokat fordítana közhasznú építkezésekre, s igy varázsütésre Európa legszebb, legviragzóbb varosai fejlődnének rondaságuk- rol ismert járvanyfeszkeink, varosaink, községeink helyén, a melyek ipara, kereskedelme mar egy év leforgása után többszörösen visszatérítené hamarosan azt az adó összeget, a melyről tiz ev múlva lemondana az allam a hazadó címén az építkezés, ipar fellendülése és a nagy halandóságnak kitett adófizetők lakásínségének orvoslása céljából. Mert, hogy ezen két nagy kérdésén segítve lenne, az bizonyos. Az orvosok, mérnökök feladata, hogy ez eszme megvalósuljon. Az állami tisztviselők gyűlése. — Február 14. — As ucgvármegyei áll. tisztviselők egyesületének közgyűlése ez évben nagyobb érdeklődés mellett folyt le, mint az előző években. Képviselve volt azon az erdészet, államépitészeti hivatal, főgimnázium, reáliskola, agyagipari szakiskola, polgári leányiskola, pénzügyigazgatóság, adóhivatal, posta- és távirdahivatal. A gyűlés a főgimnázium rajztermében folyt le. Románecz Miüály elnök nyitotta meg a tőle megszokott tartalmas beszéddel. Rámutatott nagyon találó szavakkal arra a közönyösségre, a mely egyesek részéről tapasztalható az áll. tisztviselők egyesületével szemben. Pedig nincs okuk a közönyösségre, mert az egyesület igen is sokat vívott már ki. Természetesen, ha nem háromezer, hanem ötvenezer tagja lenue — mint a mennyinek lenni kellene — az országos egyesületnek, akkor nagyobbak lehetnének az eredmények is. Az élénk érdeklődéssel kisért megnyitó-beszéd után Gulovics Tivadar jegyző felolvasta a múlt évi közgyűlés jegyzőkönyvét, majd a titkári jelentést, mely Bús északi tájon. . . Irta Krüzselyi Erzsiké. Bús északi tájon, Hol örök a hó, Hol nap s éj egyforma, Nem gyors, illanó : Megterem-e vájjon, Édes Istenem, A mámor, az égő, A hö szerelem ? Úgy hiszem : a szív ott, Mint jéghegyek orma, Örökké kietlen, Örökké egyforma S melytől itt, minálunk Minden újra pezsdül : Szerelmes napsugár Nem járja keresztül. Olyan ott az érzés, Mint északi fény, Mely fel-felpiroslik Az ég peremén S színesre bevonja A havas világot; — De nem melegit fel, De nem nyit virágot. Az én árva szivem Bús északi táj, Mozdulatlan, néma, Ha örül, ha fáj S úgy tetszik, hogy benne Már meg se terem A mámor, az égő, A hő szerelem . . , Visszaemlékezések. — Emlék egy jó tisztnek. — Elméleti iskola. — Horvát önkéntesek. — Köpenyeg-osztás. — Jó üzletek. — Irta Kovássy Elemér. A nyolc heti gyakorlati kiképzés után elhatároztuk, hogy az általánosan szeretett főhadnagyunknak emlékül kardot veszünk- Értékes, damaskusi pengéjűt készíttettünk. Serbán Aurél önkéntes társam és én adtuk át rövid pár szó kíséretében. Pybert láthatólag kellemesen lepte meg figyelmünk. Pár köszönő szó után átvette a kardot, megkínált, bennünket konyakkal s rövid ideig elbeszélgetett velünk. Pár nap múltán azonban magához hivatott bennünket, visszaadta a kardot, kijelentvén, hogy a ('elsőbbség nem jó szemmel nézi az ajándékot és mivel ő továbbra is oktatónk marad nem csak a gyakorlatban, de elméletben is, tehát nem tarthatja meg figyelmünk jelét, hanem ba a tiszti vizsgálatot letesszük és úgy fogunk iránta érezni, mint addig: annak idején elfogudja Megőriztük s a Ludovikából való távozásunk előtt ismét átadtuk a kardot. Megkezdődött az elméleti oktatás is. Két tanteremben lanitottak. A és B osztályunk volt. Elláttak bennünket minden szükséges tankönyvvel gavallérosan, bőségesen. Egy krajcár kiadásunk sem volt semmi tanszerre. Tanáraink egy része törzstiszti vizsgálatra készülő százados volt. Képzett, intelligens úriemberek. A szigorúság párosult bennük a humánizmussal. Magam részéről mindig a legjobb emlékkel viseltetem irántuk. Tanáraink voltak : Pyber főhadnagy (Gyakorlati szabályzat), Olchváry Ödön százados (Hadsereg-szervezet és katonai szabálytan), Bodnár István százados (Harcászat; Szolgálati szabályzat), Zsujevics István főhadnagy (Szolgálati szabályzat I. Rész), Kiss Lajos főhadnagy (Katonai közigazgatás), Balzam Győző százados (Tereptan, Tereprajz), Müller Hugó százados (Fegyvertan), Lóskay Gábor százados (Utász- és erő- ditéstan), Tömösváry Sándor hadnagy (Vívás), Saághy Károly százados (Torna). Bevonult 20 horvát önkéntes is. Ezeket saját anyanyelvükön horvát honvédtisztek oktatták. Mind uj ruhát kaptak. Gyűlölték a magyart; az igaz, hogy mi sem imádtuk őket. Egyiknek belénkköthetnékjo támadt, hanem mikor látta, bogy egy önkéntes társamat a levegőbe emelve letartottam az emeletről a lépcső korlátján át s tréfásan ijesztgettem, hogy elengedem, az Lapunk mai száma 4 oldal. én önkéntesemnek elment a kedve magyar vért ontani. Elnevezett engem „magyar Milos“-nak. Szimonovits Károly, egyik horvát önkéntesnek a vadonat uj kincstári köpenyegót egy délután magára vevén, nagy büszkén sétál le s fel a hálóteremben. Matyi belép. Meglátja az uj köpenyt s kíváncsian kérdé. — Hol vette Szimonoviits ?(Meghuztaaz „i“-t kettőre). Szimonovits gondol egyet hirtelenóben és ártatlan arccal, jámboran feleli: — A százados urnák roppant jó kedve van, magához hivatott s azt kérdé tőlem : no Szimonovits, kell-e köpenyeg ? — Alázatosan jelentem százados ur, kérek. — És ezt adta. — Ne mondja ? — De mondom. — Hát van még több is. — Hja haj, de mennyi 1 ? Csak kérni kell addig, inig mások el nem okkupálják. Matyi elindult egyenesen a századoshoz, még néhány hiszékeny bajtársat csábítván magával. A mint ócska köpönyegeiket balkarra vetve eltávoztak, hozzám fordul Szimonovits s mondá: Lesz ezeknek ne mulass 1 Én az imént voltam lent a százados urnái egy féltalpat kérni bakkancsomra, mert csupa rongy, de úgy rám kiáltott, hogy a saroknál kerestem kijövet az ajtókilincset. A küldöttség pedig Matyi vezénylete alatt bekopogtatott századosunk irodája ajtaján. Magas tenorból hangzott a „szabad“ ! Bementek. A kapitány meglepetve látta a jövevényeket.
