Ung, 1908. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)

1908-01-26 / 4. szám

2. oldal. 4. szám. részben a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyesületek adójaba, a IV. osz­tályú kereseti és általános jövedelmi pótadó pedig az új jövedelem-adóba. Lényegesebb változást és újítást az álta­lános kereseti és jövedelmi adóknál terveznek, utóbbinál a progresszív rendszer keresztül­vitele mellett. Az általános kereseti adó kulcsa az eddigi 10% helyett 5 és 4%-ra esik, ezenkívül a 600 K-át meg nem haladó keresetek vagy jöve­delmek adómentességet is fognak élvezni. Ez utóbbinak különben csekély jelentősége van, mert az ily kisebb exisztenciák kereseti adó­ját eddig is rendesen behajthatatlanság címén leírtak. Tervezi továbbá a reform a kötelező vallomas-adast, tehát a vallomási kényszert és pedig a földadó kivételével az összes adó­nemeknél, végül ha a törvényjavaslatban elő­irányzott összeget a kivetés meg nem haladja, úgy itt, mint a jövedelemadónál, ennek pót- előiras utján való kiegészítését. E két utóbbi képezheti csak a serelem tárgyát, mert az adó kulcsának leszállítását, sőt magának az adónak eltörlését sem veszi senki sérelemnek De vájjon az adó eltitkolása, az adó alól való kibúvás nem sérelem-e, nem ütközik e az adó­morálba? Ezt lehetőleg meg kell gátolni, mert az eltitkolás az összes adózok és az osztó igazság rovasara megy ; és ha eddig tényleg jövedelmük kis részét vallották is be az adó­zók a magas adókulcs miatt, nem indokolt-e most a kisebb adókulcs folytan, hogy min­denkit kényszerítsenek törvényes utón arra, hogy jövedelme, teherviselő képessége ará mában járuljon a közterhekhez? Sokan fel­hozhatják kifogásul, hogy a jövedelem kuta­tása esetleg kellemetlen lehet a kereskedőre, vagy vállalkozóra annyiban, hogy ennek nyilvánosságra hozatala hitelétől is megfoszt­hatja és mert hivatatlan egyenek juthatnak üzleti titkai birtokába Ez azonban csak theoretikus kifogás, mert a humbugra alapított üzlet vagy vállalat előbb-utóbb összeomlik, reális, szolid kereskedőnek, vállalkozónak nincs oka titkolni jövedelmét. A mi pedig az üzleti titkot illeti, azt kötelesek megőrizni a kive­tésre hivatott közegek, a kik különben is az üzleti könyveket csak a fél beleegyezésével vizsgálhatják. Világos tehát, hogy ha az eddigi bevallott és adóalapul vett jövedelemnek két­szeresét is vallják be az általános kereseti adó alá tartozók a vallomási kényszer folytán jövedelemül, adójuk az esetben sem emelkedik. Azoknak adója pedig, kik eddig is valódi jövedelmüket vallották be, apadni fog. A mi a pótelőirás elleni aggályokat illeti, ez szintén csak elméleti lehet, a mennyiben erre alig kerülhet sor. A javaslat alapvető TT ÜST <3­munkálatai kizárják ezt, de meg egy ipari, vagy gazdasági válság alig involválhat pót- előirást, adóemelést, inkább az ellenkezőt. Sokkal fontosabb ezeknél az az iránt való érdeklődés, hogy ha az altalános kereseti és jövedelem-adó befolyása az előirányzott kontin­genst meghaladja, mi lesz a többlettel, mi lesz az 5%-os büntető pótlékkal? Nem volna-e kívánatos a pénztári készlet gyarapítása helyett ezt az adó kulcsának leszállítására fordítani? Dr. Nehrebaczky György és a hazszabálymódositás. A politikai világot erősen érdeklő házszabály- revizió tárgyában a képviselőház elnöke pártközi érte­kezletet hivott össze s arra 82 képviselőnek, köztük vármegyénk nagybereznai kerülete képviselőjének, dr. Nehrebeczky Györgynek is küldött meghívást. Nem politikailag foglalkozunk e ténynyel. hanem abból a szempontból, hogy vármegyénk e fiatal kép­viselője máris kozd tehetségének megfelelő pozíciót kivívni a politikai élet terén, — kezdik figyelemre méltatni fejlődő tehetségét és tudását Ez mindenesetre öröm nél és megelégedéssel töltheti el úuy a vármegye, mint a nagybereznai kerület választóközönségót. Mert lassan lassan kiderül, hogy vármegyénkben is akadnak tehetséges és rátermett emberek, a kik meg tudják állani helyüket az országos politika terén is. A pártközi értekezleten Széli Kálmán és Holló Lajos beszéde után dr. Nehrebeczky György emelke­dett szólásra. Beszédét kivonatosan a következőkben közöljük ; A házszabálymódositást politikai szükségesség­nek tartja, mely elsősorban arra kell, hogy a választói reformiörvény alapján összeülő parlament hazafias irányú tevékenysége, a téves egoistikus irányt követő elemek és nemzetellenes frakciók által ne akadályoz­tassák. A józan politikai providencia követeli a válasz­tói jog reformjavai kapcsolatban a házszabályok akkénti módosítását, hogy az uj Házban az igazi nemzeti aka­rat furfanggal és frivol technikazással kijátszható ne legyen. A reform a többség jogait bástyázza körül s miután felteszi, hogy a parlamentben minden időben a többségi akarat fogja a nemzet óhajait is képviselni, ezáltal a nemzeti uralom érvónyesitése fog előmozdit- tatni. Szükséges, hogy a módosítás, a mely a pro és kontra érvek felsorolásának tág teret enged s csak a kisebbségi erőszak fegyvereit tompítja, még a jelen ülésszakban életbelépjen, hogy a képviselőház a válasz­tói jogra nézve előterjesztendő reformjavaslat nagy munkáját higgadt medejchen^megfontolással és feles­leges időpazarlás nélkül intézhesse el. Azon hazafias felfogásból eredő aggodalmakat, melyek a katonai él Ausztriával közös ügyeket a sürgős tárgyalás aló kivétetni kívánják, hogy e kérdéseknél a hazafias kisebbség esetleges parlamenti elíennállása teljesen lehetetlenné ne tétessék, mindeneseire megfontolandó­nak tartja. Nézete szerint azonban a nemrég lefolyt hazafias obstrukció győzelmét nem az obstruktorok számbeli, fizikai és lelki ereje, hanem a nemzeti közvélemény megdönthetetlen állásfoglalása pecsételte meg. Ha — ne adja az Isten — ily ellenállás szüksége ismét fel­merülne — annak eredményét minden szigorított ház­szabály dacára a parlamenten kívül álló nemzeti erő döntené el. A nemzetellenes obstrukció sikerét azon­ban — melynek legnagyobb ereje éppen a házsza­bályok hézagossága — ez a reform a jövőre nézve megdöntené. Fontosnak tartja azon körülményt is, vájjon sike­rül-e a koalíció, illetve a kormánynak, a király és nem­zet közötti teljes harmóniát helyreállítani ? Mert ha ez sikerül, akkor a házszabálymódositással szemben feles­leges minden aggályoskodás. Bizik a kormányban, melynek tagjai a nemzeti érdekek védelmében csak nemrég szállotak síkra és exponáltak magukat. Ők is­merik azt a perspektívát, melyben a király és nemzet között még el nem intézett kérdéseket nyugvó pontra hozhatják s miután a kormány ezen igyekszik s bizo­nyára provideálni fog arra, hogy a jelen házszabály- módosítás a nemzet ellen idegen érdekek szolgálatában fegyverül felhasználható ne legyen. A reform ellen nincs kifogása. A Gyöngyösy Irodalmi Társaság Firczák püspöknél. Annak idején jelezte lapunk, hogy a Közművelő­dési Egyesület szakosztálya, a Gyöngyösy Irodalmi Társaság 1907. dec. 7 én tartott zárt ülésében egyhan­gúlag megválasztotta a Társaság rendes tagjává Firczák Gyula püspököt, Bérezik Árpád nyug. min. tanácsost és Somló Sándort, a Nemzeti Színház igazgatóját. A két utóbbinak a megválasztásáról szóló okiratot postán küldie meg a Társaság, raig Firczák Gyula megyés püspöknek küldöltségileg adta át. A Társaság képviseletében e hő 19-én megjelen­tek Firczák püspöknél Románecz Mihály elnök veze­tésével Deák Gyula. dr. Lukács Géza, Pap János, Sirokai Albert és Volosin Ágoston r. tagok. Romá­necz elnök szónoki hévvel mondta el az alábbi szép beszédet, melynek minden mondata magan viseli a szónoklat kiválóságának bélyeget. A beszéd egész ter­jedelmében a következő: Nagyméltóságú és főtisztelendő Püpök Úr, Kegyelmes Urunk I Ha ál! az a sociologiai igazság, a melyet már Kölcsey oly szépen fejezett ki és a mely szerint a társaságban született ember nem önmagáé : még inkább kell állania annak a psychologiai igazságnak, a mely szerint a közügyek embere, tehát a jó és igaz ember, ki nemcsak önmagának ól, hanem még inkább a közjónak szenteli életét, még kevósbbó lehet önmagáé. Az ily embernek a lelke mélyén az igaz­ság elemei mellett ott lappanganak mindig a szere­tet elemei is, a szerető és sok irányú érdeklődés és az ebből folyó sok irányú tevékenység és áldozat- készség. Mi, Kegyelmes Uram, napról-napra tapasztalhat­juk, sőt némelyek immár idestova két emberöltő óta tapasztaljuk, hogy Nagyraéltóságodnak erszénye, esze és szive közforgalomban van, szünetlenül a közjó szolgálatában áll. Ha ugyanis arról van szó, hogy emberbaráíi célo­kat támogassunk és közjótékonyságot gyakoroljunk: Firczák Gyula püspök úr őnagyméltósága ott van közéletünk vezéralakjainak első sorában. Ha arról van szó, hogy a hazaszeretet vesta-lángját élesztgessük, s a honfiúi kishitűség rémes árnyait eloszlassuk: Firczák Gyula püspök ott áll közéletünk vezéralak­jainak első sorában. Ha arról van szó, hogy a magyar nemzeti egységet célzó hazai közművelődést előkeli mozdítanunk és terjesztenünk: Firczák Gyula püs­pök ott áll közéletünk vezéralakjainak első sorában. És ha arról van szó, hogy a művészeteket és tudo­Egyszer a kereskedő vasúti vállalatba fogott, a mely balul ütött ki és annyi pénzt nyelt el, hogy a viruló boltot be kellett zárni és a hitelezők megrohan­ták a szép gyártelepeket, úgy, hogy a szegény ember­nek egész nap könyörögni, alkudozni kellett, hogy valamikép lábra állhason. A hitelezők hosszú, kinos tanácskozás után ki­egyeztek, de volt egy, a kivel nem lehetett alkudni, a ki folyton követelt tomboló, vad haraggal, kímélet­len fenyegetések között, úgy, hogy a szegény agyon­gyötört kalmár nem birt megküzdeni a ránehezedő teherrel és egy szép tavaszi éjszakán bevonult az iro­dájába és főbe lőtte magát. A kegyetlen hitelező — a felesége volt. * Az Úristen egyik szép napon megnyitotta a mennyország ettyik kapjját és egy bájos fiatal angyal­nak megengedte, hogy letekintsen a földre. Lenéz az angyal és lát egy sötét menetet, a melyet nagy tömeg kísér és a gyászolók zokogása fel mngzik a mennybe. És szól az angyal. Uram Istenem, de szomorú temetés. És ismét lenézett és vidám csarnokot látott. Ezer villanyfénytől ragyogott, a melyben fehér testii. selyem szövetekbe burkolt festett arcú leányok járták a tüzes táncot és hangzott kacajuk a mennybe fel. És szói az angyal: Uram Istenem, de vidám mulatságI És megsimogatta gyengéden az Ur az angyal arcát: Bobó kis lelkem, a kacaj, mit hallottál, s a víg tánc, a mit láttál, az volt a temetés. « Volt egyszer egy termékeny ország, földje, szép­sége, szőllőjenek tüzes nedűje hires volt széles nagy világon. És ennek a szép országnak népe csúnya ma­rakodó, kegyetlen volt, mindenik ember a másikat tép­te, döntötte a sorsát romba, szenvedésbe. Voltak itt különböző fajok, vallások, egyiknek fajára, másiknak vallására szállt temérdek átok. És az Ur a magas mennyországból ez országot nézte, látta, milyen kies a rónája, bérce, virágos me­zőire lenézett az égből és felsóhajtott: de szép lenne ez a tartomány ember nélkül. * A jóságos Ur, hogy a mennynek angyalai ne csak azt a szent nyugalmat ismerjék, a mely az égi csendben honol, a legokosabb augyalkát egy napon maga mellé hivta arra a helyre, a honnét meglátni egészen tisztán és világosan a földet. Először a virág­tól tarka mező mutatkozott az angyal bámuló szemei előtt és ő tapsolt kis fehér kezével és azt mondta: „Gyönyörű“. Majd az erdő sürü árnyában elrejtőző hatalmas fenevadakat pillantotta meg a maguk komor őserejü fenségében és az angyal komolyan, szinte megrendül­ve monda: „Felséges“. Végre az egymásra törő, puskával, karddal egy­mást véresre sebző embertömegre került a sor, a kik szinte dühtől tajtékzó ajakkal dobtak egymásra minden sarat, úgy, hogy a fehórlelkü angyal sírni kezdett és szepegve szólt: „Mi ez atyam?“ És szólott az ur komoran: „Ez a teremtés koro­nája.“ * Egyszer az Ur Isten ünnepnapon megengedte a jó lelkűknek, hogy letekintsenek a földre, az elhagya­tott tanyákra. A lelkek közül az egyik újjá alkotta hazáját, a másik szervezte, rendezte a felfrissült hazát és törvényt adott neki, oltamat, alkotmányt; a har­madik egy fehér arcú asszony volt, a ki úgy tudott szeretni, mint senki ezen a világon, a ki magához ölelte a holtra vált nemzet testét és meleg ölelése életet lehelt a megtört hangokba. Letekintettek a földre és mikor tekintetük ott a féktelen, a gyűlölködő, a gonosz tömeg között talál­kozott, megtört szellemhangon susogták: hogy ha még élnék, csak meghalni szeretnék. # Egy fiatal király, a ki eddig csak iskolai köny­vekből, hajlongó tanítómesterek oktatásából ismerte meg azt a nagy, szent hivatást, a mit a sors neki szánt, — a ki eddig csak székvárosi fényes palotájában, a ter­hes etiquette szabályaitól gyötörve járt bíboros ruhá­jában az udvaroncok között, elment fényes kíséretével idegen országba. A kis királyt mindenütt nagy melegséggel fogad­ták, fejedelmek kisértók a királyi kastélyba, kivilágí­tották tiszteletére az utcákat s a tereket és körülvették hódolattal a cifra udvaroncok. A kis király örömtől csillogó szemekkel mondta kisérőjének: „Ez hát a nép, a mely rajong, a mely meghó­dol a királyok előtt, a mely most utunkat virággal hinti tele 1“ Egyszerre hatalmas dörrenéssel ütődik egy bomba a király kocsijához és a szörnyű pánik közepette zor­don, vad hangon harsogja egy hang a választ: „Ez a nép!“ _________ [T^ TüüubeíegsegeK, ouruiüK, szamar-'f'rí'r* *^ m c (r* • /• £ köhögés, skrofulazís, influenza ^5 # k J W elles számtalan tanár 6s orvos által naponta ajánlva. %\ Íj! í- fßF'•^ WM # 9 M w Miathogf értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen hixnáotma I EacB m és a «atofllyt, HtrcKz*»- „Hoch#4 eredeti eeomatffoláet. Kapható arra* reeáelrtre C j §9 fiB let! a kSMftit, váladékot, éltói ----------------------- ban. — Ais ttvtgcidum 4.— kassai. Íléffasana-L* fiv *■*> <& f-m. Basel (Sri jel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom