Ung, 1908. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)
1908-06-21 / 25. szám
4. oldal. TT 1ST 3* 25. szám. * Gyöngyösy emléktáblája. Szept. 20-án országos ünnepség keretében, az irodalmi körök érdeklődése mellett megy végbe Gyöngyösy István költő emléktáblájának leleplezése. Az emléktábla már készül Edelstein kőfaragó telepén. A hazai márványból készült táblára a következő felírás jön, a melyet Románecz Mihály, az Irodalmi Társaság elnöke szerkesztett: ITT SZÜLETETT GYÖNGYÖSY ISTVÁN (1620 körül, t 1704.) a Murányi Vénus és egyéb művek XVII. századbeli halhatatlan költője. Emléke a poraiból mególemedett phoenixként támad föl a honfiúi szívekben és ez emlókjelben, melyet a GYÖNGYÖSY IRODALMI TÁRSASÁG közreműködésével a költő szülőhelye Radvánc-község emelt hazafias kegyeletből 1908-ban. * Elégtétel egy járásbirőnak. A közelmúltban dr. Groszman Dezső, dr. Műnk Ignác és dr. Heuman Imre nagybereznai ügyvédek, előbb a beregszászi kir. törvényszék elnökénél szóbeli, majd a kassai kir. ítélőtábla elnökénél Írásbeli panaszt emeltek a nagybereznai kir. járásbíróság köztiszteletben és köz- becsülésben álló jeles vezetője : Ordódy Aladár kir. járásbiró ellen, vádolván őt hivatali hanyagsággal, részrehajlással és más mulasztásokkal. Mindazok, a kik ösmerik Ordódy járásbiró jellemét és működését, előre is tisztában voltak a célzatos vádak alaptalanságával és a széles mederben megejtett hivatalos vizsgálat — melynek során egyáltalán semmi nemű terhelő adat nem állapíttatott meg sem a járásbíróság, sem a járásbiró ellen — azzal végződött, hogy a vizsgálatból kifolyólag Ordódy Aladár kir. járásbiró a kir. ítélőtábla elnöke részéről a legnagyobb elismerésben részesült. A kir. tábla elnökének több ivre terjedő végzéséből, mely a méltatlanul meghurcolt járásbiró- nak fényes elégtételt szolgáltat, csak a következő pár sort közöljük: „A célzatosságot nélkülözni nem látszó ezzel a panaszszal szemben készséggel jelentem ki, hogy Ordódy Aladár kir. járásbirőnak a hivatali működésénél is megnyilvánuló kifogástalan jellemszilárdságában való bizalmam megingatására ily panasz alkalmas nem lehet és kötelességemnek tartom kijelenteni azt is, hogy a közpályán önzetlen és becsületes törekvéssel szerzett és felettes hatósága előtt is ismert jó hírneve e panasz miatt csorbát nem szenvedhet.“ Ha ezek után Ordódy járásbiró az őt feljelentők ellen nem fogja az ügyet a bünfenyitő útra terelni, — azt az alaptalanul vádaskodók — csak a járásbiró gavallér voltának köszönhetik. * Gyászhirek. Lapunk zártakor értesülünk a bizonyára széles körben őszinte és igaz részvétet keltő szomorú hírről, hogy Porges Miksa, a 66. gyalogezred századosa, néhány napi súlyos betegség után családjának, bajtársainak és nagyszámú tisztelőjének bánatára elhunyt. Ugyancsak lapunk zártakor vettük a megrendítő hirt, hogy dr. Wilcsek Mihály ügyvédjelölt tegnap délután Ungvárt, a szülői házban elhalt. — Az elhunyt a legkiválóbb és legtehetségesebb fiatal emberek egyike volt, a ki előtt nagy és fényes jövő állott. Gyermekkorától kezdve a legelső tanuló volt. Kitüntetéssel végezte a gimnáziumi és egyetemi tanulmányait. A budapesti egyetemen összes vizsgáit és szigorlatait kitüntetéssel tette le és „sub auspiciis regis“ felavatása csak azért maradt el, mert szerénységből nem kérelmezte. Kitűnt mint fiatal jogász, kiváló dolgozataival, amelyekkel egyetemi dijakat nyert. Egyéniségét a szerény komolyság, az alapos tudás, és jószívűség jellemezte. Barátainak, ismerőseinek és főleg sok csapáson keresztül ment szüleinek a büszkesége, reménysége szállt vele a sírba. Wilcsek János nyug. tanár, c. főgimn. igazgató rövid időn belül már második tehetséges, kiváló fiát vesztette el benne. Vigasztalja meg a csapás súlya alatt szenvedő szülőket a közönségnek, az ismerősöknek őszinte szívből jövő igaz részvéte. * Munkakiállitás az agyagipari szakiskolában. Tanulságos, szép kiállítást rendezett az agyagipari szakiskola. Bemutatta növendékeinek rajzait és mintázásait. Az egész kiállítás komoly munka eredménye, a tanulók ügyességét dicséri. A rajzban különösen Viszánik János, a gyakorlati dolgokban Szabó József vált ki. Elismeréssel kell megemlékeznünk a kiállítás sikere alkalmából Pap János igazgatóról, a tanárokról és a művezetőkről, a kiknek buzgalma mindenesetre a legfőbb tényező abban, hogy a kiállítás a várakozásnak teljesen megfelel. A közönség köréből sokan látogatják a kiállítást, mely még ma is nyitva van. * A diplomás kisasszonyok estélye, — mint múlt számunkban jeleztük — tegnap este zajlott le a Vadaskertben pompás hangulatban. Az e heti nagy drukkolás, illetve vizsga után a képesített fiatal tanítónők aranyos kedélyük rózsás illatával árasztották el a vadaskerti pavillont. És mig írjuk ezeket a sorokat, a lányok még táncra angazsirozzák a nem nehéz lábú rendezőket és táncos ifjúságot. A mulatság összehozása körül, mint első úttörő, Rezy Etelka kitűnő képességű és képesítésű tanítónő buzgólkodott. * Tennisz-vacsora. A tennisz-egyesület tagjai mintegy 30-an kedélyes vacsorára jöttek össze 18-án csütörtökön este. A sok plé-redi és gém után hosszú terített asztal mellett kedélyes jókedvben telt el a kellemes est. Mint értesülünk, az egylet vezetősége minden második csütörtökön megismétli a Vadaskertben a közös vacsorázást. * Vizsgálatok. A Mária-házban junius 23-án; a Gizella-házban 24-én; s a róm. kath. fiúiskolában 25-én fognak a vizsgálatok megtartani, melyekre a szülőket s tanügybarátokat tisztelettel meghívja az igazgatóság. * Nyári mulatság a Vadaskertben. A Kereskedelmi Csarnok mai nagyszabású mulatságára óriási előkészületek történnek. A Széchenyi-kert paradicsommá alakitásával Thury virágárus foglalatoskodik, a rendezőség pedig nagy meglepetésekről és a közönség kényelméről gondoskodik. Már 5 órától kezdve a katonazene hangversenyez este 10 óráig, a tánchoz a zenét pedig Lányi Gyula zenekara fogja szolgáltatni. A mulatság egyik érdekessége lesz a kabaret-verseny. A dijakat egy négytagú jury fogja odaítélni, melynek kerti irodájában este 8-ig jelentkezhetnek a résztvevők. Szóval a rendezőség mindent elkövet, hogy a közönség egy szép mulatság emlékével gazdagabb legyen. * Kirándulás a Fekete-tengerre. Érdekes kirándulás tervével foglalkozik Siiokai Albert főgimn tanár. A Fekete-tengerre szándékozik kirándulást rendezni abban az esetben, hogy ha legalább negyvenen jelentkeznek. A kirándulásban foglalkozásra való tekintet nélkül mindenki részt vehet. Az útirány ez : Ungvár—Budapest—Belgrád—Orsóvá. Belgrádon egy nap, Orsován pedig két napig időzés. Orsováról kirándulás Herkulesfürdőre és Adakaló szigetre. Orsováról a Dunán Csernavodáig, onnan vasúton Konstan- zába, a Fekete-tenger kikötőjébe mennek. Utóbbi helyről egy napi időzés után Bukarestbe utaznak, a hol két napot töltenek. Bukarestből Siniába, a román király nyaralójába mennek, majd a Tömösi-szoroson keresztül Brassóba, onnan Kolozsvárra utaznak. Az egész ut, a mely 12 napig tart, 120 koronába kerül teljes ellátással együtt. Jelentkezni julius 10-ig lehet. Az indulás augusztus első napjaiban történik. * Elmozdított tanár. Rózsa Gézát, a siketnémák ungvári intézetének ideiglenes tanárát, a miniszter állásától felmentette, illetőleg tőle a megbízást visszavonta. * Próbabál. Alíöldy László jónevű táncmester 6 heti tánciskolájának növendékei junius 17-én azaz szerdán este mutatták be tudásukat. A sok fehérruhás baba bájos látványt nyújtott. A táncművészeiben való előhaladás is eléggé kedvező volt. Nagyon tetszettek a külön táncok. Persze itt a szereplő kislányok kedves egyénisége is hozzájárult a sikerhez. Általános tetszésben részesült Reviczky Irmus spanyol tánca és Lacsny Mariska magyar szólója. A kis babák bálja csak 9 óráig volt előirva, de bizony a mamák nem tudtak ellenállani az aranyos kislányok esdő tekintetének és megtörtént az, hogy majdnem éjféli 12 óráig táncoltak a kicsinyek a nagyokkal. * Szenzációs kabarét a Vadaskertben. Az Ungvári Tennisz-Egylet ez idén junius 29-én, Péter-Pál napján délután rendkívüli mulatságos és ötletes kabarát rendez Ungvárt, a Vadaskertben teljesen újonnan szerződtetett és eddig soha nem látott művészi tagokkal. A változatos műsor sok száma közül különösen kiemeljük a következőket: Az afrikai négyest. Előadja az ungvári aranyifjuságnak a sötétséget szerető 4 tagja. Jelszó: három hosszú, egy rövid. Első fellépte a fél- világszerte ismert női imitatornak, a ki ezúttal először mutatja be nyilvánosan, hogy ha férfi vagy, lehetsz nő is! Az ungvári csodagyerek, a ki már négy éves korában fáradt, unatkozik és nem érdekli semmi. Megérkeznek a hires és bájos Gyurkovics-lányok és oklevelükkel együtt bemutatják a lányoknak, hogyan kell férjhez menni, a mamáknak, hogyan kell férjhez adni 1 Ézt ajánljuk melegen 1 A szenzációs számot dallal és tánccal fűszerezik. Az állatkerti csendélet a soklányos apákat is jókedvre fogja deríteni. Megjön Fedák Sári — szobalánya, a ki az ungvári lányokhoz szegődött be és minden titkukat ki fogja énekelni. Lesz lány- és i fiu-ónek, füty, zongora, tárogató. Előadják ahhoz értők és ahhoz nem értők. Óriási körképek. A magyarok bejövetele vagy Feszty Árpád megpukkad dühében. Ádám és Éva hálószobája. Gyenge idegzetűeknek tilos megnézni. — De azért ne tessék rosszat gondolni I Nagy birokverseny! Lányok is részt vehetnek 1 Eddig jelentkezett: Vidor Czája, a határszél réme, és Farkas Szolimán, a rendőrség krémé. Hires görög régiségek kerülnek bemutatásra. Damokles kardja! A Gordiusi csomói Penelope szoknyája 1 Páris almája! stb. Beszédes élőképek I Nagy automobilverseny I A megérkezett automobilok a bútorgyár automobiljánál föltétenül . . . rosszabbak. Nagy látványosság 1 Az egyes számok előtt és alatt megerőltetés nélkül bolondságokat mondanak és ha tudnak, ötleteket sziporkáznak: Tahy Bandi, Vidor Marci és Zombory Dumi. És még sok hasonló jó lesz feltálalva. És mindezért a sok jóért csak potom egy koronát kell fizetni. Spóroljon tehát junius 29-ig mindenki egy koronát, erőt és komolyságot és jöjjön el a nevetségesen olcsó mulatságra. De már délután 6 órakor mindenki ott legyen 1 — Katonabanda I — Tánc! — Cigány-muzsika! * Tűz a hídon. Folyó hó 16-án reggel 8 órakor az ungvár-kapos-vajáni törvényhatósági közút végpontján lévő, Ung- és Zemplén vármegyének közös tulajdonát képező, 126 méter hosszú, nagy Laborchid- nak a zempléni oldal felőli szélső nyílása tüzet fogott és ezen nyílás a hídfőnek nagy részével egyetemben leégett. A tűz a második nyílásban is kárt okozott s hogy az egész hid mind a kilenc nyílással együtt le nem égett, az csak az erélyesen folytatott tűzoltásnak köszönhető. A tűzoltás munkájában Vaján és Deregnyő községeknek lakói vettek részt a bíráknak vezetésével, majd meg a helyszínére déltájbau odaérkező Gzibur Vilmos közúti kér. felügyelő és Gadits György kir. főmérnök irányították a tűzoltást; 1 óra tájban, dacára a rekkenő hőségnek és a tartókat böVitó asphaltlemezek gyúlékonyságának, a tűz el volt oltva. A tüzet állítólag a pallózatra esett szénacsomó okozta, mely egy véletlenül oda esett szikrától, vagy égő, oda dobott szivarvégtől tüzet fogott. A kár mintegy 15 ezer korona. A közlekedés egyelőre majdnem teljesen szünetel és csak nagy kínnal folyik a Labore folyó gázlóján át. A sátoraljaújhelyi m. kir. államépitészeti hivatal az ungvárinak támogatásával az ideiglenes közlekedésről a legsürgősebben gondoskodik. * Fényképkiállitás. József főherceg és Auguszta főhercegnő az országos művészi tudományos fónykép- kiállitáson, mint utólag értesülünk, érdeklődéssel nézték Némethi fényképészünk szines gummi-képeit és tetszésüknek kifejezést adtak. A kiállított képekhez hasonló, köztük egy igen szép Madonna-kép is van most közszemlére kiállítva Némethi műtermének bejárati kirakataiban. Felhívjuk a szépművészet iránt érdeklődők figyelmét az érdekes képekre. * Vizsgálat a csapi áll. iskolában. A csapi állami iskolában az első évzáró vizsgálatot folyó 15-én tartották meg. A szép eredményű vizsgálatról a következőkben értesítik lapunkat: A I. osztályban Szabó Béla igazgató-tanitó vezetése alatt a leggyöngébb tehetségű gyermekek is szépen, folyékonyan, kellő hangsúlyozással olvastak. A többi tárgyakból is értelmesen és helyesen feleltek, hogy az eredmény nem csak megelégedésre, hanem a legnagyobb elismerésre méltó ; a II. és III. osztályban Minay B. Jolán és a IV., V., VI. osztályban Románecz Margit tanítónők is oly fényes eredményét mutatták szorgalmuknak s a gyermekekkel való szép bánásmódjuknak, hogy mind hárman megérdemlik a „kitűnő tanító“ nevet. Érdemes volt megnézni a kiállított szép kézimunkákat, melyeket Románecz Margit és Minay B. Jolán tanítónők vezetése alatt készítettek tanítványaik. A gondnokság a vizsgálat meglepő eredményéért a tanítóknak teljes elismerését és köszönetét kifejezte ugyan, de Kulcsár Lajos vasúti ellenőr, állomásfőnök és Hofíner Elek mérnök, vasúti fűtőházi főnök mint szülők, a tanítótestület iránt köszönetüket kimutatni akarták és azért a tanítók tiszteletére az állomás éttermében bankettet rendeztek, melyre 95-en gyűltek össze. Kulcsár és Hoffner a vacsora alatt felköszöntötték a tanítókat. Mások is kifejezték elismerésüket és köszönetüket. * Mulatság Traskon. Vettük a következő meghívót: A Sárospatakon tanuló ungmegyei ifjúság julius hó 12-én a kies fekvésű traski fürdőben jótókony- célu zártkörű juliálist rendez. Belépti dijak: családjegy 5 K, szemólyjegy 2 K. Kezdete délután 4 órakor. Felülfízetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. A tiszta jövedelem az ungtarnóci ref. egyház szükségeinek fedezésére fordittatik. A fedett tánchelyiség a kincseshomoki vasúti megállóhelytől negyedórára van. A vendégeket ungtarnóci fogatok várják díjtalan elszállításra. Italokról és hideg sültről gondoskodva van. Védnökök: Bernáth Zoltán orsz- gyűlési képviselő, Berzeviczy István rendőrkapitány, dr. Kiss László ügyvéd, Komjáthy Béla ügyvéd, Komjáthy Gábor ref. lelkész, Kusnyiry Gyula főszolgabíró, Pataky Pál ref. lelkész, Szabó Edre ref. lelkész, Szabó Zoltán tb. főszolgabíró, Szűcs István ref. lelkész. — A védnökökön kívül nagyszámú rendezőség gondoskodik a mulatság sikeréről. * Tűz a vidéken. E hó 18 án a délelőtti órákban Szentes községében tűz ütött ki, a mikor is azonban a nagy szárazság dacára csak három lakóház égett le, mert a község jó karban tartott — s követendő például szolgáló tűzi fecskendője rögtön alkalmazásba vétetett, s igy a tüzet sikerült helyhez kötni. * Katonák szabadságolása. A közös hadsereg tényleges állományú legénységének jelentékeny részét az aratási munkákban való részt vehetés céljából a folyó évben az aratás idejében 3 hétre szabadságolják. Ebben a kedvezményben a 4., 5., 7. és 13. hadtestparancsnokságokhoz tartozó csapatok legénysége előreláthatólag julius hó elejétől kezdve, a 6. és 12t hadtestparancsnokságokhoz tartozó legénység pedig nagyobbrészt julius második felétől kezdődőleg fog részesittetni. A jelzett célra 3 hétnél hosszabb időre terjedő szabadság nem engedélyezhető. A lovasitott fegyvernemekhez, valamint a műszaki csapatokhoz beosztott legénység a szóban forgó csapatok különleges szolgálati viszonyaira való tekintettel csakis kisebb számban lesz szabadságolható. Önként értetik, hogy a szóban forgó kedvezményt csakis azok a katonák élvezhetik, a kik szabadságuk ideje alatt az aratási munkákban tényleg résztvesznek. Első sorban azok a katonák szabadságolandók, a kiknek szülei saját birtokukon gazdálkodnak és a kik a védtörvóny 34. §-a szerinti kedvezményre csakis azért nem bírnak igénnyel, mert fivéreik tényleges szolgálatukat önként folytatják, vágj7 kereset céljából állandóan külföldön tartózkodnak, vagy mint mezőgazdák külön gazdálkodnak. Ezek után azok a katonák részesitendők a jelzett kedvezményben, a kik mezőgazdasági birtoknak tulajdonosai vagy bérlői, vagy pedig ily birtokosoknak vagy bérlőknek fiai, ezeken kívül még birtokosoknak vagy bérlőknek távolabbi hozzátartozói is, ha a szabadságoltatni kért egyének katonai szolgálatukat megelőzőleg közös háztartásban éltek velük. Az igényjogosultság sorrendjére nézve a birtok nagysága irányadó. Első sorban a minimális birtokok tulajdonosai, illetőleg ilyeneknek fiai fognak szabadságoltatni és csak azután a birtok nagysága szerint megállapítandó sorrendben a nagyobb birtokok tulajdonosai vagy ezeknek fiai. A 40 (negyven) kát. holdnál nagyobb terjedelmű birtoknak tulajdonosait, illetőleg ilyeneknek fiait az említett kedvezményben nem részesítik. A szóban forgó kedvezmény iránti kérvényeket a szabadságolandó hozzátartozói a tartózkodási helyük községi (városi) elöljáróságánál nyújtsák be, mely a kérvényben előadottak valódiságát igazolja. A kérvényben a netán szükséges adatok (a szabadságolandó neve, rendfokozata és csapatteste ; a folyamodó