Ung, 1909. január-június (47. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-14 / 13. szám
47. évfolyam. — 13. szám Megjelenik minden vasárnap reggel és szerdán délben. Ungvár, 1909. február 14. Előfizetési feltételek: Csak „üitg“ lapra Egész évre . . 12 K' Negyedévre . 3 K Félévre.... 6 K Egyes szám . 12 f. Amerikába : Egész évre ...............15 K „Dng rárm.gye Hlvatalo. együtt egész évre Hí K —- Félévre .... 8 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „Ung“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyllttér soronklnt 40 fillér A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatali telefonszám 11. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Vármegyeház-tér l-ső szám. Felelős szerkesztő : BÁNÓCZY BÉLA. Segédszerkesztő : DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. Egyről-másról. A legutóbbi városi közgyűlésen dr. Molnár Mór erős kritika tárgyává tette, hogy a város kellő közepén megengedi a hatóság a lebontás alá teljesen érett, ócska, düledező s a város fejlődését akadályozó épületeknek zsindelylyel való újra fedését, valamint azt, hegy építkezések a hatósági engedély elnyerése előtt kezdetüket veszik. Ugyanekkor rámutatott arra, hogy még az engedély alapján épülő házakna! sem nagy gondot fordítanak a tűzbiztonságra, s ezért uj építési szabályrendelet készítését találta szükségesnek. Hát biz’ el kell ismernünk, hogy az építkezés terén nagyon furán állunk, de nemcsak a belvárosban, hanem a város egész területén mindenütt. Vannak olyan uj épületeink, melyeket az adómentesség lejárta után már ismét újból kell épiteni. Mindez pedig azért, mert az építési és a városi pótadómentességet biztositó szabályrendelet nem tartalmaz oly intézkedést, hogy a várnsorompókon belül csakis szilárd anyagból szabad épiteni. * Ugyancsak a legutóbbi városi közgyűlésen oda akarták vinni a képviselőtestülelet, hogy hentesáruknak bódékban való eladása csakis ez év május végéig engedtessék meg. Azt mondották, igy rendeli ezt a miniszter és az — alrpdn. Most aztán megtudtuk, hogy a bódékban való árusítást sem a miniszter, sem az alispán be nem tiltotta, a betiltásra a városi hatóságot fel nem hívta, hanem csakis arra, hogy a bódék és sátrak a tisztaság állandósithatása céljából horgonybádog alkalmazása által vagy más alkalmas módon oly karba hozandók, hogy az elengedhetlen és feltétlenül szükséges tisztaság fenntartható is legyen. Hogyan történhetett hát mégis, hogy éppen a városi hatóság, melynek első sorban kötelessége a városi lakosság érdekeinek védelmére kelni, mondjuk, hogy éppen ez a városi hatóság lépett oly javaslattal a képviselőtestület elé, melynek elfogadása esetén 20 -30 család fosztatott volna meg kenyerétől. Igazán érthetetlen volna a dolog, ha nem tudnók, hogy néhány Kossuth-téri háziúr régóta fújja azt a nótát, hogy a hentesbódék — dis\telenitik a Kossuth-teret, melyről épp nekik sikerült a Fekete-Sast is úgy elröpittetniök, hogy még a szállítási költséget is a várossal fizettették meg. * Utóbbi időben városunk országos vásárain mind nagyobb számban jelentek meg a galíciai kereskedők. Az áltáluk egy-egy vásáron összevásárolt 200—300 darab szarvasmarha ára tekintélyes összeghez juttatta a vármegye gazdáit és az eladókat. És az idegen vevők száma vásárról-vásárra növekedett. Hát hogyne, a mikor vármegyénk szarvasmarhavásárai több mint egy év óta betiltva nem voltak, mert az állategészségügyre a legnagyobb gond fordittatott, holott a szomszédos vármegyékben egyik zárlat a másikat érte. Most mégis úgy latszik, nogy a vás'ar- látogatás emelkedése, az idegen vevők tömegesebb ideözönlése nemcsak csökken, de erősen csökken. Nem kell nagy tálentum annak kitalálásához, hogy valami oka kell hogy legyen az idegen vevők elmaradásának. Van is. És pedig az, hogy idegen vevők tartoznak a megvásárolt marha passzusát német nyelvre átfordittatni, s a fordítást hitelesíttetni. De hát nekik nincs, a ki azt a vásártéren átfordítsa, de ha még volna is, akkor a vásár napján nem akad, a ki — ingyen hitelesítse. Pedig a hitelesítésnek ingyen kell történnie. És még sem történik. A városi hatóságnál levő akták igazolják, hogy a marhalevél- átírásra kiküldöttek valóságos üzletet, és pedig igen jó üzletel csinálnak az átírásból, s mig egy-egy ilyen idegen vevő az átíró magas színe elé kerül, sokszor 10 K-t is kénytelen a földre ejteni, hogy a cerberusok figyelmét elvonva, bejuthasson az átíró elé; — az átíró pedig hivatkozva arra, hogy ő csak hitelesíteni tartozik, de fordítani nem, — hasonlókép csak csengő szóért készíti el az átírást, illetve a fordítást. Minthogy pedig a galíciaiak a hatósági vexának otthon is eléggé ki vannak téve, s Magyarországba nemcsak épen üzleti szempontból, de azért is szívesen jönnek, mert itt úgy vélik, hogy hatósági visszaélés nincs, s mert az ungvári vásárokon kénytelenek voltak tapasztalni, hogy tisztességesen ügyeiket hamarosan le nem bonyolíthatják, hát inkább kezdenek megint elmaradni az ungvári vásárokról. Ennek — már mint az idegenek elmaradásának — állandósulása pedig sokkal nagyobb kárt fog okozni a városnak és a vármegyének, mintha a helypénzbérlők érdekében indított azon mozgalomnak, hogy Ungváron minden hóban marhavásár tartása engedélyeztessék, — hely nem adatik. Kíváncsian várjuk az erre vonatkozó, s illetékes helyről jött beadványnak a városi hatóság által hogyan való elintézését. „Győzni vagy bukni.“ — Amerikai hangok Ortinszky püspök ellen. — A mikor az Amerikában működő hazafias érzelmű g. fcath. papság megfujta a harci riadót és hadba szállott a galíciai Ortinszky Sotér püspök ellen, két dologgal tisziában kellett lennie. Először, hogy takaródét nem szabad fujniok, mert hisz nem az ő személyes ügyükről, hanem a g. kath. magyarságot az Ortinszky részéről fenyegető veszedelem legyőzéséről volt szó: a megalkuvásnak, a nemzeti szempontok feláldozásával járó békekötésnek tehát nincs helye, a személyes ér- * * Dalok vége. Irta Szamolányi Gyula. * Ódon sarokban hever a hárfa. Öreg felejtés födi be. Zengő lelkének törött a szárnya, Csend és árny borul fölibe. Viharát mostan meg nem zugatja Sötét, sikoltó szenvedés, Nem enyeleg már kacagva rajta Kék ég, szelíd hullámverés. A hurok bűvös ércrejtekébül Ki nem pendül több lágy zene, Áll ócska lomként, maga terhéül, Az érzések szent hangszere S a tompa, néma, hideg közönyben Dalok avarja úgy pihen, Mint csillag a nagy, szürke ködben, Mint rózsák a halott szivén. De néha, titkon, egy pillanatban Érintik halk álomkezek; Ilyenkor aranyhurja pattan, Megbugó bánattól rezeg, S zokog a hárfa hosszan, mélyen, Valami bús melódiát, A hogy az őszi hervadt holdfényen Késett madár dala sir át. Viasiók. Irta Lévai Mór. Gróf Török József temetése. Három hónap óta fekszem mozdulatlanul. Rettenetes sulylval nehezedik mellemre egv lidérc, mely lélegzetemet elfojtja, szivem lüktetését őrületes sebességre fokozza. Izmaimat, idegeimet szakadásig feszítem, hogy életműködésemet a nyomás meg ne bénítsa. — Tovább már nem bírom. — Erőim lankadnak, de most egy kéjes érzés fog el a sok gyötrelem után — nem fáj már semmi . . . Érzem, hogy pehelyként emelkedem az űrben . . . Fölébredek. Verejtékemet lágy törülközővel törlik gondos kezek. Körülnézek. Csupa ismerős áll körülöttem. Régi jó barátaim, kedves ismerősök. Súgnak, búgnak, mosolyognak, de szavukat, beszédjüket nem hallom, a mit én a kiállott szenvedések után természetesnek találok és szóvá se teszem, de nem is tehetem, mert beszélni sincs még erőm. * Ismét jól érzem magamat. Napi sétáimat végzem. Végig járom a déli órákban a korzók napsütötte sorait és délután önként betérek Öz\egyi cukrászdájába a füstölő és disputáié találkozó helyre. A megszokott csoportokban ülnek együtt a kávézók, kártyá- zők és sakkozók mind. Náci bácsi és az ezefedes ur nem szűntek meg egymás vérét szívni, a mig a lapo- tyás kompánia meg nem alakul. Csebi Pogány tüntetőén ropogtatja filippikáit a vármegyei és városi rendszer ellen éppen akkor, a midőn Fehér Ákos lép be, mintha csak rá várt volna. Demonstrálván igy, hogy nem fél a vármegye hatalmasaitól. Aztán, a mikor Tarnőczy Feri bácsi jön be, meg Bobovszky Tamás, akkor a bugris purgerekről szól már a krónika, a kik mindent megszavaznak a polgármesternek. De aztán ő is elcsendesedik, mert Grabovszky és Tasnády lépett be és nyomban utánok hozza Jenő a kártyát. Perley és Grabovszky disputáját, Tamás Eudre és Szenczer évelődését még végighallgattam, de mire Ivántsy jó későn megérkezett, én már távoztam, mert nem bírtam tovább tűrni a füstöt. Elfogott az asztmatikus köhögés. Egy hétig ki se tettem a lábam a szobámból. * Egy hót múlva megint betértem Özvegyihez. Egész más képet találtam. Hiába kerestem a régi embereimet. Nem találtam a múlt hetiek közül már egyet sem a társaságban. Még az öreg Márványi se volt látható, a ki pedig utolsóig kitartott ott becsülettel. Kimentem a füstösből a szabadba és gondolkozni kezdtem. Vájjon nem-e álmodtam én az előző heti dolgokat? Nem hát, mert elevenen tudom, bogy hol jártam. A Fehér-Hajó uj épületére, a Vágner uj házára, az uj izrael. templomra, a színházi magtárépületre világosan emlékszem. Még találkoztam Nehrebeczky szeutszéki ügyészszel is a Korona-szálló előtt és elkísértem hazáig. Erős kritikát mondott a szinház-épület miatt, mielőtt elváltunk. Az öreg Stahlbergernek köszöntem is, ki emeletes házának erkélyéről nézett le a hid eleven képére. De hát hogy egyeztessem össze időrendben mindezeket, mikor jól tudom, hogy a Fehér-Hajó uj épületét, a színházat, az izr. templomot a felsorolt régi emberek közül már csak egynéhány láthatta, mert hisz létesítésük előtt elköltöztek innen . . . Megtapogattam magamat, elkezdtem a kezemen az ujjaimat számlálni, úgy titokban, hogy nem-e vesz észre valaki. Egy-egy ismerősöm köszöntött, a mit én gondolataimba merülve Lapunk mai száma 8 oldal.
