Ung, 1908. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)
1908-08-15 / 33. szám
46. évfolyam. — 33. szám. Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1908. augusztus 15. Előfizetési feltételek: Ónak a* „Vn*“ lapra Egész évre . . 8 K Negyedévre . 2 K Félévre .... 4 K Egyes szám . 20 f. Amerikába: Egész évre ... H) K 80 „Ung rármegje Hlrataloa I.apjá“-ial egjiitt egész évre 12 K — - Félévre .... 6 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronklnt 40 fillér A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. hetilap Kiadóhivatali telefonszám 11. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Vármegyeház-tér l-sö szám. Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. r Építsünk munkásházakat! — Gróf Sztáray Gábor főispán és Fincicky Mihály polgármester figyelmébe ajánlva. — Irta Dani János. Egy évtizeddel ezelőtt alakult Miskolcon egy szövetkezet, a „Tisztviselők Házépítő Szövetkezete“ s néhány évi céltudatos, kitartó munka után felépült a tisztviselő-telep a csabai országút mentén. Mikor pár évvel ezelőtt Miskolcon töltöttem néhány napot, irigykedve szemléltem a látható eredményt, a mit az állam alkalmazottai a saját szorgalmuk, összetartásuk, no meg állami támogatás folytán értek el. Azóta sokat gondolkoztam a fölött, nem lehetne-e az ipari alkalmazottakat hasonló célból tömöriteni ? A mindenkori kormányok nem sokat törődtek a munkások helyzetének javításával, s a mikor a megcsappant kereset s egyéb gazdasági okok miatt évenként ezrek és ezréjí hagyták el az országot, hogy új hazát keressenek s az új hazában biztosabb egzisztenciát teremtsenek maguknak, — bár erősen érezhs-tő volt a munkáskezek hiánya úgy a gyár-, mint a kisipar- és mezőgazdaságban egyaránt, még mindig nem mozdult meg az államhatalom, hogy szociális törvények alkotása s a munkás- osztály anyagi helyzetének javitása által megszüntesse, vagy legalább korlátozza a már-már nemzeti öngyilkosságszámba menő kivándorlást, mely nemcsak az ország iparát, de az iparral foglalkozókat s a legközvetlenebbül érdekelt ipari alkalmazottakat a mindinkább rosszabbodó viszonyok s a ritkább munka- alkalmak folytán erősen sújtotta. De változtak a viszonyok. Az uralmon levő koalíciós kormány jóakarattal karolta fel a munkásság ügyét s rövid pár év alatt egész sor szociális törvényt alkotott a munkásság helyzetének javítására s ha a gyakorlatban nem is vált be minden intézkedés, annak nem mindig a kormány, de a mi speciális viszonyaink is az oka. Helyes szociális érzékről tanúskodik a földmivelésügyi miniszter által a gazdasági munkásházak ügyében megindított akció, úgyszintén a miniszterelnök által a nyár elején beterjesztett s azóta már törvényerőre emelkedettjavaslat a munkásházak építése tárgyában. Egye'őre ezer munkásház építése van tervbe véve, — ezer fővárosi munkás, állami alkalmazott, tehát állandó otthonhoz jut, mely ide köti az édes anyaföldhöz. Az a munkás nem fog kivándorolni, — békés, megelégedett polgára lesz a hazának! És itt kezdődik a helyes politika, a melyet évtizeddel előbb kellett volna gyakorlatba venni. A kik magyaroknak valljuk magunkat, mindnyájunknak s az államnak is egyaránt érdeke, de érdeke a városoknak, közelebb Ungvárnak is, hogy teherbíró, vagyonilag is független, képzett iparossága legyen. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha a hazai földhöz, helyhez kötjük a józan, állandó munkát szerető s megtelepedni vágyó nős ipari alkalmazottakat. Erre a legalkalmasabb a munkásházak építése. A ki , nyitott szemmel jár, az látja és tudja, hogy a jövő az iparé. És pedig nem a ma^élő, öregebb iparosok, hanem a most még segédsorban küzdő alkalmazottak azok, a kiknek a közel jövő világversenyében meg kell állni a helyüket. A gondos kertész a csemete mellé erős támaszt állít, hogy az megvédje az idő viszontagságai ellen. Ilyen csemete az ipart alkalmazott, a kinek százszorosán szüksége van az államhatalom, a társadalom támogatására, hogy védőszárnyaik alatt megizmosodva, kifejthesse erőit s majdan tiszteletet és becsülést szerezzen a magyar névnek, a magyar iparnak! Az ungvári piac legalább is olyan drága, mint a budapesti; a lakásviszonyok pedig határozottan rosszabbak, mert a magas házbérek dacára nincs elég lakás s a megfelelő, lakások hiánya évről-évre hatványozott mértékben érezhető. A nagyobb fizetéssel, lakbérrel bíró tisztviselők még csak inkább elviselhetik a tűrhetetlen drágaságot, de mit tegyen a jóval csekélyebb fizetéssel alkalmazott, lakbért nem élvező iparossegéd ? A kenyeret meg kell vonnia magától, hogy a házbért fizethesse, mert ha nem fizet, — a háziurak nem ismernek tréfát. Lakni pedig kell valahol. Házbérnegyed van. A ki nem ismerné az itteni nyomorúságos lakásviszonyokat, győződjék meg személyesen, hogy két szoba, konyha és hozzátartozóból álló lakásért mit kérnek ? 280—320—360, sőt egy félreeső utcában levő uj házban — horribile dictu — 500 koronát! Igaz, hogy ehhez előszoba is van s lehet, hogy azért olyan drága. Ritka ház az, a hol viz van s a vizhordás is megdrágítja a házbért havi 2—3 koronával. Tűrhetetlen állapotok ezek. A ruházat, az élelmezés, a tűzifa és általában minden szükségleti cikknek az ára emelkedik, csak a munka értéke nem. Ez azonban nem helyi jelenség. Országszerte megmozdult a társadalom, hogy a munkásosztály helyzetén javítson. így Sátoraljaújhely város polgármestere indítványt nyújtott be az ottani képviselőtestülethez 100 munkásház építése iránt. Nálunk ez irányban még nem történtek lépések, pedig a természettől talán egy vidéki város sincs úgy megáldva, mint Ungvár, a hol annyi alkalmas terület volna munkásházak céljára. Első sorban ott van a bolgár kertészek által bérelt terület a Galagóban. Micsoda telepet lehetne ott létesíteni! Minden kellék megvan: jó levegő, sík terület, folyóvíz, közel a városhoz, a Szobránci-utcáról kétfelől is könnyen megközelíthető helyen. Szénpor. Irta Szamolányi Gyula. Illúziók. Bíborban ég a bérctető: Ott szél zug, s minden puszta kő. Szelíd láng rezg az éjbe ki: Fényháléját a bűn veti. Aranyködből kert integet: Temető az a köd megett. Fénybogarak. Kevély ember, miért e kényed ? Jánosbogáré a te lényed: Arasznyi körben oszlat éjét, Csak törpe báb, mi benne fénylett. Magányból magányba. Irta S. Lőw Róza. Leveleket ígértem neked az „Ung“-on keresztül. Magányomból magányodba. Mintha te az Ungon innen, én túl állnánk és tiszta szellőjére bíznám csókos üd- vözletim, benső üzenetim, titkos bizalmaskodásim. Mert tudod, a legszebb intimitások a csöndesek. Irigy szem, kutató pillantás ne lesse. Emlékszel, hogy siettem a hidra, mint szerettem városod kópét, vizét, hangulatát ? De egyedül szerettem volna maradni. Csak ici-pici órácskáig, míg belemerülhet a lélek kedvenc Ungod ragyogóan’’ hullámzó tükrébe, mig élvezni lehet a lemenő nap fényes orcáját, a mint azt fürdetve csillogtatja, hogy azután bíborával palástként elborítsa e szürke világot, csöndes szerelmet hozva a hangos munkazsivajra. Tündóri pásztorórára hívja a mélyen érző temperamentumokat is, nemcsak a vízi nimfákat a csudás őstermószet, anyaölében titkokat, szerelmeket rejtegetve. Nagyot pirul mámorában a fehéren izzó napom és lehull, le, le a semmiségbe, mire az esti harangszó megkondul. Lepihennek azután a fáradt agyak, idegek és felébrednek a vágyak. Akkor te ott ülsz illatos diófád alatt fehér ártatlanságodban és nem tudod, miért izzik véred ereidben, miért színesek képzetid álmai, miért dobban hallhatóan szived minden zörgésre, miért ragyognak csak néked a csillagok és miért tudsz annyi sok szép mesét Írni annak, kinek szempárját mindenben látod: csillagok fényében, holdnak tündöklő aranyában. Ajkának bíborát minden rózsa kelyhében, mézét minden virág illatában. És lelki magányodban hangos lesz merengő hangulatod. Holdfónytől világos világodban megcsendülnek nótáid, mintha ő meghallaná a messze távolban. Mindszebben szól szived, mindjobban melegszik lelked. Ajkad bűvös Ígéreteket, forró esküvóseket zeng hízelegve, becézve, csókolva, mámort lehelve. Levelek susogása fogja fel bánkódó sóhajod. Ő is gondolt, vágyott reád, azt jelenti csuklásod. Pihenni térve, imádkozás zárja le ajkad, álom a szemed. A holdsugár is elbújt és sötét lesz egyszerre fehér világod. Hegyen, völgyön, kőházakon keresztül is hallom, látom hiszékeny szived egyenletes pihegését. Lágy vonásidon róla való szépséges álmodásod és ő, ő, (de ezt sohse tudd meg!) talán más szivén iszsza éppen a gyönyör habzó mámoritalát. De nem árulkodom. Vár reád. övé akarsz lenni. Boldogítson. Hogy te leszel első boldogsága oly sokféle boldogságai után ? . . . Élvezze. Képzelem, mily jól eshet sok tenger csalódások, tarka hazugságok után a szép, tiszta álmodás. Együtt persze jobban bírtuk volna bevárni azt a rómhosszu esztendőt. De miután hogy sors parancsa magánoskodnunk, hadd örülgessen szivünk hát gondolatok és érzések levélben való kicserélésében. Hogy e bánkódó esztendő hamarább múljék, keltezésről sem akarok tudni. A ma és a holnap legyen a dátum. A ma elmúlik. A holnapon boldog leszel. Ez imádságom, melylyel Istennek ajánlom lelked. Ébredj, mint én. Édes madarak fütyülő zenekara lopja ki alvó álmod szemeidből. Rigó, fülemile kísérje reggeli nótázásod. Hüs szellő csókdossa arcodra üditve korai üdvözletét. Dalos cimboráid ismételgessék, imádott napod mosolygja neked — jóizüeket kínálva — az uzsona idejét. Nekem itt gulyakolomp jelzi az ebédfőzés idejét. És mikor a róvgazda piros arca a napba néz és azt legmagasabb helyén találja, delet érez. No nem a szivében, a gyomrában. Ha elszántott a fekete, szagos földben vagy fertály napig (de arcát nem szántja gond), a napocska körülbelül felére leszállt. Akkorra bejárja tikkadt torkába egy korty itthon főzött szilvaszesz, egy harapás magamsütötte gabona kenyórko és be is boronálódik, a mi felszántatott. Nem úgy, mint Petőfi reánk szabja: Az idő arcunkat felszántja, de be nem boronálja. Úgy száll reá a természet vén gyermekére az alkonyat áldással, kolompolással, harangkondulással az esteledő, álmos, szénaillatu levegőbe. Úgy borul a vén ember gubája melegébe, a leány meg a legény kebelére. És csend, csend furulyaszó mellett. Imitt-amott Lapunk mai száma 8 oldal.
