Ung, 1907. július-december (45. évfolyam, 27-50. szám)
1907-10-06 / 40. szám
45. évfolyam. — 40. szám Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1907. október 6 Előfizetési feltételek: Csuk az „l'ng“ lapra : Egész évre . . 8 K j Negyedévre . 2 K Félévre . • . . . 4 K | Egyes szám . 20 f Amerikába : Egész évre . . . 10 K tíO f „l'ng Yfti'megytt MUatalos I,apja“-T»l együtt : egész évre , 19 K —• Félévre .... OK Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. HETILAP. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronklnt 40 fillér A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatal telefonszáma 11. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Vármegyeház-tér l-ső szám. Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő : BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. | A magyarok Nagypénteke. | Irta dr. Tahy Endre. Az írás szavai beteljesedtek! A nagy, nemes eszmékért, az emberiségért, a nemzetért küzdők keresztre feszittetnek, bitófára küldetnek. Nagyságuk mértéke: elleneik remegése, félelme, gyávasága ! Érzi a gyáva ellenfél azt a hatalmas szellemi és erkölcsi erőt, a mely a nagy embereket embertársaik vezetésére, népük irányítására teszik hivatottakká; érzi a gyáva ellenfél az el nem nyomható igazság erejét, melylyel az igazságért küzdők jogaikat követelik; érzi a gyáva ellenfél erkölcsi gyönge- ségét, hitványságát, tehát a vad, a nyers erő hatalmával pusztít, öldököl, hogy elnémítsa az igazság, a jjog, az eszme diadalmas előnyomulását. Elért kellett az isteni Megváltónak kereszthalált szenvednie ! E\ért kellett a kereszténység vértanúinak kerékbe töretnie, megcsonkittatnia, vadállatok martalékául szolgálnia! Elért kellett nemzetünk legjobbjainak vérüket hullatniok, bitófán szégyenteljes, keserű halált halniok! Az igazságért, a vele született szabadságért, a jogért! Mert nemzetünk a szabadságra lett teremtve s e szabadságáért oda dobja legjobbjai életét, vérét, boldogságát! Mi történt 1849 október 6-án ? Az igazságot, a jogot bitófára függesztették, ólomgolyóval elnémították. A nemzet testéből kivágták az agyat, hogy ne merjen gondolkozni a megfeszített igazságról, a szivet, hogy ne merje érezni szabadsága hiányát. De a hóhérok roszszul számítottak. A szétfrecscsenő agy millió, és millió idegszála behatolt a nemzet nagy testébe és millió, meg millió agy támadt egy helyébe, a mely az igazságot megismerte, és millió, meg miiló szív érverése lázasabban kezdett dobogni a szabadságért. Megismerte a nemzet az igazságot, hogy neki élnie kell, megérezte a nemzet, hogy szabadságra van teremtve és hogy szabadnak kell lennie. Az aradi tizenhárom vértanú vére pirosra festette az őszi avartól sárguló aradi vérmezőt! A nemzet feljajdult rettenetes fájdalmában, tehetetlen kínjában. Fájt, sajgóit a nemzet legjobbjait elhullani látni . . . Mérhetetlen keservét és fájdalmát évszázados szenvedéséből leszűrt azon igazság ismerete enyhítette, hogy szabadságáért, függetlenségéért nem az aradi tizenhárom vérzett el először, hanem a nagy, nemes hősök megszámlálhatatlan légiója, és hogy nem nem is az aradi tizenhárom az utolsó, a kinek a magyar szabadságért, függetlenségért vérét kell majd ontani. Hiszen 1849 október 6-ikán a magyarok Nagypénteke még nem fejeződött be. Október 6-ika a magyarok szenvedései Nagypéntekének még csak delelőjét jelképezi. Még jöhet és jönni fog a nagypénteki szenvedések délutánja és irtózatos éjszakája. Az aradi bitófa ácsai nem szűntek meg faragni az uj bitófákat, a melyekre a magyarok igazságát, jogát és szabadságát akarjak felfüggeszteni. Vigyázz magyar, nehogy a még rád borulni készülő nagypénteki éjszaka örök sötétséggel takarjon el! Vesdd össze a nappalt az éjjel, munkálkodjál, erősödjél, növekedjél, egyesítsd a hazaszeretetben mindé i fiadat, hogy elég hatalmas legyen a nagypénteki éjszaka rémes sötétségét elűzni, hogy elég erőd legyen kiküzdened a feltámadás vasárnapját. Hiszen verejtékes küzdelmedre a végzet is csak egy fegyvert adott a kezedbe: az igazság erejét, a mely jogaid, szabadsagod kivívásában mindig oldaladon lesz. Az igazság erejében rejlő fegyver legyőzhetetlen, ha a nemzet minden tagja egyesült erővel küzd e fegyverrel. Csakhogy a végzet a kezünkbe adott igazság kardját, mint egyedüli fegyverünket is elíompiija, erőtlenné teszi azzal, hogy az átkos viszályok, az egyenetlenség, az egyet nem értés évszázados betegségét mérte reánk. Mennyi szenvedéstől, mennyi veszteségtől lenne megkímélve nemzetünk, ha — a mikor a józan meggondolás utján kelle haladni, — az óvatosság, a körültekintés és nem a meggondolatlan szenvedély uralkodik a lelkeken, ha a mikor a tett, a cselekvés órája ütött, a halált megvető lángoló lelkesedés ragad el minden magyart. E helyett azt láttuk és azt tapasztaljuk, hogy a józan haladás időszakában a vérmes reményűek zaklatják, meggyanúsítják a megfontoltan előre törekvőket; a tett, a cselekvés időszakában pedig ez utóbbiak cserben hagyják a küzdőket. És épen e miatt mi az eredménye az évszázadonként eddig megújuló nemzeti küzdelmeknek? Az elbukás .... és október 6-ika! Sajátságos nemzet vagyunk! Ezer esztendeje élünk e hazában és még mindig nem mondhatjuk magunkénak e hont. Ezer esztendő óta állandóan készülnünk kell e hazát megvédeni, elfoglalni. Árpádtól kezdve talán még kiszámíthatatlan időig folyion készenlétben kell lennünk a harcra, az önvédelemre. ls vájjon készen talál-e bennünket most az esetleges önvédelmi harc ? Gazdaságilag gyengék, erkölcsi erőben enerváltak, tagjainkban széthúzok maradtunk. Gazdaságilag erősödnünk, erkölcsi erőben Október 6. Irta Telekes Béla. Foszló húrján szent emlékezésnek. Évről-évre gyászos, könnyes ének Elbukásról mért zeng e napon ? Mintha egykor, akkor — haldokolva Nem is ama hősök győztek volna, De hóhérjok: az orv hatalom. Nem, nem ! Ők, a rabul is vezérek, A midőn a vesztőhelyre léptek, Akkor vívták fő győzelmüket: Élve addig mindhiába győztek, Győzhetetlen léte a dicsőknek Épp haláluk által született. Láthatatlan árnyaik vezettek Titkos harcán dacos türelemnek — Rabságból új szabadság felé . . . S törne csak ránk újra olyan ármány, Nemzetünket- új szilaj csatáján Náluk jobban ki vezérlené ? ! Ezt a népet harcra tüzesebbé Neveiknél jobban mi tüzelné ? Ilyen tűznél dicsőbb mi lehet ? . . . Napján ama megdicsőülésnek Zengjen inkább diadalmi ének Elbukásról siró dal helyett ! Rege. Irta Sziklay Béla. Nyári éj volt, néma éjjel, Mélységesen mély csendjével; Csak a teli hold világolt . . . Csak mi ketten voltunk ébren, Az Ő keze az enyémben . . . „Olyan édes szőke lány volt." Hideg éjjel, téli éj lett. Künn a haldokló természet Hőszemfedőjével gyászolt. Kézfogóját ülte épen, Az Ő keze más kezében . . . „Olyan édes szőke lány volt, Olyan-olyan csalfa lány volt.“ Valami a színművészeiről. Irta Valló Albert. Az Ung partján uj kulturépület áll. A színházat értjük, a Múzsák templomát, a melyben egy idő óta az ungvári színház-évadnak megnyíltával Palágyi színtársulata mutat be áldozatokat Melpomenenek, Thaliá- nak és Terpsiohoreuek, azaz a szomorú-, a vígjáték és a tánc isteunőiuek. Lelkesednek a színészek és a közönség egyaránt; közösen azért, hogy a magyar szinművószetnek uj hajléka van városunkban ; egyenként a színészek azért, hogy a közönség részéről erkölcsi és anyagi támogatásban részesülnek, a közönség meg azért, hogy a szereplő színtársulat sikeres és összhangzó alakításaiban van alkalma gyönyörködni. Nem lesz érdektelen, ha ezen alkalomból elmondunk itt egyetmást a drámai költészetről, illetőleg a sziné- szetről, azaz a szinművészetről. E kettő egyébként karöltve jár; a színművészet a költészetnek a magyarázója, interpretatora. A színművészet a szépművészetekhez tartozik, vagyis azok közé, a melyek órdeknélküli, vagyis eszthetikai élvezetet nyújtanak, ellentétben az iparművészetekkel, a melyek gyakorlati eélt is szolgálnak. A szinművészetet másképpen előadó művészetnek nevezzük, a mennyiben költői és zenei műalkotásokat jelenítenek meg és tesznek hatásossá az ének, a hanghordozás, az arcjáték (mimika), a taglejtés (gesztikuláció) és a tánc ritmikus mozgásainak segítségével. A drámai műfajnak életrekelése maga után vonta a színészetét is. Az ókorban is megvolt már mindkettő. A szinielőadások az istentiszteletnek, legelső csirájukban, Dionyos (Bacchus) isten kultuszának alkotórészei voltak, a mennyiben a nevezett isten történetét és életét táncokkal kisért énekekben adták elő a szüret alkalmával. — Ebből a kezdetleges formából alakult ki a dráma. A drámát előadó recitator idővel alakitó művészszé, szinészszé fejlődött. Idők folyamán két, majd három színész lépett fel, mig a színmű újabb formájában immár az előadóknak egész tömege, igazi nyüzsgő, eleven élet jelenik meg elődünk a színpadon. Az előadó művészetnek, mint minden utánzó művészetnek eredete a velünk született utánzó bajiamra és az utánzás fölött érzett örömünkre vezethető vissza. Lényeges kelléke tehát a hűség, hogy a valóság másának lássék. Minél tökéletesebb az utánzás, annál teljesebb az illúzió, azaz annál könnyebben fogadjuk el a látványosságot valóságnak és minél könnyebben értjük meg a szereplő személyek jellemét, a cselekmény mozzanatait a kor, a társadalmi felfogások, az egyének helyzetének rajzában: annál nagyobb műélvezetünk. Ezt az igazságot már Aristoteles tanította a „Poétika“ c. művében. Azóta minden kor és nép szinmű- vészete arra törekszik, bogy minél nagyobb illúziót keltsen^A^lluzió-vadásza^i^^^ltet^^lem^^jzigj
