Ung, 1907. július-december (45. évfolyam, 27-50. szám)
1907-08-11 / 32. szám
45. évfolyam. — 32. szám. Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1907. augusztus 11 Előfizetési feltételek: Csak az „Ung“ lapra : Egész évre . . 8 K Negyedévre . 2 K Félévre . •.. . 4 K Egyes szám . 20 f Amerikába : Egész évre ... 1 0 K 60 „Ung vármegye Hivatalos Lapjáéval együtt: egész évre , 12 K — Félévre . . ,. 6 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronkint 40 fillér A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatal telefonszáma 11. AZ UNGMEGYEI GAZ HASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Vármegyeház-tér l-ső szám. Yédekezés a lépfene ellen. Irta Jozefovics Adolf. A múlt hónapban az ország több helyén, különösen Pozsony vármegyében és Pozsony városában számos lépfene okozta megbetegedés és haláleset fordult elő az emberek között is. A lépfene fertőző természetű betegség, mely rendszerint a juhot, lovat, szarvasmarhát betegiti meg elsősorban, mig az ember legtöbbször lépfenében beteg vagy ezen betegségben elhullott állatokkal való foglalkozás (ápolás, boncolás, ipari feldolgozás) közben, vagy ilyen állatok húsának élvezete alkalmával fertőzi meg magát. Az említett lépfene-eseteket az emberek között lépíenés állatok húsának élvezete okozta, melyet lelkiismeretlen és nem kevésbbé tudatlan egyének a köz- és állategészségügyi törvények egyenes megszegésével hoztak forgalomba. E miatt tisztán Pozsonyban tizenegy ember halt meg és az ország más részéből is jeleztek halálos végű lépfene-eseteket. Ez óriási szerencsétlenségek hatása alatt első sorban Pozsony városa, majd utána az ország számos nagyobb városa, Szeged, Hódmezővásárhely, Győr, Nagykároly, Ungvár és több város hatósága is a legmesszebb menő óvóintézkedéseket foganatosította, nehogy e féle veszedelem a jövőben elő forduljon. Ungvár város hatóságának a lépfene elleni intézkedése annyival is inkább figyelmet és elismerést érdemel, mert egyrészt éppen Ung megye egyike azon helyeknek, hol a lépfene igen gyakori, úgy hogy Ung vármegyében állandóan számos község állatállománya van lépfenével fertőzve, másrészt továbbá, mert Ungvár városába igen jelentékeny mértékben csempészlek vidékről húst. Erre való tekintettel Ungvár város hatósága a meglévő törvényes intézkedések legpontosabb betartásának ellenőrzéséről gondosFelelős szerkesztő: Segédszerkesztő : BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. kodott, azon felül a szükséghez képest még külön szigorításokat is elrendelt. A lépfene elleni védekezésben Ungvár város hatósága a vármegyei járások főszolga- biráit megkereste, hogy ezek utasítsák a hatóságaikhoz tartozó községek elöljáróságait, vá- gatási biztosait, mészárosait, hogy mindannyiszor, midőn Ungvárra húst szándékoznak behozni, szigorúan alkalmazkodjanak Ungvár városnak a vidéki hús behozataláról szóló szabályrendeletének pontjaihoz. Ezek szerint a hús tulajdonosa bizonyítványt tartozik felmutatni, melyben az illető helység elöljárósága igazolja, hogy az állat úgy élőben, mint levágás után való vizsgálatkor teljesen egészségesnek találtatott és azt a körülményt, hogy a vágás nem kényszerből történt; a bizonyítvány 24 óránál régibb nem lehet és a község hivatalos pecsétjével kell ellátva lennie, melylyel egyben a húst is le kell bélyegezni. Ha a vidékről ilyen szabályszerű bizo- nyitványnyal ellátott húst behoznak, az itt még a közfogyasztásra való bocsátás előtt állatorvosiig megvizsgáltatik, ha azonban bizonyítvány nincs, vagy hiányos, vagy a hús azonossága kétséges, az ilyen hús elkoboztatok. A hatóság elrendelte még, hogy lépfenével fertőzött községből hús csak abban az esetben hozható be a városba, ha az állatot a helyszínén még élő, majd levágott állapotban állatorvos vizsgálta meg. A lépfene elleni különleges védelem okából elrendelte azt a hatóság, hogy a közvágóhídon minden szarvasmarha, ha nem ungvári eredetű, csak legalább 24 órai állatorvosi megfigyelés után vágható le, ha azonban az állat olyan községből való, hol lépfene van, a megfigyelés 48 órára kiterjesztendő. Elrendelte továbbá a hatóság a kötelező husbélyegzést, hogy minden, a városban közfogyasztásra kerülő hús ellenőrizhető legyen. A hatóság ezen szakszerű intézkedései, a mennyiben eredményesen végrehajtatnak, alKiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. kalmasak arra, hogy a város közönségét a lépfene-veszedelemtől megóvják. Ez intézkedések eredményes végrehajtásának azonban egyik előfeltétele, hogy maga a közönség is ellenőrizze azokat és alkalmilag a kellő megtorlás céljából a feljelentést tegye meg, különben hallgatásával icsak előmozdítja a visszaéléseket. A hatóság különben a nagyközönséget magát is felhívta, hogy a lépfene elleni védekezésben cselekvőig is résztvegyen. Vonatkozik pedig ezen felhívás a csempészett, mindenképen gyanús eredetű hússal való házalás megakadályozására és üldözésére. A hússal való házalás ugyanis következményeiben a legveszedelmesebb lehet; és városunkban az meglehetősen gyakori jelenség, hogy ismeretlen egyének házról-házra járva olcsó húst kínálnak megvételre. A laikus közönség kap az alkalmon és csak puszta szerencsés véletlen, hogy városunkban a húsélvezettel kapcsolatban nagyobb bajok nem fordultak elő. A hús, mellyel házalnak, sőt az is, melyet egyenesen megrendelésre házhoz visznek, legtöbbször csempészett. Az ilyen hús semmiféle ellenőrzés alatt nem áll és azért érte semmiféle hatóság felelősséggel nem tartozik. Az ilyen csempészett hús eredete mindig kétes, fogyasztása mindig az egészség, sőt az élet kockáztatásával jár, mert e hús legtöbbször beteg, vagy gyanús, talán már elhullt állattól származik. A gazdaközönség ugyanis nálunk, ha állatja megbetegszik, ritkán fordul állatorvoshoz, mert ez az állat szakszerű kezelését rendeli, erre pedig a kisgazdának sem ideje, sem kedve nincs, azért rendszerint mészárost hiv, ki a gazda szorult helyzetét kihasználva, potomáron megvásárolja a veszendő jószágot, azonnal leöli és nem törődve a betegség természetével, tudatlanságában sokszor még arra sem gondolva, hogy az a hús az emberi egészségre végzetes is lehet, azt mindenképpen értékesíteni igyekszik. Ilyenkor természetesen kikerüli a hivatalos ellenőrzést és az ilyen De egyre hangzik: Késve, késve ! Ezt súgja minden szívverése. E szó beföd, elrejteget Hány bánatos történetet. E bús szóval hány ezren járnak! Célt tévesztett szomorú árnyak. Mily nagy e roskadó sereg, Nem tudja senki soha senki meg. A Szamovolszkyak. Irta Halmi Bódog. A szláv néplélekből fakadnak a legszebb utópiák, a legköltőibb ábrándok. Az elbusulásnak, a reménytelenségnek, a szenvedésnek ékesszólóbb dalnokai, mint az abszolutizmus bilincseiben vergődő orosz poéták : Lermontovtól Maxim Gorkijig, nincsenek a világirodalomban. A fájdalom, a szenvedés a sok közéleti keserűségek folytán mintegy jellegzetes sajátságává váll a szláv népiéleknek és mivel az ember kibontakozni akar a végzet átkából, természetszerűleg szövöget álmokat, színesebb, tisztább, derültebb jövendőnek álomképeit. Előre kellett ezeket bocsátanunk, hogy jellemzését adhassuk annak az ungi Szamovolszky-családnak, a ki közül az egyik Szamovolszky Ödön, plasztikus formába öntötte most, az egész világot bámulatba ragadó művészettel á legszebb álmot, a legjobban vágyott utópiát, a szabadság fogalmát. Mert fantázia kell ahoz, magasan szárnyaló költői ihlet, hogy képét tudjuk adni annak, a mi nincsen, a mi csak az ábrándok világában él; mély megérző-tehetség, a mivel Turgenjev és az éjszakák nagy zeneköltője, Chopin ragadta bámulatra a Dél forróbb, színesebb, de felületesebb és léhább embereit. A mélység, az eszméhez való tántoríthatatlan hűség jellemzi leginkább a szláv faj megnyilatkozásait. 0 a lelkének teljes odaadásával, erejének és képességének minden idegszálával lép bele az eszme és tett propagandájába, nem takarékoskodik a szivével, az érzéseivel, odaad mindent és a legnagyobb hajlandósága van minden fajok közt a martiromságra. A Szamovolszkyak életében kifejezést nyert egyéniségükre rányomta bélyegét a szlávfaj karaktere. Költő volt a Szamovolszky Ödön édes atyja, pedig fiskális volt a napi foglalkozása. A mi Sturm und Drang korszakunkban, mikor a magyar sajtóba a Bach pribékjei néztek bele kancsal szemekkel, mikor a szépirodalom volt a magyar vezércikk, mert nemzeti sóhajtásainkat a költészet színes palástjába burkoltuk bele, hogy a cenzúra meg ne érthesse, de a magyar érezzen és lelkesedjék, a „Családi Kör“-ben, ebben a becses hetilapban megjelentek ennek az ügyvédnek lelkes, szép, meleg versei. A környezet komolysága, a sorscsapások, a fájdalmak és szenvedések, a mik elég sűrűn következtek a családra, mind ábrándokat szültek jobb jövendőnek, boldogulásnak, óhajtásoknak. És igy a Szamovolszkyakból a magyar költészetben sem halt ki a szláv karakter. Költő volt a Szamovolszkyak édesanyja, Hoppes Cecilia, a kinek ereiben dán hercegi vér folyt; Észak finom fajtájából való, abból a környezetből, a bonnet mély érzések, nagy bánatok és fenkölt ábrándok fakadnak. így tehát nem csak faji sajátságaik, hanem neveltetésük is hozzájárult ahoz, hogy a Szamovolszkyakból művészek válnak. Szamovolszky Ödönnek a pályafutása jellegzetes példája az előretörő, a művészet-imádásban megingathatatlan erejű fiatal titánnak. Végig szenvedte, végig éhezte, mint a Murger „Bohémélet“ c. könyvének Rodolfja és Schaunardja, a művésznyoraor minden fázisát. De hite, a művészetének fanatikus szeretető nem rendült meg ezekben a súlyos küzdelmekben; utolsó fillérein agyagot vásárolt, meg rajzolt, formált és tervezett egyre, komoly, tiszta raT-ninTlU L-,á.^_^LLaI táesadalmi hetilap. Hajók. Irta Szamolányi Gyula. Egyik mosolygó kék habok Ül másikon tört szárnynyal agg Szelíd ölében andalog. Holló sötéten, hallgatag. A másik bőszült fergeteg Egyik napfényes ég alatt Árján vergődik csüggeteg. Kies partok között halad. Egynek virágos árbocán A másik örök éjbe jár Zeng édes dalt a csalogány. És partot nem lel soha már. Késve. Irta Feleki Sándor. Ah, hánynak átka, szenvedése. Hogy célját éri — késve, késve, Mikor neki virág terem, Kinek adná, nincs senki sem. Pedig egykor, ah, hány leány volt, Kiért titokban szive lángolt S mig tépett nekik rózsaszált, A sok leány mind szerteszállt. S a kiknek oly gyakorta szerzett Sós könnyet, bánatot, keservet, Családjának sem kelt virág, Csak sírjukra egy cipruság. Szivébe, mint friss fába vésve, E sajgó szócska : késve, késve ! Kincsét, javát, forró szivét Nincsen, hogy kik közt oszsza szét. A bánatot elfojtja borba, Pajtások közt jár a tivornya. Keresi a fényt, dáridót, Hogy meg ne hallja ezt a szót.
