Ung, 1906. január-június (44. évfolyam, 1-27. szám)
1906-01-28 / 5. szám
44. évfolyam. — 5. szám. Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1906. január 28. Előfizetési feltételek: Csak aa „Iliig“ lapra : Egész évre . 8 kor. ! Negyedévre 2 kor. Félévre ... 4 kor. { Egyes szám 20 fill. Amerikába : Egész évre 10 kor. 60 fill. „Iliig »ármegye Hivatalos I.ap.ji“-val együtt : Egész évre 12 kor. — Félévre. . 6 kor. Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. a Hirdetések úgy az „Ung4’, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja44 részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronkint 40 fillér. A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatal telefonszáma 11. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLETHIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Vármegyeház-tér 1-sö szám. Felelős szerkesztő: BANÓCZY BÉLA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. Az ungvári színház. Irta: Vidor Marci. Az a sokat hányatott szerencsétlen színház- kérdés végre a megoldás stádiuma felé közeleg. A városi képviselőtestület kedden tartott ülésének többsége megszavazta az Uj-teret egy csinos nyári színház építésének céljaira. Reméljük, hogy a megyei bizottság nemzeti hivatásuktól áthatott lelkes tagjai ugyanezt az álláspontot fogják elfoglalni és szavazataikkal hozzájárulnák majd ahhoz, hogy kultúra tekintetében Ungvár városa se maradjon a szomszéd kis vármegyek és városok közönsége mögött. Mert tagadhatatlan, hogy a színház íölepitésének ügye a kultúra kérdését képezi és a mily szégyene lett volna Ungvár polgárságának a szin- házkérdésnek a napirendről való levétele, épp oly veresége lett volna a magyarságnak. A ki tagadja a színháznak Ungvaron való létjogosultságát, annak közművelődési jelentőségét és különösen a magyarosodás szempontjából való pótolhatatlanságat: az önző célokat istápol és követ, annak nem fekszik szivén a ha\a érdeke. Mert pénzkérdés ide, pénzkérdés oda, egy ilyen nagy intelligenciával biró város közönségének, a ki, mint legutóbbi politikai szereplése alkalmával is megmutatta, polgári erényevei tündököl, nem szabad visszariadnia attól se, hogy a magyar közművelődés oltárán áldozatot is hozzon. De egyelőre erről sincs szó. Tudjuk, hogy olyan tervek megvalósítása előtt állunk, melyek lehetővé teszik nekünk, hogy az ungvári színházat minden anyagi áldozat nélkül fölépíthessük. Akar számításba veszszük a kormány által annak idején megígért harmincezer koronanyi anyagi támogatást, akár nem (a mi a mostani politikai viszonyok között úgyszólván lehetetlenség), a már eddig elkészített szinhaztervek modot fognak nyújtani nekünk arra, hogy a városnak amúgy is jelentékeny terhei egy arasznyival se szaporodjanak. A város érdekeit senki sem teszi kockára avval, hogy a szinház mielőbbi fölépítését szivvel-lélekkel kívánja és küzd annak gyors megvalósulásáért. A mi pedig az Uj-tér átengedésének kérdését illeti, a mit egyesek tüzes csóva gyanánt igyekeztek a harcba beledobni — hál’ Istennek sikertelenül — ennek jelentőségével, illetőleg jelentéktelenségével tisztában van, vagy lehet minden elfogulatlanul gondolkozni tudó ember. Hiába igyekeztek egyesek felekezeti sérelmeket kidomborítani, nem volt azon semmi kidomborítani való, hogy az orthodox izraelita templom a város egyik ékességét képezvén, már ebből a szempontból sem kell azt a teret beépíteni. (Nem építi be azt senki!) Bár máskor adtak volna valamit azok az urak az eszthetikai szempontokra, akkor, mikor inkább volt annak értelme. Az eszthetikai szempont most úgysem fog rövidséget szenvedni; az Uj-tér elég tágas ahhoz, hogy a kétségtelenül nagyon díszes templom a maga szépségében és fenségében érvényesüljön; az aszfaltjárda mellé épített színházépület e tekintetben kevés vizet fog zavarni, legfeljebb a kultúra áldásaiért sóvárgó embereknek újabb gyönyörűségekkel és sok-sok lelki élvezettel fog szolgálni. A templom és szinház közötti tér beparkirozása is tervbe van véve. Azt sem szabad figyelmen kivüi hagyni, hogy ha rendes színházunk van, rendes színtársulataink is lesznek, a kik képesek lesznek a legfokozottabb igényeket is kielégíteni. Nincs tehát, semmi tekintetben sem ok az aggódásra. A szinház — és ez majd a képviselőtestület ülésein a nagy nyilvánosság előtt és a legnagyobb ellenőrzés mellett megvitatás tárgyát fogja képezni — meghozza majd azt a jövedelmet is, mely fölépítésének költségeit ledezné az esetre, ha kormánytámogatásra nem számíthatnánk, a mi a politikai élet tisztulása után kizártnak tekinthető. Azok az urak pedig, a kik most egyszerre, nem tudom mi okból, az Uj-tér nagyfokú anyagi hasznosításáért lángolnak, megnyugodhatnak, van a városnak elég szabad tere, ha már minden áron beépíteni akarnak az anyagi érdekeknek és „pénznek“ e sáfárjai. És ne haragudjanak, hogy az Uj-tér a szinház fölépítésének dacára szép, levegős, szabad tér fog maradni akkor is, ha szivére tűzi a magyar kultúra egyik illatozó rózsaszálát is, a{ ungvári nemzeti színházat. Utoljára az anyagiakon kivüi más nemesebb szükségleteink is vannak. A kath. legény egyesületről. Elöljáró az egyesületnek febr. 4-iki táncmulatságához. Régen, a céhrendszer alatt minden máskép volt. Az önálló foglalkozású iparosok, továbbá külön az iparos segédek kényszer tanulásra voltak szorítva; foglalkozásukat, sőt személyi viszonyaikat fegyelmi szabályok béklyói szorították. Az atyamester elnöklete aíá vont segédek még szórakozásaik közepette is ellenőrizve voltak s jaj volt annak a segédnek, a ki illetlenül viselkedett, kihágást követett el, vagy hozzá az esti órákban hazulról elosont! Apró hibáiért, kifogásolt kedvteléseiért büntetéskóp olyan bírságot sóztak rá, hogy arra beteken át kellett dolgoznia. Meg is volt ennek a jó hatása. A segédek erenyeit tisz- tessógtudás, erkölcsös élet díszítették s ez a viselkedésük az iparos családok házainak ajtaját megnyitotta előttük, ahol vasár- és ünnepnapokon a lányos házakban is szívesen látott vendégek voltak. Az önkéntes társulási szellem fogalma akkortájt azonban ismeretlen volt a segédek élőit, miért is művelődésük nagyon sok kivánni valót hagyott bátra. A cébrendszer megszűntét olyan visszaesés követte, a miről jobb nem is szólani. Olyan régen volt ez, hogy az akkori iparosok közül alig él egy-egy a régmúltak emlékét ápolva. Azóta azután az idők kereke nagyokat fordult. A társadalmat fent és alant uj eszmék mozgatják, uj életirányt követünk, s a mi a fő, nem csak magunkért, hanem egymásért is élünk, társulunk s vállvetve törekszünk erkölcsi boldogulásunkat, tudásunkat fejleszteni, előbbre vinni. Az idők intő szavát Ungvárt foglalkozó iparos segédeink is megértették és követik. Évekkel ezelőtt megalakították a katbolikus legény egyesületet, melynek célja az iparos segédek lelki nemességének fejlesztése mellett művelődésüket emelni, ismereteik tárházát bővíteni. Hogy az egyesület feladatának mennyiben tett Bánatos órában. Irta : Zivuska Jenő. Hangot feledve, porbelepve Mióta nyugszol citerám ? Ha felvennélek, megpendítenélek — Egyetlen szód se volna tán ? Nézd, künn hullong az őszi ködben Sóhajtozó fák levele. E haldoklók után se röppen Szép lelked zengő éneke ? Eljött ékes szinfoniákkal A fény taván ringó tavasz. Sugárral és fehér virággal Kegyes kacéron behavaz. S te néma vagy ? Fásult, kegyetlen, Vagy szenvedő szegény beteg ? Ki önmagával tehetetlen Busongva ejt halk könnyeket. S végig borzong. Rideg magánya Vigasztalást, be.nem fogad. Oh ! értem 'én — bú méla fája Én értem hallgatásodat. A mit, a mért szólj : nincs. Ha voltak, Kik dallamod megértenek, Ki tudja merre vándoroltak Hogy egy kettőjük él-e még ? Ugy-é, hogy így ? Könnyem tanúja, Hogy felfogásom mily igaz, S az elmúlás sötét borújá, A melyre nincs ír, nincs vigasz. Csak azt látom, hogy a kopáron Ereszkedik kietlen éj. Fény nem dereng, nincs semmi lábnyom, A mely biztatna, semmi cél. Hogy a költő jutalma tüske, Melyet az önvád keze ad, Hogy mért nem élt, mikor az élet Művészei mulattanak ? Mi haszna van, ha élte fogytán Nevét késő hír felveti, Ha ágait már a borostyán Csak sírja felett lengeti ? : . . Poéták kurzusa.* (Atyai tanácsok egy ifjú költőnek.) Kedves testvér ! Mit kell tennie a poétának, hogy tehetségéhez méltó sikert is érjen el ? Először is tanuljon. Azt, a mihez kedve van. Ha történelmet szeret, olvasgasson történészeket. Ha a természet vonzza, járjon sokat a szabadban és olvasgasson természettudományi müveket. Nekem, például a természettudósok nyitották ki a szememet. Ha az ember a természetet megösmergeti, egy kis pszichológiára is szert tesz : egyszerre másként látja a világot, az embert, a történelmet, mint a ki pusztán okmány- búvár történész. A lírikus hozzászólhat mindenhez, mert a lira talán a legtöbb oldalú művészet valamennyi között. És ba a lirikus kellőkép fegyelmezett szemmel vizsgálja önmagát, akkor ha többet nem is, de egy embert okvetlen positiv biztossággal fog lerajzolni : * Ezt a gyönyörű és tanulságos levelet Zempléni Árpád, a Petőfi társaság tagja, nagynevű Írónk intézte Vidor Marcihoz, ki közlés végett átengedte nekünk. Szerkesztő. önmagát ! Byron, Heine, Petőfi, Vajda egyénisége olyan ismerősünk, mint Faust, Othelló, Ádám, Corjolán vagy Hamlet. Nem baj ugyan, ha a lirikus túl sokat ir, de írja önmagának, naplóképen. De kiadni csak azt és úgy adja ki az ember, ami már közérthetővé, közérdekűvé magasodott. Ez ellen a szabály ellen vétünk legtöbbet, jóformán valamennyien. Kiss József, a ki a verskomponálás egyik legnagyobb művésze ma Európában, mondotta nekem egyszer, hogy minek annyit Írni, kevesebbel több az ember. És igaza van. Számítani igazság, hogy ugyanaz az erólytömeg tiz-husz sorba beszorítva nagyobb robbanást, hatást, izgatást fejthet ki, mint ha száz sorba, egész versciklusokba oldjuk azt föl. S mivel az emberektől csak akkor kívánhatjuk, hogy a mi privát érzéseink iránt érdeklődjenek, ba azok érdekesek (a sok beszéd pedig többnyire érdektelenné teszi, elianyhitja, feloldja mint a viz érzéseinket, látományainkat), azért okosabb tiz versből csinálni egyet, mint egyből tizet. Olvasmányul nagyon ajánlom Kiss Józsefet, Vajda Jánost és Petőfit. Mert poétának, hogy a verselést el ne felejtse, mindig kell olvasnia költőket, hanem persze gondolatokat kölcsönvenni nem szabad. Ha gondolatokat keres, olvassa Darvint, Spencert, Lombrosot, Wundtot, Brehm állatvilágát. Madách például Humboldt „Cosmos"-áuak hatása alatt jött tisztába az „Ember tragédiája" témájával, melyet „Férfi és Nő, meg „Mózes" cim alatt nem birt megfejteni. Persze Madách egyéniségének és keserű tapasztalatainak még nagyobb részük van munkájában. Humboldt csak a szemét nyitotta meg, hogy mely irányba haladva érhet céljához. Verselés szempontjából nagyon üdvös olvasmány Arany János, meg Ábrányi fordításában Byron „Don Juánja." Ha kedve van, tanuljon meg olaszul; magyar embernek az is sokat basznál. Mert mig a németnek verselósei keménységre, darabosságra szoktatják a fület, addig is az olasz verselés, mely a miénknél is lágyabb,
